Köszönöm, hogy válaszoltál!
Jézus személyébe igen sok mindent, és mindenkit lehet belegondolni, talán még azt is, hogy nem élt.
Én úgy gondolom, mivel vélhetõen az igazság sose fog kiderülni, így lehet róla igazi jó beszélgetéseket folytatni!
Talán ezért is alakultak ki csoportok, akik pl.hívõkként serényen elhisznek mindent a Bibliával, és a keresztrefeszitéssel kapcsolatban, vannak olyanok akiket nem érdekel az egész, vannak olyanok is, akik saját verzión gondolkodnak, és vannak azok is, akik kategorikusan elutasitják az egészet, kitaláció címszó alatt.
De ez az egész rendszer csak akkor mûködik jól, ha az egyik fél a másik álláspontját képes tisztelni, ami nem az elfogadást jelenti a számára, csupán a tolerálást!

És végül én is megmaradok a saját verziómnál, ami csak a mese szintjéig terjed, de ezzel azért nem sérteném meg azokat, akik valóságként kezelik a Biblia minden szavát!!!!

Válaszoltam privátban.

(Korábban, a 475-545. sz. hsz-ok közt már beszélgettünk errõl. Ha esetleg visszaolvasod, az talán segítene választ adni arra, amit kérdezel. Talán nem; ha nem, akkor kérdezd másképp, mert erre azt válaszolnám, amirõl már írtam. Röviden a lényeg: hogy Jézust igaznak és valódinak fogadjam el, ahhoz nem régészeti bizonyítékok kellenek, hanem az arról való meggyõzõdés, hogy története a világ, a valóság lényegérõl beszél-e vagy sem. Minél inkább képes megragadni a lényeget, annál igazabb; minél igazabb, annál valóságosabb. Miért? Mert valaminek a megismerése egyben meg is teremti a valóságot. Például: a görög filozófusok meg akarták ismerni a valóságot; de az a megismerés egyben meg is teremtette Európa valóságát. Szóval teljesen mindegy, hogy Jézus micsoda - neked kell meggyõzõdnöd róla, hogy a szöveg a világ lényegét helyesen mutatja-e be, mert ha igen, akkor az igazság, tehát a valóság megismerés egyben valósággá válik a számodra.)

A magasröptû eszmefuttatásom csak annyit takar, hogy mit vélünk igaznak, és mit nem. Elhisszük a mesét, ami egyesek számára egyenértékû a valósággal, vagy nem fogadjuk el, és akkor jönnek a kedves mesefigurák!
Említhettem volna a Nagy Ho-Ho-Ho-horgászt, vagy Pom-pom alakját, vagy Süsüt, mert mindegyiknél csak egy közös kérdés merül fel!
Minek hisszük õket?!

Na akkor én is itt vagyok, és szeretném hallani a véleményedet!
Én úgy kezelném Jézus történetét, mint Micimackóét, egy mesés tulajdonságokkal felruházott kedves mesefiguráét. Medvék persze léteznek, de Micimackó akkor is csak egy mesealak, Jézus pedig egy szupranaturális tulajdonságokkal felruházott asztalos. Jézus névvel bizonyára éltek asztalosok, de Jézus akkor is csak egy mesealak.

Belelendültünk.

A tanulási folyamat része, hogy az új ismereteket, inspirációkat befogadjuk, amik még ismeretlenek számunkra, ez feltételez egy tudatos embert, egy befogadót. pl: egy öntudatlan csecsemõt nehéz lenne tanítani, hiszen az még ösztönlény.


A Jézus korabeli zsidó társadalom papjai nem tartották be az isteni törvényt, pedig nekik hivatalból ezt kellett volna tenniük. Persze milyen társadalom lehet az, ahol az isteni törvény nincs szinkronban a társadalmi szabályokkal. Ma már a társadalmi normákat sem tartják be, még rosszabb a helyzet.

"Az idegrendszer mûködése adja az intelligenciát." Mi szabályozza az idegrendszer mûködését?
Sok dologban elég az értelemre hatni, sok más dologban viszont nem elég. Az értelem nagyon felszínes, felületes dolog, a tudatos én egy része. De van az énnek nem tudatos oldala, ami sajnos nagyobb. A felvilágosítással csak a felszínt lehet karcolni, nem jut el nagyobb mélységekbe. A mély, heves, drámai szenvedélyek pokoljáró, katarktikus, emelkedett, és sokszor ünnepélyes világára nem hat, hogy költõi legyek. Ezek az erõk sokkal erõsebbek, mint bármilyen értelmi ráhatás.

