Téma: A besúgó

6/10
offtopic
janderka 2022 máj. 20. - 13:37:09 6/10 Előzmény janderka
(314/434)
A Történeti Levéltár információi szerint közszereplőre ugyan rákérdezhet az ember, de csak akkor adnak ki róla bármit, ha az illető elismeri a közszereplői mivoltát. Ha nem, akkor lehet perelni érte. (Pláne gondolom, ha már meghalt...)
Illetve van egy másik hivatkozás is, ami szerint pedig bárki megtilthatja a keletkezéstől számított 90 évig, hogy az adatai kutathatóak legyenek.
https://www.abtl.hu/gyik
6/10
janderka 2022 máj. 20. - 12:55:10 6/10 Előzmény amiraa_daaa
(313/434)
Számon kér a cikk, közben maga is csúsztat. Az ügynökakták abból a szempontól nyilvánosak ugyan, hogy kutathatóak, ha történész vagy, vagy érintett(nek vallod magad és találnak is rólad anyagot). De az ügynökök listája, névsora nem nyilvános. És ha találsz is valamit magadról, magadtól kellene rájönnöd, hogy ki is volt anno a fedőnév alatt, aki rád dolgozott.
Gervai András pl éveken át molyolt a filmes/művészvilág aktái között, de egyrészt ő újságíróként tehette, másrészt kb sejtette is, hogy kit kell megkapargatnia, nem mellékesen pedig a kódokból rá is jött, hogy ki volt a kicsoda. De Gipsz Jakab máig nem tud egy nyitott adatbázist fellelni, ahol konkrét munkahelyekre lebontva, IRL nevekre (nota bene máig aktív politikusokra) rákeresve kiderülhetne, hogy a valaki ilyen vagy olyan szinten, de ügynök/besúgó/elhárító/kém volt-e annak idején. Márpedig a nagy néptömegeknek ez lenne értékelhető információ. Nem az, hogy Eszterházyt a saját apja figyelte-e meg 1977 nyarán vagy a szomszéd kutyájának maszkírozott neonhal a sarki terráriumból.
7/10
amiraa_daaa 2022 máj. 20. - 12:37:43 7/10
(312/434)
a cikkből is kb az derül ki amit tudtunk nem akartak jo soroztot és reálisat csinálni csak maszatoltak
6/10
offtopic
janderka 2022 máj. 20. - 08:07:09 6/10 Előzmény guess.who
(310/434)
Ez a bukta egy ügyes vágással még korrigálható lehetne. Geri hihetetlen szupermenesedése viszont már kevésbé. Viszont ha már vágnak, akkor a flaschbackek nagy részét is kukázhatnák. Nincs túl sok jelentőségük. Főleg a paposnak és a focisnak.
6/10
offtopic
janderka 2022 máj. 20. - 08:01:02 6/10 Előzmény guess.who
(309/434)
Gondolom, miután feltették, bármikor letölthető újra. És talán úgy gondolják, hogy a nagy hírverés hatására tömegek fognak majd előfizetni a HBO-ra, hogy egyben vagy adagokban megnézhessék. Csak hát szerencsére fenn van ingyenesen is a neten :))) A többi vacakért meg fizessen akinek hat füle van! Én a Netlfilxet is épp most mondtam le. Oda is naponta öntik a médiában agyonajnározott filmipari moslékot.
offtopic
guess.who 2022 máj. 20. - 07:49:10 Előzmény janderka
(308/434)
Feltehető, hogy ez az önfényezősdi már előre el volt tervezve, szóval az ok-okozat nem feltétlenül van így... :) Más kérdés, hogy tényleg nagyon hasonlít már ez az egész Barbi nagyasszony önimádatára, és így könnyen az ellenkező hatást érhetik el vele.

