Kovács kolléga 2013 nov. 27. - 23:22:18
(69/209)
Megnéztem a filmet. Összességében jók a benyomásaim. Nagyon jót tett a rendezõváltás, sokkal látványosabb és lendületesebb lett az elsõ résznél (és ami lényeges, az erõszakos jelenetek végre nem fulladtak hülye kameramozgásokba). Simán megér egy kilencest.

Megjegyzem, amikor az év elején nagy bõszen sorolták az okosok az idei sci-fi felhozatalt, valahogy ez a film mindig kimaradt a sorból, pedig mûfajilag egyértelmûen ott a helye a Star Trek vagy a Gravitáció mellett. Az már most borítékolható, hogy a kasszák elõtt valamennyi idei mûfajtársát simán le fogja nyomni (szerintem még az egymilliárd dolláros határ átlépése is összejöhet), és valljuk meg, a színvonala is jóval a mûfaj átlaga fölött van (nem feledve, hogy a sci-fik közé nem csak a sztányiszlávlemes filozofálás tartozik bele). Sokan persze rögtön rávágják, hogy egy sikerregény-adaptációnak könnyû befutnia, de kérdem én, miért lenne ezzel a háttérrel kisebb értékû, mint egy képregényfeldolgozás vagy egy remake? Arról nem beszélve, hogy viszonylag olcsó film volt, kifejezetten igényes szereposztással. Talán a két férfi fõszereplõ (Hemsworth és Hutcherson) lógott ki, akik meglehetõsen bénák voltak Jennifer Lawrence, viszont voltak kellemes meglepetések (pl. a Finnicket alakító színész, aki sokkal jobb volt, mint A Karib-tenger kalózainak negyedik részében).
9/10
lipgloss 2013 nov. 27. - 11:02:10 9/10
(68/209)
Nekem is jobban tetszett mint az 1. rész. Mindenképp megéri a mozit!:)
Meghatott, végig izgultam, nagyon látványos, a szereplõk is jól játszottak, szóval nálam ez 9/10.
7/10
Judgement Time 2013 nov. 26. - 23:59:44 7/10
(67/209)
Kifejezetten jó lett, 1-2 apró hibától eltekintve nem tudnék nagyon rosszat mondani rá. Egy filmnek nem kell feltétlen visszaadnia a könyvet (bár én szeretem, ha mégiscsak megteszi, mert eddig nem igazán tudtak meggyõzni 1 adaptációval se, hogy jót tesz a változtatás), itt viszont egész ügyesen megoldották, az olvasóknak se lehet panaszuk.

***miniSPOILER***:
Nem tartom jó ötletnek, hogy ellõtték már a filmleírásban, hogy vissza kell majd menniük az arénába, "titkolhatták" volna a nem-olvasók elõl, nagyobbat ütött volna.
***miniSPOILER vége***

A második részt a jövõben könnyû szívvel fogom újra megtekinteni, önmagában is fogyasztható alkotás lett, a megvalósítást 9/10-re értékelném, viszont azért vannak ennél sokkal jobb filmek is, ezért legyen egy szigorú 7/10 :)
10/10
SzabiKing 2013 nov. 26. - 23:51:33 10/10
(66/209)
Gyerekek. Ez volt életem filmje. Szentséges úristen, még mindig sokk alatt vagyok. És így menjek holnap ZH-zni. Impossible. MINDENKI nézze meg moziban, megéri!
Bear99 2013 nov. 26. - 22:02:18
(65/209)
Az elsõ rész nem volt túl jó a könyvhöz képest.
Ez, a második annyira ütõs volt, és anynira nem hagyott egy percet sem unatkozni, hogy 10-est érdemel. Végre egyensúlyban van a könyv és a film.
Nem akart más lenni erõszakosan.

A színészek pedig felnõttek a feladathoz. 10/10.
10/10
cardas 2013 nov. 26. - 21:27:33 10/10
(64/209)
Ez a film valami elképesztõen jól sikerült. És kész. Nincs mit rajta kimagyarázni, hogy miért. Egyszerûen ahogy van, egyben, jó. 10/10 :D Ez volt eddig a legrövidebb filmkritikám amit megalkottam magamnak :D
10/10
BlackCos 2013 nov. 26. - 20:52:57 10/10
(63/209)
22! :D
Sonic8 2013 nov. 26. - 19:34:26
(62/209)
Ettõl függetlenül 23 évesen Oscar-díjat nyerni nem hétköznapi dolog ;)))
Sonic8 2013 nov. 26. - 19:32:50
(61/209)
Nem ( szerencsére )
Mindenképpen nézd meg!!! Fõleg ha tetszett az elõzõ rész, netalántán olvastad volna a könyveket is. :)
9/10
dzsimboo 2013 nov. 26. - 08:54:07 9/10
(60/209)
A film megfelelt, sõt felül is múlta az egyébként igen magas elvárásaimat. Sokkal jobb, mint az elsõ, (amire az elvárásokat építettem), végig tempós, nem ül le, a könyv adaptációja elsõrangú, Jennifer Lawrence pedig nagyon jó szinész. És szép is. 10pont
1/10
Vad 2013 nov. 26. - 01:42:05 1/10
(59/209)
Lassu, unalmas, kiszamithato, logikatlan, erthetetlen. Ez utobbi a nepszerusegere.

