Vinogradov 2011 dec. 07. - 15:31:06 Előzmény adamnagysweetmovie
(14/74)
Isten ments, hogy dogmatikusnak nevezzelek!

Nem ismerlek, csupán az általad leírtakból igyekeztem következtetéseket levonni. De a végtanulság nem Neked szólt, számodra legfeljebb figyelmeztetésként szántam - de látom, hogy egyetértünk a kérdésben, és ebben õszintén örülök.

Aminek viszont kevésbé, hogy végeredményben Te hoztad be a politikát a topikba, és, most már kezd kibontakozni a vihar az általad vetett szélbõl, ami bizony annyira nem menõ. Jankovics 1983-ban írta ennek a filmnek a forgatókönyvét, és 1989 óta dolgozik rajta. 1998-ra már kész volt a színek több, mint két-harmada, és néhány történeti színt, külön rajzfilmként be is mutattak a televízióban - pl. Konstantinápoly, Egyiptom, Falanszter. Innen tudom, amit a rajzfilmrõl tudok, illetve a neten terjedõ egyéb részletekbõl, valamint a Jankovics által elmondottakból.

A Bethlennel készült beszélgetést nem láttam, de elég szomorú lenne, ha ezt a 20 éves történetet, amelybe õ maga 80 millió forintot adott bele a saját költségeibõl (ne fukarkodjunk a nagy szavakkal: ez a munka mindenképpen heroikus erõfeszítés nyomán készült el), most, a történet végén árulná el a szerzõ holmi aktuálpolitikai allegóriákkal. Ahogy nem kevésbé az - és az eddigiek alapján, ne sértõdj meg, a Te esetedben ez valószínûbbnek tûnik - részletek és elejtett mondatok alapján ítélnénk meg egy még nem látott, nem ismert alkotást - fõleg, hogy annak mondjuk 80%-a biztosan semmilyen formában nem szólhat semmilyen jelenleg égetõen aktuális ideológiai-politikai természetû vitáról.

Engem ez zavart az általad leírtakban, ezért ragadtam klaviatúrát. És azért címeztem Neked, mert Te vetetted a szelet, amibõl azóta vihar lett, azzal, hogy bedobtad az arénába a dolog aktuálpolitikai dimenzióját, amit én rendkívül kártékony dolognak tartok, mert ilyenkor szokott az lenni, hogy az amúgy a filmhez fikarcnyit sem konyító, magukat Gógtól és Magógtól eredeztetõ uraktól egészen a szélsõbaloldali trockista elemekig (elárulom, Magyarországon ilyen is van - tényleg!) mindenki felbukkan, osztja az észt, és már régen meghalt az érdemi diskurzus.

Ez egy filmes oldal filmes fóruma - maradjunk a filmeknél...
10/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 dec. 06. - 16:18:39 10/10 Előzmény adamnagysweetmovie
(13/74)
és sok részeletet láttam belõle, mielõtt törölték volna a youtubról, az ostobák, nem tudják hogy ez csak reklám volt nekik? mindegy.
szóval azok a részeletek elképsztõen színvonalasak voltak, fõleg Lucifer ábrázolása,ha tehetem mielõbb megnézem és a lényeg: a vöröscsillag, horogkereszt gondolom a jövõ színében szerepel kizárólag csak
10/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 dec. 06. - 16:15:41 10/10 Előzmény adamnagysweetmovie
(12/74)
úgy látszik te csak vörös csillagokat láttál filmben (meg egész életetben), hogy hitler átalakul lenninbe, sztálniba, az nem szúrta ki a szemed. állítólag pedig benne van, és a többi színben nincsen vörös csillag, gondolom csak egyben, de ez se zavarjon, a tények téged csak a akadályoznak
10/10
offtopic
Segítõ Béka 2011 dec. 06. - 16:12:27 10/10
(11/74)
a kommunista hatalom kultúrbebetonozására gondolsz? mert mát az megy közel 60 éve folyamatosan, és a fidesz is ugyanúgy támogatja esterházit, alföldit, spirót, nádast, kertészt.
offtopic
_Freddy_ 2011 dec. 06. - 14:56:32
(10/74)
Na erre már nagyon kíváncsi vagyok.
6/10
adamnagysweetmovie 2011 dec. 06. - 14:54:06 6/10
(9/74)
És közben kultúrkampfot folytat, hogy Bethlen János szavait idézzem az említett Klubszobás beszélgetésbõl. Próbáljuk elfogadni a múltunkat, ne rendezzük át folyamatosan.
6/10
adamnagysweetmovie 2011 dec. 06. - 14:51:13 6/10
(8/74)
"dogmatikus pedig fõként ne legyen, mert a dogmatizmus Hegel szerint is az új eszmék gyilkosa..."
Na ebben maximálisan egyetértünk. Ezért (is) nem jó, ha bebetonozza magát egy hatalom, ahogy jelenleg törekszik rá.
6/10
adamnagysweetmovie 2011 dec. 06. - 14:48:27 6/10
(7/74)
Ennyire nem vagyok benne otthon a témában (sem a hegeli filozófiában, sem Madáchban, sem ebben a rajzfilmben), úgyhogy nem is tudom érdemben kommentelni a hsz-edet. A kritikus benyomásaimat azért fenntartom, mégha dogmatikusnak is nevezed, de azt elfogadom, hogy tényleg végig kell nézni.
Valóban elsõ mérgemben keményebben fogalmaztam (egy Jankovics beszélgetés keserített el a Klubszobában, ahol azt éreztem, a múlt rendszer sérelmei görcsként vannak jelen benne és a jelenlegi kurzus érzelmi-ideológiai alapú múltátértelmezõ gyakorlata is benne volt az elsõ hsz-emben), de elfogadom, Jankovics aktualizálása is egy olvasat, és döntse el az idõ a film értékét.
Vinogradov 2011 dec. 06. - 09:23:26 Előzmény adamnagysweetmovie
(6/74)
Azt hiszem, nagyjából értem, hogy mire akartál kilyukadni, bár a példa nem volt a legszerencsésebb.

