8/10
edimir 2020 máj. 10. - 11:03:15 8/10 Előzmény Illiona
(238205/239045)
Off
The World of the Married
Spoiler

Ahogy ismerlek, s amilyen jó ez a sorozat, már jócskán előre haladhattál a történettel.

A sok szelete közül nézzünk egyet! Nincsenek egyértelmű áldozatok és bűnösök, egyedül a gyerek, a kamasz fiú egyértelműen áldozat. A feleség nem. Három szó jutott vele kapcsolatban az eszembe: vakság, irígység, felszínesség.

A Nő 14 évvel ezelőtt terhesen ment szerelméhez feleségül, költözött a férje szülővárosába. Szülei már nem éltek, elfogadta az Anyósát, férje barátait , készen kapta ezeket az új kapcsolatokat, igyekezett az elvárosoknak megfelelően figyelmes lenni. A gyerek megszületése után a férj vette ki inkább a részét a gyerek gondozásában, a Nő tovább építette karrierjét a helyi kórházban. Akkor ésszerűnek tűnt a döntés, hiszen ő volt a stabil pénzkereső a családban. De ami kezdetben ésszerű volt, az az évek során azt eredményezte, hogy ideje, energiája nagy részét "kivitte" a családból, a munkahelyre, a munkájába ölte bele.

Minden, amit teszünk és amit nem teszünk, végül a fejünkre száll. Így történt a Nővel is. A párkapcsolatban szinte fojtogatóan domináns lett, mellette a Férj még inkább érezte a saját sikertelenségét, fogyatékosságait. A fiatal Szerető nem csak az üde testével cserkészte be, hanem az egoját is kellemesen legyezgette, vki felnéz rá, vhol ő a domináns.

A "barátok". Időt, energiát épp a szükségeset fekteti bele. Apró figyelmesség a sült húst átvinni a szomszéd baráti párnak, hogy vakációból hazatérve legyen friss "házi" vacsorájuk. Együtt kávézni két rendelés között a nőgyógyász kolléganővel.
Ezek a férje, a munkahelye révén létrejött kapcsolatok nem saját választás, döntés alapján születnek, pusztán elfogadásból. Soha nem tesz kísérletet ezeket igazán elmélyíteni, beéri a felszínnel, gesztusokkal, semmitmondó beszélgetésekkel. Pedig a felszín alatt bizony jócskán feszülnek indulatok, mert a "barátok" közül is többeket irrátál a nő látszólagos tökéletessége, sikeres élete,ami vhol keserű irígységet kelt bennük. A szomszéd feleség gyerekre vágyik hiába, a férje is túlságosan elismerően nyilatkozik a doktornőről. Míg ő hiába sóvárog utána, addig a doktornő a szeme láttára neveli a saját gyerekét, a csecsemőből immár kamasz fiút.
Nőgyógyász kolléganő. Ő szingli, irígyli a doktornő családját, férjet, gyereket, ami neki nincs. És szakmailag is irígykedik rá. Hiszen a doktornő a "kórház arca", szakemberként a legtöbbre tartott, legtöbb pácienssel rendelkezik, ráadásul még a kórház igazgató helyettese is, egy olyan pozíció, ahová ő csak hiába vágyakozik. Ami külön bosszantó, hogy olyan rohadt tökéletes a munkában, sohasem késik, sohasem hibázik, mindent átlát, mindenben igaza van.

A gyereke. Itt követi el a legnagyobb mulasztást... és igen, bűnt is! ... de ez megér egy külön misét, hozzászólást!:)
8/10
edimir 2020 máj. 10. - 01:39:27 8/10 Előzmény Illiona
(238204/239045)
Off
The World of the Married
Spoiler

Már fent van a 14. rész is, megnéztem. Jó, hogy a befejező két részre csak 1 hetet kell várni, ez is hosszúnak tűnik. Alig várom, hogy kibeszéljük!:))))))) Van miről, csak úgy sorjáznak az ember fejében a gondolatok!
8/10
edimir 2020 máj. 09. - 22:18:29 8/10 Előzmény Illiona
(238203/239045)
Off
The World of the Married
Spoiler

Egyébként nem véletlen rakták olyan késői vetítétési idősávba, 22.50, ill. nem véletlen a 19-es karika, így lehetett csak Koreában leadni, de hogy mennyire megérte mindezt bevállani a JTBC-nek azt jelzi, hogy még nagyobb vihart tudtak kavarni, mint a korábbi siker sorozatukkal a SKY Castle-lel, nagy társadalmi érdeklődést váltott ki. És nem csupán a "megcsalás", hanem a munkahelyi diszkrimináció is felkavarta a kedélyeket, hiszen egy későbbi részben a kórházigazgató kifejti a nőgyógyász doktornőnek, hogy miért nem lehet szingli nőként vezető a kórházban. Szóval nem egy szimpla kis sztoricska. Beletenyereltek rendesen....

