Ljerk 2012 okt. 26. - 20:32:31
(4322/5342)
Kemény kritikáid vannak, aminek felével egyet is értek. Tehát rengeteg mesebeli elem van ezen típusú filmekben, és az érzelmek sokszor túlsúlyban kerülnek a racionalitással szemben.

Azonban pont az érzelmek azok amik kiemelik a koreai filmeket a világ ilyen típusú filmjeinek sodrából. Ugyanis sokszor tökéletesen rámutatnak, hogy az emberi kapcsolatok: érzelmek, az egyéni és általános érdekek, valamint az ész hogyan függenek és alakulnak az emberek cselekedetei nyomán !

Dong-Yi ( A királyi ház titkai) valóban nem a legdrámaibb sorozat ilyen szempontok alapján, de Dzsáng úrnõ ahogy eljut a lelkiismeretfurdalástól a tajtékzó dühig, az hasonlít a Palota ékkövének klán érdektõl hajtott minden módszert megengedõ cselekedeteihez. A hatalom útja, ahogy az egyén a saját és csoport érdekektõl vezettetve torzan él avval amihez képességei, származása alapján megtehet.

Hong titkár is végigjárja ezt az utat, és hiába szállna ki belõle - a királyné aki már egyszer szemet hunyt a tettei felett, pont ekkor nem ad újabb esélyt neki. Hatalmas drámai momentum, amikor az emberre végérvényesen visszaszállnak tettei - hiába próbálja felszámolni õket.
Milida 2012 okt. 26. - 20:24:36
(4321/5342)
Sziasztok! Ugye nem baj, hogy ide is felrakom?:)

FELHÍVÁS!

Ki volt 2012. legjobb koreai színésze a magyar rajongók szerint?
Szavazzunk!
Küldjétek el annak a 10 színésznek a nevét aki szerintetek megérdemli, hogy benne legyen a TOP 10-ben! A tavalyi évben 5 személyre lehetett szavazni, de sokak véleménye az volt, hogy ebben az évben bõvítsük ki 10 fõre, mert annyi új tehetséget ismertünk meg azóta, hogy biztosan sokaknak még 10-re szûkítenie is nehéz lesz a névsort.:)

A szavazás 2012.10.27-én 0:00-kor veszi kezdetét, és 2012.11.23. éjfélig tart. Eredményhirdetés: 2012.11.26-án.

A szavazás menete és a pontozás:
Tíz színészt lehet megnevezni - nem kötelezõ ennyit, kevesebbet lehet, de többet nem! Egy helyre csak egy személy neve írható be, bármilyen nehéz is a döntés! Az elsõ helyen megnevezett 10 pontot kap, a második kilencet és így tovább, a 10. is kap még egy pontot. Az összesítés végén a legtöbb pontot kapó színész nyeri el a Magyarország legkedveltebb koreai színésze 2012. címet. Ha nemcsak egy sima listát szeretnél ismertetni a többiekkel, választásodat meg is indokolhatod néhány sorban, szívesen olvassuk mindenki véleményét!

Szavazni a következõképpen lehet:
1. Port.hu Lee Jun Ki topikjában
2. a Port.hu-n nekem küldött privát üzenetben, ha nem akarod a listádat közszemlére tenni.
3. E-mailben a milida@freemail.hu címen - írd meg, azt is, hogy nyilvánosságra hozható vagy szeretnéd, titokban tartani.

Remélem kevesen lesznek a titokban szavazók!

A tavalyi szavazás végeredménye:
1. Kim Nam Gil
2. Lee Jun Ki
3. Eom Tae Woong
4. Bae Yong Joon
5. Song Il Gook

Pattika csodálatos videót is csinált tavaly, ezt itt nézhetitek meg:

http://www.youtube.com/watch?v=s-CgHM2Je_M&feature=plcp

Ha van rá igény én nem zárkózom el egy színésznõ listától sem. Annál azonban szerintem öt név elég, a pontozás feltételei azonosak lennének a fiúkéval, csak ott 5 pontról indulnánk.

