9/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 19:43:45 9/10 Előzmény Ljerk
(232785/239045)
Ezért találom furcsának, hogy Misil mindenáron királyné akart lenni. Az öreg Dzsinhüng király csak ágyasul tartotta (amúgy vajon akkor Misil már Szedzsong felesége kellett legyen, hisz Szadaham volt az első szerelme 18 évesen, és mire az visszajött a háborúból, akor Misil már Szedzsong felesége volt.Vajon mikor jött Szolvon és melyik fiát mikor szülte Misil asszony?) Dzsinhüng után bepróbálkozott Dzsindzsi királynál is, fiút is szült neki, de ágyasból itt sem tudott királynévá emelkedni.
Tényleg nem tudom, hogy jöttek itt a férjek, meg a gyerekek, hisz már Hadzsong sem annyira fiatal, ha Misil Hadzsong lányát szánta Jusinnak. Bodzsong meg kb. egyidős Jusinnal és Tokmánnal, hisz, mikor keresték, egy 15 éves fiút kerestettek. Azóta Tokmán 20 éves lett, de Bodzsong jóval idősebbnek tűnik nála.
Végül Misil harmadszor is megpróbálkozott királyné lenni, amikor a nagyon fiatal, kamasz Pekcsong király feleségéül akarta megszavaztatni magát, de pechjére Munno visszahozta az állapotos Mayát.

Nem igazán értem én ezt a trónöröklési szabályt, egy férfi királynak szent származású nőt kellett választania királynénak, de a hercegkisasszony választhatott nem szent származású nemest is maga mellé és akkor a férj trónörökös koronaherceg, majd király lehetett és akor nem számított, hogy nem szent származású király ült a trónra...
10/10
Ljerk 2018 máj. 16. - 19:12:18 10/10
(232784/239045)
Igen - valóban, férfi csak "szent" származásúként kerülhetett a trónra, azaz mindkét szülőjének szintén "szent" származásúnak kellett lennie.

Viszont, ha a királynak csak lánya lett volna, akkor annak a férjének elég lett volna "jingol" nemesnek lennie - és így királyként uralkodhatott volna. Munnó is azt tervezte, hogy Bidám fogja elvenni Tokmánt, miután mindkettőt "jól" felnevelte - pedig Bidám is "csak" "jingol" nemesnek született.

Spoiler!!!!
Aztán Tokmánnal megszakad a férfi örökösök sora, Csuncsu meg azért lehet majd király "jingol"ként és férfiként - mert a Tokmán után következő királynőnek nem lesz utódja.
9/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 12:43:17 9/10 Előzmény Caffee
(232783/239045)
Nekem régen is kicsit zavaros volt ez a "szent csont", "igaz csont" származás, de úgy emlékszem, hogy a szent származáshoz nélkülözhetetlen volt, hogy mind az apai, mind az anyai részről szent származású legyen az utód. Jusin esetében ez maximum csak anyai részről lenne meg, az apja még csak nem is sillai származású.
Caffee 2018 máj. 16. - 10:49:30 Előzmény napraforgó
(232782/239045)
Ugy lehet, hogy Yushin az anyjan keresztul kiralyi ver, uis az anyja Jinheung kiraly occsenek volt a lanya.
9/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 09:33:58 9/10
(232781/239045)
Tokmán a cseléden keresztül eljuttatta a Szojobdó tokját a királynéhoz, az anyjához. El is érte vele, hogy találkozzanak. De egy percig sem láttam, hogy Maya királyné visszaadta volna neki a tőr tokját. Most meg mégis ott volt nála - Bidám észre is vette, később meg azzal vágta el a kötelét. Hogy is van ez?
9/10
napraforgó 2018 máj. 16. - 09:27:50 9/10
(232780/239045)
Nem igazán értem, hogyan lehetne az, ha Jusin elveszi Csonmjongot - mint ahogy itt Üldzse ktervelte, hogy-hogy ne szakadna meg a "szent származás"??? Az igaz, hogy Jusin is királyi vérből származott, a nagyapja, Kim Mürdzsong korábban gájai király volt - de miután Silla elfoglalta Gáját, Jusin apja, Kim Szohjon már csak sillai nemes volt. Miután engedély nélkül vette nőül a sillai király kisebbik lányát, még ki is közösítették, szinte száműzték Szorabólból. Mikor Manmjongnak megbocsátottak, a férje is visszakapta rangját, pozicióját, sőt azt a pekcseiharcok után meg is növelte.
Tehát Jusinnak igazából jó volt a pedigréje, de azért igazából nem hiszem, hogy "szent csontú" lett volna.
De mégis vele terveztek, mint vő és mint koronaherceg, aki a király halála után a trónra ül.
Caffee 2018 máj. 15. - 17:03:17
(232779/239045)
Silla
A legjobb resz, megjelent Bidam:) eloszor itt kezdtem el nezni.
Illiona 2018 máj. 14. - 21:34:59
(232778/239045)
off
és még egy vendég, egy európai: Paul Potts évente vendég az koreai Immortal Songs cimű tvműsorben, már láttuk Im Tae Kyung és Ali partnereként.
Ez az ujabb dala Bae Dahae (valaki hallott róla eddig?) énekesnővel valami szenzációs!
Az első fellépése Im Tae Kyunggal nagyon jó volt, Alival mát túlénekelték magukat, és ez az ujabb gyöngyszem!
vélemény?
https://www.youtube.com/watch?v=tfy4i5DUGZg

