Programkereső

Téma: A Hídember

Spoiler
8/10
marie1 2015 márc. 16. - 14:16:24 8/10
(166/186)
Tegnap közvetlenül a Kossuthkifli után adták a Hídembert. Mondjuk zongorázni lehetett a különbséget. Az elõbbi egy tragédia volt - abban a fórumban már ki is fejtettem masszívan a véleményemet - ez utóbbi pedig nézhetõ. Szerintem jó volt a rendezés, és a színészek játéka is. Eperjes kiváló volt erre a szerepre, hiszen az õ alap karakterében is van valami jellegzetesen egyedi "õrület". Úgyhogy szerintem érzületében, meggyõzõdésében is tudott azonosulni a szerepével. Sajnos a feleségét játszó külföldi színésznõ teljesen feledhetõ figura, nem egy nagy tehetség. Találhattak volna egy jobb magyar mûvészt a szerepre. Mindezekkel együtt is a film rendben volt, az atmoszférája, zenéje,és a képi világa is.
Válasz
10/10
MadGame 2014 márc. 14. - 22:40:12 10/10
(165/186)
Imádom!
Válasz
10/10
csokibogyo86 2014 febr. 11. - 12:25:00 10/10
(164/186)
Szerintem nagyon jó film, a színészek is nagyon jók, nem vagyok Eperjes-fan, de én végig elhittem, hogy õ Széchenyi.
Válasz
Vinogradov 2013 márc. 25. - 12:48:33
(163/186)
Mondjuk a "Széchenyi napjai" nekem is eszembe juthatott volna, mint viszonyítási pont. Egy más fajta, klasszikusabb megközelítést nyújt és sokkal informatívabb - ez kétségtelen. Nem is rossz tétel, kedvelem is - viszont azt tegyük hozzá, hogy Tordy egy klasszikus, nagy formátumú és "aranymetszett" Széchenyit hoz. Az emberi dimenziók, amelyek közel hozzák a karaktert, Eperesnél és Bereményinél sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, és ott a döblingi részek is ezért sokkal jobbak - kíváncsi vagyok, ha majd eljutnak oda, mi lesz a véleményed!

Horváth Ádám borzalmasan rossz rendezõ, mert - igazad van - tényleg nem rendezõ. Ettõl függetlenül ezek a tévéjátékok remekül összeszokott színészekkel és stábokkal készültek - ilyen pl. szintén tõle a "Mire megvénülünk" c. Jókai-adaptációs sorozat is. Persze jót tett volna ezeknek egy erõs rendezõi kéz és koncepció, de hál istennek önmagukban is megállják a helyüket, és, kimondhatatlan szerencsénkre HÁ "szomszás" antiprofizmusa sem látszik rajtuk.

Itt viszont visszatérnék a Hídember megkomponáltságára - a nagyszerû képekre, a pazar színészi játékra és a hihetetlenül élvezetes zenei aláfestésre.

Tehát, összességében azt mondanám, a "Széchenyi napjai" egy a klasszikus, remek életrajzi- és adaptációs tv-sorozataink közül - a "Hídember"-ben viszont éppen az a kiemelkedõ, hogy nagyban elüt ezektõl és magyar filmtõl teljesen szokatlan profizmussal készült. Megkomponált, felépített, pazarul kivitelezett filmeposz - még ha több sebbõl vérzik, még ha az elsõ fele szétesõ és cselekmény szempontjából struktúrálatlan, akkor is!