Külön érdeme a sorozatnak, ahogy a környezet bemutatásával sem marad adós, a szomszéd házaspár, a kórház, a Nőegylet, a városka prominens személyei, a "közvélemény".... ki, mikor, miért tesz alád, tart be neked, vagy éppen segít... és persze az a kellemetes rosszmájú csámcsogás, a pletyka, a támadások.... Néha többfrontos a harc, s abból csak egy a saját démonjainkkal, vélt vagy valós hibáink, mulasztásaink kísértő árnyékával.
8/10
edimir 2020 máj. 09. - 21:17:56 8/10 Előzmény Illiona
(238202/239045)
Off
The World of the Married
Spoiler

A színésznő. Kim Hee-Ae - http://asianwiki.com/Kim_Hee-Ae
A karaktere:
Az 1. rész első jelenetei alapján főszereplőnőnk igazi szupernő. Mindenben 100 %-ot teljesít látszólag. A férje számára szenvedélyes szerető az ágyban, támogató a karrierjében, gondos háziasszony, aki reggelivel, vacsorával kényezteti családját, a szeretve irányító anya kamasz gyerekük számára. Ráadásul a helyi kórház (én inkább rendelőintézetnek mondanám) megbecsült, a legtöbb pácienssel rendelkező háziorvosa és tökéletes igazgatóhelyettese. Az ő keresete, állása az alapja a család egzisztenciájának, társadalmi súlyának, elismertségének. Ő a valaki! Talán épp ezért választották ezt az idősebb színésznőt a szerepre, hogy ezt a doktornőt igazán meggyőzően tudja alakítani, a szerep összetettségét hozni. És bizony jó ebben a szerepben. Így a szerető nem csak a fiatalságával áll kontrasztként, hanem gazdag apuci elkényeztetett kislányaként is a maga erejéből teremtő, helyzetét kivívó doktornővel szemben.
Hmm, egyébként a színésznő az általad is annyira értékelt Secret Affair főszereplőnőjeként bizonyított anno. - http://asianwiki.com/Secret_Affair_(Korean_Drama)

Forgatókönyv
A BBC Doctor Foster sorozata alapján készült. https://en.wikipedia.org/wiki/Doctor_Foster_(TV_series)
Én nem láttam az eredeti angolt, de az ismertetőjébe olvasva főbb vonalaiban követi az angolt. Sikerült teljesen koreaivá tenni, nem olyan fals, mint az Intimate Strangers adaptációja volt anno.
Nagyon erős, nagyon ütős forgatókönyv, szerintem tökéletesen sikerült a koreai viszonyok közé átültetni.


Illiona 2020 máj. 09. - 16:50:42
(238201/239045)
Sziasztok!
The World of the Married
Spoiler

Én is nézem, épp most tartok a 3. epizódnál.
Nagyon jó a forgatókönyv!
Több más sorozatban is már felmerült a csalás, mint téma.
És mennyire hálás téma, hiszen ehhez azután mindenkinek van véleménye, mégpedig megingathatatlan.
az egyik ilyen, amiről ezen az oldalon is már volt szó, az Intimite Stanges (Teljesen Idegenek) cimű mozi. A másik sorozat ami ezzel foglalkozik (többek között) a Wonderful Life, Beatiful Life cimű 50 részes családi sorozat.
Ezek elég jól körüljárják a témát
Ebben a sorozatban még nagyon az elején vagyunk, nem lehet tudni, ki milyen szerepet szán magának.
A főhősnő lenne talán a pozitiv szereplő, de a számomra ő sem az. Egyszerűen öreg már erre a szerepre, a nyalakodós turbékolás már nem az 52 évesek sajátja, főleg nem arrafelé.
A férje meg egyáltalán nem jóképű, vagyis egy 52 éves nő versenyez egy 24 évessel.
Kiváncsi leszek, hogyan tovább....