Illiona 2018 máj. 14. - 21:15:21
(232777/239045)
off
Tegnap különös vendége volt Szöulnak, Ryan Reynolds személyében, a maszkos tvmüsorban.
Bár ő titkolta volna, de végül levette az álarcot, és megmutatta magát.
Nagyon nagy sikere volt, a koreaiak rajongtak érte, én meg csak néztem, hogy akkor mit is keresek én itt?

https://www.youtube.com/watch?v=Yq4dpOtMtYM

https://www.youtube.com/watch?v=8pfXS-SwbTw

Illiona 2018 máj. 14. - 21:05:38 Előzmény kimbin01
(232776/239045)
Sziasztok!
Én is láttam ezt a filmet, még akkor amikor megjelent az angol felirat, és nagyon tetszett. A főszerepben az általam nagyon favorizált lee Jung Jae ( a képen), és nagyon elvarázsolt.
Igazi férfias, harcos személyiség.
Nagyon szép iv volt, ahogy a trónörökös öntudatra ébred, ahogy felébred benne a felelősségérzet, ahogy szépen felnőtté válik.
10/10
kimbin01 2018 máj. 14. - 17:45:07 10/10
(232775/239045)
Ma délután megnéztem egy filmet, A pirkadat harcosai (Warriors of the Dawn/Daeribgoon) címűt.

1592-ben, az Imdzsin-háború kezdetekor a japánok 200 ezres sereggel támadnak Csoszonra. Szondzso király sietve trónörökössé nevezi ki másodszülött fiát, a 18 éves Kvanghe herceget, majd északra menekül, hogy a Ming Birodalomtól kérjen segítséget. Az áldozatul hátrahagyott herceget azzal a feladattal bízza meg, hogy keresse meg Sin tábornokot, egyesítse erőiket, gyűjtse össze a feloszlott csapatokat, és toborozzon civileket egy önkéntes sereg alakításához. A koronaherceg először megrémül a feladat súlyától, de hű emberei, valamint a deribek (mások nevében pénzért katonai szolgálatot teljesítők) és az önkéntes katonák a segítségére lesznek, miután látják, hogy mennyire együttérez a néppel.
Rendező: Jeong Yoon-chul

Szereplők:
Lee Jung-jae - Tovu (a derib katonák vezére)
Yeo Jin-goo - Kvanghe koronaherceg
Kim Mu-yeol - Gokszu (ifjú derib katona)
Park Won-sang - Csoszung (idősebb derib katona)
Esom - Tok (Kvanghe udvarhölgye)
Bae Soo-bin - Dzsang Jangsza (testőrparancsnok)
Kim Myung-gon - Dzsung nagyúr (Szondzso király főminiszter-helyettese)
Park Hae-joon - Tarobe (japán hadvezér)
Kim Myung-soo - Gato (japán tábornok)
10/10
kimbin01 2018 máj. 14. - 10:07:20 10/10
(232774/239045)
Sziasztok! Itthon vagyok már, tegnap pihentem, ma már nagymosás. Fárasztó, de szép dolog a nagymamaság. Agusztus 4-én megint megyek,kb. 2 hétre, amíg még tart az iskolaszünet. Ugyanis ott 4 éves kortól iskola van! Megtartottuk az anyák napját is, és a lány ezzel a karácsonyra kapott terítővel terített. Csak elkészültem vele.
10/10
micike_MSc 2018 máj. 13. - 16:33:51 10/10
(232773/239045)
Ezt a képet a gugli küldi. :)))
10/10
micike_MSc 2018 máj. 13. - 16:32:23 10/10 Előzmény bori4
(232772/239045)
Igen, ez az.
Úgy félig-meddig láttam egyszer a tv-ben, onnan rémlett. Persze kínai film, kínai legenda alapján.
A Disney meg ugyebár mesefilmeket készít, és most azt a zenés rajzfilmet forgatják újra élő szereplőkkel, gondolom szirupos amerikai befejezéssel. De azért erre (is) kíváncsi leszek.
Addig megpróbálom valahol megnézni a kínai Mulant. :)
10/10
micike_MSc 2018 máj. 13. - 16:24:45 10/10
(232771/239045)
Ezt is Orosz írta, de rosszul emlékeztem.
Nem egy kutya és egy farkas, hanem két farkas. Tökéletes jellemzés...