A személyiség folyamatosan változik az éntudattal együtt, hiszen változik az embert körülvevõ objektív világ is. Ez igaz is, de szerintem ennek nincs jelentõsége. Inkább annak van, hogy mi az ami tudatosítja az emberben a változást. Van egy megfigyelõ szemtanú, ami lehetõvé teszi az emlékezést, vagyis az idõben való ugrálást. Ez a szemtanú minden változást lát maga elõtt ,mintha filmet nézne. Dolgok jönnek, mennek az életben de valami mozdulatlan marad. Persze rá lehet fogni az agyi struktúra mûködésére.

"Az intelligenciának, ill. tudatosságnak benne kell lennie az emberben, különben összecsuklana és öntudatlan halott massza lenne. Ezt lehet, hogy kívülrõl kapta, de benne is van ugyanakkor."
Igen, ez így van - az idegrendszer mûködése adja az intelligenciát.
"Mitõl lenne hatásos a felvilágosítás? Én ezt nem tapasztaltam."
Ugyan, dehogynem. Nagyon sok dologban elég az értelemre hatni; és minden változásban muszáj az értelemre IS hatni. Tehát, ha bármiben változni akarok, az értelmemmel is egyet kell értenem; és sok dologban elég, ha valaki meggyõzi az értelmemet. (pl. hogy nagyszerû a frissen préselt búzalé. Ezt elég, ha közlik velem. Ha le akarok szokni valami függõségemrõl, azt már nem elég csak elmondani; de elmondani is kell, hogy meg tudjam objektíven ítélni. Ez még nem segít, de valamit mégis jelent.
"Ha én korábban ettem, ittam, aludtam, dolgoztam, akkor ezek szerint én vagyok/voltam az evõ, ivó, alvó, dolgozó ember. Ez lenne az éntudat?"
Ó, de hát nem csak ezt csináltad. És bármit, amit csinálsz, teljesen egyedi módon teszed. Még ha sajtot eszel, azt is csak rád jellemzõ módon fogod tenni (ha emlékszel Kosztolányi Halotti beszédére). Mindaz, amin keresztülmész, a körülményeid és az azokra adott reakcióid, az örökölt genetikus dolgokkal stb-vel együtt kirajzolnak egy személyiséget, ami az idõben folyton változik. Valószínûleg már nem tudnál annyira kacagni semmiségeken, mint amikor óvodás voltál, stb. Már nem olyan vagy, mert mindaz a tiéd már, amin útközben keresztülmentél.
"Az üresség nem élettelenség, ezen keresztül milló cselekvés áramolhat be az ember életébe."
Na igen, ahol hely van, oda áramolhat be valami. Amúgy az üresség nem semmi. Egy üres papír vagy egy üres tányér is valami.
"A szükségletek, és vágyak nem ugyanazok, legalábbis nálam nem. A vágyak az elméhez kapcsolódnak, a szükségletek testhez."
Hát a Biblia a biológiai testet nem nagyon különíti el a lélektõl. És tulajdonképpen, ha belegondolsz: a legegyszerûbb fizikális szükségleteinket is messzemenõen átlelkesített formában elégítjük ki, pl. az evést: annak is formája, szertartása alakult ki, szocializálódott. Persze ezeket rettenetesen gyorsan le tudjuk vetni, ha eltûnik a szociális környezet; másokkal közösségben viszont nem tekinthetünk el tõle. És ha aikidózni vágysz - erre csak az elméd vágyik? Ezt hogyan lokalizálhatnád csak az elmédre?
"Állandó alapnak lennie kell, még akkor is ha nem beszélünk róla, különben a változások nem történhetnének meg."
Errõl már beszéltünk, nem tudom, mi újat írhatnánk ég róla. Talán majd egyszer jobban értem a lényegét.
"Nem írtam, hogy nincs éntudata az embernek,az hogy valaki tudatosan azonosul mások gondolataival nem gond, a gond ott van amikor mindez öntudatlanul történik."
A kisgyerekeknél muszáj, hogy mindez öntudatlanul történjen, ez a tanulási folyamat alapja.
"Ha Jézus, és az õt elítélõk betartották a társadalmi szabályokat akkor mi értelme volt a megfeszítésnek? Ez logikátlan."
A társadalmi szabályokat betartották, de Isten törvényeit nem. Pl. tizedet adtak a termésbõl, és közben gyûlölték egymást. Jézus pedig azt mondta, a tized nem elég, mert "Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok a mik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni."

Az intelligenciának, ill. tudatosságnak benne kell lennie az emberben, különben összecsuklana és öntudatlan halott massza lenne. Ezt lehet, hogy kívülrõl kapta, de benne is van ugyanakkor.

Mitõl lenne hatásos a felvilágosítás? Én ezt nem tapasztaltam.

A reinkarnációról annyit, hogy egy érdekes gondolatnak tartom, nem tudom, hogy van-e.
Tetszik a vágy természetérõl szóló gondolatsor.

