Téma: Amadeus

offtopic
drProktor 2011 aug. 23. - 17:59:04 Előzmény Túrin
(121/161)
Valóban, de, legalább is úgy tûnik, több okból,
amelyek között szerepel az antiklerikalizmus is.
VolkmarBraubehrens(Mozart a bécsi évek, Osiris,2006) a kor járványairól nem tesz említést,
az általa idézett szövegek sem.
Lehet, hogy a járványok egy késõbbi jóindulatúan „jozefinista” szépítés?
Pedig én pl. így is rokonszenvezek a császárral:



„/II József egyik legvitatottabb reformja az 1784. augusztus 23-án
kelt temetkezési rendelete volt.
(…)
1. A TELEPÜLÉSEK BELTERÜLETI TEMETÕINEK MEGSZÜNTETÉSE.
2. (…)minden holttest otthonából nappal s este a templomba vitessék,
illetve kisértessék, a szokásos templomi imádságok leéneklését követõen
beszenteltessék és felravataloztassék, majd a szertartás után minden
pompa mellõzésével a pap által elhantolásra a településen kívüli temetõbe kisértessék
3. (…)
4. (…)A temetésnek más szándéka nem lehet, mint a tetem minél
hamarabb történõ elbomlásának elõsegítése, e szándékot semmi sem akadályozza jobban,
mint ha a holttestet koporsóban temetik el: úgy,
hogy mostantól elrendeljük, hogy minden holttestet mezítelenül,
mindennemû ruhadarab nélkül varrjanak vászonzsákba,
majd fektessenek koporsóba s abban szállítsák a temetõbe.
5. (…) a kiszállított tetem mindig vétessék ki a koporsóból
és úgy, ahogy van, vászonzsákba varrva tétessék a gödörbe,
majd oltatlan mésszel szórassék be, majd ezt földdel takarják be.
Amennyiben egyidejûleg több holttest érkezik, többet is lehet ugyanabba
a sírgödörbe helyezni(…)
6. (…)minden egyes plébánia szerezzen be megfelelõ számú,
különbözõ méretû jól elkészített koporsót és ezt mindenkinek térítésmentesen odaadja.
(…) DE HA VALAKI KÜLÖN KOPORSÓT ÓHAJT BIZTOSÍTANI ELHUNYT HOZZÁTARTOZÓJÁNAK,
JOGÁBAN ÁLL. DE: holtestet sosem szabad koporsóban a földbe tenni,
hanem temetéskor ki kell venni belõle a halottat,
hogy azt más tetemekhez még használni lehessen
(...)
A jozefinus temetkezési szokásokban bizonyos puritanizmus fejezõdik ki,
az a gondolkodásmód, amely a vallás terén a felvilágosult, egyszerû,
dísztelen jámborság formájában mutatkozott. E szokások a császár
egyházreform-elképzeléseinek feleltek meg, nem cinizmusának,
ahogy azt az õt féreértõk állítják. II. József a fölösleges pompában
a jámbor hit hiányát látta és nem a hit legbelül átélt bizonyosságának
külsõ megjelenítését.
Mária-Terézia korának Bécsét még más fajta pompa jellemezte.
A különbséget jól mutatják AnnaMariaSchindler énekesnõ temetésének költségei.
A mûvésznõ temetése háromszáznegyvenegy guldenbe és huszonnégy krajcárba került
- hanincnyolcszor annyiba, mint Mozart „mérsékelt jozefinus” temetése(…)
(…)Ezt a temetést II. József egész egyszerûen betiltotta volna(…)
az 1800-as évek Bécsében aztán ismét divatba jött a látványos pompájú temetés./”
dantonb 2011 aug. 22. - 23:04:22
(120/161)
A film jó,és méltó M.Forman munkásságához.Ismét átélhettük ,amit eddig is tudtunk,hogy hiába a zsenialitás ,a hülyéké a tér.
10/10
Túrin 2011 aug. 22. - 19:34:34 10/10
(119/161)
Nem az egyházi temetéseket tiltotta be, hanem a koporsós temetést. És járványügyi okokból.
drProktor 2011 aug. 22. - 17:56:11
(118/161)
Nyilván II.Józsefre érted.

Nem vagyok történész, Fejtõnél olvastam róla jókat, meg a saját gyarló fejem alapján,
aztán pl. Jókaitól(a rab Ráby).
Ezen nem vesznék azért össze senkivel.
Bár Viktor-királyunk az õ nyomdokain járna(ez viszont sokszor jut eszembe manapság)
10/10
mérlegelõ 2011 aug. 22. - 16:32:52 10/10
(117/161)
Manapság a szaktörténészek ritka egybevágó - és megokolt! - véleménye szerint sokkal inkább negatív alak volt, mint sem pozitív - a késõbbi diktatúrákre jellemzõ elvakult, voluntarista-autokrata, realitásokkal, mindennemû hagyománnyal ridegen szembehelyezkedõ, önmaga kreálta vátesz.