Népnevelése és -mûvelésre tehát a "Széchenyi napjai" alkalmasabb, s ez a klasszikusabb, megbízhatóbb iparosmunka is, viszont, aki szokatlan és újszerû feldolgozásra vágyik, annak továbbra is a "Hídembert" kell ajánlanom.
Válasz
stanmore 2013 márc. 25. - 10:39:26 Előzmény Vinogradov
(162/186)
Most megy a Duna Tvben a Széchenyi sorozat,na ott pl Tordy Géza a címszereplõ ,és õ sokkal jobb a szerepben mint Eperjes,és a film sem olyan eröltetetten unakmas mint ez.Igaz azt rendezõ rendezte.
Válasz
stanmore 2013 márc. 23. - 19:51:08 Előzmény Vinogradov
(161/186)
Egyetértünk,mert az elképzelések, izlések szubjektív dolgok,részemrõl a fáklyásmenet.
Válasz
offtopic
Vinogradov 2013 márc. 22. - 20:29:36 Előzmény stanmore
(160/186)
Kedves Stanmore!

Azt hiszem kár lenne tovább gyúrnunk és dagasztanunk a témát. Az a helyzet, hogy szerintem minden lényeges dolgot átbeszéltünk, egymás véleményén pedig úgy sem fogunk változtatni. Én Eperjest nagyon megbízható színésznek tartom, alakítását itt kiemelkedõnek, az alkotást, hibáinak dacára pedig, egy sajátos és releváns Széchenyi-képet közvetítõ darabnak. Amit a törétnelmi karakterrõl írtam, egyébként nincs benne annyira a köztudatban - ezért is foglaltam ö9ssze. Kicsit szubjektív dolog is, szóval bele lehet kötni - de én így látom ezt a problémát.

Páger emlegetését így már érthetõbbnek érzem. Kiváló színész volt - lehet, hogy õ is egy remek Széchenyi alakítást vezetett volna elõ. De mégsem vele készítettek, és nem az õ idejében, Széchenyi-filmet. Ez van.

Ennyi.
Válasz
stanmore 2013 márc. 21. - 20:19:22
(159/186)
Kedves Vinogradov!
Becsülendõ eme kimerítõ és pontos értekezés Széchenyirõl amit írtál, és aminek nagy részét gondolom általában ismerni szokás ill. illik.Tökéletesen egyet is értek a zömével,mindössze a kiindulópontunk,amirõl vitáztunk, az nemigen közelített egymáshoz.
Igen egy napló ad támpontot valakinek a lelkivilágára,jellemére mint én is írtam,de hogy mit lát ebbõl a környezete, az más kérdés.És itt van a kutya elásva,mert amit Eperjes reprezentál ,az nekem nem tûnik hitelesnek és valószínûnek.Neked meg láthatólag igen.
Páger meg úgy jön ide, hogy meggyõzõdésem szerint õ egy valóságosabb és sokszínübb Széchenyi karraktert tudott volna felrajzolni,dehát ez nem meglepõ, ha a két színész szakmai teljesítményét összevetjük,
Mondhattam volna mást is Páger mellett ,de elsõre õ kívánkozott a szerepre nálam,azaz ha én rendeztem volna egyszer egy Széchenyi filmet,akkor õt kértem volna fel a megformálására.
Válasz
Vinogradov 2013 márc. 21. - 14:39:45 Előzmény perry
(158/186)
Az én meggyõzõdésem az, hogy egyetlen valaha élt embert, valaha létezett jelenséget sem lehet megragadni a maga teljességében egy vele foglalkozó filmalkotás esetében sem. Különösen nem egy olyan karaktert, mint Széchenyié, hiszen fantasztiksan összetett és rendkívüli létezési forma volt az övé.

Ezért alapvetõen egy róla készült filmen semmilyen teljességet nem kérhetek számon.

De mégis van valamiféle hitelesség, valamilyen kritériumrendszer, amely alapján bizony megállapítható, hogy valami mûkszik-e, avagy nem. Itt nem a korhûség valamiféle illúziójára gondolok - nem létezik ilyesmi. De mégis, van egy, sokszor irracionális, és ezért épp ésszel meg nem ragadható hitelesség-érzet, ami megadja egy megtörtént esetet vagy életet feldolgozó mozi relevanciájának megnyugató érzését.

