Téma: Bûvölet

szevia 2008 jún. 12. - 13:19:39
(522/922)
>Kicsit sajnálom is Danielát, aki szívét-lelkét adja, de nem azt kapja >vissza amit megérdemelne.

Ezt mibõl gondolod? Nem képzelhetõ el, hogy Davide valóban átszeretett belé?
Mert én tartok ettõl..



> Persze Davide is a saját maga építette ketrecben vergõdik, hiszen >Albertora és a gyerekekre tekintettel lemondott szerelmérõl.

Szerintem elõsorban azért "mondott le", vagyis pontosabban volt kénytelen tudomásul venni Elena lemomdását, mert Elena nem vállalta a szerelmüket, mikor az errõl való döntésnek ideje volt.. Davide kész lett volna vállalni, vagy talán nem nézted azt a részt? ott kinn a Curtiék szülõházánál..

Az hogy Elena most utólag, Daniéláról hallva kapkodni kezd összevissza, az egy más ügy, D. már valóban nem tud visszafordulni.. ha ugyan valóban ez az utolsó szava a sorozatnak róluk, és nem kezdik el ezt a szálat is a végtelenségig húzni-nyúzni mint szegény Antónióékét..
tv-nézõ 2008 jún. 12. - 00:06:58
(521/922)
Igazad van, egyáltalán nem baj, ha nem mindenkinek egyezik a véleménye. Sõt, jó beszélgetések, amik adott esetben még elõre is vihetik az embert, csak abból adódhatnak, ha nyitottak vagyunk, egymás véleményét tiszteletben tartjuk, megfontoljuk. Persze ettõl még örülhet az ember, ha olyannal találkozik, akivel hasonló véleményen vannak.

Bár én csak bizonyos fáziskéséssel látom az epizódokat (felveszem õket, és késõbb nézem meg, amikor idõm és kedvem van hozzá), A mai rész említett jelenetét én is láttam, és Luciano viselkedése engem is meglepett, hiszen õ még egy másik világban nõtt fel, az akkori értékrend szerint. De ha valaki éretten gondolkodik, szelektál, és biztonsággal tud saját értékrendet és határokat kialakítani, a "konzervatívnak" nevezett gondolkodás mellett is elfogadó tud lenni.
És, csak hogy a történetnél maradjunk, ez alapfeltétele, hogy Luciano szerethetõ beszélgetõs mûsort vezethessen a rádióban, nem igaz? :)
Akosh 2008 jún. 11. - 21:54:34 Előzmény tv-nézõ
(520/922)
Domenico karaktere véleményem szerint még rejtett magában mondanivalót. Bizonyára a színész egyéb elfoglaltságai lévén nem vállalta a további forgatást.
Azt vélem te fogalmaztad meg, az empátia magas foka néha jellemzõ a sorozatban. Hiszen eddig Aldo egyetlen éles esetet kivéve nem részesült negatív visszajelzésben. A mai epizódban, amikor Luigi meghívta Tillyt és Lucianot vacsorára, azt gondoltam Lucianoban lesz némi ellenérzés és nem akr elmenni. Aldoho megy mostanában Tilly is ha valami baja van, õ minden gondját megosztja a két meleg sráccal.

Izgalmasan alakul Elena és Curti testvérpár története is. Kicsit sajnálom is Danielát, aki szívét-lelkét adja, de nem azt kapja vissza amit megérdemelne. Persze Davide is a saját maga építette ketrecben vergõdik, hiszen Albertora és a gyerekekre tekintettel lemondott szerelmérõl. Anna és Alberto vonala gondolom ki fog fejlõdni, hiszen annak lenne értelme és Elena bizonyára ezt nem fogja jó néven venni.

Nem tudom miként fog folytatódni a történet, de gondolom Leila és Luca között még fog egy és más történni. Amir karakterét, bár igyekszik és alapjában véve nagyon rendes, szóval õt nem fogom hiányolni, amikor már nem lesz. Az is igaz Sara viszont sokkal kedvesebbé vált.

