:)

Mert a birkapásztor is szép tájat lát, meg az alpinista is. A lényeg ugyanaz, csak nem mindegy, milyen áron látja.

Nyilvánvaló, hogy egy alpinistának olyan élmények jutnak, amik kárpótolják a veszélyekért és az esetleges korai halálért. Ez az õ döntésük. Tiszteletben kell tartani. Ettõl függetlenül engedtessék meg, hogy ne tartsuk õket hõsnek, mert nem másokért kockáztatják az életüket, mint pl. a tûzoltók, hanem a saját szenvedélyükért.
És nem kell lesajnálni azokat sem, akik kevésbé veszélyes sportokat ûznek és ezért magasabb kort érnek meg. Az még nem jelenti azt, hogy unalmas, tartalmatlan életet éltek. Nem érdemes végletekben gondolkozni.

Elhunyt személyrõl jót, vagy semmit-igyekszem szem elõtt tartani a mottót.

Megértem, ha valaki megszállottan ûz valamit, amiben hisz, és amiért maximálisan lelkesedik, és ezért hajlandó az életét is kockára tenni. De csak egy bizonyos pontig. Mert onnantól kezdve, amikor már nemcsak önmagáért felelõs, hanem gyermekei vannak, akkor ennek meg kellene változnia. Szülõnek lenni felelõsségteljesebb feladat, mint ahogyan azt sokan gondolják. Ha valaki úgy döntött, hogy esélyt ad egy másik életnek, akkor felelõs érte, és onnantól kezdve már szerintem nincs joga csupán öncélú döntéseket hozni. Mert hegyet mászni szerintem lehet olyan helyeken is, hogy az ne legyen ennyire veszélyes.
Olvastam itt alant, hogy két perspektíva létezik, vannak akik az esetleg rövid, de tartalmas élet megszállottjai, és vannak, akik a hosszú, eseménytelenebb mellett voksolnak, vagy csak arra van lehetõségük.
Úgy gondolom, hogy a második verziót követõket sem kellene megalkuvóknak tartani, mert az ember alapvetõ ösztöne biológiai alapon az életben maradás kell, hogy legyen.

De ez csak az én szerény véleményem. És természetesen nagyon sajnálom azt, ami történt.

hmm -tessék kipróbálni....:) :) :) futva mászva - mindenképpen nagy élmény :)

Nyilván mindenkit más és más motivál ,- Egy dologban azonban egészen biztos vagyok egy elég erõs a belsõ szenvedély ami ûzi az embert... (ami nincs (már 'mert kiölte magából vagy soha nem is volt mert merev és racionális) mindenkiben meg, azért is voltak olyan méltatlan/csinyovnik kommentek amiket akár itt vagy akár máshol lehetett olvasni .

http://www.youtube.com/watch?v=zh_dvyJXJwc

Azt gondolom a felvétel önmagáért beszél .....én abban bizonyos vagyok aki egyszer volt ilyen helyen azt utánna már húzza...( talán ..olyan mint mikor nagyon erõs kémia kötödés van két ember között ).
( Ha megjön a fejkamerám s ismét megyek futni alpesi helyre akkor igérem felrakom,hogy majdnem élõben lásd milyen).

Üdv! Na igen:-) Fekete humor... Végeláthatatlan hófehér hegyek...

mert a szülés sokkal fájdalmasabb, mint a hegymászás
jobb is, hogy szegény Zsolt nem volt jelen

(szerette a fekete humort, ezért merem leírni, nem akartam kegyeletsértõ lenni)

Üdv! Laikus vagyok a témában, nem is akarok ítélkezni. De azt azért furcsának tartottam a nyilatkozatban, hogy amikor a felesége szült, E. Zs. akkor is a Himalájában volt. Én úgy gondolom, hogy szüléskor az embernek szüksége van a férje lelki támogatására, a jelenlétére. Bizonyára ezt is letisztázták egymás közt idõben. Lehet, hogy csak számomra furcsa.

Nyugodjék békében!

Erõss Zsolt elmondta - Túlcsúsztam egy önmagam által felállított határon. Kellenek határok, amiket tartanunk kell. A cél, hogy ne haladjuk ezeket meg

:-) A hülye kérdések..... :-)

Vannak, akik félelemben élik le az egész életüket, de már annyira részükké vált a félelem, olyan régóta élnek vele együtt, hogy a felszínen nem is érzik, meg sem tudnák nevezni. De az motiválja minden cselekedetüket.

Köszönöm, hogy leírtad véleményedet és megnyugtató az egyetértésed.

Én azt mondom, hogy aki már megmássza a Csobáncot, az már nem is ír így és nem bánt másokat. Az már ismeri azt az érzést, amit a hegyek adnak. De hasonló érzést ad pl egy kerékpár túra is és biztos sok más is. A lényeg a mérce, a saját mércénk. Azt belül érzi az ember, hogy igen, ez a teljesítmény elismerést vált ki belõlem önmagammal szemben.

