10/10
olahmiki1959 2013 jan. 06. - 07:52:53 10/10
(380/660)
Az Alien minden idõk egyik legnagyobb scifi filmje, igazi klasszikussá vált az idõk folyamán, bátran nevezhetjük kultuszfilmnek.
Abszolút érdektelen, hogy milyen hibák, mai szemmel esetleg milyen elavult technikai megoldások vannak benne, ez a maga nemében egy megkérdõjelezhetetlen remekmû, amely az elsõ pillanattól az utolsóig leköti a figyelmet, elképesztõ, felszín alatti feszültség húzódik keresztül az egész történeten, a nyomasztó, az ismeretlentõl való félelem itatja át az egész filmet zseniálisan, Ridley Scottnak pedig, - aki rendezett életében elég sok "nagy" filmet, - szerintem ez a legjobb filmje. (Oké, versenyben van az elsõ helyért a Szárnyas fejvadásszal...)

A régi, nagy, klasszikus filmek újraforgatásából mindig baj lett a tapasztalatok szerint.

Mondok néhány példát, mindenféle mûfajból, ahogy éppen az eszembe jut.

Ben Hur. - Atyaúristen! A régi, 1960-as változat után, a nemrég látott új változat gyakorlatilag megmosolyogtató, élvezhetetlen, nagyságrendekkel gyengébb lett.
A King Kong legújabb változata sokkal látványosabb, mint a régi, 1977-es változat, mindent bedobtak, amit a legújabb számítógépes technikával meg lehetett csinálni, mégis, a régi sokkal izgalmasabb, rejtélyesebb, feszültebb, és mára szintén klasszikus lett, nem utolsósorban Jessica Lange miatt, míg szegény Naomi Watts egy helyeske, de abszolút felejthetõ, jelentéktelen kis figura, egy jó nagy szereposztási melléfogás volt neki adni a nõi fõszerepet.

De említhetem a "Pál utcai fiúk" címû magyar filmet is, a régi, 1969-es, egy zseniális, hibátlan remekmû, az új meg majdhogynem nézhetetlen, katasztrofálisan gyenge lett. Erre szokták azt mondani humorosan, hogy "ha szegény nagyanyám élne, õ is jobban megrendezte volna".

Aztán a Psycho régi, és új változata.
A régi, fekete-fehér, 1960-as film ma már filmtörténet, az új változatra meg a kutya sem emlékszik.
A Solaris címû film George Clooney-val elég jó lett, mégis, az eredeti, régi, Tarkovszkíj-féle változat, amely természetesen sokkal elavultabb technikai megoldásokkal készült, összehasonlíthatatlanul jobb, értékesebb, mûvészibb, egy igazi kultuszfilm ma már.

És a példákat hosszan lehetne még sorolni.
Vannak filmek, amelyek egyszer, valamikor, a körülmények szerencsés összejátszása folytán gyakorlatilag tökéletesek lettek, amelyekben minden "összejött", sikerült, és talán a rendezõ, a szereplõk, meg a stáb eredeti szándékán is túlmutatva, egyszercsak szuperfilmek lettek, klasszikusokká váltak, és egy idõ után kultuszfilmként kezdték emlegetni õket a kritikusok, a filmtörténészek, és nem utolsósorban a közönség is.

Ilyen mondjuk az újak közül a Tarantino rendezte Ponyvaregény, vagy a Leon, a profi, amelyek már most is filmtörténeti jelentõségû, egyszeri és megismételhetetlen alkotásokká, "kultuszfilmekké" váltak.

Mondok néhány régebbi filmet is, a példa kedvéért.
Casablanca, Ben Hur, A hét mesterlövész, Volt egyszer egy Vadnyugat, A Jó, a Rossz, és a Csúf, A piszkos tizenkettõ, A halál ötven órája, West Side Story, Elfújta a szél, Psycho, Tizenkét dühös ember, Ének az esõben, Pokoli torony, Óz, a csodák csodája, vagy az európai filmek közül mondjuk a Kifulladásig, A félelem bére, A profi, a Ballada a katonáról, Zorba, a görög, Egy asszony meg a lánya, Hamu és gyémánt, Szigorúan ellenõrzött vonatok, a magyarok közöl a Körhinta, Az ötödik pecsét, A tizedes meg a többiek...

Hatalmas lista, és még hosszan folytatható.
Ezeket a filmeket teljesen felesleges újból leforgatni, úgy sem lesznek, mert nem lehetnek jobbak, a végeredmény tízbõl tízszer sokkal gyengébb, jobb esetben, ha a rendezõ komolyan veszi a feladatát, akkor annyit talán elér, hogy maximum megközelíti az eredeti film színvonalát, de elérni, vagy pláne, meghaladni soha nem fogja tudni.