Azonban azt nem értem, miért mutogatják Gloriát a fõcímben, amikor az elmúlt 20 epizódban, azon kívül hogy tudjuk róla, õ a Life szakácsa, semmi nem történt vele.
Örülök, hogy téged is leköt a történet, s nem hinném, hogy igénytelenebb más szappanoperáknál. Az elõzõ sorozatokhoz (1-8.) képest kissé más irányt vett, de néha nem is baj. Engem az pl. nagyon zavart, hogy egy szezon végén eltûnt egy csomó fõszereplõ, se híre, se hamva, aztán lett helyette ugyanannyi új. Ezt rendkívül irreálisnak tartottam. Talán most ez megszûnt és egyesek elmennek, mások meg jönnek. Mint most Jacopo, aki máris Tilly kedvence.

S tényleg jó, hogy leírunk ide gondolatokat és lehet, mint említetted hasonlóan gondolkodunk, de az is jó ha mások ellenkezõ meglátásukkal jönnek ide.
10/10
Zia 2008 jún. 11. - 14:34:23 10/10
(519/922)
"azt hiszem" akart lenni. :)
10/10
Zia 2008 jún. 11. - 14:32:42 10/10
(518/922)
Nekem továbbra is hiányzik a fõ szerelmi szál. Valahogy nem érzem, hogy Elena és Davide olyan szerelmes lenne, mint az eddigi szériákban lévõk. Albertó meg valahogy nem igazán szimpatikus nekem. Azt hiszem nincs rendesen kidolgozva a karaktere és Elenának sem. Kapkodósak, össze-visszák, következetlenek. Persze valószínû, hogy a valóéletben is vannak hasonló típusú emberek. Sarát nem nagyon szerettem az elõzõ szériában, de most sokkal jobb lett a szerepe.
Egyébként tényleg vanak nagyon bugyuta, zavaró, pancser dolgok benne, ami eddig nem volt jellemzõ erre a sorozatra. Szerintem az a bajunk, hogy el voltunk kényeztetve és most nehéz váltani és elfogadni, hogy romlott a színvonal. De azért még mindig jobb, mint a 2 magyar szappanopera. Nem olyan merevek szerintem a jelenetek és a színészek is jobbak. Persze tisztelet a kivételnek, mert a magyar szappanoperákban is van egy-két jó színész. Aszt hiszem nálam is az van, hogy már nem szegez oda a tévé elé ez a széria és elõtte ez nem így volt. DE azért én is nézem, szóval csak tetszik. :)
tv-nézõ 2008 jún. 11. - 01:07:51
(517/922)
(empAtikusnak... nem tudom, miért sikerült elõbb "á"-t ütnöm...:))
tv-nézõ 2008 jún. 11. - 01:00:58
(516/922)
Észrevettétek, hogy bakielemzés helyett megint beszélgetünk? Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem ez az állapot jobban tetszik! Remélem így maradunk! :)
tv-nézõ 2008 jún. 11. - 00:56:30
(515/922)
Domenicót én akkor szerettem meg, amikor miután Aldo színt vallott, még bocsánatot is tudott kérni tõle olyasvalamiért, amiben egyikük sem volt hibás. Pedig nyilván nem könnyû feldolgozni egy heteoszexuális férfinak, hogy megtetszett egy fiúnak, akit eddig szimplán csak a barátjának tekintett. Ahhoz hogy valaki így viselkedjen az õ helyzetében, nagyon empátikusnak kell lennie.
Aldót én is sajnáltam, de most már ott van neki Luigi. Én egyébként úgy gondolom, mindkét történetre szükség volt. (Annál is inkább, mert talán kicsit fölülírják a a melegekkel kapcsolatos média sugallta torzképet. Van olyan ismerõsöm, akinek a valóságban kb. ugyanezt az utat kellett bejárnia. Rajta látom, hogy nekik mennyivel nehezebb. Olyan dolgokért kell megharcolniuk önmagukkal és a külvilággal, amik másoknak eleve adottak. Pedig õk sem kérték senkitõl, hogy legyen. És ezért cserébe sokszor megalázást kapnak.)
tv-nézõ 2008 jún. 11. - 00:27:42
(514/922)
Akkor már ketten vagyunk. Mármint ami az utolsó mondatodat illeti. Azt hiszem, hasonlóan látjuk-nézzük a sorozatot, talán a világot is. :)
Ludovica, ha jól emlékszem, Sara nõvére, de nem biztos. Nem tudok olaszul, ezért lehet, hogy hülyeséget írok, de talán a húg és a nõvér fogalma az olaszban sem válik el élesen, egyetlen szóval kifejezhetõen, mint ahogyan az angolban, vagy a németben sem. (Tudom, hogy más nyelvcsalád, de én csak ezeket ismerem, ezekkel tudok példálózni.)Aztán hol így fordítják magyarra, hol úgy.
Akosh 2008 jún. 10. - 22:24:07 Előzmény tv-nézõ
(513/922)
Elõször is egy kérdéssel kezdeném? Ludovica Sarának nem a húga? Csak azért, mert ma Amir mintha azt mondta volna Sarának a mai epizódban, te is így viselkednél, ha lenne húgod.