"Te már a saját múltad vagy pontosabban az amit csináltál". Ha én korábban ettem, ittam, aludtam, dolgoztam, akkor ezek szerint én vagyok/voltam az evõ, ivó, alvó, dolgozó ember. Ez lenne az éntudat?

Az üresség nem élettelenség, ezen keresztül milló cselekvés áramolhat be az ember életébe.A szükségletek, és vágyak nem ugyanazok, legalábbis nálam nem. A vágyak az elméhez kapcsolódnak, a szükségletek testhez.

Mondjuk azt, hogy vannak valóságos, ill. csak az elmében létezõ dolgok. És igaz, hogy a valóságot ezekkel az elvont gondolati szerkezetekkel lehet modellezni.
Állandó alapnak lennie kell, még akkor is ha nem beszélünk róla, különben a változások nem történhetnének meg.

Nem írtam, hogy nincs éntudata az embernek,az hogy valaki tudatosan azonosul mások gondolataival nem gond, a gond ott van amikor mindez öntudatlanul történik.

Ha Jézus, és az õt elítélõk betartották a társadalmi szabályokat akkor mi értelme volt a megfeszítésnek? Ez logikátlan.

:) ja, hát igazán eszükbe juthatna

„Az éntudat kifejlõdése azzal a veszéllyel járhat, hogy az ember megfosztja magát lényének középpontjától. Eltávolodik saját természetétõl, és különbözõ formákkal öntudatlanul azonosul(hat).”
Olyasmiket írsz, amik eleve marhaságok, mert ember vagy, aki rendelkezel éntudattal. És mit mondjak: valóban azonosultál mások gondolataival. Lehet, hogy azért, mert elvesztetted a kapcsolatot lényed központjával?


„Azt nem értem, hogy azok, akik kivégeztették õt, hogyan tölthettek be olyan magas társadalmi posztokat, alapvetõ társadalmi szabályok, értékek betartása nélkül.”
Nem értelek. Betartották a társadalmi szabályokat és értékeket.


„"Jellem mint erkölcsi tartás" Jézus valóban erkölcsösnek tûnik egy kívülálló szemével. Ez nem jellem kérdése, nem is szocializációé. Egyszerûen egy belsõ átalakulás, tudatosodás eredménye. Önismereten alapul.”
Igen, fontos része az önismeret. Az önismeret nem csupán passzív, hanem teremtõdõ folyamat – vagyis azt az „ön”-t ismered meg, amit csinálsz; vagyis úgy ismerheted meg magad, ha csinálsz valamit. Ha semmit sem csinálsz, úgy magadat sem ismered meg.

„A vagyokság élménye mindig az itt és most állapotára vonatkozik. Nincs benne történetiség, tehát a múlt sem lehet benne. Persze értem azt, hogy egy átélést, megtapasztalást az ember utólag-ha már kikerült belõle- elemezhet, ilyen értelemben van történetiség és múlt. Így lehet éntudatot, önazonosságot építeni, de mi értelme? Egyébként pedig az ember mindig benne van valamilyen átélésben, folyamatban, tapasztalásban.”
Nem kell elemezni, ezt nem írtam. Egyszerûen te már vagy, te már a saját múltad vagy, pontosabban az vagy, amit csináltál. Ha csinálsz valamit, az leszel; csak akkor nem vagy, ha nem csinálsz semmit. Egy adott pillanatban mindig mindaz vagy, amit már megcsináltál. És jól írtad, hogy minden pillanatban egy újabb átélésben, tapasztalásban is benne vagy, ami szintén beléd épül, és holnapra már az is leszel, amit ma csináltál.


„Az emberi természet semmije, gondolatoktól, vágyaktól, érzelmektõl mentes állapot. Lehet, hogy jobb lett volna ürességet írni.”
De az ember nem élettelen. Ha élettelen volna, akkor elég volna az üresség. Az élõlények, mint ahogy azt olvastad is, nyitott rendszerek, amiknek folyamatos kölcsönhatásokra van szükségük, hogy létezzenek; állandóan szükségük van valamilyen fajta töltekezésre, pl. a légzésre. A vágyak egyszerûen ennek a kölcsönhatási szükségszerûségnek a kifejezõdései. Ilyen az ember; ha nem ilyen volna, akkor nem ember volna, hanem kõ. Ahogy a légzéstõl sem szabadulhatsz meg, úgy a különbözõ más szükségleteidtõl, vágyadtól sem. Legfeljebb megtanulhatod ezeket egy magasabb rendszernek alávetni, szabályozni, egy részérõl vagy egy darabig lemondani, hogy valami fontosabbat érj el. Pl. nem alszol, mert annyira sok a tennivalód – de ezt folyamatosan nem teheted meg, csak egy rövid ideig.
A gondolatokkal és érzelmekkel pedig ugyan mi a baj? Ha valaki lelkileg megsérül, akkor válhat képtelenné érzelmek átélésére; vagy ha idegileg, akkor a gondolkodásra. Ez beteg dolog, nem egészséges és nem normális állapot.