Ez csak egy jó játék, minél többen játsszuk, annál érdekesebb és izgalmasabb. Nem kell halálosan komolyan venni!:)
Koczina Judit 2012 okt. 26. - 20:11:59
(4320/5342)
Én egy linket tartottam meg, a többit sajnos kitöröltem:

http://sorozatoknekedonline.blogspot.hu/
Koczina Judit 2012 okt. 26. - 20:04:26
(4319/5342)
Ajjaj, az elsõ 5-6 rész a hosszabb sorozatok esetében mindig a fõszereplõk gyerekkoráról szól. Aztán ugranak egy nagyot az idõben és csak utána mutatkoznak az érdekesebb karakterek.
betelgeux 2012 okt. 26. - 19:52:52
(4318/5342)
Egyrészt mert már megnéztem. Másrészt az irományomból kiderül, hogy a karakter nem érdekel, nem pedig a sorozat egésze. (ne tessen szavakat kontextus nélkül kiszemezni) Amúgy nincs lehetõség úgy megnézni, hogy kivágom elõre az engem nem érdeklõ, zavaró karaktereket. De valóban... ahogy írja, ha nem lett volna a Hong Gouk Young féle vonal akkor biztos az elején abbahagyom. Ahogy már sok más korai sorozatot 5-6 rész után le is töröltem, amikor csak errõl szólt (pl. Dong-Yi).
9/10
döncimama 2012 okt. 26. - 19:41:40 9/10
(4317/5342)
Bocsi, de ha nem érdekel, akkor miért nézed? Nem kötelezõ.
9/10
döncimama 2012 okt. 26. - 19:39:45 9/10
(4316/5342)
Igen, olvastam az elõzetesben, de sajna egyenlõre nem tetszik.
9/10
döncimama 2012 okt. 26. - 19:39:07 9/10
(4315/5342)
Igen õ, innentõl kezdve õ lesz a király új kedvence.
betelgeux 2012 okt. 26. - 19:23:30
(4314/5342)
Igen, én is erre próbáltam finoman utalni még korábban. A rossz szinkron miatt sokan félreértik a mondanivalót, pedig valójában õ lenne a valódi "tanító célzatú" példakép.
A többi szereplõt nem igazán lehet szeretni, hacsak nem valaki piroska és farkas szinten nézi a sorozatot. Ezekben a sorozatokban mindig vannak a nagyon jó, de már nem emberi szereplõk (a király, Seong Yan stb.), tiszta mesefigurák, akiknek bár látszólag vannak dilemmáik, valójában a forgatókönyv író sose helyezi õket valódi dilemma helyzetbe, mindig egyértelmû a "jó" kiút.
Aztán vannak a nagyon rossz, gonosz szereplõk akik szintén mesefigurák.
Aztán vannak még a konfuciusz szerinti "kisemberek", illetve azok kifigurázása, akik általában a szórakoztató mellékszereplõk. Amúgy gyarlók, együgyûek, kapzsik, de õket nem veszi a sorozat komolyan.
És középütt helyezkedik el néhány valódi komplex személyiségkép, akiknek tényleg olyan problémáik, dilemmáik vannak, amelyeket néha mi is megélhetünk. És az ilyen szereplõk közül van néhány aki a rossz példa, meg van egy amelyik a jó példa. Én mindig csak ezekkel tudok azonosulni.
Visszatérve a romantikus szálra. Nekem nincs bajom a romantikával, de ebben a sorozatban pont a mesefigurák miatt és ezek erõltetett romantikája miatt, ez teljesen predeterminált, mesebeli és sekélyes. Amikor én annak idején néztem, már néha kínomban nevettem az erõltetettsége miatt, egyáltalán nem lehetett komolyan venni. Én meg inkább pont ezt éreztem unalmasnak és zavarónak a sorozatban. Ha nem hihetõ a személy, nem valódi lelki folyamatok zajlanak benne le, ha a forgatókönyv megkíméli minden dilemmától akkor mégis mi érdekeljen benne?
Dudlicsek 2012 okt. 26. - 19:09:16
(4313/5342)
"Belehal szegény a bûntudatba, jó karakter volt minden féle módón ámen :)"
Így igaz. Meghasonlott önmagával-ez is azt mutatja, hogy emberi volt-a bûnével együtt. Ámen.
Dudlicsek 2012 okt. 26. - 19:07:12
(4312/5342)
"ez történelmi adat, nem holmi dramaturgiai fogás."
akkor ez az élet dramaturgiai fogása volt. A Nagy Rendezõ: a Sors dramaturgiai fogása...
Dudlicsek 2012 okt. 26. - 19:06:11
(4311/5342)
Deszu amolyan Sancho Panza-karakter. :-)
Tegu 2012 okt. 26. - 18:57:26
(4310/5342)
Nagy tudós lett belõle, kezdd el megszeretni:)
10/10
roni102 2012 okt. 26. - 18:39:52 10/10
(4309/5342)
Belehal szegény a bûntudatba, jó karakter volt minden féle módón ámen :)
Dudlicsek 2012 okt. 26. - 18:19:47
(4308/5342)
Melyik új fiú? A lisztes? :-)
amúgy szegény Hong-ot ha jól láttam meghalasztják a következõ részben-betegségben. Tipikus sablonos vége az ilyen figuráknak. Akiknek megbocsátana a fõszereplõ meg a jóérzésû nézõ is de a kor szellemiségét tekintetbe véve ez túl hiteltelen lenne, túl nagy negédesség lenne-még ebben a sorozatban is-egy ilyen megoldás. De amennyiben tovább él megmarad a megoldatlan probléma-így meghal. Régi dramaturgiai trükk.
9/10
döncimama 2012 okt. 26. - 18:16:30 9/10
(4307/5342)
Nekem is szimpatikus volt, sajnálom, hogy elbukott.
Ez az új fiú viszont egyenlõre nem szimpatikus.
Dudlicsek 2012 okt. 26. - 18:05:16
(4306/5342)
Hong titkár amúgy nekem az egyik legszimpatikusabb figura filmben. Pont azért, mert õ talán az egyetlen aki nem illesztehetõ bele a történet fekete-fehér romantikájában egyik oldalba sem. A legemberibb figura-a szemét dolgaival együtt is. A többi karakter a-jók is-sokkal egyszerûbb, sablonosabb képletek. Hong titkárban van ellentmondás, esendõség, megfogható, valóságos létezés. :-)
9/10
döncimama 2012 okt. 26. - 17:46:54 9/10
(4305/5342)
Csak egy apró megjegyzést fûznék ahhoz, a király is ember, neki vannak érzelmeik.
Ha nem így lenne, ma szegényebbek lennénk pl. egy Taj Mahal-al.
6/10
napraforgó 2012 okt. 26. - 17:29:07 6/10
(4304/5342)
Hogy az alacsony származás az ágyasoknál mennyire hátrány, vagy mennyire nem, azt láthattuk a Palota ékkövében (Dongi) is. A jelenlegi király dédnagyapja, Szukdzsong egyik ágyasából Dzsang Hibinbõl királyné lett, majd vissza lefokozták ágyassá. Dongi csak egy cseléd volt, talán mosónõ, vagyis még alacsonyabb rangú, mint a festõ Szongjon. Mégis az õ fiából, Gümbõl lett Yongdzsó király, a jelenlegi király nagyapja, aki kb. fél évszázadig ült a trónon.
Igaz Szan anyja tett valami megjegyzést arra, hogy anno nehéz volt õt királyként elfogadtatni, de lám, mégis õ uralkodott 5 évtizeden keresztül. És amire volt már precedens, azt most se nagyon utasíthatták el. Sok múlik azon, hogy milyen erõs a király, kik állnak mögötte, kik támogatják, mennyire hagyja a nemeseket beleszólni a döntéseibe. Persze 50 év alatt sokat változhat a politikai helyzet, lehet, hogy már nem lehet megtenni azt, amit akkoriban. De az is lehet, hogy a király erõsebb, és gond nélkül keresztül tudná vinni az akaratát.