És a Hídembernek megvan az a képessége, hogy megeremtse ezt.

Ez a film nemcsak egy "magánvízió" - sokkal inkább egyfajta, elfogadható, releváns Széchenyi-értelmezés. Nem szerzõi, hiszen egy szerzõpáros munkája, akiknek kvalitásai korántsem egyenrangúak a filmírás terén, s ez a végeredményen meg is látszik. De egyfajta elfogadható értelmezés, amelynek hitelességét annak ellenére sem lehet kétségbe vonni, hogy több sebbõl vérzik.

Ami ugye - ismétlem magam - mégis kiemeli a szokványos darabok közül, hogy vizuálisan, színészi játék szempontjából és a páratlan filmzene okán (Másik János az egyik legjobb magyar filmzeneszerzõ!) gyakorlatilag kifogástalan.

Még a gyengébb momentumokat is élvezet figyelni, mert olyan, mintha valami egészen ígényes koreográfia szerint zajlanának az események. Kicsit színpadias darab, de a színpadiasságában van valami fesztelenség is, ami hallatlanul élvezetes. Mint már számos hsz-ben leírtam, a döblingi jelenetek esetében még ennél is magasabbra tör a Hídember - annál, amit Eperjes a film utolsó etapjában mûvel, el sem tudom képzelni érvényesebb megformálását a Széchenyi-i karakternek.

S az, hogy Eperjes - színészek jó, embernek néha meglehetõsen túlérzékeny, nyafka - nem tudott mit kezdeni az öngyilkosság alternatívájával... - hát istenem, van ilyen. Persze jobb lett volna egy lebegtetett befejezés, sejtelmesebb narratívával. De, tulajdonképpen ez is elfogadhatónak tekinthetõ.

Végezetül: én is számos esetben elismertem már, hogy a Hídember nagyon rossz csillagzat alatt született. Rengeteg pénz ment el rá a költségvetésbõl, s elképzelhetõ, hogy a téma miatt az akkori illetékesek kurzusfilmnek is szánták.

De, jelenteném - nem lett az. El lehet mondani ennek-annak a jóízlés határán belül, de propaganda-tételnek biztosan nem. Legalábbis az én szememben, megõrizte az ártatlanságát...
Válasz
offtopic
Vinogradov 2013 márc. 21. - 12:27:25 Előzmény stanmore
(157/186)
Kedves Stanmore!

Nekem anno Széchenyi naplóját úgy oktatták az egyetemen, min az elképzelhetõ leghitelesebb "belsõ keletkezésû" forrást. Eleve a napló már vallomásos mûfaj, tehát, ha valaki nem is mondaná ki benne, hogy "rendszeresen felpofozom a parasztjaimat" vagy - már elnézést - "k*rvázni járok" (egyik sem jellemezte túlságosan a korabeli magyar arisztokráciát, minden ellenkezõ marxista híreszteléssel szemben), még adhat magáról részletes személyiségképet, lehet számos önleleplezõ momentuma, amelyek ismétlõdése esetén könnyedén lehet következtetni a jelleme bizonyos vonásaira.

Széchenyi pedig egy kivételesen és meglepõen tárgyilagos elme volt. Ebben sem lehetett mindig konzekvens, de az tény, hogy maximális elvárásai voltak önmagával kapcsolatban - és ezt a Naplóból is remekül ki lehet olvasni. De ott vannak Széchenyi és Wesselényi feleselõ naplói, mások írásainak részletei, amelyek szintén nagyon jó képet adnak róla, személyiségérõl, gondolkodásáról, világlátásáról.