„A semmi nem létezhet, tényleg de akkor miért van rá szó?”
Nulla sincs, mégis a számsor tagja. Vagy vannak irracionális számok stb, annyira nem értek hozzá. Attól, hogy valamire van szó, még nem biztos, hogy reálisan létezõrõl van szó. Illetve maguk a számok, bármilyenek is, egyik sem reális létezõ, mind csak elvont gondolati struktúra. Sõt: maguk a szavak is csak elvont struktúrák. De segítenek modellezni a valóságot: a szavak is, a számok is, a semmi fogalma is.


„Ingerbõl stresszor lehet, életbõl halál, vagy inkább átalakulás, a formák világára mindez igaz, ez feltételezi az alap állandóságát. Különben a folyamatok nem mehetnének végbe. Az, hogy eltûnik az önazonosság, mit számít. Az is csak egy forma.”
Ezt sem értem. Egyszer már megkérdeztem: és ha nem beszélünk állandó alapról, ami lehetõvé teszi a változást, akkor nincs változás? Vagyis akkor van állandó, ha nincs állandó?

„A bacilusok sem élhetnek valamilyen tudatosság nélkül, anélkül megszûnnének létezni. Az anyagcsere folyamata feltételezi azt, hogy mindez tudatosan zajlik, nem véletlenszerûen.”
De ezt a tudatosságot egy rajtuk kívül esõ intelligenciának kell, hogy tulajdonítsd. És ha ott annak tulajdonítod, ebbõl következõen az embernél is annak kell betudnod.

„A felvilágosítás, erkölcsi prédikáció nem hatásos, ezt bizonyítja az emberiség egész története.”
Igen, meg azt is bizonyítja, hogy hatásos.


„Ha egy élet van akkor itt minden vaktában, öntudatlanul történik. Hiányzik egy magasabb szintû szervezõ erõ. Akkor az isten egyes embereknek jót, másoknak rosszat akar. Így érthetõ minden erkölcstelennek mondott tett. Lophat valaki sok pénzt, hogy jól éljen, hiszen a halála után már nincs semmi.”
De hát miért történne minden öntudatlanul? És miért hiányozna a szervezõ erõ? És miért akarna az Isten egyes embereknek rosszat? És miért ne volna a halál után valami? A Biblia ezekre a kérdésekre nagyon is határozott és összefüggõ transzcendens magyarázatot ad, amihez nem szükséges a reinkarnációban való hit. A reinkarnációban csak azért hiszel, mert nem annyira kilátástalan az életed, mint azoknak volt, akik ezt kitalálták, és akik számára a reinkarnáció fenyegetõ mumust jelentett, amibõl a legjobb minél hamarabb kiszakadni. Aki szeretné, hogy igaz legyen a reinkarnáció, az valójában végtelenre szeretné tágítani azokat az élvezeteket, amikbe most belekóstolt, és tudja, hogy egy élet alatt nem bír velük jóllakni. Akiknek nem jutott élvezet, azok nem óhajtják a szenvedést végtelen körforgásban újra elszenvedni. És ha Indiára gondolok, úgy meg is értem, miért. De ez kicsit hasonló képzet, mint a jehovistáké, akik azzal biztatnak, hogy végtelen ideig kapálhatsz krumplit, ha most hozzájuk térsz. Vagy a katolikusok, akik a tisztítótûzzel vigasztalnak.
De a Biblia egyikrõl sem ír. Aszerint valami teljesen más következik, és errõl a teljesen másról nem sokat árul el, bár ezt-azt igen. Viszont ezt a világot szükséges volt ilyenre teremteni, nem lehetett másképp, ez nem öntudatlan vakvéletlen.