A szineszek remekek, de a film, talan ha 1x nezhetos, de nalam biztosan a nem tetszos kategoria.
10/10
Bozótharcos 2013 nov. 25. - 22:28:31 10/10
(58/209)
Beszarás. Igen, igen, igen. Megint megcsinálták. Ütõsebb, pörgõsebb, akciódúsabb, hiteles és remek szereplõgárdával, nagyszerû történetvezetéssel, újfent le a kalappal, mély tiszteletem mindenkinek aki ebben részt vett. Már az elõzõ résznél is megállapítottam, de ezt továbbra is fenntartom Jennifer Lawrence-nél alkalmasabb fõszereplõt nem találhattak volna erre a szerepre. De a többiek is kivétel nélkül zseniálisak. Szándékosan nem írok ide filmrészletet, nincs semmi értelme, ezt mindenkinek saját szemével kell látnia. Nem sûrûn osztogatom a 10-eseket, de ennek az elsõ része nálam az volt. Ez 10+.
10/10
BlackCos 2013 nov. 25. - 22:05:58 10/10
(57/209)
Én örülök, hogy jövõre JLaw minden bizonnyal megkapja a 3. Oscar jelölését, ritka az ilyen Hollywoodban, fõleg, aki meg is érdemli.
Superalonso 2013 nov. 25. - 21:24:52
(56/209)
Ezzel akkor tudnék egyetérteni, ha a többi filmjében (amit eddig láttam tõle) nem feszengene.....kb 4-5 filmet láttam tõle abból 3-4 filmben kritikán aluli színészi teljesítményt nyújtott (kb mint egy Barátok közt-ös szereplõ).
Nekem egyedül a Beaver-ben volt elfogadható, de ott csak mellékszereplõ volt, illetve a Napos oldalban, de attõl sem voltam elájulva.....értelmesnek értelmes lány, de attõl még nem biztos, hogy jó színésznõ....nem vitázom tovább errõl.
Kovács kolléga 2013 nov. 25. - 20:17:46 Előzmény Superalonso
(55/209)
Bár a filmet még nem láttam, mert csak a hét második felében tudok eljutni moziba, de szeretném megvédeni Jennifer Lawrence-et, akit rossz színésznõnek neveztél, mert feszeng a kamera elõtt.

Nos, a regénybeli Katniss egy igen szerény és egyszerû karakter, aki irtózik a nyilvánosságtól, megszólalni alig tud a kamerák elõtt, és úgy hiányzik neki bármiféle kiválasztottság, mint ferencvárosi szurkolónak egy Újpest elleni 0-6.

Ergo, Lawrence - vagyis Katniss - azért feszeng, mert a szerepe ezt kívánja, vagyis éppen ezt kell tennie, hogy jó alakítást produkáljon.

Mint már mondottam, nem láttam a filmet, ezért csak egy dolog van, amibe esetleg bele lehet kötni. A regény szerint Katniss 17 éves a Futótûzben, és J. Lawrence ehhez már egy kicsit túlkoros. Igaz, Hollywoodban mindig is ilyen korú színészek játszották a tiniket.
Mara60 2013 nov. 24. - 15:16:13
(54/209)
:) Annyit érsz, amennyid van?
Ez a mondat nagyon rossz irányba viszi el az országot.
Eddig nem akartam szóvá tenni, hogy mennyire rólunk szól ez a film. De ha már így szóba hoztad nem tudom megállni, hogy ne húzzak párhuzamokat. Nem attól érzik magukat ebben az országban rosszul az emberek, mert szegények, hanem azért mert kiszolgáltatottak. Ez azért óriási különbség. És pont az ilyenfajta szlogenek miatt kiszolgáltatottak. Mert a kormányzás azt sugallja, hogy csak gázolj át a másikon! Az a helyes. Vedd el a másét, mert úgy leszel jobb.