Domenicót én is nagyon kedveltem és bár reménytelen volt, de jó lett volna, ha Aldo számára valami személyes boldogságot hozott volna az orvos.
Én is néztem az elõzõ évadokat és pl. a Martinás sorozat szerintem oltári gyenge volt, a mostanit sokkal jobbnak tartom. Persze engem is bosszant némely dolog és hiányzik nagyon Giovanna, de élvezettel nézem a 9. sorozatot. Kicsit unalmasnak ia tartottam az elõzõekben, hogy mindig valami óriási rejtély körül forgott a történet 46 részen keresztül, aztán az utolsó 2 epizódban mindent összecsaptak. Persze ízlések és pofonok, de én a jelenlegit jobban kedvelem mint az elõzõeket. Pl. nagyon kíváncsi vagyok miként alakul a fõhõsök, azaz Alberto-Elena-Davide és Daniela története. Mert ugye sokan hiányolják a fõ szálat, mi ez ha nem az. Sõt duplán is van. Vagy kezd kibontakozni Anna Archangelo története is. Eleinte pl. nem kedveltem Leilát, az erõszak óta nagyon megszerettem.
Cesare Gomez unalomba fulladt ármánykodása engem sem érdekel, de gondoljunk csak vissza az elõzõ sorozatban Beatricere, aki semmit nem csinált hosszú epizódokon keresztül, csak sápítozott.
Jókat mosolygok Luciano és Tilly esetlen dolgain, s most bízom benne Jacopo megkeveri a szálakat.
Fõ kedvencem Aldo szerencsére megmaradt az elõzõ sorozatból, s remélem még sokáig kitart. Annyira becsületes próbál lenni, persze nem mindig jól sül el részérõl. És ugyancsak imádom Carlottát a sok-sok szeleburdiságával.

