Téma: Álmodozók

8/10
FElepHánt 2011 febr. 01. - 13:16:44 8/10
(3/3)
ÁLMODOZÓK-------------- Dicsõ Dániel------------ Thália Arizona Stúdió------------- Divatja van immár a híres filmek színpadra plántálásának, ritkán sikerülnek. Mert a Lars von Trier-i Dogville és a Manderlay eleve színházszerû, míg pl. Bergman Personájából legfeljebb a szöveg marad, a filmmûvészet meghatározó elemei: az arcok, az atmoszféra, a kép nélkül. Szerencsére Bertolucci opusza könnyedebb: az adaptálók elhagyták a párizsi 68' és a szexuális forradalom közhelyeit, a történetet a nagypolgári otthonba izolálva, idõtlenné általánosították. A pállott-rózsaszín falakon reliefszerûen sorjáznak a gyerekkor tárgyi emlékei, Kentaur háromosztatú díszletének centrumában egy kehelyszerû alakzat rejti a nappalit, átlátszóságával enyhítve az ott zajló aktusok extrémitását. Semmi meglepõ nincs az iker-szerelemben, a szoros szimbiózisban felnövõk kötõdése nem egy esetben tartósabb, erõsebb bármilyen késõbbi kapcsolatnál. A mi testvér-párunk film zabáló filmõrült, az õ közös nyelvük az archív kincsek ismerete, saját életük helyett az emlékezetes nagyjeleneteket játsszák. Haumann Máté szikár cinizmusával felnõttebbnek tûnik, õ irányítja a talányos játékokat, kitûnõen ábrázolja a fölénybõl a féltékenységbe vezetõ diszharmóniát. Fehér bõr, fekete szemek, duzzadó vörös ajkak: Böcker Titanilla fekete-fehér-vörös ruháiban, melyek vadak, különcök és mégis arisztrokratikusak, Danis Lídia karizmatikus szépsége, feszült figyelmet keltve sugározza be a színpadot. Nagyszerû a konyhajelenetben, a késõbb bonyolódó viszonylatok ziláltságában is jól megtalálja a helyét. A dramatizálás kényes munkáját Baráthy György találékony tömörítéssel, a dialógusok korrekt kimunkálásával végezte el. Sikerrel kerülte el a melodrámai kísértéseket, külön köszönet a befejezésért, mikor a testvérek, visszalépve a megszokott régibe, áhítattal bámulják a házimoziban hajdani önmagukat. Talán a második rész lehetne kurtább, talán szünet nélkül jobban maradna a hevület, ezzel együtt Dicsõ Dániel meglepõ tempóérzékkel görgeti a cselekményt, pontosan értelmezi a szituációkat, kiválóan vezeti színészeit, hangsúlyt képes adni a legjelentéktelenebbnek félmondatnak is. A forgó falra vetített régi filmkockák, a színváltások, az aláfestõ és átkötõ zenék is rendezõi erényeit bizonyítják. A Bolero fokozása után, a fináléban vágytunk Nino Rota bohóc-zenéjének teljességére: végig szóljon, hiszen nem a ritmusa hívja elõ tapsunkat, igenis sírjon bennünk végestelen végig, amíg az utolsó dob-ütések hangja a távolba nem enyészik... A debütáló rendezõ nemcsak új darabot alkotott, de egy ismeretlen ifjúra bízta a középpontban álló, Amerikából jött Matthew szerepét, akinek színpadi létezése egymagában létfontosságú eseménnyé avatja a produkciót. Éppen csak hogy maturált, nyitottságában tün- dérien naív proto-felnõtt, szintén mozibolond, egyéb kíváncsiságait fenséges nyugalom mögé rejti, megfigyel, eltanul és a végén dönteni is képes már. Szamosi DonátH, (igen! nagy "H"-val...), tökéletesen rajzolja meg a személyiség fejlõdésvonalát, hibátlanul artikulál, természetes közvetlenséggel, érzékeny fantáziával nem megcsinálja: káprázatos hitelességgel éli fantasztikus figuráját. Mozdulatlan arca is titkokat takar, ritka mosolya villanófény, szemében ábránd és tudatosság egyszerre tükrözõdik. Felfedezése a tehetség új kontinensét ígéri, apollói fizikumát látva, Michelangelo összetörné a Dávidot... Új Arizona Stúdiójába a Thália Színház értõ merészséggel találta meg egy friss csapat, egybõl az érdeklõdés reflektorfényébe kerülõ alkotását.
9/10
f.threepwood 2010 szept. 27. - 11:23:34 9/10 Előzmény lostbabe
(2/3)
még képek, videók és infók:
www.almodozok.hu
lostbabe 2010 márc. 31. - 10:59:49
(1/3)