Manhattan (1979)

A nagy Woody Allen menet

Nyilvánvaló, hogy magasabb geometriai tudás nélkül senki nem boldogul Woody Allen szerelmi sokszögeivel, különösen, ha ezek egyik csúcsa egy város. Manhattan ez alkalommal egyenesen főszereplő. Az operatőr, Gordon Willis új nyelvet talált ki: a film - Allen életében először - szélesvásznú és fekete-fehér. A szélesebb képben többet látunk a városból. A színek hiánya pedig a művészfotókhoz teszi hasonlatossá a város képét. Woody Allen hősei már eddigi filmjeiben is hangot adtak azon nézetüknek, hogy New Yorkban élni nem választás kérdése, hiszen máshol nem is lehet. Ezt rögtön a film elején tisztázza a mostani történet hőse, Isaac Davis, az író, aki éppen egy regény első fejezetével küzd.

A Manhattan sok tekintetben az Annie Hall folytatása. Nem a történeté, hanem a gondolaté. Woody Allen azonban ez alkalommal visszafogja hősét. Isaac messze nem annyira szellemes és mindentudó, mint Alvy Singer. Sőt! A forgatókönyv egy olyan nővel, Maryvel (Diane Keaton) hozza össze, aki szellemesebb, akinek fel van vágva a nyelve. És ami különösen megérintő ebben a filmben: tétova és különféle analitikusokon edződött szereplői tele vannak érzelmekkel. És nem könnyen boldogulnak velük. Rendkívül izgalmas a széles vászon használata is. Míg a szűkebb kép jól együtt tartotta a szereplőket, a nagy tágasság lehetőséget kínál arra, hogy a fájdalmas jelenetekben elmászkáljanak, kicsámborogjanak a képből. Meglepő módon ettől minden egy kicsit drámaibbá válik. (Sebaj, majd Gershwin zenéje átsegít rajta.) A Manhattan Woody Allen szép, érzelmes elmélkedése a szerelem nevű tudatmódosult állapotról. És kevéssé emlékeztet napjaink romantikus komédiáira, amelyek kezdete, vége, tétje maga a Szerelem. Itt inkább azon rágódhatunk, hogy a szerelem, a szakítás, a megcsalás, a kibékülés és társai egy nagyobb játszma - az Élet - összetevői.
Angol nyelven, magyar felirattal

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelvű.

A film adatlapja