2019-ben hódították meg a magyar közönséget, tavaly a Budapest Arénában adtak telt házas koncertet, idén már - közkívánatra - az MVM Dome színpadára tér vissza a Gianluca Ginoble, Piero Barone és Ignazio Boschetto alkotta Il VOLO együttes. A crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselői, a „popera” világszerte ismert és kedvelt előadói október 10-én lépnek fel Budapesten.
Csodagyerekekként robbantak be a zene világába, pályafutásuk során együtt énekeltek - többek között - Barbara Streisanddal, Eros Ramazzottival, Anastaciaval valamint Plácido Domingoval. Telt házas koncertjeik során sikerrel ötvözik a népszerű operák világát a könnyűzene elemeivel, repertoárjuk pedig rendkívül széles skálán mozog. „Három álmodozó srác vagyunk, mindig nagy projekteken, nagy dobásokon jár az eszünk” – mesélték korábban a fiúk, hozzátéve, hogy koncertjeiken igyekeznek eltalálni az adott ország közönségének ízlését. Szerintük a magyar közönség szívesen érzi magát egy estére Olaszországba, szívesen kóstol bele az olasz életérzésbe, eszerint alakul majd a budapesti programjuk is. Az Il Volo 2024-ben ünnepli 15. évfordulóját, amit egy hosszú, világkörüli turnéval koronáz meg. Ennek az ünnepi hangulatnak lehetünk mi is részesei október 10-én, az MVM Dome-ban.
Jodok Vuille, művésznevén JODOKCELLO lesz a sztárvendég most csütörtökön az MVM Dome-ban, a világhírű Il Volo koncertjén. A svájci csellóművész több, mint ötmillió követővel bír a közösségi médiában, karrierjének nagy fordulópontja volt, amikor Pierce Brosnan megosztotta Vuille egyik posztját az Instagram-sztorijában.
Az Il Volo sztárvendége, a 35 éves zenész, Jodok Vuille a klasszikus csellót a világ legnagyobb slágereivel ötvözi, és a közösségi médián keresztül globális rajongótábort épített ki magának. Majd hatmillió követője mellett olyan ismert nevek, mint Pierce Brosnan színész és Alan Walker DJ is lelkesedtek már a klipjeiért. A fordulópont Vuille karrierjében a semmiből jött, amikor Pierce Brosnan, a James Bond-filmek egykori főszereplője megosztotta Vuille egyik posztját az Instagram-sztorijában, melynek következtében egy éjszaka alatt Vuille insta fiókja, a „JODOKCELLO” követőinek száma robbanásszerűen megnőtt. Most itt az alkalom, hogy a hazai közönség is csatlakozhasson a hatalmas rajongótáborhoz. Egy kis ízelítő itt hallható.
Egy duett erejéig a legnépszerűbb észt énekesnő, Elina Nechayeva is csatlakozik a “popera” énekes trióhoz. Nechayeva neve ma már ismerősen cseng a világ számos országában, koncertszólistaként a klasszikus zene szélesebb közönségét és az énekes előadások műértőit is egyaránt magával ragadta őszinte kisugárzásával, játékos könnyedségével és varázslatos hangjával.