8/10
Papp Sándorné 2015 nov. 09. - 11:52:14 8/10
(342/562)
Isten õrizz, hogy kisebbítsem Ági érdemeit, de a döntésben az is benne volt, hogy most egy nõ nyerjen. Az elsõ szériában nem merték Rozinát gyõztesnek nyilvánítani, mert mindenki bundáról beszélt, pedig szegény lány tényleg megérdemelte volna. Mindenesetre én Daninak szurkoltam, remélem, boldogulni fog így is, és kap majd valamilyen lehetõséget a pályán.
nordfan 2015 nov. 09. - 10:45:56
(341/562)
Lehetetlen a kérésed,mert az a reklámidõ rovására menne.Viccen kívül,engem is érdekelne mindhárom zsûritag véleménye.Szinte mindig Pierre marad ki,szegény mintha csak díszlet lenne.

Mindenesetre mindkét versenyzõ kitett magáért,nekem tetszett Danié is.
beat76 2015 nov. 09. - 08:33:33
(340/562)
Olvastam egy interjút Ágival, ahol azt mondta, hogy végig biztos volt a gyõzelmében,mert a zsüri Dani menüjével kapcsolatban több kritikát fogalmazott meg. Ez azért érdekes, mert nekem a mûsort látva az jött le, hogy Ági kapott több kritikát. Ez abból adódhat, hogy az adásban mindig csak egy zsüritag értékelését adják le, míg ott nekik valószínûleg mindhárom elmondja a véleményét. Én mondjuk ezen mindenképpen változtatnék, mert az nem menne a mûsor rovására, ha a fõzésbõl 2 perccel kevesebbet mutatnának, viszont ha több vélemény is elhangzik az elkészült ételrõl, akkor talán a nézõ számára is érthetõbb lenne a zsüri döntése, hogy mi alapján lesz valaki a legjobb, és mi alapján esik ki. Nekem úgy rémlik, az eredeti verzióban mindhárom zsüritag véleménye bekerül az adásba.
whitedoor41 2015 nov. 08. - 11:38:29
(339/562)
Az eredményhirdetés után körbejárt még a konyhagépeket is megsimogatta. :) Nekem se volt szimpatikus, örültem, hogy nem Õ nyert. 4 korábban kiesett középdöntõs versenyzõ közül lehetett választani csapattagokat (2-2), Õ azt a két személyt választotta akik kiesése fõként az Õ sara volt, azzal indokolta választását, hogy Ágival már megbeszélték korábban, de ebben semmi ráció nincs ember nem választ olyan személyeket csapattársnak akikben nem tud megbízni 100%-osan.
1/10
ccaty 2015 nov. 07. - 20:49:19 1/10
(338/562)
Jupijéééé!!! Most olvastam, hogy Ági nyerte meg a versenyt és szerencsére nem az a nagyképû Dani. Sose bízz a sovány szakácsban!!! Ha sovány a szakács az azt jelenti, hogy a saját ételét sem kóstolja meg. Pedig a jó szakács bizony szeret kóstolgatni. Amúgy is fent hordta az orrát a nagy semmire. Az utolsó részt nem láttam, de elképzelem, amint a végén, állát felszegve, orrát a plafon felé fordítva, hátratett kézzel áll és önelégülten várja az eredményhirdetést. Jáj, de jó lett volna megnézni!! De talán még ismétlik. Gratulálok Áginak. Végig nagyon ügyes volt és nagyon szépen teljesített. A mûsor hatására még belenéztem a TV Paprika mûsoraiba is, pedig már azokat régen nem láttam. A párom azt mondta, hogy a jóból is megárt a sok(k), most már elég lesz ebbõl, mert a lakás tele van a hagyma szaggával.
10/10
Lombardia 2015 nov. 07. - 06:19:12 10/10
(337/562)
Gratulálok Áginak,de szeretném megjegyezni,hogy ez az évad nem volt olyan erõs mint az elõzõ kettõ.Szerintem az 1.évadban szereplõ Attila vagy a Tamás ezt a 3.évadot simán megnyerte volna!@
Marcsyx 2015 nov. 06. - 20:13:09
(336/562)
Gratulálok Áginak,megérdemelte!!!
indingo 2015 nov. 06. - 08:35:32
(335/562)
Nekem Gergõ volt a legszimpibb. Ahogy kiesett, azt nem tartom túl korrektnek, de ez csak az én véleményem.
Ha már választani kell valakit, akkor Ági nyerjen! Dani nekem nem szimpatikus, picit nagyképû. A megérzésem szerint viszont Dani nyer!
whitedoor41 2015 nov. 05. - 13:13:16
(334/562)
Igen, igazad van ez a mezõny nem volt erõs, Ági még bõven belefér(t) a döntõbe. Valaki megemlítette, hogy fõzhetnének hétköznapi ételeket is, mennyire jó felvetés, páran mégis amellett kampányoltak, hogy ne az alapokon rugózzunk,- azt nekik már tudni kell,- de láss csodát azért mégis csak elõjönnek a hiányosságok, pl tegnap a döntõ kapujában Annamari a brassóival(!) vérzett el.

Én Árpinak drukkolok, Dani a legkevésbé szimpatikus, pont ezért gondolom, hogy utóbbi lesz a nyertes.
nordfan 2015 nov. 05. - 12:06:33
(333/562)
Valóban vannak hibái és néha bizony le kellett volna törni a szarvát,de ebbõl a mezõnybõl mégiscsak bekerült az elsõ háromba.
whitedoor41 2015 nov. 05. - 11:53:01
(332/562)
Áginál is voltak elég rizikós dolgok, pl amikor ellentmondott mindenkinek és a krumplipürét úgy elrontotta ahogy csak lehetett, vagy hogy 2 csapattársa könyörgött neki, hogy a cukkini belsejét kanalazzák ki, de legalább héjazzák meg és akkor is ellenszegült mindenkivel
nordfan 2015 nov. 05. - 11:11:36
(331/562)
Na ez az igazi kihívás,nem az,hogy napokig tengeri állatokkal kellett foglalkozniuk.