10/10
mérlegelõ 2011 aug. 22. - 16:30:03 10/10
(116/161)
Pedig valóban õk ketten voltak eredetileg is a szinkronhangok... (Gyabronka elmondhatja, hogy a valaha élt két lergnagyobb muzsikus géniuszt alakította: e szinkron elõtt jó néhány évvel a "Bach Arnstadtban" c. nem is rossz magyar tévéjáték címszereplõje volt!)
napraforgó 2011 aug. 22. - 16:13:09
(115/161)
A Wikipédián egy igazán részletes életrajz olvasható Mozartról.
10/10
Túrin 2011 aug. 22. - 15:26:53 10/10 Előzmény Ford Mustang
(114/161)
Nekem Eszenyi is tetszett. Passzolt Constanzhoz, és amikor kellett, komoly volt. Az egész magyar szinkron nagyon jó sztem.
pneklara 2011 aug. 22. - 15:24:37
(113/161)
Tulajdonképpen tetszett a film.
Annak ellenére, hogy gyarló, mondhatnám ütõdött emberré tett egy halhatatlan géniuszt.
Szerencse, hogy a zenéjét nem lehet másképp értelmezni évszázadok múlva sem: az marad gyönyörû, kedves, behízelgõ,játékos, tragikus...ezer, meg ezer színnel.
Nagyszerû volt az Éj királynõjének áriája, amikor az anyós vartyogása átvált az operairodalom legszebb áriájára.
Még egy hozadéka volt a tegnapi filmnek: ismét elolvasom Mozart életrajzát. Valamikor kötelezõ volt, persze nem így élt bennem, de mikor a zeneszerzõk mûveit hallgatjuk, valahogy nem is hús-vér embernek gondoljuk õket.
Jó színészek, és a szinkron is nagyon tetszett. Gyabronka, a Móka Miki!!....
10/10
offtopic
Ford Mustang 2011 aug. 22. - 14:23:04 10/10
(112/161)
Én is jó, hogy megnéztem itt a neten, majd a biztonság kedvéért a txt-en is, mert az újság 9-re írta...
Sorozatfüggõ 2011 aug. 22. - 14:16:15
(111/161)
Sokszor láttam már a filmet,bár elég régen utoljára, sajnos tegnap egyéb okok miatt nem. De döbbenten hallom, hogy Gyabronka és Eszenyi?? Nekem totál úgy rémlik, hogy nem õk az eredeti hangok!! Már a beharangozóban gyanús volt Salieri szinkronja, ennyire rossz lenne a memóriám?
drProktor 2011 aug. 22. - 12:57:52 Előzmény Ezüstliliom
(110/161)
Mivel igazából úgy vélem, senki nem tudja ma már,
milyen lehetett M. felesége, sztem egyáltalán nem
volt rossz választás Eszenyi hangja.
Sõt: Miért kellene föltételezni M. mellé egy
amolyan krinolinos hóka vértelen romantikus nõalakot?
Pláne, ha tudomásul vesszük, hogy maga M. sem a megközelíthetetlen,
olimposzi zeneköltõ, hanem vihogós-nyihogós,
hogy ne mondjam: fingós) kis mitugrász.
Erre viszont valóban vannak adatok. Nagyon is elképzelhetõ,
hogy egy eszenyisen beszélõ nõ teszett neki
(ilyenek manapság is sokan vannak különben).
drProktor 2011 aug. 22. - 12:29:39
(109/161)
Attól tartok, nem az, hogy rosszul írtad a nagy magyar szobrász nevét,
de még a keresztnevét is, szerintem MedgyessyFerencre gondoltál.
drProktor 2011 aug. 22. - 12:17:14
(108/161)
Egyébként érdeklõdõknek talán érdekes lehet, Mozart nem a
szegénysége miatt került jeltelen sírba.
Pl VolkmarBraunbehrens Mozart-könyvében is olvashatóan,
a II.József korabeli Bécsben a császár egyebek mellett
betiltotta az egyházi temetéseket, ezért a kor halottait
gyakorlatilag elkaparták, mint az elhullott állatokat.
Ez számomra már csak azért is döbbenetes és elképesztõ,
mert egész eddig lényegében a legrokonszenvesebb magyar
uralkodónak tartottam. No, de lám-lám õ se volt tökéletes.
drProktor 2011 aug. 22. - 11:53:18 Előzmény greghouse
(107/161)
Én most nem találom az IMDB-n, hogy MO-n mikor mutatták be.
Ha tényleg csak 90-ben, 6 éves korában(84-es film),
akkor az a Mozart anyanyelves ügye helyett inkább
a cseh disszidens Forman miatt lehetett.
Egy amerikás magyarnak(jól emlékszem?) a kevésbé tájékozottságát
inkább lehet(kevésbé visszatetszõ) fölös komcsi-ellenességgel kompenzálnia,
mint egy hazai magyarnak. Nem hiszem, hogy bármely
illetékes elvtársnak eszébe jutott volna amiatt pikkelni a filmre,
mert M. anyanyelvén akart volna operát szerezni ,
ez túlszofisztikált, mesterséges konstrukció,
mellesleg ahhoz mit szólsz, hogy a rendszerváltók aztán azzal kezdték,
hogy az aradi vértanúk napján megfúrták a MozartRequiem elõadását,
azzal, hogy nem csak, hogy osztrák volt a lelkem, de még szabadkõmûves is.