"Hát igen.
Bidam és Yusin.
Yusin és Bidam.
Az ellentét és egyformaság.
A két farkas.
Yusin a falkavezér. Ő mindig „csapatjátékos”. Már kisgyerek kora óta. Emberei vannak, katonái vannak. Akiket nem csak irányítani kell, de megvédeni is.
Ő már csak így tud gondolkodni.
És megjelenik Deokman.
Miatta csak egyszer akar eldobni mindent. Egyszer nyílik meg a szíve. Egyszer akar csak magára gondolni. De Deokman leinti, „eldobja”.
És marad minden a régiben.
„Visszatér” a régi Yusin. Ott marad Deokman mellett. Társ. És falkavezér.

Bidam. A magányos farkas. Már kisgyerek kora óta. Mindig csak magára kellett gondolnia, mindig csak magára kellett vigyáznia.
És megjelenik Deokman.
És még mindig csak magára gondol. Magányos farkasként.

De ez a két farkas megérti egymást. Egymás hátának feszülve kiegészítik egymást.
Mert Farkasok. És vállvetve védik, szeretik Deokmant. Nem kell közöttük semmilyen jel, semmilyen beszéd, semmilyen megállapodás, mikor ugyanarról van szó. Deokmanról.
Ő az istenük, szerelmük, mindenük.

És Hiába zárta be Bidam Yusint, hiába akarta Bidam Yusint veszejteni, Yusin megérti. Tudja végig Bidam miért cselekszik így. Tudja végig, mit érez Bidam.
És hiába akarta Bidam Yusin halálát, hiába akarta eltakarítani az útból, végül csak rádöbben. Megérti végül Yusint. Megérzi végül Yusint.
És e két farkas egymásra „talál”. És ez felemelő.
Mert a lelkük egy volt mindig.
Mert a szívük egy volt mindig.
Deokman.
És mert mások, de mindig ugyanazok.
Farkasok."
10/10
micike_MSc 2018 máj. 13. - 16:21:13 10/10
(232770/239045)
Folyt...
"...És bár tudjuk, sok szereplő csak egy pár sorban kapott említést a történelem lapjain, de életre keltek a sorozatban.
Azt is tudjuk, hogy érzéseik csak a szövegíró fantáziájának szüleményei, de egy adott pillanatban elhitetik velünk, így léteztek, éltek, cselekedtek abban a korban az emberek.
És akaratlanul, a történet tagjaivá lettünk.
Együtt püföltük Yusinnal a sziklatömböt, együtt sóhajtoztunk CheonMyeonggal, együtt harcoltunk Mishil ellen, együtt szerettünk Bidammal, együtt kacagtunk Jukbanggal, együtt óvtunk Alcheonnal, együtt cseleztünk Mishillel, stb.
És ezt mind, mind a színészeknek köszönhetjük.
Mishil szemeit, Yusin testbeszédét, Alcheon megjelenését, Deokman könnyeit, CheonMyeong aggodalmát, Jukbang huncutságát, Misaeng kacagását, Bidam belső harcát stb. mind a színészek keltették életre.
És a mellékszereplők.
A legegyszerűbb katonáktól egészen fel Chilsuk, Munno, Sohwa, Seokpum, Santak, Godo, stb. mindegyik letett valamit az asztalra.
És így lett teljes.
Mert mindegyikük valamit megmutatott.
Mert a szavak leíródnak, a mondatok elmondatnak, de az érzelmeket el kell játszani.
Bár tudjuk, a szövegek, a fordulatok, a jelmezek, a díszlet, a háttérzenék, a rendezés, a színészek stb. mind hozzájárultak ahhoz, hogy lekössenek a történetek és átérezhessük a sorozatot, és azt is tudjuk, hogy ez csak egy mese, de arra az egy órára elfelejtetted a környezetedet, kiléptél a mindennapos életedből és része lettél valaminek.
Valaminek, amit úgy hívnak emberiség.
És ezt nem lehet megköszönni.
Talán annyit tudunk tenni, hogy emlékeinkben megtartjuk, próbálunk tanulni belőle, és minél több embernek elmondani, mit is jelentett neki a sorozat.
Így legyen."
10/10
micike_MSc 2018 máj. 13. - 16:19:17 10/10
(232769/239045)
Mondtam, hogy megkeresem!!! :)
Anno, amikor Sillát "reklámoztam" barátaim, ismerőseim körében, a "Tigrisekakertben" mellett mindig bevetettem Orosz67 eme két írását is, mert ezekben minden benne van, amiről Silla szól.
Meg is tálaltam az email-jeim között, úgyhogy most idemásolom.
Az első mesét elfeleztem, mert egyben elég hosszú lenne.
És újra hálásán köszönöm Orosznak ezeket a gondolatokat - ha erre jár, ha nem. :)
****
Vigyázat! Spoileres annak, aki még nem látta!