Az én személyes véleményem szerint az "A nyolcadik utas a Halál" címû filmnek az egész megvalósítása, a díszleteket, a zenét, a maszkokat, a szörnyet tekintve egy abszolút profi munka, ami még ma is megállja a helyét, sõt, felveszi a versenyt a manapság készült filmek szörnyeivel.
Jusson eszünkbe, hogy manapság, amikor gyakorlatilag mindent meg lehet valósítani egy filmben, amit csak elgondol a rendezõ, vagy a látványtervezõ, milyen nevetségesen gyerekes a legtöbb esetben a szörnyek külseje, a repülõ, szárnyas rémek, az óriáspolipok, a hatalmasra nõtt gyíkok, patkányok, megapiranhák, denevérek, óriáscápák félelem helyett inkább mosolyt váltanak ki a nézõbõl.
Azokban a filmekben pedig, amelyek valóban félelmetesek akarnak lenni, a szörnyek külseje érdekes módon, nagyon sokszor rendkívüli módon hasonlít a Gieger által tervezett Alien külsejére.
Mintha a mai maszkmesterek még mindig õbelõle élnének, õhozzá nyúlnának vissza, õbelõle merítenék az ötleteket.
Szerintem ez sem lehet véletlen.

Amikor annak idején 1960-ban bemutatták a West Side Story-t, a világ koreográfusai hosszú évekig megéltek az abban a filmben látott, forradalmian új, korszerû, addig szokatlan tánclépésekbõl és figurákból.

