Illiona 2017 szept. 14. - 23:12:21
(231504/239045)
Borfesztivál van Szegeden, a Dóm téren, most vasárnapig minden estémet ott töltöm.

A koreai ügyfelem minden nap 6 órakor ott vár hûségesen, és velem is marad, amig be nem szállok 10 körül az értem érkezõ autóba.
Tegnap és ma este így együtt kóstolgattam több koreai diákkal, nagyon kedvesek és barátságosak velem is, végtelenül tisztelettudóak.
Ma az egyikük hozott nekem sojut is, mégpedig üveges prémium sojut, még kint koreában sem láttam ilyen üveget.

Én viszont kérlelhetetlenül tanitom õket a helyes pohárfogásra, meg a borok kostolási sorrendjére, meg hogy hogyan eresztjük szét a bort a szánkban.
Én tanulok koreaiul (kombé- a koccintásnál mondják) és õket pedig tanitom magyarra: egészségedre, ma pedig tanultuk azt a szót, hogy "másnapos".
Tegnap egy pillanatig nem figyeltem oda, és egybõl megvettek egy egész palack bort, bár meg is itták :)))
A kommunikációt a telefon forditója segiti.

Nekem viszont rengeteg ismerõsöm van kint a téren, vagyis most általam fél Szegedet megismerhetik.

Kép: sajnos az üveget nem kértem el, és le sem fotóztam, de a neten található képek közül az egyik sem hasonlit rá. Igy ez csak illusztráció.
10/10
offtopic
micike_MSc 2017 szept. 14. - 23:06:32 10/10 Előzmény Andó Gertrúd
(231503/239045)
Igen tudom, azért írtam (meg tényleg csak éppen szembejött az a videó, amikor éppen erre jártál - és ugyebár nincsenek véletlenek...)

Sergey Lazarev-rõl nem állítanám, hogy ismerem, de tudom, hogy Neked a lieblinged. :)))
A 2016-os Eurovízión láttam, amolyan háttérként ment vagy mi, és az elõadása megragadta a figyelmemet a viszonylag "egyszerû", mégis látványos színpadképpel, azon meg pláne eltátottam a számat, hogy egy virtuális kivetítõre hogy' lehet fellépkedni, arra leülni, azon elfeküdni, meg ilyesmik... ;)
Úgy rémlik, Te is akkor fedezted fel, csak Te úgy maradtál... :))))
https://www.youtube.com/watch?v=e94dst20C9Y

Mindenesetre irigylem a "kujtorgós" fajtátokat (szentpétervári tervek, meg ilyesmik)... én annak is örülni fogok, ha a szegedi mozis táborba eljutok... :)))))))
Jó éjt! :)
10/10
offtopic
micike_MSc 2017 szept. 14. - 22:46:36 10/10
(231502/239045)
Idõközben letöltöttem a Battleship Island-et.
Egyelõre csak belenéztem; elég sokat láttam belõle és sokat kattintgattam, de a fõ vonulat, a szereplõk sorsának alakulása már most is egyértelmû.
Igazán látványos és izgalmas, de annyi szörnyûség van benne, hogy úgy döntöttem megvárom a feliratot.
Egyszerûen nem vagyok benne biztos, hogy végig tudnám nézni újra, viszont a felirat mégiscsak elvonja majd egy kicsit a figyelmemet a látványtól...
Annak viszont örülök, hogy többen is azt írtátok tetszett, tehát ezzel nem lesz gond.
10/10
offtopic
micike_MSc 2017 szept. 14. - 20:38:24 10/10
(231501/239045)
Ami pedig a japánokat illeti, ha már a The Battleship Island és a Man of Will kapcsán többször "elõkerültek" mostanában.
Keresgéltem ruházat ügyben, elég nyilvánvalóan európai hatású a modern öltözékük (ez persze nem meglepetés...)

