Téma: A Kisasszony

10/10
Pávaszem 2014 nov. 10. - 20:10:25 10/10
(193/393)
Végre megtudta a Kisasszony, hogy Rafael a testvére. De csak a következõ részben derül ki, hogyan reagál a hirre.

Azt gondoltam, Rodolfo megint cselhez folyamodik, hogy álarcos lovasként kiszabaditsa Rafaelt. De ezen nevetnem kellett, mikor szépen megbeszélte a rendõrfõnökkel, hogy majd jön kiszabaditani és álarcos lovasnak lesz öltözve :D Persze a rendõrfõnöknek is elege van a báróból.
10/10
Pávaszem 2014 nov. 10. - 20:05:56 10/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(192/393)
A regény jó. Sokkal jobb, mint a Rabszolgasors, azt én is olvastam, elég bénán volt megirva. Ez viszont élvezetes olvasmány. Ugyan még csak az elsõ kötet felénél tartok, kihagytam pár napot az olvasásban, amúgy gyorsan lehetne vele haladni, nem is olyan sok, mint amilyennek elsõre gondolnék 10 db könyvet. Némelyik jelenet szinte szórol szóra egyezik a sorozattal, tetszik, hogy nem akarta átirni a rendezõ, hanem elég pontosan megjeleitette a könyv tartalmát. Illetve arra is gyanakszom, hogy talán nem is forditották, hanem vki megirta a sorozatot könyvben magyarul. :) Nem is láttam rajta a forditó nevét. A szereplõket baromi jól válogatták, pontosan úgy néznek ki és olyanok, ahogy a könyvben vannak leirva. Szóval egyelõre nekem tetszik, tudom ajánlani.
10/10
Pávaszem 2014 nov. 10. - 19:54:53 10/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(191/393)
Na most biztos csalódott vagy, a báró mindet visszavont és kibékült a bárónéval. Elég skizofrén karakternek tünik.
Pünkösdi Kató 2014 nov. 09. - 21:37:46 Előzmény Pávaszem
(190/393)
Nekem egyáltalán nem tetszett az átköltözés. Nehogy már ne tudjon egyszerû hajlékban lakni a Kisasszony. De ettõl függetlenül kedvelem a szerepet, mert tényleg nagyon tud harcolni, pénteken is a butuska lányokat próbálta meggyõzni, sikertelenül. Viszont csalódás lenne, ha egy rabszolga miatt elpártolna az összes többitõl. Még az jutott az eszembe a börtöni jelenetben, amikor meglátja a Kisasszony Julianát és Dumast, hogy valamikor Rodolfo is így látta õt és Dumast. :(
Pünkösdi Kató 2014 nov. 09. - 21:36:04 Előzmény Pávaszem
(189/393)
Majd számolj be róla, hogy érdemes lenne-e elolvasni, mennyire ugyanaz a történet. Én a Rabszolgasorsot olvastam, de a filmhez képest csalódás volt. Sokkal jobb a sorozat.
Pünkösdi Kató 2014 nov. 09. - 21:35:03 Előzmény Pávaszem
(188/393)
Én már egy ideje erre gondolok, hiszen egyszer mondta a báró, hogy a dada lehet, nem is ismerné meg a fiát. Vmi ilyesmit mondott. De hogy mi célja volt ezzel a bárónak, hogy titokban visszahozatja a fiát, nem tudom. Sebastiaonak viszont tudnia kell(ene), hogy kik a szülei, errõl nem szólt eddig a történet.
Pünkösdi Kató 2014 nov. 09. - 21:33:14 Előzmény Pávaszem
(187/393)
Csalódás lett volna, ha a báró és a báróné kibékülnek, ha a báró hirtelen visszavonna mindent. A báróné is csalódás lett volna, ha elhitt volna mindent.
Sebastiaonak szerintem el fog járni a szája, annyit nagyképûsködik, hogy õ mindent tud.
10/10
Pávaszem 2014 nov. 07. - 20:34:36 10/10
(186/393)
Amikor a Kisasszony átköltözött Rodolfoékhoz, már azt hittem rájött, hogy Rodolfo az álarcos, de ezek szerint még mindig nem esett le neki.