Azt vélem még mindig jobb,hogy napi sorozat lett a bûvöletbõl, mintha végleg abba maradt volna. Vannak hibái, néha engem is zavarnak dolgok, de igyekszem minden részt megnézni és a jó dolgokat meglátni benne.
tv-nézõ 2008 jún. 10. - 12:59:27
(512/922)
A medikust, aki elcsavarta Dessiék fejét, Domenicónak hívták. Õ például, és Giovanna nekem is hiányoznak kicsit, de szerencsére Segre doktornõ, Aldo és Tilly, akiket a 8. évad végén leginkább megszerettem, maradtak.
Egyébként, ahogy így olvasom a hozzászólásaitokat, rájöttem, nekem miért megy könnyebben a szappanopera-változat elfogadása.
Fenntartásaim nekem is vannak vele szemben, de nem mérem a régebbi önmagához, hiszen a régebbi éveket nem is ismertem. Nektek, akik azt szerettétek meg, biztosan több csalódást okoz az új sorozat. Egyébként az is lehet, hogy alapvetõen mást várok egy sorozattól, mint Ti. Ezt nem úgy értem, hogy feltétlenül ragaszkodom a mostani színvonalhoz, de a 8. év vége, amikor megismertem a sorozatot,
(kb. az utolsó 10 rész) nekem egyáltán nem tûnt fordulatosnak, gyorsnak (leszámítva persze az utolsó epizódot, amikor felpörögtek az események), ellenkezõleg, lassú folyásúnak, életszerûnek tûnt, és én éppen ezért szerettem meg, mert a "nyugis" sorozatokat kedvelem. Ez a lassú cselekmény a kilencedik évadra is megmaradt, ha az éltszerûség nem is mindig.
És bár a Curti-szál számomra is sokszor úgy tûnik, hogy nem vezet sehova, a többiek történetét érdekesnek tartom. Az életszerûtlen jeleneteket, mint Tilly "szomszédasszonykodását" is, pedig egyszerûen úgy fogom fel, mint kabaréjeleneteket. (Szerintem az alkotók is annak szánták õket, már csak a játékos aláfestõ zene miatt is ezt gondolom.)
hercule 2008 jún. 10. - 06:46:34
(511/922)
Én az 1. évad 1. részétõl nézem a sorozatot, az összes epizódot láttam - és imádtam a Bûvöletet; igen, múltidõben. Mindennap vártam ezt az 50 percet, mert gyorsan pergõ, izgalmas, feszített tempójú sorozat volt, nem volt benne "üresjárat", mindig volt vmi, ami miatt az epizód végén azt mondtam: "Fenébe, megint egy napot kell várni, hogy kiderüljön, hogy..." És most? Most szimpla agymosónak használom ezt az 50 percet - leülök és kikapcsolom az agyam, mert ha el is kalandozok néhány percre, nem maradok le semmirõl. Régebben meg nem mukkantam az egész rész alatt, nehogy elszalasszak bmit is, most néha járkálok a lakásban, míg megy a film, mert tudom, nem maradok le semmirõl - szó szerint nem szögez a képernyõ elé, mint régen.
Megfáradt a sorozat - nem rosszabb lett, csak kifulladtak az ötletek, szerintem a 8. évaddal le kellett volna zárni a történetet. (Bár nem történt normális lezárás, hisz Antonioról is csak 1-2 infót tudunk, semmi konkrétat...)
Tényleg vitázhatunk a karakterekrõl, de valóban nincs értelme: ettõl nem lesz jobb a sorozat és csak magunkat húzzuk fel azon, hogy milyen kis bénaság lett ebbõl a remek sorozatból: minden, ami az elsõ 8. évadot jellemezte, hiányzik a 9. évadból: nincs szerelmespár, kiért érdemes izgulni; nincs izgalom - Gomezt is harmadszor rángatták elõ, bár õszintén szólva nem mindig értettem, mit akar (azon túl, h még mindig Giovannát akarja tönkretenni, de ennek a próbáján is már 2x túlvagyunk, elég siralmas, h nincs új ötlet); nincsenek titkok, aminek "megfejtését" találgatni lehetne; és leginkább a se szó, se beszéd eltûnt szereplõk hiányoznak: Dennis, Giuseppe, a fiú, akinek Violának viszonya volt és Aldonak is tetszett, a neve nem jut eszembe, de a 8. évad vége felé jött a Life-ba medikusként, aztán mi lett vele? (Igaz, erre már volt példa, vmelyik évad végén Tilly két gyereket örökbefogadott, aztán a köv. évadban sehol nem voltak); mi van a Life Otthonnal, ami Dennis szívügye volt? És vajon lesz esély arra, hogy Christina - ha jól számolom - 4. alkalommal is feltûnjön? Õ aztán mindig megkeverte a szálakat és mindig sikerült izgalmat csempésznie a sorozatba...Hát most kicsit kinosztalgiáztam magam, de ugyanúgy nézem este a Bûvöletet...kicsit csalódottan, de csak úgy gondolkodás nélkül, 50 percet meditálva...:)
tv-nézõ 2008 jún. 10. - 01:12:43 Előzmény PDS
(510/922)
Igen, ezekkel a kritikákkal én is egyet értek, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy, ha már ennek ellenére is nézzük et a sorozatot, és beszélgetni is akarunk róla, érdemes megpróbálni meglátni a dolgok pozitívumát, és azt kiemelni, miért nézzük, és nem azt, hogy miért nem. A negatívumokkal úgyis tisztában van mindenki magától is, kár az ezeken való mérgelõdéssel rontani a hangulatunkat.