Mindenesetre, amit te nyálas szálnak nevezel, az nem hagyható el egy ilyen sorozatból, több okból sem. Elõször is azt próbálja megmutatni, hogy a királyok is emberek, nekik is vannak érzelmeik. Lehet, hogy "teljesítik a kötelességüket" és szorgalmasan látogatják ágyasaikat (gondolom ez azért nem esett olyan nagyon a nehezükre), de azért mindig lehettek kedvencek, akit/ket jobban szerettek a többinél.
Másrészt nagyon csekély érdeklõdésre tartana számot az a sorozat, amelybõl teljesen kihagynák a szerelmi szálat/szálakat és pusztán gondolati síkon mozognának 77 hosszú (és dögunalmas) részen át. Azért ne legyünk ilyen álszentek, hogy minket nem érdekel a "nyálas szál".
Mert engem igen, és nem restellem bevallani. Ráadásul olyan finoman és decensen csinálják, a király és Szongjon "szexjelenete" mindössze annyiból állt, hogy a férfi keblére vonta a díszruhás lányt. Aki ennyit sem bir elviselni, az múlassa az idõt Kanttal, vagy Hegellel. Vagy akár Konfúciusszal, ne ilyen "alantas" sorozatokkal.
Koczina Judit 2012 okt. 26. - 17:20:54
(4303/5342)
" ... a romantikus populáris vonulat mellett vagy alatt, a zseniális koreai sorozatkészítõk sokszor képesek berejteni valami értékes, tanító célzatú mondanivalót is ..."
OK, felhívod a figyelmünket, vegyük észre az értéket, a mélyebb tartalmat. Köszönjük, majd megpróbálunk fölzárkózni.