Téma: Az árva

8/10
King Diamond 2014 szept. 14. - 14:52:00 8/10
(240/280)
Nem számítottam ennyi hozzászólásra ehhez a filmhez, de úgy látszik, eléggé ismert és népszerû, de azért megosztó is, ahogy látom. Azt hiszem, a legjobb szó rá az érdekes, illetve itt-ott már nekem is kicsit sok volt a kislány, illetve a felnõttek (fõleg az apa) töketlenkedése. A történet jó volt, végig izgalmas, feszültséggel teli. A csavar még jobban megdobta az egészet, és szerencsére nem egy szokványos fordulat volt. A tájak szépek, a film hangulata szintén magával ragadó. A szereplõk is nagyon jók, különösen a kislányt alakító Isabella Fuhrman, aki valami hihetetlenül jól alakítja a gonosz, ellenszenves karaktert. Vera Farmigától láttam már több filmet is, mégsem ugrott nagyon be az arca, viszont nagyon szép nõ. A férj töketlenkedése, mint már írtam egy idõ után idegesített, egyáltalán nem bántam, hogy azt kapta, amit. Szinte megérdemelte. A számomra leginkább a Vészhelyzetbõl ismert CCH Pounder felbukkanása is jó volt, bár az õ karakterét sajnáltam. A film zenéje is jól támogatja az egész feszült hangulatát, valamint a magyar szinkron is jó lett.
Egyszer mindenképp megéri megnézni, mert egy eléggé jó kis thriller ez, és nem horror, mint ahogy azt a Port jelzi. Az értékeléssel is nagyjából egyetértek, bár én a Port (8.6) és az IMDb (7.0) közé teszem, mert jobb, mint utóbbi, de nem éri el elõbbit.
8/10
gladiolus 2014 jún. 11. - 10:19:03 Előzmény huDAVE
(239/280)
Sosem az a kérdés, hogy mit fog fel szellemileg, hanem hogy mit raktároz el a mélyebb pszichés rétegekben. Azt pedig nem tudhatjuk, mert késõbbiekben bukik felszínre.