„A vágyaktól az ember nem lesz tartósan boldog, harmonikus lény. Ha a vágyak teljesülése valamit adna az embernek, akkor felesleges lenne újból vágyakozni.”
A vágyak kényszerítenek arra, hogy élj és cselekedj, tapasztalj, építs és tanulj, ítélj és egyre több legyél. Ez motivál. Nem a megdermedéstõl leszel boldog, hanem hogy mindig úton vagy, folyton éhesen, folyton elõtted lóg egy répa, ami hajt arra, hogy megpróbáld utolérni. Persze hogy valójában nem is a répa a lényeg. Leírom megint ezt az igét: „Vigyázzatok és imádkozzatok, mert a lélek ugyan kész, de a test erõtelen”. Tudod, ha érzed a feszültséget a lélek készsége –s test erõtlensége között, tehát ha érzed a hiányt, az arra fog sarkallni, hogy keresd az Istent. Ha nem hiányzik semmi, akkor nem keresed. A hiány miatt akarsz kapcsolatban lenni Istennel, tehát õ ezeket felhasználja arra, hogy rá figyelj, hozzá kapcsolódj. Belógat egy répát, te elkezdesz loholni, és hogy elérhesd, õhozzá fordulsz – máris ráharaptál a csalira. Ha ezt disznóságnak tartod, akkor is így van, mert Isten nem erõltet, nem kényszerít, arra vár, hogy önként keresd; de õ annyira elvont és megfoghatatlan, hogy ki volna az az õrült, aki a megfoghatatlan Istent keresné ahelyett, hogy él? Tehát maga az élet visz hozzá. Ezen már én is kiakadtam, annyira, hogy majdnem hánytam mérgemben, és Istent piszok önzõ disznónak láttam. De be kell látnom, hogy a láthatatlan Isten engem sem érdekelne, ha az nem járna némi haszonnal is.
Jézus maga sem állít mást a Tékozló Fiú történetében: a fiú nem azért ment haza, mert a szíve szakadt meg az apja nélkül, hanem mert éhes volt. De az apját ez nem zavarta, nagyon örült neki és kész.
Tehát hogy is mondjam: a vágyak közül sok afféle csali: azért nem leszel tõlük boldog és kielégült, mert valójában nem arra szolgálnak, hogy kielégülj, hanem hogy miattuk keresd a végsõ kielégülést, mindennek az õsforrását.

Az éntudat kifejlõdése azzal a veszéllyel járhat, hogy az ember megfosztja magát lényének középpontjától. Eltávolodik saját természetétõl, és különbözõ formákkal öntudatlanul azonosul(hat).
szocializáció: folyamat, melynek során az ember megtanulja a társadalmi együttélés szabályait, szerepeit, értékeit, és személyisége kialakul. (Magyar Nagylexikon, 16. kötet, Bp. 2003 Magyar Nagylexikon kiadó)
Azt nem értem, hogy azok, akik kivégeztették õt, hogyan tölthettek be olyan magas társadalmi posztokat, alapvetõ társadalmi szabályok, értékek betartása nélkül.

"Jellem mint erkölcsi tartás" Jézus valóban erkölcsösnek tûnik egy kívülálló szemével. Ez nem jellem kérdése, nem is szocializácóé. Egyszerûen egy belsõ átalakulás, tudatosodás eredménye. Önismereten alapul.

A vagyokság élménye mindig az itt és most állapotára vonatkozik. Nincs benne történetiség, tehát a múlt sem lehet benne. Persze értem azt, hogy egy átélést, megtapasztalást az ember utólag-ha már kikerült belõle- elemezhet, ilyen értelemben van történetiség és múlt. Így lehet éntudatot, önazonosságot építeni, de mi értelme? Egyébként pedig az ember mindig benne van valamilyen átélésben, folyamatban, tapasztalásban.
Az emberi természet semmije, gondolatoktól, vágyaktól, érzelmektõl mentes állapot. Lehet, hogy jobb lett volna ürességet írni. A semmi nem létezhet, tényleg de akkor miért van rá szó?

Nem mondtam, hogy az állam az a társadalom. Ez a homeosztázis blabla tetszik, de a lényegen semmit nem változtat. Ingerbõl stresszor lehet, életbõl halál, vagy inkább átalakulás, a formák világára mindez igaz, ez feltételezi az alap állandóságát. Különben a folyamatok nem mehetnének végbe. Az, hogy eltûnik az önazonosság, mit számít. Az is csak egy forma.

A bacilusok sem élhetnek valamilyen tudatosság nélkül, anélkül megszûnnének létezni. Az anyagcsere folyamata feltételezi azt, hogy mindez tudatosan zajlik, nem véletlenszerûen.

A testi korlátoltságot én is írtam, az ember egyébként legyõzheti a gravitációt, segédeszközökkel.
A felvilágosítás, erkölcsi prédikáció nem hatásos, ezt bizonyítja az emberiség egész története.
"Az egész cirkusznak valami efféle vége lesz." Kíváncsi lennék erre a végre. Ha egy élet van akkor itt minden vaktában, öntudatlanul történik. Hiányzik egy magasabb szintû szervezõ erõ. Akkor az isten egyes embereknek jót, másoknak rosszat akar. Így érthetõ minden erkölcstelennek mondott tett. Lophat valaki sok pénzt, hogy jól éljen, hiszen a halála után már nincs semmi.

A vágyaktól az ember nem lesz tartósan boldog, harmonikus lény. Ha a vágyak teljesülése valamit adna az embernek, akkor felesleges lenne újból vágyakozni.

A hinduizmusban élesen elválik test és lélek. a test csak a lélek hordozója. A bibliában nem válik el élesen a kettõ. Ott a teremtõ és teremtmény ami élesen elválik.