És szembejött egy kétoldalas összefoglaló a Meidzsi-korszakról - ami oly sokszor szóbakerül, de egy hozzám hasonlóan elvetemült korea-fan, japánok iránt kevésbé érdeklõdõ számára csak "mellékes" kérdés... Viszont ez a kis írás, néhány képpel nagyon jól összefoglalja Japán modernizációjának lényegét.
A Meidzsi-korszak (1868-1912) szinte évre pontosan megegyezik a mi kiegyezés utáni dualizmusunk idõszakával (1867-1918), és mindkettõben hasonló változások történtek, ami a politikai berendezkedést, társadalmi változásokat, ipari fejlesztéseket, modernizációt illeti.
http://www.historia.hu/userfiles/files/2009-07/Farkas2.pdf

[És akkor hozzánk és a japánokhoz képest már itt is van feketén-fehéren a koreaiak XX. századi "elmaradottságának" magyarázata: az elzárkózó remete-királyság mire nyitott volna esetleg Nyugat felé, addigra a Japán Birodalom részévé vált (1910) teljes elnyomással, gyarmati léttel; és bár a II.vh. végén megszabadultak a japánoktól, akkor meg jött a politikai kettéosztottság...]
10/10
offtopic
micike_MSc 2017 szept. 14. - 20:20:30 10/10
(231500/239045)
Szép estét!
Bemutató október 19. - mire felkerül a netre, az ált. két hónap... Karácsony körül talán ideér... :)
Addig legfeljebb nézzük a Black-et.

Már nézegetem egy ideje, de ez az állógalléros, sujtásos felsõ érdekes: mit keres egy koreai börtönigazgatón, még akkor is, ha éppen a japánokkal kollaborál és ebbõl kifolyólag az õ európai hatásra készült öltözéküket viseli... (fogjuk rá... :)))

Ismereteim szerint a tipikus magyar viselet jellemzõje, bár lehet, hogy más európai népnél is elõfordult...
"A sujtás ruhadíszítésre használt, lapos, 2-6 mm szélességû zsinór, amelyet fonatolással állítanak elõ. Eredetileg két különálló, párhuzamos fonalkötegbõl állt; ezek között látható volt a választóvonal. A 17. században jelent meg a magyar viseletben. Igazán népszerû a rokokó korszakában volt, amikor elõszeretettel díszítettek sujtással mentéket és nadrágokat. A szó egyes idegen nyelvekben is elterjedt (pl. a francia nyelvben a soutache szó.) A Pallas nagy lexikona szerint "lapos zsinórzat, mellyel a magyar dolmányt, mentét, nadrágot kicifrázzák. Átvitt értelemben a. m. cikornya." (wikipedia)
Egy cikk a magyar huszárok öltözékérõl - ami egyben "önvédelmi rendszerként" is funkcionált: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/huszarok_oltozeke
+ menték és dolmányok... http://rece-fice-fono.blogspot.hu/2015/06/ruha-teszi-magyart.html
Illiona 2017 szept. 14. - 16:35:21
(231499/239045)
mAN OF vILL

Itt egy nagyon jó kis trailer, nem semmi film lesz, az biztos.

http://tv.naver.com/v/2056072

Csak mikor lesz még október!!!!
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 14. - 09:06:53 10/10
(231498/239045)
Errõl csak az jut eszembe, ha nem lennék szkeptikus, hinnék a reinkarnációban, vagy az újjászületésben, mert a kisebbik
uncsiban, mintha a nagyobbik húgomat látnám. Beszéltem is nagynénémmel telefonon, és kifaggattam mennyire emlékszik, és
amiket mondptt, az nagyon ült. Jómagam inkább csak zsigerbõl éreztem.

(a képen Milou az unokatestvérével)
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 14. - 09:02:04 10/10
(231497/239045)
Sziasztok, szép napot.

Valóban nem akarta végig ezt a gyereket, de amikor megszülte-majdnem meghaltak mindketten-és meglátta, akkor változhatott meg.
Nem tudom a vallás, és az atya mennyire segítette ebben, de mint beszéltünk róla, a szülés után olyan hormonális
változások lépnek fel az agyban is, hogy elképzelhetõ. Amikor meglátsz egy kis kutya, vagy macskakölyköt is, még azt is sajnálod,
nemhogy egy újszülöttet.

