Kiállítás

Lajtha László emlékszoba és kiállítás, halálának 50. évfordulóján

Helyszín:


1014 Budapest, I. kerület Táncsics Mihály utca 7.

Lajtha László (1892-1963) a XX. század első felének egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a népzenekutatás és a zenepedagógia, valamint a nemzetközi kulturális diplomácia terén is. Pályája során Bartókkal és Kodállyal együtt a "három nagy magyar" egyikeként emlegették, főként Franciaországban ("les trois grands hongrois"). A kommunista rendszerrel való szembenállása miatt műveit 1948 után Magyarországon alig játszották. Zenetörténetileg igen jelentős, egészen egyéni arculatú életművét az utóbbi évtizedekben kezdi újra felfedezni a zenei szakma és a közönség. Következetessége, emberi tartása a legnehezebb időkben ma is példaként szolgálhat. A Lajtha-emlékszoba megnyitásával most újabb adósságát törleszti a magyar kulturális élet. Az emlékhelyet fényképek alapján Lajtha László személyes tárgyaiból, bútoraiból állítottuk össze, a látogatók így bepillanthatnak a komponista budapesti, Váci utcai lakásának egyik nagypolgári szobájába, a zeneszerző hétköznapjaiba. Az emlékmúzeumban látható Lajtha ma is kiváló állapotban lévő Bösendorfer-zongorája, íróasztala és francia billentyűzetű írógépe, könyves szekrényei, amelyeket zsúfolásig megtöltenek a nagy olvasottságú és széleskörűen tájékozott alkotó könyvei és kottái, valamint egy intarziás asztallal kiegészült biedermeier ülőgarnitúra.

Vélemény: