Verebes festészete a fények, árnyak elvont világában létező szakralitás felé nyit. Az európai festészet egyik fontos vonulatának az örököse, amit a chiaroschuro, a sfumato és a tenebrizmus sajátos hagyomány folytatójának is lehet nevezni. A sötétből való kibontakozás, derengés és felvillanás, vagy a mélységbe való beleolvadás, az eltűnés és egyben kozmikus egyesülés. Emlékezés, teremtő álom, mitikus időbevetettség és állandóság. Korábbi grafikai munkáiban bizonyosság és konkrétság expresszív kontrasztjával alapozta meg stílusát, ebből bontotta ki lírai, az elillanó látvány által meditatív, kozmikus beleolvadás vágyát. Redukáltság az érzéki testiséggel együtt, a szinte tapintható felület és a puha, derengő megfoghatatlanság ambivalens közel és távol együtthatása. Mikor szinte belépünk a hatalmassá váló részletekbe és a monumentalitás, a túlzott közelség ellenére mégis a megközelíthetetlenség érzése hatalmasodik el bennünk. A lágyság homálya és az abból kimetsződő részletek, arc és kéz fragmentumok, hajlatok, testívek, torzók, gesztustöredékek – az antik világ öröksége, kultúrák találkozása, transzcendens egybevetülése a képek álomidejében. (Gaál József)