Mondjuk azt nem teljesen értem, hogy miért akkor tolják a reklámhadjáratot, amikor MÁR lefutott az egész sorozat. Promózni nem előtte szokás? Vagy kéthetente meg fogják ismételni, azért kell beszélni róla ennyit?
offtopic
guess.who 2022 máj. 20. - 07:46:34
(307/434)
A telefonszámot én írtam. :D

Azt meg Ordító egér kollega, hogy elég fura, hogy az össze-vissza hajlott motorháztetővel a taxi(!) részt vehet a forgalomban. Szerintem csak az utolsó részre javították meg, de az tuti, hogy a rendőrök nem engedték volna olyan állapotban közlekedni még civil autóként sem, nemhogy taxiként. Jó, persze, akkoriban még volt a Zsigulikhoz bőven alkatrész, ráadásul a sztori szerint csak a motorháztető hajlott össze (fura is, hogy a motor nem sérült, vagy legalább a kábelek, csövek, szelepfedél, bármi), azt valóban pillanatok alatt ki lehetett cserélni, akár még színazonosra is, hiszen nem túl sokféle színű létezett ezekből az autókból. :)

Akkor összefoglalva: amit a feltűnően lelkes besúgás alátámasztására kitaláltak, az minden éppen ellenkező hatást ért el, azaz hiteltelenné tette és túlbonyolította a sztorit. Ráadásul ezeket a magyarázatokat még meg is kellett magyarázni, ami így még rosszabb lett. :) Pl. a gyógyszer: alapállítás (Thuróczy figurájától és később Demetertől is), hogy a gyógyszer életmentő és NEM LEHET beszerezni máshogy, csak az állambiztonság engedélyével. Egy résszel később aztán kiderült, hogy a kollégiumi szobatárs bármikor tud belőle hozni azonnal, sőt: még a stuttgarti Náncsi néni is tudna küldeni, ha akarna - ergo nem is annyira beszerezhetetlen. És ugye ez az egész gyógyszerrel való zsarolás adta volna a magyarázatot arra, hogy miért kénytelen Demeter besúgóvá lenni, miközben még a második doboz után is lelkesen jelentgetett a barátairól...
6/10
janderka 2022 máj. 19. - 22:56:47 6/10
(305/434)
Akkor csak nekem fura, hogy ahogy derülnek ki sorra a széria történelmi és dramaturgiai hibái, úgy jelennek meg ellensúlyozásként a látványvilág háttérdolgozóinak dicsőségét méltató (bér)cikkek?
offtopic
guess.who 2022 máj. 19. - 21:47:09
(304/434)
Szintén lejjebb írtam, hogy számomra a tóparti, erősen eltúlzott erőszakoskodása is ugyanez a vonulat volt: egyáltalán nem volt érezhető a klisés alapokon nyugvó "bosszúja" jogosnak, hiszen akkor és ott igazából semmit nem csináltak a Daciaval érkező fiatalok (meg vagy 30-40 méterre voltak egymástól, ott már nemigen tudták volna "zavarni a halakat"), ráadásul először a lány nemtommicsodáját rúgta bele a tóba, pedig az első rész elején a lányok semmit nem csináltak vele, érthetetlen, hogy rájuk miért is kellett volna ennyire haragudnia. De egyébként is: az egész jeleneten érezhető volt, hogy csak azért kellett megtörténnie, hogy ennek örvén bevihessék a besúgót a rendőrök, majd ő némi flegmázás után lazáskodva hazavitesse velük magát nénós kocsival... Pláne kettővel.
offtopic
guess.who 2022 máj. 19. - 21:29:35
(303/434)
Ezt írtam én is korábban.
Van amúgy egy elméletem: az író úr a saját családtagjának próbált így elégtételt adni, kimosdatni a besúgóskodás miatti szégyenből... Csak hát nem igen sikerült, pont azért, amit írtunk: ez a figura nem lett szimpatikus a végére sem (tessék szépen végignézni most már, mert mindig azon kínlódok, hogy ne írjak le olyat, amivel elspoilerezném a végét! :D), a motivációi féloldalasak vagy teljesen hiteltelenek, a tettei nem kidumálhatók pusztán a megfélemlítéssel vagy a gyógyszerhiány miatti fenyegetéssel, hiszen lelkesen és alaposan gyűjti és továbbítja a barátairól(!) szóló információkat, miközben folyamatosan hangsúlyozza, hogy mennyire fontosak ezek a barátok számára...
Sz. Péter 2022 máj. 19. - 19:01:20
(302/434)
Még csak nem is ügynök. Az ügynököket képzik.
Sima informátor. Az angol címben is az.
6/10
janderka 2022 máj. 19. - 14:05:08 6/10
(301/434)
Beindult a többfrontos szerecsenmosdatás... Még hogy a telefonfülkékre figyeltek. Azokra SEM!
https://index.hu/kultur/2022/05/19/a-besugo-latvanyvilag-retro-lang-imola/
6/10
janderka 2022 máj. 18. - 19:48:03 6/10 Előzmény guess.who
(300/434)
Már épp akartam is mondani :))))))
offtopic
guess.who 2022 máj. 18. - 18:40:26
(299/434)
Lehet, hogy az író úr emlékezett Nyilas Misire, és mivel számára 1892 pont ugyanúgy a világ kezdete (azaz az ő saját születése) ELŐTT volt, mint 1985 is, úgy gondolta, hogy száz év után is csak évente kétszer jártak haza a kollégisták. :)