Rafael most meg börtönben, de még mindig nagyobb biztonségban van ott, mint a bárónál. Ráadásul sorra járnak hozzá látogatóba a csajok. :)
10/10
Pávaszem 2014 nov. 04. - 18:11:42 10/10
(185/393)
Sikerült megszereznem könyvben! Mostantól olvasni is fogom! :)
10/10
Pávaszem 2014 nov. 02. - 22:28:22 10/10
(184/393)
Tényleg, erre én nem is gondoltam. Lehet, hogy a dada miatt vonta vissza a báró Sebastiao büntetését.
malvinkicska 2014 nov. 02. - 17:23:51
(183/393)
Lehet igazad van én nem láttam én is arra tippelnék mivel a dada, mikor elsírta magát nem korbácsoltatta meg.
10/10
Pávaszem 2014 nov. 01. - 18:18:58 10/10
(182/393)
Az merült fel bennem a pénteki rész láttán, hogy esetleg Sebastiao a dada fia. Lehet, hogy hülyeség, csak olyan párhuzamosan volt szó róluk. Biztosan elõ fog kerülni a dada gyermeke, különben nem beszélnének róla annyit. Mit gondoltok? (Tippelni csak annak ér, aki nem látta, vagy nem emlékszik :) )
10/10
Pávaszem 2014 nov. 01. - 18:15:21 10/10 Előzmény malvinkicska
(181/393)
Én is olvastam ezt. Attól mert nem volt családja, nem biztos, hogy rossz ember volt. De lehet, hogy szívesen élte ki magát kegyetlen szerepekben. Végülis érdemes olyan karaktert osztani a színészekre, ami nem esik nagyon távol tõlük. Jó színész persze mindent el tud játszani, de könnyebben átéli.
malvinkicska 2014 nov. 01. - 07:58:34
(180/393)
Szeretek utána olvasni a színészekkel kapcsolatos dolgokról Rubens a valóságban is kemény valaki lehetett, mivel egy szoc otthonban halt meg család nélkül, gyermeke sem volt, szerintem a karaktereket úgy adják, hogy aki megformálja hiteles legyen ez itt sikerült, és máshol is. Nem ítélkezem csak el gondolkodtam, az õ alakításain.
10/10
Pávaszem 2014 okt. 31. - 19:50:27 10/10
(179/393)
Nehezen tudok kiigazodni a bárón. A saját lányát elkergette, a feleségét is fenyegeti mindenfélével, de Sebastiaonak megkegyelmezett, pedig õ csak rabszolga.
malvinkicska 2014 okt. 31. - 18:54:37
(178/393)
A mai részben az a mocsok rendõr fõnök olyan embereken uralkodik nevetséges, nem tudom mi lesz a vége remélem menesztik. A bárónak jól beszólt Rafael, nem köpte nem nyelte. A báró felesége most nagyon kitart a gondolatai mellett, mert képes lenne elköltözni, igaz a báró nem férj, ha nem egy hajcsár.
10/10
Pávaszem 2014 okt. 31. - 14:55:07 10/10
(177/393)
Ha a rabszolgák fellázadnak és kinyírják a bárót (ezt most csak gondolom, mert nem úgy néz ki, mint aki meg akar változni), akkor legalább lesz a bárónénak új férje. Bár Ricardo elég fiatal hozzá. És akkor mi lesz Anával? Egyelõre nincs mindenkinek párja.
malvinkicska 2014 okt. 31. - 07:52:04
(176/393)
Érdekes lesz ha a bárónõ bele szeret Ricardoba, ahhoz vajon milyen képet vágna a báró. Elég kemény a báró nagy dolog, hogy õ a törvény.
Pünkösdi Kató 2014 okt. 30. - 21:05:35
(175/393)
A képernyõn keresztül is átjött a kapitány gyûlölete a sajátja iránt.
10/10
Pávaszem 2014 okt. 30. - 19:41:54 10/10
(174/393)
Jól beszóltak a kapitány aaakarom mondani rendõrfõnök úrnak, hahaha! :D