Ez is van akkora baromság, mint amit te föltételeztél a Kádár-kori pártállam
utolsó idejérõl.
10/10
greghouse 2011 aug. 22. - 10:33:10 10/10
(106/161)
(és másnak is..) "ez nem lú, hanem szobor" mondta Medgyesy József (lehet sárral dobálni ha véletlenül rosszul írtam a nevét), mikor egy ló szobrát kritizálták.
Ez nem történelemkönyv, hanem film.
Lehet, hogy nem úgy halt meg. Hogy éjjel, meg nappal. Hogy tömegsír vagy jeltelen sír.
De...akár így is történhetett volna....változtat ez valamit??????
Kétségtelen, hogy nincs, és immár nem is valószínû, hogy lesz bizonyíték a halál okára, ugyanis egyértelmûen azonosítható dns-e nincs (és a halál konkrét okát az sem mondja meg önmagában). Dehát mit változtat ez?
Nagyon helyesen nyitva hagyja a Salieri vonalat (nem valószínû, hogy megmérgezte volna).
Ami tény, hogy akkoriban járványok jöttek mentek Európában és máshol, és Bécsben éppen volt valamilyen járvány. Ha akkor valaki hirtelen meghal (leírások szerint láz és kiütések), akkor nem vizsgálgatták, járványsírba, tömegsírba, nyugodtan tehették.
Az is tény, hogy nem voltak olyan szegények, hogy a szegényeknek "járó" tömegsírba tegyék, a Mozart család gazdag volt, csak épp kifolyt a pénz a kezük közül, de pont Constanze is intézkedett a temetésrõl. Pénzügyileg úgy állhattak, ahogy Mozart mondja, hogy megvan mindenük, csak épp nincs pénzük.
..na és ha kelekótya volt? Nem láttunk még ilyen embert, fõleg a mûvészek közt? Nem a fenét. Nyugodtan lehetett, belefért.
..a vihogását sosem tudjuk meg, mert csak leírások vannak. Na és ha nem így vihogott hanem másként, akkor mi van???
(Az eredeti angolban még ennél is idegesítõbb a vihogása, Gyabronka ezen tompított, viszont Eszenyi meg rátett egy lapáttal..)
Tehát hagyjuk a "történelmi hûséget". Még mindig hûségesebb volt, mint több más "történelmi" film. (Vehetném példánok a bálványozott Ben Hurt ami teli van történeti bakikkal, vagy a Tróját, most ne menjünk bele.) Ez egy film, és úgy jó ahogy van.
drProktor 2011 aug. 22. - 09:21:38 Előzmény greghouse
(105/161)
Ahhoz képest, hogy M ragaszkodott az anyanyelvén írt operához,
elég sok operája, egyéb mûve nem náéetü íródott,
pedig úgy tudom, az az anyanyelve.
drProktor 2011 aug. 22. - 09:16:08
(104/161)
Nagyon nehéz lehet Mozartról adekvát filmet csinálni.
Olyan sztorit kell kanyarítani, ami 1. hiteles(dramaturgiailag, pszichológiailag);
2. történelmileg is hiteles(nem terjeszt igazságtartalom nélküli mende-mondákat,
akár kegyeletsértõ(tkp obszcén) feltételezéseket (blaszfémiát));
3. mindezzel együtt érvényes állításokat ad a lényegrõl(hogy ui a korszakos
zseni milyen problémák okozója lehet a saját részére, és a kortársak részére).

Becsülöm, hogy az évszázados Salieri- ellenes és Constance(Mozartné)-ellenes
rémhíreket a film nem erõsítette, konkrétan semmi esetre.
Mozart korszakos zsenijével lényegében nem csak a
kora nem tudott igazából mit kezdeni, de azóta is, a máig tartó utókor sem.
Ez jól átjön a filmen.
Sztem szinte tökéletes, hirtelenjében egyetlen fölszínes hibát említhetek:
a végén, az öreg Salierit eltolják a klotyóra, hosszú az út,
s közben betekintést nyerhetünk a korabeli ideg-elme gyógyászat
fejletlen állapotaiba (ez egy kissé túlzottan látványközpontú
(hogy ne mondjam: amerikaias manír), a film nem errõl szól,
persze, fogalmam sincs, miként lehetett volna ezt másként,
de ez nem is föladata egy nézõnek.
Poohikan 2011 aug. 22. - 09:11:36
(103/161)
Dafke megvártam és dafke végignéztem, mert szeretem, aminek ma reggel azért érzem hatását! Megspórolhatták elõtte azt a majd 40 percet Pali bátyánkkal...
Ezüstliliom 2011 aug. 22. - 01:08:16
(102/161)
Amit írtam, az se többet, se kevesebbet nem jelent, csak annyit, amit írtam. Nem arra akartam célozni, hogy az egész film rossz volt emiatt. Sajnos csak a feléig tudtam nézni, így az egészrõl még nem tudok véleményt alkotni, de felvettem, és majd újranézem az egészet.