Azért lássuk be,hazai viszonylatban igen nagy tétje van a versenynek és tényleg a három legjobb maradt bent.
beat76 2015 nov. 05. - 08:17:02
(330/562)
Szerintem eleve szemét feladat, hogy a séffel együtt kell fõzniük, miközben egyedül a séf tudja, mit fognak csinálni, így lehetetlen vele egyszerre dolgozni. Ráadásul a "betesszük a sütõbe" az a séfnek egy mozdulat, mivel a sütõ ott van a pultjában, a versenyzõk meg rohangálhatnak a konyhában le-föl. És emellé direkt olyan gyors tempót diktál a séf, hogy lehetetlen követni. Ehhez képest - Annamari kivételével - egészen jól megoldották a feladatot.
whitedoor41 2015 nov. 04. - 19:12:19
(329/562)
Árpi és Annamari handycappal indulnak kevesebbet látnak/hallanak hátul.
beat76 2015 nov. 04. - 15:18:44
(328/562)
Aki nézte a korábbi évadokat is, az tudja, hogy ebben a szériában annyira túltolták a tengeri herkenytûket, ami már extrém.
És itt most nem az a kérdés, hogy ki tud gulyást fõzni, és ki nem, hanem az, hogy a rákon, tengeri pókon,és halon kívül más alapanyagok is léteznek.
Jónéhány étteremben megfordultam már, de spec tengeri pókot még soha egyetlen étlapon sem láttam. Engem pl. jobban érdekelne, hogy egy hagyományos(abb) alapanyagból ki mit tud kihozni, mert számomra ez a kreativitás,és nem az,ha azt sem tudják a versenyzõk, hogyan kell azt az alapanyagot feldolgozni, csak ha a séf megmutatja nekik.
nordfan 2015 nov. 04. - 13:16:23
(327/562)
Kedves Miki,itt azért már nem arra kíváncsiak,a hagyományos ételeket mennyire jól készítik el.Ez már minimum elvárható attól,aki ide jelentkezett.Én pl jól készítek gulyást,mákos gubát,de a kreativitást csak hallomásból ismerem.
Magdi 2015 nov. 04. - 12:36:41
(326/562)
Ha ritkán étterembe mennek az emberek, akkor különöset akarnak enni, amit otthon nem, fõleg, ha nem õk fizetik, hanem céges, üzleti, vagy különös alkalom.
olahmiki1959 2015 nov. 04. - 11:32:02
(325/562)
Szerintem elég logikus a felvetésem.
Azt írod, hogy jó a mûsor, mert sokféle étellel megismerkedhetnek a nézõk.
Nekem meg az a véleményem, hogy pont ez nem igaz, legalábbis általánosságban nem. Ezen a héten gyakorlatilag minden nap volt valamilyen halétel, ahogyan az elmúlt hetekben is. Ez már olyan aránytalanság, ami szerintem nem indokolt.
Ha már sokféle ételrõl van szó, a szerkesztõk miért nem gondolkodnak sokféle nép konyhájában, ízlésében?
Mert egy szakácsversenyzõ leendõ vendégei között lehetnek mindenféle nemzetiségûek, Európából és a nagyvilágból is, a magyaron kívül.
Hiányolom például a kelet, vagy dél-európai népek ételeit, - szlovák, lengyel, orosz, szerb, görög, török, spanyol, stb, - de a cigány, vagy a zsidó konyha néhány jellegzetes ételét is szívesen megnéztem volna, hogy el tudják-e készíteni.
Vagy akár a magyar vidék különbözõ tájegységeinek az ételeit is.
Az erdélyi konyháról már nem is beszélek.
A mûsor ilyen szempontból hihetetlenül egyoldalú, sõt, már egészségtelenül extrém, szinte csak a hétköznapoktól teljesen elrugaszkodott ételeket készíttetnek a versenyzõkkel, tormából, fekete gyökérbõl, tengeri pókból, stb. kell fõételeket kreálni, és még a hagyományos ételeket is - ha nagyon ritkán felbukkannak, - olyan módon kell elkészíteni, hogy egészséges ízlésû ember rájuk sem nézne, nemhogy súlyos ezreket fizessen értük.

Szerintem ahhoz, hogy jó szakács legyen valaki, ELÕSZÖR hagyományos ételeket kell tudnia nagyon jól és magabiztosan fõznie és sütnie, ilyen feladatokat pedig nem nagyon kapnak a versenyzõk.
Sajnos.
whitedoor41 2015 nov. 03. - 09:13:56 Előzmény olahmiki1959
(324/562)
ugyanezt már pár hete, napja én is megjegyeztem annak kapcsán, hogy többen azért estek ki mert undorodnak, allergiások vagy csak szimplán nincs tapasztalatuk a tengeri herkentyûkkel. a mûsor kedvelõitõl a válasz egyébként az volt, hogy aki ilyen mûsorba jelentkezik az legyen tisztában azzal, hogyan kell ezeket az ételeket elkészíteni. ez persze még nem kielégítõ válasz arra mért kell a héten 5 napból legalább 4-ben a tenger gyümölcseivel dolgozniuk.
szevacica 2015 nov. 03. - 07:12:03 Előzmény olahmiki1959
(323/562)
Mert szerintem ez az egész egy Gordon Ramsey-majmolás (licence), csak ugye a színvonal... mint a magyar narancs...