És, persze, egy embert a cselekedetei is meghatároznak - azt pedig nem lehetne mondani, hogy Széchenyi életének lenne forrásszegény korszaka. Az õ ténykedése kezdettõl fogva részletesen dokumentálva van, óriási forrásapparátus kiséri végig az egész tevékenységét. Persze vannak azért homályos pontok - például a korai naplóból kitépkedett és elégetett részek. Ezekkel valóban szegényebbek lettünk, és, Bereményiék ott, a film elején, nagyrészt a fantáziájukra hagyatkoztak, amikor összehozták azt a bizonyos Kováts Adélos szálat. Egyébként még több ponton megjelenik a fantázia a filmben - például Széchenyi nem betegeskedett, mikor a Vaskapuhoz utazott, és megnéztem volna azt az osztrák vámtisztet, aki a "Hitelt" olvasta.

Tehát tény - az alkotóknak helyenként megszaladt a fantáziája, s az is bizonyos, jobb lett volna, ha inkább tartják magukat bizonyos sorvezetõkhöz.

Jó lett volna, ha hallunk például a Kelet Népe vitáról, a Kossuth-Széchenyi szembenállás részleteirõl, a 40-es évek politikai küzdelmeirõl. Méghozzá érdemben.
Jó lett volna, ha többet értesülünk a politikai fellépés valódi körülményeirõl vagy valóban megtörtént szerelmi afférokról, a Kováts Adél-féle, meglehetõsen hiteltelen epizód helyett.
És jó lett volna az is - mert miért ne lett volna jó - ha kicsit jobban elmélyedünk Széchenyi politikai eszméinek világában.

Nyilván jobb lett volna - mint mondtam, a film elsõ felét alapvetõen is elhibázottnak tartom, s ezek a kételyek mind erre vonatkoznak. 1848-tól valahogy, valamiért, az ábrázolás, mondhatni, tökéletes lesz. Olyan, mintha az arányok hirtelen a helyükre kerülnének - és ebbõl látszik, hogy a forgatókönyv-szerzõ páros közül valaki rátermettebb volt és lényegesen tehetségesebb. Vagy Bereményi, vagy Can Togay.

A kérdés nyitva marad a munkamegosztás jellegének feltáratlansága miatt.



Az Akadémia létrehozására tett nemes gesztust valóban többen támogatták - mert a hazafiúi lelkesedés ebben az idõszakban korszellem volt. De ha õ nem áll fel, még a rátermettebb politikusok sem biztos, hogy megteszik. Õ adta meg az elsõ lökést, mondhatni - hogy patetikus legyek - a nemzet ébredésének nagy folyamatához.

Széchenyi és Wesselényi a reformkorszak két nagy, mondhatni monumentális magányosa. Õk indították el a folyamatot, de kontrollálni már nem tudták, irányítani már nem voltak képesek, a mérsékelt reformizmusukkal, ami Kossuthoz viszonyítva Dessewffy Auréli fontolva haladásnak hatott, egyedül maradtak.

Néha ünnepelték is õket, de többnyire azért mégis inkább bírálatokat, vagy egyenesen nyílt és kemény attakokat kaptak. Széchenyi a 30-as évektõl például nagyon sûrûn. És persze aztán megjelent a felelõtlenség és egoizmus királya, Kossuth is, a nagy nemezis, aki Széchenyivel szemben sokkal könnyebben megszerezte magának a tömegek rokonszenvét.

Wesselényit is többen ünnepelték, de a számára igazán fontos elképzeléseivel õ is nagyon magára maradt. A 40-es évekre õ is elszigetelõdött, méghozzá teljes mértékben. 1848-ban pedig Széchenyi megõrült, Wesselényi pedig teljesen megvakult... Ebbõl is látszik, mennyire közös és mennyire sajátos Széchenyi és Wesselényi sorsa. Nem véletlenül ismerték fel egymásban a rokonlelket és valószínûleg, a rokon sorsot is...



Eperjes színészi eszköztáráról szóló vitánkat viszont nem szeretném folytatni. Én szubjektíve úgy is azt fogom mondani, hogy teljesen korrekt formában hozta a karaktert, te meg teljességgel az ellenkezõjét fogod majd állítani.