Az Alien-t - remélem - senkinek sem fog eszébe jutni újraforgatni, felturbózni különbözõ "korszerû" jelenetekkel, mert hamvába holt kísérlet, nevetséges próbálkozás lenne az egész.
Amit az emberi pszichében rejtõzõ, belsõ félelmekrõl, az összezártságról, a sötétségrõl, az ismeretlentõl való rettegésrõl, a megvalósult, gyerekkori rémálmokról a film nyelvén el lehet mondani, azt az Alien egészen magas színvonalon, és a pokol minden mélységét bejárva mutatja be.
Messze túlmutat az olyan mûfaji kategóriákon, mint a scifi, vagy a horror, szerintem idõnként már-már a mûvészfilmek színvonalát elérõ, scifi környezetben játszódó, horrorisztikus elemeket is tartalmazó, de alapvetõen pszichodráma lehetne talán a megfelelõ meghatározás, ha már mindenképpen be akarjuk sorolni valahová ezt a filmtörténeti remekmûvet.
Teljesen egyértelmûen 10 pontos alkotás, bár még ezzel is bajban vagyok, hiszen hány pontra lehet értékelni Liszt Ferenc zongorajátékát, József Attila költészetét, Leonardo Da Vinci festészetét, Latinovits Zoltán színészetét, Nizsinszkíj balettmûvészetét, Karinthy Frigyes humorát, vagy Usain Bolt gyorsaságát?...
10/10
Meklód fia 2012 dec. 29. - 10:01:04 10/10
(379/660)
10 pont talán 30 évvel ezelõtt volt ez a film, ma olyan olyan 10/7-et ér a buta hibái miatt. A Prometheus ami ugye elõbb játszódik, sokkal modernebb benne minden :D (a többirõl ne is beszéljek)
Be kell látni hogy elõbb utóbb ebbõl újradolgozás lesz. Mint ahogy Lucas eladta magát a disneynek, ugyanúgy Scott is megteszi majd ezt ha elfogy a pénze.
10/10
The sandman 2012 dec. 29. - 02:24:00 10/10
(378/660)
16-17 évesen minden furfangot be kellett vetni,hogy be tudjak szökni a moziba:)
Sosem felejtem el azt a rettegéssel telt két órát,a nézõk legalább fele idõ elõtt elhagyta a termet,fõleg a nõk nem bírták cérnával.Sokkoló volt a maga korában,az biztos.
10/10
DianaFromAgency 2012 dec. 28. - 18:30:21 10/10 Előzmény Meklód fia
(377/660)
Nem mai szemmel kell nézni egy évtizedekkel ezelõtt készült filmet. Fejlõdik, változik a világ. Ez a film akkor nagyot ütött és nem véletlenül van még most is ekkora rajongótábora. 10 pont, nem is kérdés.
montreal49 2012 szept. 28. - 09:09:42 Előzmény gyorvik-2
(376/660)
Valoszinuleg azért csinálnak uj szinkront, hogy az illetékesek ismeroseinek/rokonainak akadjon vmi munka.. :)
tlosz2009 2012 szept. 13. - 22:44:48
(375/660)
szuper 10/10, ez is egy öreg klasszikus... 1979-ben ilyen filmet csinálni, vehetnének példát innen a maiak.
gyorvik-2 2012 szept. 13. - 21:50:21
(374/660)
Már megint csak ezt a rohadt szinkront tudom szapulni. Mi a jó édes ...... ...... ....... ....... nak csinálnak új szinkront hogy így elb......... a filmet.
10/10
tombenko 2012 szept. 13. - 19:35:49 10/10
(373/660)
Nem véletlenül ezeket adják - ezek biztos nézõket jelentenek. Ne feledd, egy új filmmel igen nagy a bukás kockázata, leszámítva a szappanoperákat. Különösen igaz ez a valóban mondanivalóvalk rendelkezõ filmekre, ezért aztán olyat nem nagyon fogsz látni kereskedelmi tévében.
10/10
soper 2012 szept. 13. - 13:59:14 10/10
(372/660)
1-2 hónapja adták le az egész sorozatot. Egyszerûen hihetetlen, hogy van kb 50 film amit folyamatosan ismételgetnek egyik csatornáról a másikra. Feltûnt ez másoknak is? Mi a francnak ennyi csatorna, ha mindenhol ugyanazt adják. De mivel nem adunk hangot ennek, jót röhögnek a markukba. Félreértés ne essék, ez az elsõ számú kedvenc filmem, de kéthavonta megnézni kicsit unalmas.
offtopic
agarik 2012 jún. 10. - 22:04:42 Előzmény Amanda Wood
(371/660)
Bocs, de nem véletlen van meg mind a négy rész a díszdobozban, rendezõi változattal is ...
KurtWagner 2012 jún. 10. - 18:48:41
(370/660)
Amúgy nem a magyar verzióból vágták ki. A rendezõi változatban van benne, az amerikaiban is. De késõbb a filmben azért elhangzik, hogy Burke küldte oda a telepeseket.
KurtWagner 2012 jún. 10. - 18:46:00
(369/660)
Igen, 57 évvel a Nostromon történtek után találták meg Ripleyt, és 37 éveel a Nostromon történtek után telepeültek le ott a terraformálók, vagyis 20 éve és ezalatt az idõ alatt, nem fogják a vészjelet, nem deritik fel a bolygót és nem szól senki nekik, hogy ugyan nézzenek már utána, mert kell ott lennie valaminek. Húsz év azért rohadt hosszú idõ.
Amúgy, mint mondtam fogták már korábban a jelet és megfejteték, hogy az nem vészhívás, hanem figyelmeztetés, direkti intézték úgy, hogy a rendszer vészhívásnak vegye (Anyucit megmahinálták), és a hajó leszálljon ott. Hogy Ash tudta-e, hogy mire számítson leszállás elõtt, kérdéses, de miután Kane-t visszahozták, az arctámadóval a képén, szerintem nagyon is jól sejtette, hogy mivel állhatnak szemben (de nem konkrétan, csak nagyvonalakban, hogy a társaságnak ez a valami sokat ér), és az volt a feladata, hogy azt a valamit, akár a legénység élete árán is hazajuttassa.
10/10
Amanda Wood 2012 jún. 10. - 17:24:27 10/10 Előzmény KurtWagner
(368/660)
Igen a második részben küld oda geológusokat, mérnököket, feltérképezni a bolygót, és a társaság embere név szerint Carter Burke küldi a hajóroncshoz Rebecca családját de ezt a magyar verzióból szépen kivágták.
10/10
Amanda Wood 2012 jún. 10. - 17:11:56 10/10 Előzmény KurtWagner
(367/660)
A könyvet sajnos nem volt szerencsém elolvasni, és igaz hogy a háttér munkálatokat annyira nem ismerem, de nem tartod kicsit különösnek hogy egy szimpla érceket szállító kereskedelmi úrhajót egy szerzõdés általi záradékban (máskülönben egy fillérre sem számíthatnak) arra köteleznek hogy szálljanak le arra a bolygóra, arról meg nem is beszélve hogy mikor kiderül hogy a legénység simán feláldozható a társaság nem volt tisztában azzal hogy mégis "hova" szálltak le?:)Meg ott van az is hogy Ash meg sem lepõdik azon amikor kitör a kis "lurkó", és mikor rátámad Riplyre?:)Ezt mivel magyarázod?:)Akkor így fogalmazok hogy az "alkotók" már akkor gondolkodtak elõzményen:)
KurtWagner 2012 jún. 10. - 16:47:45
(366/660)
Ridley Scott biztos nem tervezte még akkor az elõzményt (már csak azért sem, mert egy nem õ írta a forgatókönyvet, plussz eredetileg nem is õ lett volna a rendezõje, eredetileg az Alien filmek egyik producere Walter Hill rendezte volna). Ash valóban nem véletlenül volt a hajón, de ha jobban megnézed az Alient vagy elolvasod a könyvet, kiderül, hogy úgye egy vészhívás miatt szállnak le ott, aminél Ripley kiderití Dallas halála után, hogy nem vészhívás, hanem figyelmeztetõ üzenet volt, amit a társaság már jóval korábban vett, és tudták, vagy legalább is sejtették, hogy egy potenciélis biólógia fegyverrel állnak szembe, és ezért küldték Ash-t a fedélzetre és intézték úgy, hogy a hajó vegye a jelet, mint vészhívás és leszálljon a bolygón. Azt, hogy egy esetleges évekkel késõbb készített elõzményfilmben, sokkal többet árulnak el ennek a lénynek és a társaságnak a kapcsolatáról csak egy jó pont a Prometheus mellett.
Amúgy a Bolygó neve halálának a legnagyobb hibája, hogy ötven valahány év eltelt, a Nostromo nyom nélkül eltûnt és a társaság nem küld (legalább is nincs róla információ)más hajót a felderítésre, de viszont benépesíti azt, hogy a bolygót lakhatóvá tegye, de még õket sem küldi el felderítésre, azok csesznek átkutatni a bolygó, még leszállás elõtt sem és még az informatikai rendszerük is elég gyenge, hogy nem képesek venni a vész/figyelmeztetõ jelet, inkább megvárják míg Burke, Ripley felfedezése után elküldi õket, hogy ugyan nézzenek már utána, hogy tényleg van-e ott ûrhajó.
10/10
Meklód fia 2012 jún. 10. - 16:27:43 10/10
(365/660)
Jah :) Még hogy nem tõle jó a film... amikor meg sokkal jobb sztorijú filmeket nem tudnak megrendezni normálisan.
10/10
Amanda Wood 2012 jún. 10. - 16:23:12 10/10
(364/660)
Te nagyon kivagy hegyezve Scotti bácsira, nézdd meg a filmet aztán majd beszélgetünk:)
agarik 2012 jún. 10. - 15:37:38
(363/660)
Hm, akkor az nem stimmel. Az viszont igen, högy a rendezõnek semmi köze nem volt a forgatókönyvhöz: http://en.wikipedia.org/wiki/Alien_%28film%29
E szerint valami Dan O'Bannon és Ronald Shusett irománya alapján írta elõbbi a forgatókönyvet.

