Vezényel: Bogányi Tibor

Richard Strauss: Az úrhatnám polgár – szvit, op. 60
Johannes Brahms: III. (F-dúr) szimfónia

Ellentétek egysége; slágerek, melyek mégis ritkán hallhatók : zenei humor, emberi érzelmek, szomorúság a mosoly mögött – így lehetne összefoglalni ennek a koncertnek a pillanatait, melyek a műveket végighallgatva nem is pillanatok, inkább időszakok. Richard Strauss Az úrhatnám polgárja már a keletkezéstörténetével is megírt egy színdarabot, hiszen a mű eredetileg a 17. századi Molière színdarabjaként került a közönség elé. A maga korában Lully zenésítette meg, a 20. század elején pedig Strauss és Hofmannsthal kísérletezett a mű német adaptációjaként egy kísérőzenével ellátott prózai művel, mely eredeti változatában nem állta ki a színpad próbáját. Strauss átdolgozta a művet, de hogy önálló zeneműként is megállja a helyét, végül zenekari szvitet is készített belőle. Később ez lett a darab legsikeresebb változata. Strauss bőven merített ihletet a hosszas keletkezéstörténetből. Molière nemesi címre vágyó polgára csak ürügy a nagyzolás visszásságainak megmutatására vagy a kontextualitás kijátszására. Strauss több alkalommal idéz Lully zenéjéből, de utal Wagnerre és saját korábbi műveire is.
Brahms III. szimfóniája az egyik legkülönlegesebb négy szimfóniája közül. Az utókor sem állta meg, hogy Brahms szimfóniáit valamely más szerző műveihez hasonlítsa, de a harmadik esetében közel sincs egység: egyesek Beethoven Eroicáját hallják vissza, mások Berlioz Fantasztikus szimfóniáját, megint mások liszti és wagneri elemeket fedeznek fel a vezérmotívum megjelenésében, egyesek pedig Csajkovszkij zenéjével rokonítják. Mindez persze valahol mellékes: egy sok fájdalommal és szenvedéllyel átitatott dúr szimfóniáról van szó, megkapó szépségű dallamokkal, melyekből néhányat a filmzene is felhasznált, mintegy még újabb értelmezésben.