Kép: a házaspárunk...

hanguktaekwondoo 2020 máj. 09. - 16:04:40 Előzmény edimir
(238200/239045)
Azért az olyan jó, hogy ilyen bensőségesen szeretitek egymást..
elsöprő, érett szenvedély..
komolyan meghatódtam..
Remélhetünk több ilyen betekintést?
8/10
edimir 2020 máj. 09. - 13:06:18 8/10
(238199/239045)
Off
The World of the Married 1- 13. rész
Spoiler

Rég láttam ilyen remek sorozatot. Először a címe miatt vhogy nem vonzott, de aztán később újra ránéztem és ledöbbentem. 6 %-os nézettségről a 12. részre már 26 % fölé kúszott. Szerencsére akad magyar fordítója, kuncili rendkívül gyorsan halad, az első 10 rész magyar felirata már letölthető az Ezoritu Fansub oldaláról. Köszönet a munkájáért! Akinek nincs türelme letölteni, annak pedig a videa-ra tették fel online.

Családi fotó kerül a falra Anya, Apa Fiú... körben rózsacsokrok... érezzük, túl szép, hogy igaz legyen. Egy hajszálon múlt.. ezúttal szó szerint is, egy hosszú barna hajszál kavar be, hogy aztán már az első rész végére kiderüljön, hogy nem csak a házastárs, de a barátok is megcsaltak.

Nem Szöul a helyszín, hanem egy vidéki városka, a főszereplői a városka középosztálybeli vezető rétegéből kerülnek ki, negyvenesek, akik már megteremtettek egzisztenciát, egy bizonyos életszínvonalat. Már csak élvezni kellene, boldognak lenni. De vajon sikerül?

Nincsenek abszolút jók és feltétlenül gonoszak, csak emberek. Szeretem a feleségem és a gyerekem, de szerelmes lettem... ez bűn? Jó nekem a házasságban, de kell az izgalom kedvéért egy kis vadászat, egy kis kaland fűszerként, de hát ez semmit se jelent! Hmm, tényleg? És persze ott van a gyerek, aki retteg attól, hogy biztonságos kis világa felborul. "Téged csalt meg, engem szeret" - a szülő képébe vágva a kemény szavakat, kapaszkodna bármibe, ha lenne fogodzó...

Egyszer még Illiona írta, hogy ahhoz, hogy vkit szeressünk, a gyerekét is szeretnünk kell, fel kell vállalnunk. Lehet szívből, lehet színleg, a látszat kedvéért, ezt s kerüli ki a sorozat.

Kőkemény párbeszédek, helyzetek, fordulatok... AZUTÁN... itt az "azután" is terítékre kerül.. mi van, ha behunyjuk a szemünk és úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna? Mi van a válás után? A válás mindenkor egy kapcsolat vége? Az új házasság tényleg egy teljesen új kezdet?

A sorozat ismertetője: http://asianwiki.com/The_World_of_the_Married
8/10
edimir 2020 máj. 09. - 11:53:21 8/10 Előzmény Illiona
(238198/239045)
Off
When My Love Blooms 1-4. rész
Spoiler

Éppen rábukkantam egy egészen kiváló most futó sorozatra, és így még inkább érezhető a számomra a When My Love Blooms kimódoltsága, műmájersége.... Talán még egy résznyi esélyt adok neki, de valójában most két másik sorozat ragadott magával, így eléggé erőt kell magamon vennem a folytatáshoz, annyira nem izgat.
Illiona 2020 máj. 07. - 20:10:39 Előzmény edimir
(238197/239045)
When My Love Blooms 1-3. rész
Spoiler
Na igen! Marx.
Dél-Koreában amugy a kommunista eszmék gyakorlása nem lehetséges.
Ugyan demokráciának hivják magukat, de ebből a szempontból messze nem az.
A kommunizmust azonositják azzal a rettenettel, ami északon van, és valami főben járó bűn ott kommunistának lenni, ezeket az eszméket még csak meg emliteni is, nemhogy titokban gondolni rá.