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, melynek Shilla volt a neve”
Talán így is kezdhették volna.
Mert hiszen olyan volt, mint egy gyerekkori mese, melyet nagymamám olvasott fel.
Királyokkal, királykisasszonyokkal, hercegnőkkel, hercegekkel, katonákkal, stb.
És elkezdődött.
Szájtátva bámultam, és hallgattam a szereplőket.
És minden este ugyanúgy.
Vártam, megint mit fog kitalálni a gyönyörű ruhába öltözött, lágy de mégis parancsoló hangjával, acélos tekintetével Mishil. Csodáltam észjárását, egyenes tartását, és ahol megjelent, egy pillanatra mindig megállt az idő. Ő volt az úr. Mindig egy boszorkányhoz akartam hasonlítani, de nem ment. Hiszen csak a mesebeli trónt akarta. Mint oly sokan.
És ez lefoglalta minden idejét. És bármennyire próbálta megutáltatni magát, mégis szeretni való lett. Mert egyetlen pillantásával, egy kis élces mosollyal csendre intette a körülötte lévőket. Mily rengeteg fortélyt ismert, és tudott. De egy hajszál mindig ott volt.
Bárhogyan hessegette, mindig megakadályozta az a hajszál a célját.
De nem adta fel.
De közben ott voltak a jók, a hercegnők, a bátor katonák.
És mint a mesében, felvették a harcot.
Leánykákból nőkké cseperedtek és foggal, körömmel ellenálltak Mishil rohamainak.
És tanultak. Rengeteget. És kik voltak a legnagyobb segítőtársak? A bátor katonák.
Alcheon, Yusin. Egyenes jellemükkel, hűségükkel, tisztességükkel ott voltak és karjukat nyújtották, mikor legnagyobb szükség volt rájuk.
De hogyan is tudnánk elképzelni egy mesét, ha nem lenne benne szerelem?
Az egyik hercegnő CheonMyeong, persze hogy beleszeret a hűséges katonájába, Yusinba.
És dédelgeti ezt a szerelmet. Arca kipirul, mikor meglátja, szavai édesek mikor vele beszél, szíve kiugrik a helyéből, mikor távol van.
És megint egy nap.
Várjuk, hogy Yusin visszaszeresse.
De nem. A hercegnőt kétszer megsebzik. Egyszer lélekben, az imádott férfi nem őt szereti, hanem a testvérét. És ez szívszaggató. De keményen tartja magát. Áldását adja a szerelemre. És segít, hogy a páros boldogan élhessen. De jön a második sebesülés. Egy nyílvessző hasítja át a levegőt, és megáll a törékeny testében.
És bár utolsó pillanatai vannak, a férfihoz beszél. Kiönti szívét és ezzel élete köre bezárul.
Mert életek köre gyűrűzik az első fejezetben.
A testvéreké.
Egy pontból indulnak, eltávolodnak, párhuzamosan haladnak egy ideig és újra találkoznak.
De az egyik kör végleg bezárul. CheonMyeong meghal.
És ezzel Deokman életének is egy köre majdnem. A felnőtté válásé. De egy új nyitódik meg. De ez már csak egyenes lehet. És csak előre. És ez egy új út. Mely tele lesz akadályokkal, áldozatokkal. De társakkal az oldalán. A hűség megtestesítőjével, Alcheonnal, az elásott szerelemmel Yusinnal, és egy vándorral, Bidammal.
És vállvetve harcolnak a nagy ellenféllel Mishillel.
És megint leláncol a sorozat.
De hiába ugyanazok a szereplők, ez már egy más mese.
