Az elmúlt évtizedben ceruza helyett gombostűkkel rajzolok fénylő utakat,
ábrákat, feszített, speciális textilre. Technikám sajátossága miatt
személyes történeteimet jelekké kell fogalmaznom. A tűképeimen megjelenő
motívumok a hétköznapokban átélt élmények játékosan fénylő piktogramjai.

Férjem elvesztése okán az elmúlt hónapokban újra festeni kezdtem.
Textilképeimhez hasonlóan festményeimen is a hétköznapok megszokott,
egyszerű tárgyai, pillanatai idéződnek fel, melyekre szinte nem is
figyelünk, és természetesnek vesszük, amíg vannak, amíg nem döbbenünk rá
a hiányukra. Az elmaradhatatlan húsleves olyan magától értetődően
tartozott a családi hétvégéinkhez, mint Mikulás csomaghoz a virgács, és
mindig a férjem főzte.

A vasárnapi húsleves a családi együttlét metaforájává vált.

A festés terápiaként segít nekem az emlékezés rétegeibe kapaszkodni,
melynek apró lyukain át felidézhető a gyöngyöző vasárnapi húsleves, a
guruló gyógyszerek, sok-sok apróság, mind megannyi emlékbuborék, melyek
az egyedüllétben felértékelődnek. Így lett képem főszereplője a
húsleves, s egyben kiállításom címadója is.