TÉMA:
Szüleid? Gyerekek? Sógorod? Vejed? Macskád? Anyósod? Tesód?
Házasodsz? Válsz? Terhes vagy? Apa leszel? Kutyát veszel? Megint válsz? Megint házasodsz?
Feleséged gyereke a te lányod? Anyád harmadik férjénél laksz, mióta anyád újra összejött a másodikkal? A férjed előző barátnőjétől született gyerekét is te neveled? Apád a szomszédotok, és anyád új férjével jár futni? Nagymamád két hete jött rá, hogy leszbikus, pedig a családban már évtizedek óta megy a pletyka erről, de meg kellett várni, hogy maga jöjjön rá? Te a kutyáddal alszol, a férjed meg kint pecózik a kanapén a macskával? Tesód barátnőjének unokatesójával jársz, és nálatok találkoztak életükben először?
A család az vajon mi? Te tudod? Nemzetünk nagyjai tudni vélik, de ezt ők sem gondolhatják komolyan. A család az kaotikus, alakváltozó, meghatározhatatlan és megfoghatatlan közeg, ami egyszerre a legnagyobb boldogság és a legnagyobb teher.
Mert miből másból vennénk a motivációt az életünkhöz, ha nem abból a szeretetből, együttlétből, abból a tonnányi konfliktusból, a családtól kapott jó és rossz mintákból, az örömből és fájdalomból, amit kapunk a családunktól?
A család egyszerre csodálatos és elátkozott csoportosulás, ahol a szerepek vidám és önkényes összevisszaságban, követhetetlenül cserélnek gazdát és a rend csak pillanatnyi állapot, mert hosszútávon ez is csak egy megvalósíthatatlan elmeszülemény, hiszen minden változik benne egyik pillanatról a másikra, és sosem tudod igazán, hol is helyezkedsz el benne – valami miatt mégis úgy érzed, biztonságban vagy az egész káosz kellős közepén.
Az anya se mindig biztos, minden más meg végképp az aktuális értelmezés kérdése. Mert ki a testvér? Ki a nagyi? Ki a keresztapa, a nagybácsi, az unokahúg? Hogy férhet bele, hogy a tanárod vagy a szomszéd anyáskodik feletted, és ez neked még be is jön? Hogy a legjobb barátodra úgy tekintesz, mint a kedvenc testvéredre? Hogy a portásnéniről úgy gondoskodsz, mintha a nagymamád lenne? És hogy lehet az, hogy bármelyik ismeretlen, akinek segítesz tájékozódni az utcán, vagy a másik ember gyereke, aki pont előtted esett arcra és te voltál az első, aki lehajolt hozzá, azt az érzést kelti fel benned, hogy mintha a családodhoz tartozna, róla is gondoskodnod kell.
A család lehetne az egyetlen olyan közösség, ami egy magasabb jó érdekében tolerálja a konfliktust, hagyja, hogy megtörténjen, de soha nem büntet érte senkit és nem zár ki magából.
Te mit gondolsz? Mit érzel? Hogy látod? Téged mi kötelez el és milyen düh fűt?
Találd ki, fejezd ki, dobd fel, zárd le, mondd meg vagy kérdezz rá, akassz ki vagy nevettess meg – egyszóval hozd idén is az ötletedet az Arcra, hogy mint egy család, idén is kismúzoljuk és kitomboljuk magunkat mindannyian egy családi kiállításon!
Hozzászólások