3/10
idõjós1010 2018 nov. 06. - 13:50:16 3/10
(25/25)
Nálam is csak az első két rész volt nyerő. Mondjuk ebben is díjaztam egyetlen egy ötletet, amit a postással, meg az életveszélyes udvarral (vizesárokban aligátor, meg harapós postaláda) valósítottak meg, de amilyen jól indult, olyan gyorsan, meredeken kezdett is el lefelé zuhanni a szinvonal. Egyrészt lecserélték a színészeket, ami már kapásból öngyilkos húzás volt, aztán háttérbe tolták Fester-t, aki a két korábbi részben rengeteget vállalt a filmből. Nekem kedvencem volt. Gondolom direkt cseréltek színészgárdát, mert még azon az éven elindult tán a sorozat is, amit gondolom már a régiek nem vállaltak, és mindenképp ugyanazokat a szereplőket akarták használni a filmben is, akikkel majd a sorozatban dolgoznak. Gondolom bukás lett mind a kettő. A sorozat ráadásul rettenetesen gagyi is, úgy láttam.
lotto 2013 szept. 01. - 13:07:20
(24/25)
Ahogy mondod, az elsõ két rész baromi jó, fõleg a 2., de ezt a szánalmas moviet más színészekkel összekalapálni nagy kár volt.
bubble 2012 szept. 30. - 04:38:11
(23/25)
Körülbelül 4 hete tudtam meg, hogy van 3. része. Nagyon megörültem, mert az elsõ két részt imádom, de amikor megláttam, hogy nem ugyanazok a szereplõk gondoltam, hogy ez nem lesz az igazi... Na és ezzel még enyhén fogalmaztam. Az elsõ 10perc után feladtam. Borzalmasan ripacs az egész, erõltetett és cseppet sem vicces. Egyetlen egy pozitívuma nincs ennek a gagyi utánzatnak. Nem is értem Daryl Hannah és Tim Curry, hogy adhatták ehhez a nevüket.
ceia 2012 szept. 29. - 19:38:10
(22/25)
Nem kell megnézni, a képek önmagukért beszélnek! Nem is értem, hogy gondolhatták, hogy ezt érdemes megcsinálni?
agarik 2012 márc. 18. - 12:20:25
(21/25)
"A nyár oly' gyorsan véget ér,
és érzem, közeleg a nukleáris tél."
dr.66 2011 nov. 20. - 00:32:35
(20/25)
Ez nagyon rossz,igen elba.szták.Erõltetett az egész.
3/10
szorokin 2011 nov. 19. - 22:54:15 3/10
(19/25)
igen. kiábrándítóan szar.
gagyi az egész (a lecserélt színészek, a forgatókönyv és a rendezés mindenekelõtt).

az elsõ kettõ viszont ott virít a kedvenc vígjátékaim közt
(meg ott van a szívemben is :P)
Ford Mustang 2011 nov. 19. - 18:36:14
(18/25)
Egyetértek. Mivel nem ugyan azok a szereplõk, egyszerûen már sehogy sem hozza a kívánt hangulatot. Borzadály.
SecunDoom 2011 nov. 19. - 16:58:42
(17/25)
Ez rettenet rosszra sikerült. Elég lett volna, ha valaki Raul Julia-t helyettesíti (bár õt nehéz), de hogy mindenkit, ez így borzalmas. Még a ház is színes, nem ott van, ahol volt, az egész elrendezés más, a szobák, a rokonok, minden. A karakterek pedig erõltetettek. Ahogy az a kiscsaj játssza Wednesday-t, az valami rémes, ez az erõltetett, "nagyon gonosz vagyok" beszéd és nézés, a hideg ráz tõle.
Gondolom észrevehetõ, hogy mennyire imádom az elsõ két részt, nem véletlenül, ezért ez nekem egy óriási csalódás, nagyon felesleges volt.:/
ZsoltXD 2009 aug. 27. - 16:20:00
(16/25)
Én imádom
Down to Hell 2009 jan. 04. - 06:53:18 Előzmény Petrapetrus
(15/25)
Most kezdtem el leszedni,de ahogy most néztem a kommenteket,meg a képeket,hogy mások a szereplõk,inkább töröltem a filmet...Az Addams Family csak az elsõ 2 rész szereplõivel jó!
Petrapetrus 2008 dec. 30. - 18:02:23
(14/25)
Nézhetõ teljesen... Szerintem. :-)
Jagdglück 2008 dec. 30. - 17:17:18
(13/25)
Valahogy nem is vágtam h ez a Daryl Hannah-s Addams family az elõzõ kettõ folytatása:O
Android666X 2008 dec. 30. - 17:09:52
(12/25)
Iszonyatos ez a rész! FÚJ!
Agnes33 2008 dec. 30. - 16:43:14 Előzmény severus992
(11/25)
Ez teljes mértékben igaz! Nõvéremnek mondtam, hogy nekem nagyon szimpatikusak:) Mármint a házaspár... de így... pfff...
1/10
severus992 2008 aug. 16. - 03:26:23 1/10 Előzmény Android666X
(10/25)
Szerintem is.ez egy nagyon rossz film lett!!!az elsõ kettõ nagyon jo wolt.de ez nem mert lecserélték a szereplõket.Christopher Lloyd és Raul Julia nélkül már nem ugyanaz!!!
shalimar2007 2008 aug. 06. - 08:52:51
(9/25)
Nekem tetszett.Nem is béna. :)
Android666X 2008 ápr. 27. - 21:27:20
(8/25)
Rettenetesen béna. Nem értem minek kellett megcsinálni. Raul Julia-t nem lehet pótolni!!!
trillárom 2008 ápr. 27. - 20:15:46
(7/25)
Béna!Nem méltó az elsõ kettõhöz:)
1/10
BSzili 2008 ápr. 27. - 19:49:39 1/10
(6/25)
ez a film tényleg az "inkább nem kellett volna" kategória. érthetõ, hogy a kiöregedett/meghalt színészek helyett másokat kellett keríteni. de miért kellett Carel Struycken-en, és Christopher Hart-on kívül mindenkit lecserélni? Tim Curry-vel még nem lenne bajom, mert nem feltétlenül rossz színész, csak éppen egyáltalán nem Gomez-nek való. Ugyanez nem mondható el a Fester-t, és a gyerekeket alakítõ színészekrõl... õk tényleg bûn rosszul játszottak. a film története pedig rém gyermeteg, és bugyuta. ez már tényleg csak egy családi vígjáték. és nem a jobb kategóriából.