SPOILER*****
Akik látták, tudják, hogy valójában milyenfajta csábítás volt a célja, és azokra a jelenetekre is emlékeznek, amelyekben, és ahogyan véghezvitte eme tervet, és látták a fizikális és verbális metamorfózist is, ami nekem taszító volt. Nekem kellemetlen és természetellenes volt ezt látni, koravén ábrázolásmódnak tartom. Igen sok a tehetséges, zseniális gyerek, de õk nem úgy mûködnek a privát életükben, ahogyan a többiek, mert megszûnnek a továbbiakban gyereknek lenni.
Például lehetséges, de hangsúlyozom, hogy csak lehetséges, hogy szerepei kapcsán annyira felbátorodik, hogy a való életben is sokkal bátrabb és természetellenesen felszabadult lesz érettebb korosztályokkal szemben, és nem lesz meg benne az a természetes félszegség, ami egy ilyen korú kislányban ott kell, hogy legyen.De persze ezeket a filmeket, és ezeket a szerepeket is el kell játszania valakinek. Röviden, tömören, ha nekem lenne egy lányom, nem szeretném, hogy ilyet játsszon, menjen a virágos rétre inkább a barátaival, és hülyüljenek ott, valami olyat, ami koruknak megfelelõ.De nekem sem mindennapos elfoglaltságom, hogy ezen agyaljak, hogy mi lesz ezzel a szegény színészgyerekkel, csak a filmet látva ezek a gondolatok ötlöttek fel bennem.
SPOILER vége****
9/10
offtopic
huDAVE 2014 jún. 06. - 22:46:52 9/10 Előzmény gladiolus
(238/280)
Azért õ ezt teljesen máshogy élte meg, mint a nézõ és 12 évesen már képes felfogni, hogy ez tényleg csak egy film.
gladiolus 2014 máj. 08. - 10:09:43
(237/280)
Ez egy valóban nagyon izgalmas, és tökéletesen felépített alkotás, ebben a mûfajban a csúcson van, az biztos. Ajánlatos megnézni, garantált borzongás, izgalom, a feszültség mindvégig tartó fenntartása és fokozásajellemzi.És esetenként émelygés.
A fõszereplõ kislány játéka kiemelkedõ, valóban. Csak néha azon gondolkodom el, szabad e ilyet játszatni egy 12 éves kislánnyal, nem lesz e ebbõl késõbb pszichés sérülés, mert azért ebbe bele kell élnie magát, és ami most játéknak tûnik, mégiscsak nem hiszem, hogy pozitív irányban formálja a személyiséget.
Persze a mûvészeknél a kiegyensúlyozottság végülis nem követelmény. :-)
10/10
jari 2014 febr. 14. - 23:21:07 10/10
(236/280)
A rendezõ és az operatõr magas szinten járatos az izgalomkeltésben. Egy kutyaközönséges játszóteret úgy bemutatni, hogy közben az ember könyékig lerágja a körmeit... Az már valami. Aki hozzám hasonlóan Hitchcock filmeken nõtt fel, annak szerintem ez a film is tetszeni fog. Nálam a klasszikusok között van a helye.
Az árvát játszó gyerek kiemelkedõen tehetséges.
10/10
9/10
huDAVE 2014 febr. 14. - 23:00:52 9/10
(235/280)
Nagyon tetszett! Igazából nem tudtam miféle film, de azért megnéztem, pozitív csalódás volt. :)
Egyébként Max-et játszó kislány valóban hallássérült, õ volt 'A kaptár: Megtorlás' címû filmben is, nagyon ügyes volt itt!
7/10
Annis 2014 febr. 14. - 17:13:38 7/10
(234/280)
Egész jó film volt. Ami nem tetszett, az a túlmodernizált környezet, bár nyilván ezzel Esther régiességét akarták jobban elõtérbe helyezni. Szerintem egy kissé klasszikusabb környezettel még a film hangulata is egészen más lett volna. Így nálam egy 7-est ér.
Mermaid 2014 jan. 28. - 21:32:00
(233/280)
Vagy ha mondjuk a végén az anyuka talál vagy egy 40 évvel ezelõtti fényképet, amin már ott van Esther ugyanígy "kislányként"...
Mermaid 2014 jan. 28. - 21:28:57
(232/280)
Spoiler: Én mondjuk elõször a (nagyon régies öltözködés) miatt arra gondoltam, hogy Esther szellem!
Szerintem az is jó csattanó lett volna, ha az a DR. Varava azt mondja a telefonba a végén az anyukának,
hogy: " A képen lévõ kislány már 40 éve halott!" vagy valami ilyesmi... az is hidegrázó lett volna szerintem...
10/10
Geri23 2014 jan. 10. - 19:30:59 10/10
(231/280)
Most néztem meg, nekem nagyon tetszett. Szerintem inkább thriller volt, mint horror, de a brutálisabb fajtából. A kis csaj tényleg nagyon jól játsza az elmebeteg némbert. Végre egy jó film, a kakitengerben.
norberto999 2014 jan. 05. - 11:37:01
(230/280)
Én is teljesen véletlenül fedeztem fel a filmet, de valami eszméletlen jó! Egyértelmûen 10/10. Az egyik kedvenc filmem lett.
Mermaid 2013 dec. 26. - 01:53:04
(229/280)
Teljesen véletlenül fedeztem fel ezt a filmet! Mikor a borítóját megláttam egybõl valami Ómen vagy Silent Hill utánzatra gondoltam.
De aztán gondoltam, hogy egy próbát megér, és megérte!:-)
Mondjuk az elsõ fele a filmnek az sajnos Ómen utánzat, de aztán a második felétõl már rendesen beindulnak az események!:-)

