Haydn: Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:52
Beethoven: c-moll szonáta, op. 111

Chopin: f-moll ballada, op. 52
Schubert: Esz-dúr impromptu, op. 90, No. 2
Schubert: Gesz-dúr impromptu, op. 90, No. 3
Liszt: h-moll szonáta

Két nevezetes, rendkívüli igényű mű: Beethoven utolsó zongoraszonátája és Liszt filozofikus h-moll szonátája. Bevezetőül egy Haydn-szonáta, Beethoven és Liszt között pedig egy Chopin-ballada és két Schubert-impromptu. Különleges műsor, mely hatalmas terhet ró az előadóra, de a közönségtől is sokat követel - utóbbinak ugyanis szintén „meg kell dolgoznia” az élményért. De hát ez így természetes, ha az alkalom a Cziffra Fesztivál, az előadó pedig korunk egyik legigényesebb zongoraművésze, Gyenyisz Macujev, aki mindig a lehető legmagasabbra helyezi a mércét.

Évtizedekkel ezelőtt a zongora gladiátoraként ismertük meg az irkutszki születésű fiatalembert. Kivételes állóképessége, rendkívüli virtuozitása alkalmassá tette arra, hogy egy estén szólaltassa meg Csajkovszkij, Rachmaninov vagy épp Liszt több versenyművét - olyan darabokat, melyekből egyet is elég eljátszani egy koncerten. Majd teltek az évek, s egyre többet tudtunk meg róla. Kiderült, milyen színgazdagon játszik, milyen költői, mennyire érzékeny a karakterek sokfélesége iránt, milyen remek a humora. Rájöttünk, hogy Macujev nemcsak rendkívüli virtuóz, akit Vladimir Horowitzhoz hasonlítanak, hanem érzékeny, sokoldalú művész, aki a mély mondanivalójú zenék iránt is fogékony. Ezen az estén két ilyet is hallhatunk tőle, hiszen Beethoven utolsó zongoraszonátája a filozofikus kései kompozíciók egyik nagyszabású példája, mely újszerű hangzásvilágán túl szokatlan formájának is köszönhette azt, hogy Thomas Mann a Doktor Faustusban a szonátaformától való búcsúként értelmezte, Liszt h-moll szonátája pedig fausti komplexitású mű, a maga egytételes, de több részre tagolódó formájával és mindent egy témából kibontó komponálásmódjával. Macujev, az egykori bajnok ma elmélyült gondolkodóként lép közönsége elé.