Oshotól olvastam annak idején, hogy aki helikopterrel megy fel a csúcsra, az más csúcsra érkezik meg, mint aki megmássza. Mert az extázisnak ára van.
Igen. Ez tökéletesen így van. Az extázisnak ára van.

mélységesen egyetértek

és abban is igazad van, hogy az emberek inkább a tragédiák alapján ítélnek.
Visszatérve a repülésre: annyi katasztrófa és dokumentumfilmet csináltak a repülés veszélyeirõl, hogy sokan emiatt nem mernek repülõre szállni.

és igaz, ha Erõss Zsolték visszatértek volna az expedícióból csak a hegymászó-kollégák és hozzátartozók foglalkoztak volna az egésszel, szinte nem lett volna hírértékû a dolog. Most meg az egész ország hirtelen érteni kezdett a hegymászáshoz, sok hülye cikkbõl összeollózza az infókat és olyan dologban ítélkezik, amirõl halvány fogalma nincs.
Ez nem a Balaton-felvidéki Csobánc kényelmes megmászása, majd szendvicsek elfogyasztása a "hegy" tetején. Erre születni kell.

Tisztelem Erõss Zsoltot, Kiss Pétert és nem különben Erõss Zsolt feleségét, hogy így tudta a férjét szeretni, ahogy van.

"És azt sem hiszem,hogy semmitmondó,jelentéktelen,értelmetlen,vagy unalmas lenne az életem,meg több millió másik ember élete mert nem mászom/mászunk meg 8000 centis/decis/méteres/kilométeres hegyeket!"

- Nem arról van szó, hogy aki nem mászik hegyet, annak semmitmondó az élete. Hanem arról van szó, hogy Erõss Zsolt úgy gondolta, hogy jól éli meg az életet. Számára ezt jelentette a hegymászás.

Hanem inkább errõl van szó, hogy a feleségét idézzem: “Egyszer egy barátunk azt mondta, vannak emberek, aki megélnek száz évet és elmegy az életük, és vannak, akik nem, viszont tartalmas életet éltek, úgy, mint Zsolt”
És ez nagy különbség.

Ha akadnak olyan emberek, akik sértõen fogalmaznak, azért önmaguk a felelõsek, és nem egy halott embert vagy a feleségét kell érteni sértegetni, aki ilyet sohasem mondott.

Ha visszajöttek volna, akkor most ez a "sok jó magyar ember", aki most szidalmazza, büszke lett volna, hogy "ez igen, a magyarok milyen kemények, tiszta mászással, fél lábbal.... ez igen, micsoda teljesítmény, ezek vagyunk mi magyarok". Vagy valami hasonlót képzelek el.

idézet egy cikkbõl:

"Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nõvér összegyûjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén.

1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.

Idézet egy Erõss Zsolttal készült interjúból:

"– Fél a haláltól?
– Nem, pedig gyakran voltam már kritikus helyzetben. Olyankor úgy vagyok vele, hogy bármelyik másodperc az utolsó lehet az életemben, de legalább odafönt boldogan halok meg...

- Ilyenkor eszébe sem jut a családja?
– Mindig van egy expedíció elõtti és egy expedíció utáni életem. Amikor az ember elutazik, ezzel számot vet. Természetesen nem akarok meghalni, hiszen tudom, hogy még itthon is kihívások várnak rám, de nem szabad ebbõl érzelmi kérdést csinálni. Nyilvánvalóan rossz érzés, ha azt látom, hogy a gyerekeimet megviseli a hiányom. Itthon azonban ebbõl soha nincs probléma a feleségemmel. Nem okoz számára lelki traumát, hogy el kell engednie két hónapra.
Egy házasságot az ronthatja el leginkább, amikor a párod nem fogadja el a mániádat. Természetesen Hilda is félt, de tökéletesen tisztában van vele, mit jelent számomra egy expedíció, és azzal is, hogy milyen nehézségekkel kell odafönt szembenéznünk. 2009-ben, amikor a lányunkat szülte, épp elvesztettük a Himalájában a felszerelésünket, akkora havazás volt. Hilda pontosan tudja, mit jelent egy csúcstámadás, de azzal is tisztában van, hogy csak két-három nap a kritikus idõszak, aztán minden megoldódik. És valóban minden megoldódik... (nevet) Fordítva ugyanúgy támogatnám õt."

Szerintem a magánügyük, hogy hogyan élték az életüket. Ebbe senkinek nincs joga beleszólni és ítélkezni felettük. Sajnos vannak olyan kommentek is, amikben bántják feleségét a facebook oldalára írva. Ez felháborító, hogy vannak emberek, akik annyira nincsenek tekintettel egy gyászóló emberre, hogy kéretlenül, ismeretlenül bántó mondatoknak írnak neki személyesen. Ez nem elítélendõ talán?

