Megrendítő nyugalom - Kő Virág és álhidy Péter kiállítása

Első közös kiállításunk, kettőnk több mint negyedszázados kapcsolatának vizuális jegyzete is lehetne, de alkotói ritmusunk és lehetőségeink időbeli rendszertelensége csak találkozási pontjaink tapinthatatlan fátylába burkolódzva adhatnak erről számot. Jellemző, hogy a képek és a szobrok kerülik az emberi figura megjelenítését, mégis tapintható a jelenléte. A táj és az ember épített környezetének viszonya, a természeti fragmentumok és tárgyak világának hol harmonikus, hol diszharmonikus kapcsolata alapvetően az anyagi környezet spirituális átélésének közös forrásából fakad. Közösen csodálkozunk rá tájakra, hasonló tárgyakat fogunk, ízlésünk a kezdetektől együtt alakul.

A táj és a csendélet – ahogy a képeken, úgy a szobrokban –, akár egyszerre is feltűnhet. A tér, mely itt a művek által időlegesen tagolódik, elsősorban közös szellemi tér. Ahogy egy kép tere nem anyagi minősége magának a képnek, természetesen a szobor sem pusztán anyagában különül el terétől. A taktilis érzékelés és a látás, a fény és a föld együttes megragadása, a melankólia, mely a szépség anyagtalan időbelisége felett érzett szomorúság, számunkra nem elkülönülő fogalmak, cselekvési formák. Talán a figyelem erre való ráirányítása lehet ennek a kiállításnak az első feltáruló rétege. (Gálhidy Péter)