Duka Elemér csellista Budapesten született egy több száz évre visszavezethető zenész család sarjaként. 12 éves korában felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta tanulmányait.
Több országos és nemzetközi csellóverseny győztese és dobogós helyezettje. Mága Zoltán szimfonikus zenekarában játszott 8 évig szólamvezető csellistaként, amerikai turnéjuk alatt olyan helyeken lépett fel, mint a Lincoln Center vagy a Carnegie Hall.
2017-ben alapította saját zenekarát, mely egyedülálló Magyarországon, mivel a cselló áll a zenekar élén. Missziójuk a klasszikus zene és a magyar tradicionális cigányzene fúziója, de előszeretettel játszanak saját darabokat és napjaink híres filmzenéit is. Több külföldi fesztiválon is felléptek már: római Chamber Music Fest, Split Summer Fest, Manchester Góbé Fest.
Mága Zoltán egyedi, első hallásra azonnal felismerhető virtuóz játékát, a klasszikus zene, a népzene, a popzene és egyéb irányzatok ötvözésével kialakított jellegzetes crossover stílusát világszerte elismerik, méltatják. Művészi repertoárja a népzenétől a klasszikus darabokon át a jazzig, sőt a könnyűzenéig terjed.
Olyan népszerűségnek örvend, amely megítélésében egyöntetűen pozitív mind a szakmai oldal, mind a közönség részéről. Fiatal kora ellenére hatalmas rajongó táborral rendelkezik a gyermekektől az idős generációig; a gyermekeknek példát mutat, az időseknek örömet ad.
Közéleti szerepvállalásaival, társadalmi üzeneteivel az oktatás fontosságára, a tehetségek felkarolására hívja fel a figyelmet.