SPOILER!!! (A film után persze egybõl kutakodtam ezzel a hypopituitarizmus nevû betegséggel kapcsolatban. A filmben amúgy rosszul van megfogalmazva, mert ez nem törpenövés, hanem az öregedési hormon hiánya. De mivel emiatt a hormon hiánya miatt a test nem tud fejlõdni, így a testalkat is alacsony marad. De a lényeg, hogy a hypopituitarizmus és a törpenövés két nagyon külön fogalom!
Szóval a filmben ez az úgynevezett árva ettõl a hormon rendellenességtõl nézett ki 30 éves nõ létére egy 9 éves kislánynak!)
jozsi86 2013 szept. 15. - 16:47:35
(228/280)
Ez valami kegyetlen jó film! Egyetlen percig sem unatkoztam rajta. Mindvégig tapintható a feszültség. Igazi pszicho-thriller. A kislány színészi játéka pedig valami zseniális!
10/10
muhay 2013 szept. 12. - 11:03:07 10/10
(227/280)
Ez egy minõségi film,nagyon rendben van.Az egyik kedvencem lett.10/10
Gina424 2013 szept. 06. - 15:56:11
(226/280)
SPOILER

Légy szíves linkelj be nekem cikket arról a valós eseményrõl, amibõl a film készült. Annyit kerestem a neten bármi ehhez hasonlót de nem találtam.
Viszont megnéztem a képeket, amiket erre a betegségre kiad a google (hypopituitarism). Valahogy egész egyszerûen nem hiszem el, hogy bármelyik 30 éves ilyen betegségben szenvedõ emberrõl bárki azt higgye, hogy 9 éves. (Hozzáteszem, ha valainek gyerekkorban ilyen betegsége van, és nem kezelik, az bizony törpe marad, tehát ez a betegség a törpeség egy fajtája.)
Van egy olyan érzésem, hogy a valóságban megtörtént eseményekhez ennek a filmnek annyi köze van, mint a csokitortának a málnatortához. Torta - torta, de közelrõl sem ugyanaz, és nagyon nehezen összetéveszthetõ!
tobywong 2013 szept. 05. - 20:21:25 Előzmény Gina424
(225/280)
Gina424!!!

***SPOILER***
A filmben nem törpenövésrõl van szó, ezt el is mondják. Egy ritka hormon rendellenességrõl beszélnek, ami valóban létezik: Hypopituitarismus. A nemi hormonok nem, vagy túlzottan kis mértékben termelõdnek. A film amúgy megtörtént eseményeket dolgoz fel. Egyébként nekem is nagyon tetszett, ekkora csavarra nem számított sztem senki. 7/10
Gina424 2013 szept. 02. - 22:25:56
(224/280)
Hogyan tetszhetett ennyi embernek ez a film? Nem értem...

SPOILER

Írjátok be a google-ba a törpe emberek kifejezést, és nézzétek meg a képetek! Van aki elhiszi, hogy egy harminc éves törpe embert ki lehet maszkírozni 9 évesnek?
Gina424 2013 szept. 02. - 21:33:20
(223/280)
Hát végignéztem a filmet. Ha nem lett volna a csavar a végén, akkor nem sokat ért volna. De így csavarral se sokat...

SPOILER
Bármilyen hihetetlen is lehet egy filmrendezõnek, egy 30 éves emberrõl senki sem hiszi el, hogy 9 éves. Akkor sem, ha törpenövésû. 30 évest egyszerûen nem lehet 9 évesnek maszkírozni. Ha igen, akkor is minimum másfél óra kell hozzá, és akkor is csak 1 km-rõl látszik annak.
A filmben a 9 éves kislányt egész jól kimaszkírozták 30-nak. Gondolom ahhoz is kellett vagy 3 óra, és egy extra nagy smikkészlet.

Nem szeretem az olyan filmeket, amiben az alapötlet marhaság.
10/10
Liedor19 2013 jún. 26. - 21:03:36 10/10
(222/280)
Egyszerûen imádtam ezt a filmet!Az a csavar a végén eléggé megdöbbentett...Azt hiszem ez lesz az egyik kedvenc filmem,még mindig a hatása alatt vagyok.10/10!
10/10
szega020471 2013 márc. 19. - 20:04:40 10/10
(221/280)
Na kérem szépen.Sokan mondták már,hogy nagy film,hát rávettem magam és megnéztem.Hatalmas.Nem sok filmre szoktam tízest adni ez rögtön megkapta.Még mindíg a hatása alatt vagyok,nekem nagyon beütött.