Goethe versében a varázslótanonc elveszíti az uralmat a tárgyak felett, elfelejti a megfelelő varázsigét, végül kétségbeesetten hívja segítségül a mestert.

A képek műtermi hulladékokból, legfőképpen (nem festészeti) műtárgyak
készültekor létrejövő anyagmaradékokból, összeállított kompozíciók. Az alkotás folyamata közben kiszámíthatatlan eredmény keletkezik, ezért a "mester" tudása szükséges a rendteremtéshez. Esetemben ez a "mesteri beavatkozás" a kompozíció finom hangolását, a fények és árnyékok hangolását jelenti. A megfelelő varázsszó amivel rendet lehet teremteni, a cím.

A festmény ennek a párhuzamos világnak vetülete. A képek olyan vizuális
narratívák, amik ismerősek, de inkább fordított "Déja vu" élményként működnek. Még nem láttam, de nagyon ismerős. Ahol látjuk, hogy mi történik a képen, de nem érthetjük pontosan, mert a nyelvét nem tudjuk megfejteni. A cél egy olyan vizuális/párhuzamos univerzum létrehozása, amin belül sok változatos, egymástól eltérő dolog megtörténhet, de a nyelv logikája és elemei azonosak. 

A nyelv azaz a "varázsigék" elemei a hulladék/maradék anyagok, amik az eredeti tárgy térfogatának részét alkották, miután szükségtelenné váltak, a tárgy negatívjának a szimbólumai lettek. A nyelv logikája, azaz a "varázsigék" alkalmazásának módja maga az alkotói munkamódszer.

Kupcsik Adrián (1969) festőművész jelenleg Düsseldorfban él és dolgozik. 2001 diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd 2009-ben ugyanitt szerezte meg DLA tudományos fokozatát. Az általa kialakított egyéni konceptuális nyelv és az ehhez kapcsolódó radikális művészeti praxis, már számos elismerést hozott számára: STRABAG Art Award (2002); Ludwig Művészeti Alapítvány (1999); Deutsche Telekom Fine Art Award (2000). Művei számos hazai és nemzetközi gyűjteményben megtalálhatóak.