PDS-nek:
"Eddig csak Giovannaval beszélt volna szerelmi ügyeirõl, még Denisenek sem osztotta volna a magánéletét, erre fel most a két meleg fiúval csevegi a maganéletét. Ez olyan, mintha holnap a takarítónõnek kezdeném mesélni, hogy mi történt velem." -Szerintem nincs azzal semmi baj, ha Tilly és Aldóék jóban vannak. Szerintem egyébként is Luigi a legnormálisabb, legszimpatikusabb szereplõ jelenleg az egész történetben. Attól függetlenül, és azzal együtt is, hogy meleg.

Szeviának:
Tudom, hogy ez itt a Bûvölet fóruma, de ha már így rátértünk a témára: én ismerem a Quinn doktornõt, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha csak egy-egy részt láttál, önmagában lehet, hogy unalmasnak hatottak, de a történet egésze izgalmas. Ráadásul sok mondanivalója van, és az 1800-as évek díszletei között valójában a mi világunk problémáira keresi a válaszokat emberien és szerethetõen, anélkül, hogy nehezen emészthetõvé válna. Talán a világ egyik legjobb tévésorozata. Bár most nem vetítik, ha egyszer újrakezdik, érdemes belenézni!
PDS 2008 jún. 09. - 23:47:29
(509/922)
"A több részes, igényes, humánus, a mai Olaszországot is érzékletesen tükrözõ, sok szálon futó sorozat", na ez az a megfogalmazás, ami egészen a 8.-dik évad végéig valóban elmondható volt a sorozatról. Nem csak hétköznapi emberek hétköznapi történetei elevenedtek meg a Bûvöletben, hanem annál több. Hétköznapiak voltak a Life kliensei, bár azok sem mindig. Orvosok, ügyvédek bûnözõk, klinikatuljadonosok, és részvényesek világa. Szóval a hétköznapi embereken kívül be volt azért itt mutatva egy bizonyos társadalmi osztály. És a mindennapi élet mellett szövevényes és szenvedélyes szerelmek, bûntények, sötét ügyek, dráma és titkok.
Ez hiányzik az új részekbõl. Szappanoperasítva van? ...Ez igaz. És nem ezért nem teszik. Szemrebbenés és szégyen nélkül végignézek a Zone Romanticán is egy-egy sorozatot, de a Bûvölet új részei ahhoz képest enyhény szólva is silányak. A Romanticás filmekben van -még ha néha elnyújtottan is- sztori, és egy-egy látványos díszlet. A Bûvölet új részeiben újabban már ez sincs meg, pedig valaha szintekkel magasabb volt, és más kategóriába tartozott, mint a Romanticás sorozatok. Most már ott sem tart. Ilyen Barátok közt jellegû zagyvaság, ahol elõbbivl ellentétben a Bûvöletnél szerintem már maguk a készítõk sem tudják, hogy hova akarnak eljutni. Véleményem szerint a Bûvölet most már ilyen Jóban rosszban szintre süllyedt.
Hogy mélyebben ne menjek bele a kritikába, csak a díszletekrõl és történetrõl pár gondolat:
Alberto lakása szegényesebben van berendezve, mint a bútoráruház egy-egy berendezett bemutatósarka, és egy család számára, hideg, rideg, mû, nem otthonos, olyan mintha nem is laknának benne.
Tilly lakása... olyan mint Tilly karektere. De ki hagyna ott egy luxusvillát? Senki, de az ócska díszletek és történet érdekében Tillybõl egy kótyagos vénasszonyt csináltak. Eddig csak Giovannaval beszélt volna szerelmi ügyeirõl, még Denisenek sem osztotta volna a magánéletét, erre fel most a két meleg fiúval csevegi a maganéletét. Ez olyan, mintha holnap a takarítónõnek kezdeném mesélni, hogy mi történt velem.
A történet sehova nem vezet. Nagyon remélem, hogy a 10.-dik évad végén lezárják ezt az összevissza történetet, és végre viszontláthatjuk a színvonalas Bûvöletet.
Elena... szegény... mint akinek nincs elég esze, úgy viselkedik. Csapong, rohangál, üvöltözik, mondjuk Alberto is ezt csinálja. Szerelmi háromszög Davideval, de sem tettek nem beszélnek, se nem tudja senki, hogy mit is akar.
A Life klinika semi presztízst, vagy tekintély nem sugároz.
Semmi akció, dráma, titkok, sötét ügyek. Én egy sorozatot akkor szeretek, ha feltevõdik bennem egy-egy kérdés, mert titokzatosan van valami bemutatva, valakinek titkai vannak, vagy az események haladnak egy bizonyos vonalon, és várjuk, hogy mi fog töténni. De itt semmi ilyesmi. Komolyan mondom körülöttem több dolog történik az éltben, mint most a Bûvölet utóbbi részeiben. Igazi szerelmi háromszögek, igazi csábítások, intrikák, stb.