Az mindenesetre tény, hogy katonának lenni - kezdjük elfelejteni ezt a magatartást - azt is jelentette, hogy az ember megtanult egyenesen állni, elõre nézni, mozdulatlanul figyelni és keveset beszélni. Aki pedig annyi idõt töltött hadseregben, mint Széchenyi, az bizonyára hozzászokott ehhez a viselkedésmódhoz (amint az több forrásnak is van alkalma megerõsíteni). Ezt a sajátos magatartásformát Eperjes tökéletesen hozza például a mesteri Széchenyi-Metternich vita-jelenetekben.

Összességében nyilván lehetett volna sokkal összetettebb alakítást is prezentálni Eperjesénél, de azt is tudni kell, hogy egy színész jelentõségét nem az adja, hogy milyen színes az eszköztára, hanem, hogy hogyan és mikor alkalmazza a megfelelõ "szerszámokat". Úgy vélem, Eperjes nem dolgozik széles palettával, sok színnel, de ahogy felhasználja eszközeit, abban nem igen lehet kivetnivalót találni. Lehet, hogy néha egzaltált, néha megbicsaklik a hangja, néha már-már a ripacskodás határán táncol - de sosem válik ripaccsá és mindig remekül megõrzi játékának tisztességét.

Eperjesnek egyébként van egy érdekes ellenpárja a magyar filmtörténetben. És milyen érdekes - ez az ellenpár ebben a filmben éppen Kossuth Lajost alakítja. Õ Nagy Ervin. Nagy Ervinnel kapcsolatban sokszor úgy érzi az ember, hogy, csak egy rossz lépés, és nem a ripacskodás, hanem éppenséggel a steril alakítás bûnébe esik. De õ sem vét hibát - ahogy Eperjes is megõrzi egzaltáltságát a karakter és a játék keretei között, úgy Nagy Ervin sem válik mesterkéltté.

Azt hiszem, mind a két színész a mesterség határvidékét mozog. És arrafelé bizony elég egy rossz lépés, amely azonnal megöli az alakítás hitelességét. De sosem lépnek rosszul. Ezért tartom különlegesen megbízható színészeknek õket, egyébként.

Az viszont már más lapra tartozik, hogy Págert milyen rendkívüli módon nagyra értékelem. Ám azt, hogy hogyan jön õ most ide, végképp nem értem...
Válasz
perry 2013 márc. 18. - 13:52:13
(156/186)
Igen ebben teljességgel igazad van, nem követtem azeseményeket.
Válasz
szonya1 2013 márc. 18. - 12:07:38
(155/186)
Emlékeim szerint Eperjesnek nem az õrültséggel volt problémája, hanem az öngyilkosság gondolatát nem tudta elfogadni.
Válasz
perry 2013 márc. 18. - 11:50:13
(154/186)
kvalitásos
Válasz
perry 2013 márc. 18. - 11:47:32
(153/186)
Az igazság szerintem valahol, a két "távolság" mértani középarányosán van.
Jelesül, akár hogyan is nézzük, Bereményi Géza filmje fikció, egy lehetséges Széchenyi István kép és nem igazán életrajzi film, horribile dictu nem dokumentum film.
Így aztán mit is kaphatok ezért? Egy színes és egyénileg megfogalmazott történelmi tablót, olyat amit a rendezõ elképzelt, vagy olyat ami belefér x másik nézõ kor felfogásába és képes vele azonosulni.
Aki eleve kizárja magát ebbõl a filmes élménybõl, annak midig lesznek kitételei magával a rendezéssel és a színészi játékkal.
Számomra Széchenyi azt az ember típust testesíti meg akit barátság egy szerelem elvesztése majd újra megtalálása után
a "léha " nemesi létbõl tudatosan gondolkodó hazájáért tenni akaró hazafivá formálódik.
Egyben ez is a tragédiája : neveltetése ellenére vágyódik a reformok felé, de küzd benne a monarchiához való kötõdés
is.
Mély és feloldhatatlan konfliktusba kerül önmagával, felelõsnek érezvén magát a társadalmi indulatokért, ez a vívódás õrli elméjét egészen az önvád õrületig fokozódó pillanatáig.
Döbling-i naplójában sorról , sorra valósággá válik 1848 a Szabadságharc utáni megtorlások látható víziója.
Arról nem is beszélve, hogy Kossuth nem ennek a filmnek a hõse, meg aztán mit jelent a mentor és mentoralt a megrendelõ és a kliens viszonya.
A film koránt sem mentes a hatalom és mûvészet összefonódásától, ami mint tudjuk a filmtörténetbõl nem mai keletû és ezen a filmen tovább haladva a jövõben is létezni fog.
Mi az ami számomra még is a nagy és monumentális filmmûvészeti tablók sorba emeli a filmet?
Az a kimûvelt színészi játék amit a kauzalitásos színészektõl kapunk, a történet íves építkezése Bereményi tollából és rendezésébõl.
A vicces az, hogy A Hídember így a készítése után jó pár évvel új jelentés formában még egy üzenetet közvetít a
Habsburg ház képében, miszerint a tekintélyuralmi rendszer korokon átívelve mindig meghozza a maga keserû gyümölcsét.