Az érzelmek csatája.
Az elburkolt anyai ösztöntől a szeretetéhségig, a lebilincselt szeretettől a tomboló szerelemig, a fájdalomtól a boldogságig, a féltékenységtől a haragig, stb.
És mindez egy nő körül zajlik.
Akinek célja van.
És a társak vele tartanak, óvják, segítik, mindent megtesznek érte.
De mindennek van egy vége.
A jó győz a rossz felett.
És a cél beteljesedik.
De mikor már azt hinnénk, itt a vége, fuss el véle, megnyílik egy kiskapu.
Mert a meseíró nem akarta befejezni.
Még volt egy-két mondanivalója.
És megint odaszegez a történethez.
Mert valami kimaradt.
És ezt meg kell mutatni.
Az álnokságot, a hazugságot, a galádságot és a mindent elsöprő vak szerelmet.
Hányszor ordítottunk bele, Bidam vigyázz!
Hányszor állítottuk volna le a mesét.
De nem lehetett.
És az érzelmek kavalkádját zúdították ránk.
Bár csók nem csattant, bár kéz nem emelődött fel, apró mozdulatokkal, mosolyokkal, intésekkel, testbeszéddel és egy pár szóval bemutatnak mindent.
És a végkifejlet.
Megdöbbentő, lebilincselő, fájdalmas, de felemelő.
És a főszereplő élete véget ér.
Bár szerettünk volna egy boldog végzetet, de a vége rávilágít a valóságra.
Ez nem mese. Ez az élet.
Tele kudarccal, harccal, érzelmekkel, akadályokkal, áldozatokkal, stb.
És tanít.
Tanít embernek lenni, tanít szeretni, tanít túlélni, tanít tűrni, tanít átérezni, tanít gondolkodni..."
Illiona 2018 máj. 13. - 14:58:18 Előzmény bori4
(232768/239045)
Igen, ezt láttam én is!
De még akkor, mielőtt a Red Cliff cimű monumentális (4 óra 40 perc) mozifilmet néztem volna, és ugy beleolvadt a filmek tengerébe! Most látom, hogy ugyanaz a Zhao Wei játsza a főszerepet, és ugyabban az évben is forgatták., (2009) mint a Vörös Sziklát.
Egy másik érdekesség, hogy én másképp emlékeztem a Mulan végére is, valószinűleg a sok nyomasztó kép miatt, most szinte megdöbbentem, mennyire jó film.
Most csak belekattintgattam, de már letöltöttem, vagyis este meg fogom nézni rendesen.
Ugyanez a Zhao Wei játsza a főszerepet a mai korban a Three cimű (talán komédiának, bár semmiféle jelző nem illik a filmre) Wallace Chung és Louis Koo partnereként. Már irtam itt az oldalon a filmről, ahol Zhao Wei egy agysebészt alakit, akinek még soha nem ébredt fel betege, nagyon szeretne már egy "normális" mütétre várót, amikor behozzák a gengszter vezért (Wallace Chung) egy golyoval a koponyája közepében. Nagyon jó film, az egész ott az osztályon játszódik, ahová a rendőrök is beköltöznek, a gengszter vezér miatt.
Kép: a Three cimű kinai mozifilm forgatásán. A filmben soha nem állnak ennyire szépen együtt :)))
bori4 2018 máj. 13. - 10:14:37 Előzmény micike_MSc
(232767/239045)
Én ezt a Mulan-t láttam - 2009-es kínai film....

http://asianwiki.com/Mulan_(2009-China)

Ez eredeti, nem?
10/10
micike_MSc 2018 máj. 13. - 05:38:47 10/10
(232766/239045)
Reggelre hagyok itt egy kávét, már régen volt.
Legyen szép napotok! :)