Az hogy északon nem kommunizmus van, hanem valami más államalakulat, az amugy senkit nem érdekel délen.
Vagyis hogyan lehet egy Marx a férfi könyvespolcán? nem eldugva?
Lehet hogy ezzel fejezi ki, hogy még emlékszik arra az időre amikor forradalmár volt, hogy még a zsigereiben most is lázadó?
Hát ezt igy sosem fogjuk megtudni! :)))))))
Illiona 2020 máj. 07. - 20:01:59
(238196/239045)
When My Love Blooms 1-3. rész
Spoiler
Én az 1-3 epizódokat néztem meg, és valószinűleg abba is hagyom.
Az egész sorozattal vannak problémáim, de azon felül, amit irtál, még van néhány emlitésre alkalmas elem.
Itt van rögtön a Gwangjui diáklázadás. Hogy ahhoz egy 10-edrangú sorozat, hogy ahhoz hasonlitsa magát.
Azok az események valósak, szivbe markolóak, tragikusak. Nem hasomlitható ehhez a müforradalomhoz! (hogy ez mennyire szentséggyalázás, azt döntsék el a koreaiak maguk).

a következő, ami nem tetszik az a zene. Ezekhez a képekhez a komoly zene nem illik. (ez nem a Secret Love Affair szinvonala). Az egész sorozatot lassúvá teszi, vontatottá, élvezni a zenét semmiképp sem lehet.
A szinészekről már irtam, nem jók, de nem is rosszak.
A párbeszédek pedig semmitmondók, pedig talán lehetne akár valami magvas mondanivaló.

Kép: a filmből. Épp nem történik semmi.

8/10
edimir 2020 máj. 07. - 08:21:28 8/10 Előzmény Illiona
(238195/239045)
Off
When My Love Blooms 1-4. rész
Spoiler

A színészek nem zavarnának, ha a karakterek és a történet rendben lenne, de itt sajnos az ő játékuk se tudja hitelessé, megrendítővé tenni azt, ami eredendően fals. Hatásvadász, bárgyú jelenet, beszélgetés nem lesz általuk meggyőzőbb.

KÉP: -felirat - Miért pont George Clooney?????? Na, a nő magyarázatától se értettem jobban... az arcán a redők.... Pont Koreában, ahol annyit költenek kozmetikumokra, szépészeti beavatkozásokra épp e redők, ráncok ellen! Hát a főszereplő férfi és G C nálam Makó - Jeruzsálem....
8/10
edimir 2020 máj. 07. - 08:02:15 8/10 Előzmény Illiona
(238194/239045)
Off
When My Love Blooms 1-4. rész
Spoiler

A sorozat kérdésfelvetése érdekelt volna, de a megvalósítás nem az én ízlésemnek való. Vhogy túl sokat markol, de keveset tud átadni abból, amire vállalkozik. Mert mindjárt az elején kapunk az emberi jogokért , a demokrácia megerősítéséért küzdő fiatalt, utalásokat Gwangjura, hogy aztán megmutassa, napjainkban meddig jutott el a társadalom e téren, másrészt megkapjuk a szembenézést egykori önmagunkkal és persze a szerelmet.

Három nagy téma.... mindegyikből ki lehe hozni egy-egy remek sorozatot, de hiába gyömöszöljük őket egy sorozatba, attól nem lesz háromszor olyan jó a sorozat, ha egyik témához sem tesz hozzá hiteles ábrázolást. Ezzel marad adós a sorozat eddig a számomra.

Kapunk egy az emberi jogokért elkötelezett ifjúból a negyvenes éveire egy olyan férfit, aki 180 fokban változott. Egy nagyhatalmú vállat tulajdonosának a veje és egyben "vadászkutyája", aki elvégzi a cégnél a "takarítást", a piszkos ügyletek eltűntetését, s ha ez nem megy, akkor apósa helyett szépen börtönbe megy égy évre. Úgy tűnik, korábbi elveit teljesen feladta.

Tudom, a sarkítás a koreai sorozatok egyik sajátossága. De itt vhogy nagyon sántít. Az egyetemista diák ugyebár még a tanulmányait is elhanyagolja, hogy az "ügyért" harcolhasson, beszédeket mond, tűntetéseken vesz részt. Küldetésének tekinti, hogy az elnyomottak oldalára álljon. Tény, hogy változunk idővel, az évek tapasztalatai, történései nyomot hagynak a gondolkodásunkon, a szemléletünkön, hozzáállásunkon. De ennyire, mint a sorozatbeli férfi? Itt azért akadt kétségem, mert egy valóban elkötelezett ember nem adja fel maradéktalanul az elveit, vagy nem igazi meggyőződés volt, csupán fellángolás.

Ugyanez a bajom a nővel. Fiatal lányként fel se fogja, hogy a fiú miért harcol, csak követi pincsikutyaként, a fiúhoz kötődik, nem az "ügyhöz". Húsz év múlva viszont őt látjuk elkötelezettnek.
Felcserélődtek a szerepek. Lehetne ez egy izgalmas játék a sorsokkal, de sajnos a megvalósítás sekélyes. Beéri a klisékkel, a szenvelgéssel.