Röviden várom vissza a régi Bûvöletet. Olaszországban mér most találgatják, hogy lesz-e 11. évad, illetve ha igen mi lesz a sorsa. Az elsõ 8. évad fõmûsoridõben ment, utóbbi idõben a RAI DUE-n, hetente egyszer, a 9. és 10.-dik évadok a RAI Uno-n mentek naponta és délután. Sokan nem szeretik a változást. Nekem az a véleményem, hogy vagy legyen egy 11. évad, ami hasonló az elsõ nyolchoz, vagy legyen vége a sorozatnak, mert ez így nem ér semmit.
szevia 2008 jún. 09. - 22:14:12
(508/922)
én nem azt írtam, hogy az egész hülyeség, hanem hogy idõnként elképesztõen maga alá zuhan egy egy adás, ill. rész.. igenis hajmeresztõ hülyeségek is vannak benne.. És Elénea nem egy "szegény nõ" az én szememben.. Viszont nyilván nem nézném a sorozatot, ha mindezek dacára nem lenne benne valami ami megfog. Lehet, hogy épp azért olvasol olyan szenvedélyes kirohanásokat itt, mert ami nagyon megragad, az ugyanolyan nagyon bosszant is, ha.. egyébként valóban ..megfigyeltem, hogy a sorozat szereplõi nagyon gyakran élesen ellentétes érzések közt hánykódnak..lehet hogy ez ragad át olykor a nézõire is.:)
Nem tudom, hogy a Quinn doktornõ magvasabb e.. egy-két adásba belenézem, de -azon túl, hogy nem tervezem a sorozatnézésemet bõvíteni újabbakkal- nekem kicsit uncsi volt.. kedves és hangulatos, de..ellen tudtam állni:))