Hangsúlyozom ez a film Bereményi verziója, számon lehet tõle kérni a magas költségvetést, a történelmi hûséget, hogy a grófot megölik mert Eperjesi vallásossága miatt nem akart õrültet játszani a pletykák szerint.
Válasz
stanmore 2013 márc. 18. - 00:49:26 Előzmény Vinogradov
(152/186)
Igyekszem tömören válaszolni.Ez a Széchenyi karrakter ,amit Eperjes megformál,tényleg formabontó és inkább a fantázia birodalmába kívánkozik mintsem a realitás talajára.
Hogy valakinek a naplója mennyire ad pontos képet a személyiségérõl ez is egy erõsen vitatható dolog ,mert nem hinném ,hogy lehet találni pl olyan naplót ,amelyik teljes önkritikával írna a szerzõjérõl.Inkább az illetõ lekivilágára ad támpontot mint a külvilág felé megnyilvánuló egyénre.
Ami azt illeti, én sok okos embert ismertem,de egyik sem nézett hosszan mereven maga elé mint Eperjes:)
Széchenyi társadalmi rangja,gazdagsága eleve adott neki egy vezetõ szerepet és tekintélyt,nem gondolnám hogy egyedül lett volna elképzeléseivel akár a politikában sem.Erre bizonyíték hogy az Akadémia létrehozására felajánlott éves jövedelmét mások is szép számmal támogatták pl.
Ami azt illeti a populista népszónok,ahogy sokszor pl Kossuthot lefestik ,és az Eperjes féle karrekter között azért van néhány fokozat,ami inkább illene Széchenyi egyéniségéhez.Elég ha csak valaki beleéli magát a korabeli fõnemesek világába,és azok közül is egy olyat akar reprodukálni ,aki egyben tudós elme is volt és kreatív tettvágy jellemezte.Az az érzésem hogy Széchenyi egyébként is a valóságban sokkal realistább és sokszínûbb jellem volt mint Eperjes szinészi eszköztára,pláne személyisége.Nem tartom szerencsésnek a színészválasztást sem a gyenge forgatókönyv mellett.Inkább el tudnám képzelni pl a fiatalabb Págert a szerepre.
Válasz
offtopic
Vinogradov 2013 márc. 17. - 15:12:35
(151/186)
Igen, ebben egyetértünk...
Válasz
perry 2013 márc. 17. - 15:08:12
(150/186)
Bizonyára nem 2 forint volt.... de nekem pont az a sallangtalan embert ábrázolja, akit megtört az élet és nem egy heroikus idealizált figurát.
Válasz
offtopic
Vinogradov 2013 márc. 17. - 15:04:57
(149/186)
Ezt a szobrot nem ismertem. Ez is sok pénzébe került az adófizetõknek?
Válasz
perry 2013 márc. 17. - 14:45:05
(148/186)
Akkor még nem is beszéltem arról , hogy vágta ki Melocco Miklós pátosz és heroizmus nélküli szobra az emberekbõl azt a bizonyos indulatot....
Válasz
Vinogradov 2013 márc. 17. - 12:24:31
(147/186)
Már hogyne lenne magánemberi mivoltáról hiteles és pontos forrás?