KÉP: -felirat - A Férfi könyvespolcán ott még a múltja... Marx

8/10
edimir 2020 máj. 05. - 19:33:41 8/10 Előzmény edimir
(238193/239045)
Tegnap beszélgettünk telefonon Illionával a versekről. Eszünkbe jutott Kormányos Sándor Őszi szél c. verse a My Love Eun Dong c. sorozatban...
Illiona, itt a kép, kivágtam anno...

KÉP: a vers...
8/10
edimir 2020 máj. 04. - 18:29:43 8/10 Előzmény bori4
(238192/239045)
Szia!:)

Köszi, most már tudom kinek mondjak köszönetet a fordításért. Kedves Lipták-Pikó Judit, hálás köszönet a magyar feliratért!:)

Kicsit szokni kell a Vadócot, hogy felismerje az ember az értékeit. Minden nézőpont kérdése. Tudálékosnak tűnhet, de tényleg tudja, miről beszél. A kis bisztrót ő hozza fel, az a 164-es IQ épp olyan kitartással társul, mint amilyen a Fiúé. És bizony kell ellenpontként az ő véleménye/meglátása a Fiú mellé. A Fiú az empátia, a sziklaszilárdság, a régi értékek képviselője, a Vadóc az ésszerűség és a fiatalos frissesség. Megkedveltem a Vadócot alakító színésznőt, Kim Da-Mi-t. Mozifilmekben játszott eddig, ez volt az első sorozata. http://asianwiki.com/Kim_Da-Mi
Mint ahogy Park Seo-Joon is telitalálat a Fiú szerepére.

Kim Feel? Hmm, nem igazán hallgatok KPOP-ot. Kim Feel egyik dalára anno a My Lawyer, Mr.Jo sorozatot nézve kattantam rá, egyszerűen átjárt, elemelt a földtől!:) Egyszerűen beleszerettem!:)
Ez volt az a bizonyos dal anno: https://www.youtube.com/watch?v=X3UTscnnPk4
bori4 2020 máj. 04. - 18:08:28 Előzmény edimir
(238191/239045)
A napokban fejeztem be, remek sorozat. Engem ugyan az elején halálra irritált a tudálékos, nagyképű alig 20 éves lány, de aztán "beletörődtem", hogy biztos van ilyen mindent tudó fiatal.... és ilyen kitartó, rendíthetetlen szerelem is. Náluk, meg a sorozataikban :-DDDD
Te is szereted Kim Feel-t???
A fordító pedig ő volt...
8/10
edimir 2020 máj. 04. - 17:02:54 8/10
(238190/239045)
Off
Itaewon Class
spoiler

A sorozat OST-ja is vmi fantasztikus: https://www.youtube.com/watch?v=GgROcs6w_wU

Külön örültem, amikor meghallottam közöttük Kim Feel dalát: https://www.youtube.com/watch?v=qho6wWlsANw
8/10
edimir 2020 máj. 04. - 16:55:14 8/10
(238189/239045)
Off
Itaewon Class
spoiler

A 12. rész végén különösen ütős egy vers, amit a telefonban mondanak vkinek, aki épp élete legnehezebb perceit éli át.
https://www.koreaboo.com/stories/itaewon-class-actress-lee-joo-young-inspiring-scene-in-episode-12-gives-viewers-chills/
Sajnos nem tudomm, ki készítette a magyar feliratot, köszönet neki. Az ő fordításában így hangzik a vers:
"Kőszikla vagyok.
Gyerünk, égess meg!
Meg se fogok rezdülni,
mert kőszikla vagyok.
Gyerünk, verj meg!
Szilárd kőszikla vagyok.
Taszíts sötétségbe!
Kőszikla vagyok,
mely egyedül tündököl.
Nem török el, nem hamvadok el,
nem porladok el,
ahogy a természettel harcolok.
Túlélek.
Én gyémánt vagyok."
A vers költője Gwang Jin, a webtoon írója,

KÉP: ez pedig a vers címe:)))))))

Hmm, vajon te melyik magyar versből idéznél a barátodnak egy hasonló szituációban???????????????
8/10
edimir 2020 máj. 04. - 16:45:41 8/10 Előzmény Illiona
(238188/239045)

Off
Itaewon Class
spoiler

Még februárban írtál a sorozatról, azóta nem. Nem tudom, mennyiben változott róla a véleményed.
Azóta megnéztem én is a sorozatot, és nagyon tetszett.