Madách mûve valóban univerzális jellegû és jelentõségû, de ez nem jelenti azt, hogy interpretálása - mert ez nem pusztán adaptáció és ezt fontos megjegyeznünk - során törekedni kell valami olyan pártatlan egyetemességre, amely nem megy bele kényes, kritikus, problémás dolgokba.

Nem akarom itt most részleteiben elemezni a tragédiát, de az nyilvánvaló, hogy a hegeli rendszert jelentõsen kibõvítve, és némely transzcendens elemekkel kiegészítve Madách tulajdonképpen az emberiség történetében elõforduló eszmék életrajzát mutatja be, a nem ritkán kifejezetten naiv kezdetektõl egészen a nem egyszerûen kiábrándító, de egyenesen visszataszító végig.

Azt gondolom, hogy erre a dologra valamelyest Jankovics is ráérzett.

Ezért van az, hogy pl. a konstantinápolyi szín terét kitágítja, egész Európára és a keleti egyházra vonatkozóan próbálván releváns tanulságokat levonni - ezer évet foglal egy történésbe, ami nekem hihetetlenül tetszik. Ugyanilyen szintézise lesz az ókori kelet nagy birodalmainak legjobb tudomásom szerint az egyiptomi, vagy az újkor nagyszabású, rendkívüli nyitányának a prágai szín. És ilyen lesz a londoni, illetve az átmeneti falanszter bemutatása is, ahogy az eddigiekben láttam.

És akkor térjünk is rá az ominózus kifogásodra, amelyet, úgy vélem, rosszkor dobtál be, rossz helyen, ráadásul még csak nem is helytálló.

A hegeli eszmetörténet ugyanis, ezt Madách is megérezte, a világ kitágulásával és kiteljesedésével (globalizáció) értelmét veszti. Az elszigetelt történések megszûnnek elszigeteltek lenni, mert innentõl kezdve már tudnak egymásról. A világ egyetlen óriási rendszerré áll össze, amely - nem is mûködhet ez másként - szükségszerûen önpusztító.

Ennek a rendszernek a felszíne: a londoni szín.

A valóságos mechanizmusa: a falanszter.

A vége pedig az eszkimó világ.

A három színtér párhuzamosan létezik, egymást keresztezve és idõnkét felülírva, de a végsõ végpont, azaz az eszkimó szín felé haladva (az eddigiek egyébként bizonyítják, hogy nincs valami derûlátó elképzelésem a jövõt illetõen). Ez a kavargás a 19. század második felében kezdõdött, a gyarmati versenyfutással, a nemzetállamok születésével vagy a romantika realizmussá transzformálódásával, és azóta szakadatlanul tart, mûködik ez a hármasság. A globális tér és idõ folyamatában egyre dinamikusabban és nagyobb sebességgel pörög ez a történet.

És pontosan ezt vélem felfedezni a londoni szín végének és a falanszternek eddig általam megtekintett részleteiben.

És ez az a látásmód, ami nekem hihetetlenül szimpatikus, és amit te nem vettél észre, mert nyilvánvaló részrehajlásod, amelyet pedig meg is tagadtál (nem tudom, hogy miért, de Te majd kifejted nekünk) okán az lépte túl az ingerküszöbödet, hogy, ahogy nagyjából fogalmaztál is, Jankovics a kommunizmus iránti gyûlöletére hegyezte ki az "egészet"...