A hópárduc talpra áll filmben Erõss Zsolt beszélt arról is, hogy helytelennek tartja, hogy az emberek a balesetekre, tragédiákra sokkal jobban felfigyelnek, mint egy nagyszerû teljesítményre. A rendkívüli teljesítmény csak egy kis hír és gyorsan elfelejtik, de egy balesetre sokan felkapják a fejüket.

Hogy ebbõl a gyûjteménybõl megint ki mit szûr le magának az teljesen egyéni, a véleményt alkotó leginkább önmagáról árulkodik és legkevésbé arról, akirõl beszél. Mert tükör által homályosan.

a topik egyetlen korrekt, lényegre törõ hozzászólása a tiéd.

Bárcsak ne kellene errõl beszélnünk. Nagyon nehéz a fûtött szobából elképzelni mit is élhettek át a hegymászók.
Nem tudom mi hajtja õket, nincs ilyen extrém hobbim. De a fiam pilóta. Az egész ismeretségi köröm szerint nem vagyok normális, hogy bátorítottam és támogattam, hogy elérje a célját. Van olyan barátunk, akinek mindig ez a kérdése, ha találkozik a gyerekkel, hogy "és mond, nem félsz repülni?" A gyerek ezeket a hülye kérdéseket sokkal jobban kezeli, mint én...

Két eset lehetett: zuhanás vagy fagyás.
Mindkettõnél inkább a lelki kín az, ami tarol.
Zuhanásnál a bevágó tudat, fagyás elõtt a meggyõzõdés, hogy a békés, kellemesnek ígérkezõ szunyából nincs visszaút.
A küszöböt szépen, méltósággal lépték át

"Ajándék az ilyen halál, összes esetleges kínjával is."

Bár nem volt még benne részem, azt hiszem ez azért elég kegyes halál. Küzdesz a kimerültséggel, elalvással, aztán szépen elalszol és nem ébredsz többé föl.

A média nem köti a nép orrára, de Erõss Zsolt és társainak eredményei
közvetetten a mindennapi életben is ott vannak és mûködnek.

Azzal, hogy végignyomják a nyolcezret, szakemberek –orvosok olyan adatok birtokába jutnak,
melynek segítségével többet megtudhatnak arról, hogyan is viselkedik –reagál
az emberi szervezet oxigénhiányos környezetben.
Az emberi teljesítõképesség határát mérik, tágítják,
ahogy az egyén is folyton méri és tágítja a sajátját.

De, hogy prózaibb legyek:
a különbözõ, minõségi síruhák, sí –és túrafelszerelések,
alpincuccok azért olyan szuperek, mert a fejlesztésben ott van minden egyes napjuk tapasztalata.
Amit a mászók nyújtanak még:
erõ olyanoknak, akik a testi/lelki lemondás szélén egyensúlyoznak.
Hogy így is lehet.
Ahogy akár Erõss is tette.
És nem baj, hogy fél lábbal.

Ha már egy valakit kirángatott példájával a gödörbõl, maradandót alkotott.
Maradandóbbat, mint pl. némelyik agyonsztárolt könyvszerzõcske.
Ez az ember rendben volt.
Ajándék az ilyen halál, összes esetleges kínjával is.
Csak hamar jött

Balogh János akadémikus elég szép kort megért és az ökológia területén így is elég maradandót alkotott.
Én az akaraterejéért nagyra becsülöm Erõss Zsoltot, amellett egy nagyon rokonszenves egyéniség és tiszta ember volt, de nem tudom milyen maradandót alkotott azzal, hogy megmászott 8000-es csúcsokat?
Nem csak a két véglet létezik: az olyan ember, aki izgalmas, tartalmas életet él és az elhivatottsága korai halálát okozza meg a posványban, unalomban hosszú életet végigvegetáló, agyatlan pária.

Most volt a köztévén a sportmûsorban beszélgetés az egyik hegymászóvak, aki elmondta hogy mindenki ilyen magasságra mászó tisztában van minden veszéllyel, a kívülálló úgysem értheti meg mi hajtja õket.
Kérdezték Erõss Zsolt családjáról is, mivel rengeteg sok hozzászólás elítéli Zsoltot, és azt mondta ez a hegymászó hogy a feleség is tisztában van volt mi várható, ráadásul ez a magánügyük.

Ha valakinek ahhoz van kedve hogy elszomorodás helyett vagy pocskondiázzon vagy naénmegmondtam-ozzon vagy úgykelletneki-zen vagy ossza egyéb formában azt az észt, egészségére. Az ilyen emberek nyugodtan megrohadhatnak nyugodt kis életükben , soha nem fognak semmi maradandót alkotni és az sem biztos hogy családjuk jobban megbecsüli õket éltükben, mint Erõss Zsoltot halálában a sajátja .

Attól, hogy kivetítek saját problémádat más tragédiájára, még nincs igazad, maximum véleményed lehet. Majd eldönti Erõss Zsolt családja, hogy mit gondolnak róla. Szerintem a gyerekei is hegymászók lesznek és büszkén mennek apjuk nyomdokain.