„Igen, de ahhoz, hogy a teremtmény létezni tudjon, a léleknek tudatosnak, intelligensnek kell lennie. A teremtõ ezért mondjuk így "beleleheli" magát teremtményébe.”
De hiszen még a bacilusok is képesek élõként viselkedni, mindenféle tudatosság nélkül. Az élõlények nem a tudatosságuk és intelligenciájuk miatt élnek. Még az ember sem. Az élet néhány egyszerû alapelven nyugszik. Élõnek számít, ami képes növekedésre, anyagcserére, környezettel való kapcsolattartásra, szaporodásra. Egy kicsit bonyolultabban: „„Az anyagcsere egy átfogó folyamat, melyen keresztül az élõ rendszerek szabad energiát használnak fel a különbözõ életfolyamataik mûködése érdekében. Ezt úgy teszik, hogy a tápanyag oxidációjának exergonikus reakcióit az élõ állapot fenntartásához szükséges endergonikus folyamatokhoz használják fel. Élõ állapot alatt értendõ a mechanikus munka kivitelezése, a molekulák koncentrációgradienssel szembeni transzportja, a bonyolult vegyületek szintézise. Ezért lehet kijelenteni, hogy a tûz nem élõ, hiszen minden tüzelõanyagának oxidatív energiáját kibocsátja mint hõt.” A biológiai szervezõdésû anyagcserét azért kell legalapvetõbbnek tekinteni az élet szempontjából, mert az élet a bonyolultan szervezõdött anyagcsere biokémiai reakcióhálózata mûködésének emergens következménye. Nem azonos magával az anyagcserével, de a biológiai anyagcsere létrehozza azokat az életmûködéseket, amelyek epifenoménje az élet maga.” http://hu.wikipedia.org/wiki/Élet


„ Az ember korlátolt és véges testi értelemben, de lénye végtelen és örökkévaló. ( Mondják ezt a buddhák)”
Oké, Jézusnak ehhez picit hasonló mondása ez: „Vigyázzatok és imádkozzatok, mert a lélek ugyan kész, de a test erõtelen.” De ez szerintem nem arra vonatkozik, hogy a lélek tökéletesen különálló a testtõl, hanem hogy az ember nagyon sok olyasmit képes elképzelni, amit aztán a testi korlátoltsága miatt nem valósíthat meg. Pl. el tudom képzelni azt, hogy repülök? El, régen sokszor álmodtam is. A valóságban meg tudom csinálni? Nem. Vagy amikor Péter azt mondta: Jézus, kész vagyok veled együtt meghalni – aztán az elsõ adandó alkalommal megtagadta. A valóságos létezõ nem bírja követni a képzelete szárnyalását. Persze ez nem is jelenti azt, hogy egyáltalán ne is kövesse: Jézus azt mondta: vigyázzatok és imádkozzatok. Hátha sikerül valamit abból megvalósítani, amit elképzelünk; ezt nem kell feladni, csak figyelembe kell venni a valóban létezõ korlátokat.

„"A bûnöst fel kell világosítani arról, hogy õ nem isten. Bizonyos szabályokat be kell tartani. Ez a gyógyítás" Nem, sajnos ez nem gyógyítás, hanem külsõ ráolvasás, ami lepereg róla.”
Nos, ha valaki csupán „ráolvasásnak” érzi azt, hogy õ nem isten, és ragaszkodik ehhez a tudathoz, ám tegye. Saját döntése, maga viseli a következményeket is.


„Lehet, hogy nem reinkarnálódunk, és nincs halhatatlanság sem, akkor viszont isten vérszomjas és kegyetlen, ha egy élet van akkor mindent ide.”
Bocsáss meg, de ebbõl egy kukkot se értek. Ha egy élet van, akkor mindent ide? És Isten vérszomjas? Ezt magyarázd el, légyszi, inkább nem találgatok, hogy hogyan jutottál el ide.
De ha nem írod le, akkor kérlek, elégedj meg az én magyarázatommal: Isten 3 dolgot nem tehet: nem követhet el bûnt, nem halhat meg és nem teremthet más isteneket. Nos. Ha az elsõ kettõt megcsinálta, akkor a harmadikat is Vagyis ennek az egész cirkusznak valami efféle vége lesz, csak ki kell várni. Az Isten nem hülye, és semmi sincs, amit ne tudna megcsinálni. De meg kell érteni a lényegét, a szerkezetét, ahhoz, hogy egyetérthess vele. Persze próbálkozhatsz azzal, hogy magadból csinálj istent, erre Isten azt mondja: sok sikert, barátom.