Az uccsó függönyök mosása, de kaptunk ajándékba egy rekesz pritaminpaprikát, csakhogy ne unatkozzak.Most pirosarany, és egyéb
ételbevalók készítése következik. Nehogy marinált pritaminpaprikát is csináljak, egyszer volt ilyen, és az fogyott, mintha cukor volna!

Most még egy kávé erõgyûjtésnek.
Illiona 2017 szept. 14. - 08:09:47
(231496/239045)
egy uj mozifilm jelenik meg októberben, elég érdekes a témája:

Egy nõ a halála után 7 évvel jön vissza, hogy megbosszulja a halálát. ????? "megpróbálja nem meggyilkolni a nem éppen halott anyját, akit hét évvel ezelõtt megöltek."

A Cim: "RV: feltámadt áldozatok" (2015)

Rendezte: Kwak Gyeong-taek Fõszerepben: Kim Rae-won, Kim Hae-sook, Sung Dong-il, Jeon Hye-jin-II, Jang Young-nam, Lee Ji-won-i, ...

Más néven "Ébredés"

Szinopszis
Egy rejtélyes thriller az anyáról, aki hét évvel a halála után újra életre kel, hogy megbosszulja gyilkosságát. Üljön be ebbe a világba, ahol büntetlenül megy egy igazságtalan gyilkosság.

És a megbocsátás??? és a reinkarnáció??? Csak kérdezem!?
Illiona 2017 szept. 14. - 08:01:45
(231495/239045)
Hogy õszinte legyek, én semmi ilyesmire nem emlékszem, de mentségemre én ezt a sorozatot már korábban láttam.

De ha annyira megszenvedte, akkor utána hogyan rajonghatott érte? valahogy nekem ez akkor is necces, de hát ez tabutéma lehet arrafelé is.
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 13. - 17:01:49 10/10
(231494/239045)
Annyira nem viselte meg, csak majdnem belehalt. Nemcsak fizikálisan, hanem lelkiekben is.
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 13. - 16:55:31 10/10
(231493/239045)
Akkorra már elég ismert személy volt, és a szégyenen túl, az is meggátolta, hogy világgá kürtölje, mert
1. semmi foganatja nem lett volna, vagyis eltussolják, nem bizonyítható, hogy nem volt még férfivel dolga, stb.
2, vagy olyan vihar kerekedik, hogy komoly polgárháború kerekedik belõle.
Illiona 2017 szept. 13. - 16:24:55
(231492/239045)
A The Battleship Island c filmnek van angolja az Avistán!

Nem lehet valami mestermû, miután egybõl 2-t is kitettek, ráadásul az egyiknél 16-an jelezték nemtetszésüket, de hát hátha ennyibõl meg lehet érteni.

Sajnos :)))) nekem a borfesztivál miatt csak a hétvégén lesz lehetõségem megnézni.

Viszont hogy ne legyenek elvonási tüneteim, ma a koreai ügyfelemmel találkozom kint, és megyünk együtt kostolni:)))
Illiona 2017 szept. 13. - 15:31:04
(231491/239045)
Még az Endless Love c sorozathoz:

találtam egy blogot, nagyon érdekes irás, de olvassátok el alatta a 2 hozzászólást is:

http://terezainseoul.blog.hu/2014/06/15/a_nokerdes_koreaban

Szó van benne a Kunfucionista tanokról, a komfortnõkrõl, stb...
Illiona 2017 szept. 13. - 15:01:32
(231490/239045)
Én nem is a tudását kérdõjeleztem meg, hanem abban a viszonylag erõsen konzervatív társadalomban egy ilyen kinézetelû nõt nem tudom elképzelni sem, hogy eljutott volna a miniszterséghez. Vagyis kizárólag a szinészválasztást kritizáltam - de nem én választhattam :)))
és most nagyon diplomatikusan fogalmaztam!!!

Voltak a valóságban egyébként is nõi miniszterek a koreai kormányban, sõt az elnökasszony is nõként elért mindent, amit férfi is elérhet.
De ehhez a tudáson kivül a konszolidált külsõ is szükséges volt, mint kellék. És itt a szinésznõ esetében ez hiányoltam. Én. Ennyi.