És hát igen, ez a gyógyszeres móka a másik, amit elbaltáztak. A leírtakhoz még annyit, hogy ha lett volna egy ilyen stuttgarti nagynéni, aki simán küld gyógyszer (márpedig ők állítják,. hogy így van, hiszen anyu el is hiszi elsőre, hogy onnan jött a szuper patikaszer!), akkor az a minimum, hogy Thuróczy nem Gerelyt, a rendszeridegen és gyanús elemet akarja beszervezni, sőt: őt figyeltetné, ha már.
De ettől függetlenül rendkívül elnagyolt az egész gyógyszeres szál. Pontosabban ez is olyan valami, ami azért került bele a sztoriba, hogy megmagyarázza, miért súg olyan lelkesen Gerely - viszont éppen ezzel (is) csak zűrzavarosabbá sikerült tenni az egészet.
Hiszen ugye úgy kezdődött, hogy ez egy olyan szuperritka gyógyszer, amit kizárólag az állambiztonság engedélyével lehet. Ehhez képest Dugovics röpke pár nap alatt két dobozzal is szerez belőle, sőt: elkottyantja Demeter papa, hogy a stuttgarti nagynéni is tudna küldeni, ha akarna. Ez utóbbival amúgy éppen Geri alatt vágja a fát (aki nem kérdez vissza, hogy ki az a nagynéni, tehát ő is TUDJA, hogy létezik és milyen skilljei vannak!), hiszen éppen a gyógyszer (megvonása) volt a legfontosabb indoka a besúgásra. Gerely azonban mégsem a rokon nagynénihez fordul ezügyben, hanem inkább lelkesen besúg. Igazi nagy jellem.

(Jandi bosszantására: jellem LENNE, ha létezne vagy létezett volna, de természetesen mindegyik figura csak fikció. :) )
offtopic
guess.who 2022 máj. 18. - 17:59:05
(298/434)
Akkor még nem láttad. Mindegy, a lényeg: igen, Geri akar valamit és felhívja azt a számot. De többet nem spoilerezek, nézd végig. :)

Különben ők nem kémek, és szerintem nem is baj, hogy nem mentek el a kémfilmes kliséhalmok irányába, anélkül is sikerült "furcsaságokat" megírni és leforgatni.

Azt hiszem, múltkor leírtad a tételmondatot: az író úr nem az az ember, aki megélte ezeket az eseményeket, hanem az, aki elképzelte, hogy milyen lehetett megélni. Csak nem jól.
De még ezt is el lehetne nézni neki, ha nem lenne irtó büszke a teljesítményére és arra, hogy mennyire tökéleteset alkotott. Mert ez így együtt már nagyon penetráns szagú.



(Hogymiiiiiii?!?!?! Egy Demeter megcsókol egy Szász Júlia kaliberű Katát?!?!?! Hát oké, hogy ez egy fikciós tündérmese volt, de ennyire azért ne rugaszkodjunk el a valóságtól: még az is esélyesebb, hogy lila sárkányok potyognak az égből, és rózsaszín egyszarvúakat zabálnak kétpofára.)
offtopic
guess.who 2022 máj. 18. - 07:23:46
(297/434)
Az ötödik rész a fordulópont Demeter úgynevezett "karakterfejlődésében": a két rendőrautós hazafuvarozást lentebb én is mondtam, az egész egy túljátszott/túlírt húzás volt, a tóparti verekedős jelenettől kezdve.