A Netflix saját készítésű sorozata volt, ott és a videán is megtekinthető magyar felirattal online: https://videa.hu/videok/film-animacio/bosszura-ehesen-itaewon-class-sorozat-juN1Q6CfAbu66qnK
Bosszúra éhesen - magyar címet kapta. A sérelemért bosszút állni a bűnösökön ki tudja hányadik verziója nem hozott igazán tűzbe, többnyire a bosszút álló egykori áldozat életét is "felfalja" , hogy saját kezébe vegye az igazságszolgáltatást. Szerencsére ez a történet nem ilyen.

Beleszerettem az Itaewon utca hangulatába, és a sorozat két főszereplőjébe. A kezdetben olyan nehézkesnek, magának való Fiú vmi fantasztikus karakter a ragyogásával. Tűrni, küszködni éveken keresztül, de az elveiből jottányit se feladni. A bizalom bástyája, rendíthetetlen. S ahogy az már lenni szokott, "megszerzi az emberek szívét", azaz személyésigével, elvhűségével képes hatni másokra, hitet adni nekik, megtanítani őket arra, higy értékesek.

A kis Vadócot is hamar megkedveljük, olyan szókimondó, keresetlen, egyedi figura a 164-es IQ-jával. A színésznő zseniális!:) És micsoda remek mellékszereplők társulnak hozzájuk!
DANBAM - hmmm, nem lehetne itt a következő Libagoly Találkozó?:))))))))))))))) Ide én is szívesen beülnék enni és beszélgetnibarátokkal egy barátok által vezetett kis bisztróba!:))))))))))))

Mert szerencsére nem csak egyszerűen Dávid és Góliát harcát kapjuk, hanem vmi nagyon pozitív töltésű történetet.
Illiona 2020 máj. 02. - 21:02:44
(238187/239045)
My Love Blooms

spoiler

Én is letöltöttem, kétszer is, hiszen van ahol a When szó is előtte van, igy nem is találtam meg elsőre, de sebaj, elfér.
Még nem tudom megmondani, igy két rész után, hogy jó , vagy rossz.
A főszereplők: a férfit már többször láttam, nekem ő olyan darabos, és mindegyik sorozatában az. Nem tartom egy jó szinésznek, mondjuk amit kell azt eljátsza, hiányzik belőle az a kis fűszer, ami elvarázsolna.
A nő, őt is láttam láttam már több sorozatban, ugyanaz az arc (érdekes, nem látszik rajta a kor), ugyanaz a haj, ugyanaz a stilus, és ugyanaz a hanghordozás. Ami ugyan tényleg jó volt még anno Hallom a hangod (vagy mi) idején, de mára már ez unalmas. nincs egyetlen másmilyen arca, amit megmutatott volna az elmult 10 évben.
Pedig azt hittem, hogy azzal hogy férjhez ment, és gyereket szült, majd fog némi uj szint , komolyságot vinni a játékába. de ezt csak én gondoltam, ő nem.
Viszont aki nagy kedvenc, az itt a 2. epizódban tünt fel, a nő első férje. Ő legalább megunhatatlan, bármennyi sorozatban is láttam (nem elégben!) Ő Kim Young Hoon. (képen)
Illiona 2020 máj. 02. - 20:39:58
(238186/239045)
Sziasztok!
épp most ment a tv-ben, a Szeged tv-n az "Egy nap a világ" cimű müsor, Dél-Koreából, amit 2016-ben, épp ahogy mi mentünk ki, egy héttel hamarabb vettek fel.
Ebben beszélgettek azzal a K.J.-al aki már többször volt a vendégem libagoly találkozókon, a feleségével együtt.
Nekem ez a videó itt van letöltve, esetleg egy filmnéző táborban megnézzük együtt.
Most éppen egy közös barátunk szólt rám telefonon, hogy a J. van a tv-ben, én meg rohantam anyámhoz (mivel nekem nincs adás , csak filmeket szoktam a tv-n nézni) .
Még jó hogy a 81 éves anyám még félálomban is tud pillanatok alatt odakapcsolni, egész humoros volt!

Hogy miért fontos, hogy ez a felvétel után egy héttel mentünk ki? ugyanonnan béreltük az autót, ahonnan a magyar tévések, akik koreai pénzből csinálták ezt a műsort!!!!!!. És az autóbusz bérbeadóitól mindent megtudtunk, hogyan is viselkedtek kint a magyarok. De erről tényleg majd személyesen (csak ne felejtsetek el majd kérdezni)