Mert a szegénység magában nem tragédia. Az én nagyapám is olyan bányász volt, mint a hõsnõ édesapja. Egy kis faluban laktak, és a te fogalmaid szerint valóban szegények voltak. Én jószerivel minden idõmet náluk töltöttem, és elmondhatom, hogy csodás gyermekkorom volt. Csodásabb, mint sok mai gyereknek, akiknek állítólag mindene megvan. Valahogy mégsem elégedettek. Mindig azt érzik, hogy a pohár félig üres. És minél jobban próbálják megtölteni, annál inkább ezt fogják érezni. Mert nem a pohárral van a gond, hanem a szemlélettel.
Superalonso 2013 nov. 24. - 14:08:02
(53/209)
Egy valamit elfelejtesz: a boldogsághoz bizonyos anyagi javakra is szükség van, mert nem mond nekem azt, hogy boldog az, aki havi 100 ezerbõl kénytelen élni vagy még kevesebbõl.....ám az is igaz, hogy a pénz, jólét nem minden.
A kérdés inkább az (a magyar élet is hasonló nálunk):
- csórón, lemondva az anyagi javakról élni, nem fúrkálódni, nyerészkedni stb, .....persze így is lehet boldog valaki, ha megelégszik ezzel;
- vagy jólétben, egészségben élni, mégha néha vagy sûrûn boldogtalannak is érzed magad....ehhez viszont sokszor másokat kell eltaposni vagy elvenni tõlük a sanszot és élni vele.

Én azt mondom mivel az ember úgy van kódolva genetikailag. hogy mindig többet akar és mohó, így többen lennének, akik az utóbbi verziót választanák, gondolom te inkább a "csórón, de boldogan-t" választanád, nemde vagy csak kíbickedsz?
Mara60 2013 nov. 24. - 13:39:36
(52/209)
Hmm... Te tényleg képes lennél megölni a barátnõdet, csak azért, hogy gyõzhess? Nem hiszem. :)
És gondolod, ha már letaroltál mindenkit, akkor attól jobban éreznéd magad?
Ott volt a Harrelson által játszott karakter. Õ is egy úgynevezett gyõztes volt. Úgy nézett ki, mint aki boldog? Hol volt belõle az elégedettség?
S ha már itt tartunk, mutass nekem egy boldog ValóVilág vagy egyéb hasonló celebvetélkedõ gyõztest! Nem fogsz tudni mutatni.

Mert itt van a kutya elásva. Ezért veszélyes az a bizonyos remény, ami nem is remény, csupán illúzió. S aki bedõl neki, és végig csinálja, netán még gyõz is, csak utóbb veszi észre, hogy az egész egy nagy átverés. Mikor már elvesztette minden önbecsülését, jól megrágták és kiköpték, akkor jön csak rá, hogy itt minden résztvevõ csak vesztes lehet.

Persze eljátszhatták volna ezt úgy is, ahogy szerinted hiteles. De itt nem ez volt a cél. Hanem, hogy megmutassák, nem kell ennek mindig így lennie, bárki, bármikor válhat hõssé. De nem azokból lesznek a hõsök, akik legyilkolásznak mindenkit, hanem azokból, akik a másikért akár magukat is feláldozzák. A döntés pedig a tiéd, hogy számodra mi a fontosabb.
Superalonso 2013 nov. 24. - 12:26:58
(51/209)
Azzal, amit írtál maximálisan egyetértek valóban a választás a miénk csak pont emiatt hiteltelen számomra a film, mert a körzetbõl érkezõ gyerekek egész életükben nélkülöztek, éheztek (innen az éhezõk viadala cím is) és, ha nekem azt mondják, hogy ha legyilkolok mindenkit, akkor életem végéig jólétben élhetek.....nem sokat gondolkodnék rajta, mert "ki többre van" a világban sajnos teszem hozzá....míg sajnos az elsõ részben szereplõ gyerekeken én nem igazán éreztem ennek a cseppet sem elhanyagolható tétnek a súlyát, persze ez lehet a rendkívül gyenge színészi játék miatt is, mármint Jennifer Lawrence-re (akit kritikán aluli színésznõnek tartok, végig feszeng a kamera elõtt) és Josh Hutcherson-ra gondolok, ....Woody Harrelson és E. Banks tetszett benne, õk kiváló színészek.

Amúgy van egy társadalomkritika is benne, vagyis a világot a milliárdosok 1%-a irányítja, míg a többi 99%-nak kuss van, és az Éhezõk Viadala (a való életben egy tehetségkuató vagy oltári nagy mázli) a lehetõség, a remény kitörni ebbõl a nyomorból, ezért mondják, hogy "Sose hagyjon el benneteket a remény", mint ahogy a való életben is sokan csak azért vesznek részt a versenyben, mert abban bíznak, hogy jobbra fordulhat az életük, de valójában ezt csak kevés embernek sikerül, mindenki nem nyer X-faktort vagy Lottó 5-öst.....

Na mindegy summa summárum lehetett volna ez egy sokkal reálisabb film is szerintem (mármint az elsõ rész), és emiatt vagyok szkeptikus a 2. részt illetõen....
Mara60 2013 nov. 24. - 09:53:43
(50/209)
Ó, ez a fránya Port. Természetesen én is Tanhunak címeztem.