Lényeg: Scott-bácsinak továbbra sincs köze a történethez.
KurtWagner 2012 jún. 10. - 15:14:49
(362/660)
Alan Dean Foster adaptálta a filmet (a késõbbieket is) könyvre és nem fordítva. Egy film ritkán adaptál szinte egy az egyben egy könyvet és az még ritkább, hogy a kiadás évében már le is forgatják, anélkül, hogy a siker bármi jelét is látnák felcsillani.
Shaba 2012 jún. 10. - 14:01:04
(361/660)
Szokatlan terepre visz, úgy vélem, ha már Sigourney Weaver kebleinek méretérõl folyik egy Alien-film kapcsán a vita. Meglehet, egyedül maradok a véleményemmel, de Weaver szexepiljét, asszonyi vonzerejét szerintem közel sem az határozza meg, mekkora kosárral kell(ene) aládúcolni a melleit, de még csak színészi kvalitásainak megítélésébe sem igen játszik ez a körülmény bele. Aki ilyesmire kíváncsi, forduljon magához a színésznõhöz, postacíme lenézhetõ a webrõl, ha viszont ezt inkább kihagyná, tekintse meg a Halál és a lányka (Death and the Maiden) c. mozit, abban minden további nélkül szemrevételezheti és megbírálhatja, mekkorával is áldotta meg õt a természet, ohne mûtéti rásegítés. De szerintem értelmetlen. Nem a kebleiért vonzódunk hozzá vagy épp utasítjuk el. Más oka van annak. (Én speciel kedvelem.)