„Miért lehetnek kegyetlen sorsfeladatok? valamit meg kell tapasztalni általa. Az, hogy milyen feladatra születtél, neked kell tudnod.”
biozöld blabla


„Lehet, hogy nem volt értelme belebonyolódni sorsfeladatok elemzésébe. Vágyakat kellett volna írni.”
Ja…hogy a sorsfeladat vágy? Akkor írd azt.


„Ezek hiábavalóságán azért kell átmenni, mert csak akkor tudod meg ezek hiábavalóságát, ha teljesült a vágyad.”
Ne légy már ennyire pesszimista. Miért lenne hiábavaló, ha valamilyen vágyad beteljesül?
„Az egész lényege,hogy nincs vége, mindig újabb és újabb vágyak generálódnak, ez egy mókuskerék, nincs kiszállás.”
Igen, pontosan. Mindig újabb és újabb vágyak generálódnak. Mert az ember nem végtelen, ezért mindig hiányozni fog neki valami. Ez már csak ilyen.


„Mit jelent az, hogy korlátolt az ember?”
A valóságot jelenti.

„Ha minden történetiséget kiveszek az emberbõl mi marad meg tiszta énként? Hát a vagyokság élménye.”
Nem tudod kivenni, ha már egyszer átélted a történetedet. Az már át lett élve. A múlt már megvalósult.


„Ha az ember éber és tudatos, akkor üresnek érzi magát. Egy bensõ ûrt, egy feneketlen mélységet érez magában. Buddha ezt anattának nevezi.”
Oké, az ember érezheti üresnek magát. Ehhez még csak meditálni sem kell. Elég valakitõl/valamitõl elszakadni, aki/ami addig fontos volt.


„Ez az ember természete, a semmi. Azért tiszta mert semmi nem szennyezi be. Valójában itt lakozik isten is, a vele való kapcsolat tényleg õszinte ahogy írtad. Hiába õ a minden és a semmi. Nehéz paradoxon, de csak látszólag az!”
A semmit semmi sem szennyezi be…de a semmi nem olyan, mint egy darab papír, ami össze lehet firkálni vagy egy fehér ruha, amit be lehet koszolni. Mert a papír és a ruha is valami. Csak a valamit lehet beszennyezni, a semmit nem lehet beszennyezni, épp ezért nem is lehet tiszta. A semmi nem létezik, a semmirõl semmit sem mondhatunk, a semmit létezõként emlegetni nonszensz, mert a létezõ létezik, tehát létezõ és nem semmi; a semmi viszont épp azért semmi, mert nem létezik. A létezõ lehet üres és teli, szennyes vagy tiszta; a semmi semmilyen, a semminek nincsenek attribútumai. Csak a valamirõl tehetünk állításokat, a semmirõl semmit sem állíthatunk.
Ám ha szerinted ez olyan logikai paradoxon, aminek van magyarázata, ám tedd meg, érvelj mellette, kíváncsi vagyok a bizonyításodra. Nálam jobban már csak Parmenidészt érdekelte volna, hogyan bizonyítod be, hogy a semmi valami.

„"A változás aprólékos részletessége teszi lehetõvé az állandóságot". Itt példaként Szókratész állama szerepel (de mint nem írott mû). Igen, de az állam és társadalom meg is szûnhet, amint arra volt már példa a történelemben. Az alap mégis változatlan marad.”
Az állam nem a társadalom; és ha az állam teljesen megszûnik, az alap nem maradhat változatlan. Egyébként annak, amit írtam, a pontos kifejezése homeosztázis: http://hu.wikipedia.org/wiki/Homeosztázis Ez tudományosan megfogalmazva: „Az állandósággal és a változékonysággal függ össze az élõ szervezeteknek az a képessége, hogy a környezet hatótényezõit detektálni képesek (azaz ingerek hatásai érik õket), ezekre jellegzetes válaszreakciót is tudnak adni, vagyis ingerlékenységet mutatnak. Az ingerlékenység éppen az anyagcsere-reakcióik bizonyos mértékû eltolódásait és az életmûködéseik olyan mértékû megváltozásait jelentik, amelyeket az élõ szervezet még elvisel (tolerál). Az élõ szervezetek azonban az ingerlékenységük ellenére mégis megõrzikönazonosságukat, vagyis homeosztázisuk van. Az élet csak addig áll fenn, ameddig a szervezet homeosztatikus. Amint a környezet hatótényezõi olyan intenzívekké válnak, vagy olyan tartós hatásúak, hogy a rájuk adott változások már az önazonosság megõrzését fenyegetik, akkor a hatótényezõvel való kölcsönhatás már nem inger, hanem stresszor, a rá adott belsõ választ nem ingerület, hanem stresszválasz. Ez a stresszválasz a szervezet önépítõ képességét kimerítheti, így ha a stresszor hatása továbbra sem szûnik, a szervezet elpusztulhat (megszûnik élni, mert elveszti homeosztatikus képességét). Elõfordulhat azonban az is, hogy a stresszor hatására vagy a stresszválasz következtében az élõ szervezete egy másik homeosztatikus állapotba jut, és ezt a másik állapotát képes megõrizni (ez a krónikus betegség állapota).”