Milyen egészet?

Azt a mérhetetlenül sok történelmi színt, ami a londoni szín végét és a falanszert megelõzi??? :)

Remélem, ezt te sem gondoltad komolyan! :)

A kommunizmus egy eszme, mégpedig a demokrata baloldaliság és baloldali demokratizmus elfajulása - és Jankovics valóban ráirányítja egy kicsit a figyelmet erre a dologra (mondjuk Lukács György megjelenítéséért óriási respect - a szélsõbaloldal tajtékozni fog :) ). Kicsit jobban, mint a fasizmusra. De az nem igaz, hogy a fasizmusra nem. Sõt, több olyan jelenetet láttam már a filmbõl, amelyben kifejezetten fontos szerepet játszik ez az eszmerendszer, középpontba kerül embertelensége, visszataszító mivolta (már a konstantinápolyi színben zseinális párhuzamot von Jankovics az egyház könyvégetései és az SS-pribékek könyvégetõ akciói között).

De itt nem is errõl van szó, hanem arról, hogy Jankovics filmje pontosan azt a kavargást, és a huszadik - huszonegyedik századi emberi jellemnek azt az egyöntetû kegyetlenségét és embertelenségét mutatja be a falanszterben, amely már teljesen fölöslegessé teszi a különbségtételt eszme és eszme, kommunizmus, fasizmus, terrorizmus, neokapitalizmus között.

A falanszter az eszmék halálának színe.

Kegyetlen expozíciója az eszkimó világnak...


Én ezt így látom. Persze minden állításommal vitatkozni lehet, de aki valóban akar, az az egészet szemlélje és ne a részletekben vesszen el - dogmatikus pedig fõként ne legyen, mert a dogmatizmus Hegel szerint is az új eszmék gyilkosa...
6/10
adamnagysweetmovie 2011 dec. 03. - 18:19:33 6/10
(5/74)
Hú, tényleg ilyen vagyok, minek is élek. Mondjuk a horogkereszt sem dobott volna fel jobban, sem jobbra, sem balra nem vagyok frusztrált.
Azért kár, hogy csak ezt ragadtad ki a kritikámból. A madáchi mû idõtlen és univerzális, a rajzfilm aktualizálása és helyi viszonyokhoz igazítása szerintem elvett belõle. De döntse el az idõ. Én biztos nem tudom megtenni, csak részleteket láttam. Látod, még olyan határozott sem vagyok, mint te.
fraktál 2011 dec. 03. - 16:36:39 Előzmény adamnagysweetmovie
(4/74)
A vörös csillag jelenléte, sõt nyomasztóságának szerepeltetése miért lenne nem helyénvaló egy magyar/közép-európai ember számára? Persze ha valaki filozófusi/világpolgári "magasságokba" emelkedvén berlinerként nézi, annak minden bizonnyal a horogkereszt gyakori felvillanása okozhatna nagyobb örömöt.
Jankovich zsenialitása van akkora, hogy újraihlesse Az ember tragédiáját. Kimondottan finnyasnak és az egyetemes történelem, valamint a magyarság sorsa iránt érzéketlennek kell lenni ahhoz, hogy valakit zavarjon a filmben szereplõ látásmód.
szõnyegtáska 2011 nov. 29. - 11:35:43
(3/74)
"Jankovics Marcell elmondta, hogy a filmben Ádám és Lucifer dialógusát hangsúlyos belsõ monológként ábrázolta, ezért nem mozog a szereplõk szája."
MTI
6/10
adamnagysweetmovie 2011 nov. 20. - 23:15:13 6/10 Előzmény Bubu24
(2/74)
Uránia.
Amúgy nekem (amennyi részletet láttam belõle), messzemenõen nem tetszett, sajnos érzõdik rajta, hogy az alkotó legfontosabb motivációja a kommunizmus bûneinek elítélése, amivel feleslegesen magyaráz bele konkrét ideológiát az univerzális madáchi anyagba.
Engem zavar a percenként feltûnõ vöröscsillag, Rákosi-fej, szovjet tank stb, az emberek érzékenységét az is sérti, ha az önkényuralmi jelképeket rémisztgetõen nyomják folyton az arcába. Az ízlésességérõl meg nem is szólnék.
Monumentális vállalkozás, de mintha félresiklott volna. Egy skizoid, paranoid kor (a ma) mementójának tûnik, már most.
Bubu24 2011 júl. 15. - 12:44:33
(1/74)
Tudja valaki hol lehet beszerezni, vagy neten megnézni?