Mondjuk a Naplója, eseteleg... :)

Amúgy pedig, attól még, hogy Kossuth elnevezte a "legnagyobb magyar"-nak, nem volt vezérüzü típus. Sokkal inkább visszahúzódó-teoretikus elme volt, aki a koncepcióját elsõsorban nem az országgyûlésen vagy a Kaszinóban, hanem fõleg a mûveiben fejtette ki. Nem volt igazán jó szónok és hamar indulatba tudott jönni, ha arról volt szó. Nemhogy az egyszerû ember, de még a köznemesek nyelvén sem értett igazán - Kossuth-tal szemben, aki jó szónok volt, valóban vezérürü típus, és indulatba jövés helyett az indulatba hozás mestereként jeleskedett, ügyvédként pedig gyorsan megtanulta, melyik társadalmi rétegnek mit kell ígérni a gyorsan felívelõ népszerûség érdekében.

Széchenyi elsõsorban nem politikus, hanem polihisztor volt és elméleti szakember, ezenkívül pedig katona - ezért értett mondjuk egy katonai egység jó irányításához. Jó, ebben a tekintetben talán tényleg vezérürü volt. S õ volt az elsõ, aki elõször lépett fel forradalmi eszmékkel az országgyûlésen, a politikai élet egyetlen valamirevaló fórumán. De döntésével olyan egyedül volt, mint az ujjam, ahogy sajátos álláspontjával késõbb is. Igaz, sokaknak tetszett a hídépítés, a lóverseny, meg a folyam-szabályozás, voltak páratlan cimborái, mint például Wesselényi Miklós, de politikai eszméivel, amelyek ezeknél a vívmányoknál fontosabbak voltak számára, teljesen önmagára volt utalva.

Eperjes pontosan egy ilyen karaktert hoz - aki könnyen dühbe jön, aki elõször teszi meg a fontos lépéseket, még ha sokan is kiabálnak kígyót és békát rá, s aki meg tud állni önmagában is, sziklaszilárdan, ha kell. Nem csak átvitt értelemben - van olyan jelenet a filmben, ahol percekig tud állni, alig megszólalva, mereven, egyenesen elõre nézve - akár egy katona. Akár Széchenyi. És van benne valami a történeti karakter önfelörlõ felelõsségérzetébõl, de egyúttal az azt oldó humorából is, amely tulajdonságok kettõségének ábrázolását Eperjes a döblingi jeleneteknél viszi tökélyre.

...

Azt hiszem, ez cseppet sem konvencionális ábrázolása a "legangyobb magyarnak".

S sokaknak talán pont ez volt a bajuk a "Hídemberrel".

Ha egy klasszikus, de unalmas történelmi filmet kapnak Széchenyirõl, esküszöm, kevesebben kiabálnák azt, hogy "pfuj, kurzusfim!", meg "pfuj, hányadék!". De, mivel ez az alkotás valóban rendhagyó, különleges lett, s olyan, amilyen még nem készült Magyarországon annak elõtte - ez kiverte a biztosítékot sokaknál. Az, hogy nem egy álpátosszal operáló Széchenyit kaptak, hanem egy kétségekkel viaskodó, néha gyenge, hús-vér embert.

Egy újabb szobornak jobban örültek volna, mint egy ilyen formabontó alkotásnak.
Válasz