„Az ember nem csak egy feladat végrehajtására legyártott szerkezet, hanem attól több, de ahhoz, hogy szabad legyen bizonyos dolgokat meg kell tennie.”
Igen, és??


„Az éntudat kifejlõdése szükségszerû, de minél késõbb történik annál jobb.”
??


„"Súlyosan károsodik az akinek problémás a szocializációja". Hát igen, Jézus is azért végezte a keresztfán, mert problémás volt a szocializációja.”
Neki nem volt problémás a szocializációja. Azknak volt problémás, akik kivégezték. Úgy látom, nem érted a szó jelentését. http://hu.wikipedia.org/wiki/Szocializáció de esetleg választhatsz más szakirodalmat is, hogy utánanézz.


„Szóval, a természettudományok világán pl. a fizikán keresztül is meg lehet közelíteni a teremtés misztériumát. Lásd Gazdag László könyvét a teremtés titkait, vagy Balogh Béla munkásságát. Az jó, ha egy adott dolgot több oldalról is meg lehet világítani.”
Mivel nem írtál konkrétumokat, így gondolom, erre utalhattál: http://www.polc.hu/konyv/homalyos_zona/123943/
http://www.polc.hu/konyv/a_teremtes_titka/172413/
http://www.baloghbela.hu/


„A karatemesterre nézve "sértõ a megállapítás", pedig az általad írtak alapján jó nagy felfújt egója lehet. Hiába, belõle ezt hozta ki a sport.”
Tetszik ez a „jó nagy felfújt egó”. :) De ennyire nem ismerem, nem tudom.


„A jellem definíciója nem fontos, a lényeg, hogy egy buddhának, vagy Krisztusnak nincs jelleme. Még szerencse, hogy legalább nekik nincs.”
Miért ne lenne Krisztusnak vagy Buddhának jelleme? Szerintem összekevered a jellemet a személyiséggel. A jellem valamilyen erkölcsi tartást jelent, a személyiség pedig egy egyénre jellemzõ szokásmintázatot. „A jellem a Magyar Értelmezõ Kéziszótár egyik meghatározása szerint "valakinek (erkölcsi) elvekhez való szilárd ragaszkodásban megnyilvánuló magatartása", a jellemes ember pedig "nemes erkölcsi elveket valló és hozzájuk ragaszkodó" egyén. A jellem a szó legközvetlenebb értelmében erkölcsi értékelést jelent” „A személyiség (personality) egy széles körben elfogadott definíció szerint egy az egyénre jellemzõ viselkedési, gondolkodási és érzésminta, ami konzisztensen és ezzel együtt egyedien jellemzi magát az egyént.” Jézusnak aztán igazán volt jelleme, és volt személyisége is. Pl. voltak barátai (az egyik ilyen Lázár); volt kedvenc tanítványa (János) stb.

A hinduizmusban élesen elválik test és lélek. a test csak a lélek hordozója. A bibliában nem válik el élesen a kettõ. Ott a teremtõ és teremtmény ami élesen elválik. Igen, de ahhoz, hogy a teremtmény létezni tudjon, a léleknek tudatosnak, intelligensnek kell lennie. A teremtõ ezért mondjuk így "beleleheli" magát teremtményébe. Az ember korlátolt és véges testi értelemben, de lénye végtelen és örökkévaló. ( Mondják ezt a buddhák)

"A bûnöst fel kell világosítani arról, hogy õ nem isten. Bizonyos szabályokat be kell tartani. Ez a gyógyítás" Nem, sajnos ez nem gyógyítás, hanem külsõ ráolvasás, ami lepereg róla.
Az evangéliumi kereszt általános szimbólum, az ember megoldandó élethelyzetére utal. Keresztfáról nem írtam.
Lehet, hogy nem reinkarnálódunk, és nincs halhatatlanság sem, akkor viszont isten vérszomjas és kegyetlen, ha egy élet van akkor mindent ide.
Miért lehetnek kegyetlen sorsfeladatok? valamit meg kell tapasztalni általa. Az, hogy milyen feladatra születtél, neked kell tudnod.
Lehet, hogy nem volt értelme belebonyolódni sorsfeladatok elemzésébe. Vágyakat kellett volna írni. Ezek hiábavalóságán azért kell átmenni, mert csak akkor tudod meg ezek hiábavalóságát, ha teljesült a vágyad. Az egész lényege,hogy nincs vége, mindig újabb és újabb vágyak generálódnak, ez egy mókuskerék, nincs kiszállás. Mit jelent az, hogy korlátolt az ember?