A megerõszakolásra csak annyit, hogy amilyen vehemensen védelmezte a megerõszakolt nõt, hogy vállalja csak föl, hogy hogyan is bánnak egy védtelennel, ugyanolyan vehemensen biztositotta azt, hogy vele nem ez történt.
Jó, nem a börtönben, hanem egy raktárban, de végül is a csõcselék alázta meg. Hogy ez mennyire viselte meg : - semennyire. Én itt éreztem egy kis jellembéli hiányosságot.
De lehet hogy ez szándékos koncepció volt a rendezõ - forgatókönyviró részérõl, hogy a magányügyek ennél a nõnél a háttérbe szorulnak, nem is annyira él lelki életet, a forradalom minél, és mindenkinél elõbbre való. Láttunk már ilyet is a történelemben.

A Kim Se Gyung (a 2. szereplõ) csak annyi, hogy kakukkfiókaként élt a miniszterelnök házában.
De! Intelligens, egymást rajongásig szeretõ szülõk eltitkolt gyereke (ebbõl a szempontból mindegy a jó-rossz) , igazi szerelemgyerek, magas iskolai képesitései vannak, és szeretetben nõ fel, a titkolt apa is segiti, amikor pl Japánban gyógykezelik.

Vagyis a kettõ nem ugyanaz. Nagyon nem.
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 13. - 13:58:47 10/10
(231489/239045)
Legalább az uccsó 7 részt érdemes átlapozni újra, nekem még ölég friss az élmény, ezért írom ezeket.
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 13. - 13:57:21 10/10
(231488/239045)
Nem a börtönben történt az erõszak, hanem a Daryeuk társaság egyik raktátában, ami Park "pénzcsináló" társasága volt.
Amikor végzett ügyvédként egy ártatlanul bebörtönzött lány ügyét vállalta fel, na azt erõszakolták a kihallgatás alatt, a rendõrségen!!
Szerintem a film vége, már inkább a 90-es évek, amikorra már kialakult valamilyen kis demokratizálódás, és a kistigrisek egyik országában
nem volt ez olyan lehetetlenség, hogy valaki több diploma, és 20 év praktizálás után eljusson a miniszteri székig.
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 13. - 13:33:26 10/10
(231487/239045)
Sziasztok!

Most fejeztem be az Endless Love-t, ami végin nagyon jó volt!!
Ami Illinek szól, Eszter egyszer sem kérdezte meg, hogy honnan való, és aztán a szeretetet is meg tudtam érteni, mert egy így született
gyerek se lehet bûnös! Ahogy Park miniszter lánya sem az, két gonosz, hatalommániás embernek is lehet jó gyereke, ahogy Se-Kyung.
Végül is teljesült az álma, és álmai férfiáé lehetett, akit meg is érdemelt odaadó szeretetével a többiek iránt.
Szerintem a vége volt kicsit túl akciózva, ennk ellenére nagyon jó keresztmetszetet ad a 70-es, 80-as évek Koreájának politikai
viszonyairól. A mai sorozatokat is elnézve nem sokat változot a korrupció, és a hatalom természete, élnek még a régi beidegzõdések.
Bár szerintem az egész világon így mûködött, és mûködik.
Ha mai magyar politikai palettát nézem, aki olyan jogi végzettségekkel rendelkezik, amit fõhõsnõnk összeszedett, még itt is nyugodtam lehetne igazság-
ügyi miniszter, a többiek sima mezei jogászvégzettségéhez képest. Gondolom itt is értékelnék a Berkeley egyetemen szerzett diplomát.
10/10
offtopic
kimbin01 2017 szept. 11. - 21:21:50 10/10
(231486/239045)
Még csak épp a derekát hagytam el, így nem tudom a végét, de a lány valóban szimpatikus, sõt a bátyja is. Nem egy elkényeztetett,
irigy, és beképzelt "úrigyerekek". Remélem továbbra is azok maradnak, és végzõdjön bárhogy a sorozat, akkor is jó. Csuda egy karakterek
vannak itt!!