És onnantól egyre durvább hülyeségeket csinál Demeter (és szerintem ezzel el is vágták a figurát és elmentek teljesen irreálisba vele). Nekem összességében a végére sem sikerült pozitív, szerethető figurává gyúrni Demetert, pedig nagyon igyekeztek a maradék három részben.



Ezt a telefonálós marhaságot tényleg elbaltázták. Nem tudom, láttad-e már (felteszem: még nem) azt, amikor Geri összetöri Barna bátyjának Ladáját és a koleszban egy MÁSIK pénzbedobós telefonhoz megy oda tárcsázni, ami láthatóan a saját emeletükön van. Érthetetlen, hogy ha létezik ilyesmi, akkor korábban miért NEM azt használták, miért a sokkal forgalmasabb és ezért lebukásveszélyesebb bejárati készüléken hívogatta a tartótiszt? Az meg aztán végképp vicc, hogy MINDIG PONT akkor sétáljon ott el Demeter, amikor csörög a telefon. SOHA nem maradt le egyetlen hívásról sem, sőt: amikor őt hívta Thuróczy figurája, soha nem volt 2-3 méternél és 1-2 csörgéstől távolabb a készüléktől.
És hát nyilván az ötvenes lista azért kellett papíralapon, hogy Demeter el tudja lopni és lefotózni. Ez egy olyan húzás, amit más hazai gyártású művekben is előszeretettel alkalmaznak

pl. a Mintaapák harmadik, erősen leszállóágban levő évadában szinte mindennapos volt, hogy X történést felvezették, előzményezték, "megmagyarázták" Y történéssel - csak hát ha X történés hülyeség volt, akkor Y legalább százszorosan az. Így a figurák rendszeresen óriási sületlenségeket cselekedtek vagy mondtak, teljesen értelmetlenül. Ennek a vadhajtása volt, amikor a tévékettő a saját műsorait promózta, és így a semmiből feltűnt egy-egy főszereplőnél, hogy ő rendkívül imádja az adott műsor műsorvezetőjét és ezért bármit megtesz, hogy találkozhasson vele. Ezek az imádatok aztán legfeljebb egy rész után nyomtalanul elmúltak.

Eleve van ott egy feloldhatatlannak tűnő ellentét, hogy a mozgalom/szervezet/galeri rettentő titkos akar lenni (hiszen például Demetert az elején alig akarták beengedni a Száva-féle semmitmondó beszédre, csak Dugovics hathatós közbenjárására láthatta/uk az egészet!) - miközben az egyetemi nyilvánosságot is szeretné, azaz hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk.
Más szempontból sem világos, hogy pontosan mit is akartak a név- és címlistával (pláne ha nem lehetett leírni): a személyeknek postai úton levelet küldtek volna, hogy itt és itt tali? Ez nem egy túl gyors elintézési mód, ha spontán tüntetés van kilátásban. Arról nem is szólva, hogy Száva még csak rá sem nézett a listára, nem is foglalkozott a piknik után vele, pedig előtte a legfontosabb feladatnak tekintette. És sajnos a sorozat rövidsége ellenére több ilyen elvarratlan, értelmetlen szál is van.
6/10
Snapsy 2022 máj. 17. - 21:50:02 6/10 Előzmény shfanfic
(296/434)
Kádár utolsó beszéde 1989 áprilisában hangzik el a KB zárt ülésén amiről az interneten megtalálható a felvétel. Ekkor gyakorlatilag már semmi hatalma nincs mint a párt elnöke funkcionál (A főtitkár Grósz). A filmben bevágott filmhíradórészlet 1985 márciusában az MSZMP XIII. kongresszusán készült ami gyakorlatilag a végjáték kezdete volt a szocializmus számára (A XIV. kongresszuson vedlik át az MSZMP MSZP-vé 1989 októberében.) (Egyébként a valóságban ebben az évben volt az összellenzéki találkozó is Monoron, valószínű erre utala filmben az Aszódi összejövetel). Tehát a felvétel '85-ös csak éppen nem akkor készült és nem akkor ment a moziba amikor azt a film sugallja (egyébként a heti mozihíradót nézhették a tévében is anno, hiszen 1983- tól ott is adták szombat délutánonként a 2-esen).
9/10
offtopic
luci87 2022 máj. 17. - 06:31:26 9/10 Előzmény Lámai Dala
(295/434)
Igen, azt a dalt én is fel ismertem a dallamarol..