>arra gondoltam, szegény nõ, hogy küzködik saját magával. Ti ebbõl azt >szûrtétek le, hogy a forgatókönyv következetlen, és az egész hülyeség.
>A port hu.-n, egy másik, (kétségtelenül magvasabb)sorozat, a Quinn doktornõ fórumán igazi kis közösség kovácsolódott össze.
tv-nézõ 2008 jún. 09. - 21:02:29
(507/922)
Valamennyit én is láttam a régi Tillybõl a nyolcadik sorozat végén. Valóban meváltoztatták a karaktert, könnyedebbé akarták tenni az egész történettel együtt, de szerencsétlenül jött ki. Ezeket a dolgokat én sem akarom mentegetni, csak úgy gondolom, a dolgokban érdemes mindig a pozitívumot keresni. A sorozat önmagában tényleg nem tanulságos, ahogy Te is írod, de ha továbbgondolod a benne felmerülõ dolgokat, a továbbgondolás már tanulságos lehet. Ez szerintem a legtöbb filmre, könyvre igaz, amiben emberi értékek fogalmazódnak meg, de persze az adott mû minél könnyedebb, ez a továbbgondolás annál inkább a nézõn, a befogadón múlik.
Filmet (sorozatot) nézni ebbõl a szempontból kétféle képpen lehet: mint alkotást nézed, látod a hibáit, a bakikat, és végig a háttérben lévõ alkotókra gondolsz, és õket hibáztatod. Vagy: a film idejére (persze csak addig) úgy éled meg, mint valóságot. Az emberi sorsokat figyeled, és máris nem veszed észre hogy összekevertek két napszakot, vagy hogy megváltozott a díszlet. Lehet, hogy lesz, aki igénytelennek tart miatta, de én a második felfogás híve vagyok.
Csak egy példa: Elena az egyik részben azért akar külön költözni, hogy elhagyja a férjét, a következõben pedig már azt mondja, a házassága rendbetételéért teszi. Amikor megnéztem, arra gondoltam, szegény nõ, hogy küzködik saját magával. Ti ebbõl azt szûrtétek le, hogy a forgatókönyv következetlen, és az egész hülyeség. Vajon melyikünknek volt érdemesebb azt az ötven percet a tévé elõtt tölteni?
Nem akarok bántani senkit, tudálékosnak tûnni pedig végképp nem szeretnék, csak a véleményemet mondom el.
A port hu.-n, egy másik, (kétségtelenül magvasabb)sorozat, a Quinn doktornõ fórumán igazi kis közösség kovácsolódott össze. Megvitatják a sorozat történetét, pozitívumokat, negatívumokat egyaránt. A történetben felmerülõ problémákról tovabb beszélgetnek, és közben szinte személyes ismerõsökké váltak. Ha itt sem mindig a baklövéseket elemeznénk, és egy-egy a filmben felmerülõ kérdés kapcsán elszakadnánk néha a sorozat konkrét cselekményétõl, sokkal jobb lenne a fórum légköre, és hasznosabb a tévé elõtt Bûvölettel töltött idõ! :) Szerintem érdemes lenne kiprõbálni!
szevia 2008 jún. 09. - 13:33:17 Előzmény tv-nézõ
(506/922)
>Tilly bohókás, véletleneken múló barátsága-szerelme
Oké, jogos sok minden, amit írsz, de pl. ha láttad volna a korábbi sorozatokat, és benne a korábbi Tillyt, akkor nem biztos hogy tetszene a "bohókás" változat. Pl. azt egyáltalán nem csípem, mikor karaktereket egyszerûen se szó se beszéd kicserélnek egyugyanazon személynél..
Én nem tartom különösebben tanulságosnak a sorozatot, de bár magam sem vagyok egy sorozatnézõ, és véletlenül keveredtem a Bûvölet bûvöletébe,valamiért megfogott, minden bugyutasága ellenére.
tv-nézõ 2008 jún. 09. - 01:21:37
(505/922)
Ha már regisztráltam, egy régebbi hozzászóláshoz is hozzáfûznék valamit. Amikor Leila megérkezett Olaszországba, valamelyikõtök kritizálta a jelenetet, ahogy a menekültek csurom vizesen másznak ki a tengerbõl, mert az embercsempészek a vízbe dobálták õket a hajóról. De sajnos, ebben mégsem a rendezõ hanyagsága mutatkozott meg: Én sem tudtam, de nemrég az MTV híradójában közvetve ilyesmirõl is szó esett egy Olaszországról szóló hír kapcsán. Sajnos, amit láttunk, akár valóság is lehetett volna. Az embercsempészek nemegyszer valóban a tengerbe hajigálják az csempészett embereket még a partok elérése elõtt.
tv-nézõ 2008 jún. 09. - 01:03:29 Előzmény fullánkos
(504/922)
Sziasztok!
Amikor a tévémûsort szoktam átnézni, kezdetben mindig bele-bele olvastam a hozzászólásokba is, de aztán leszoktam róla, mert általában lelombozóak és kritikusak voltak. Sosem értettem, hogy minek néz alaki olyasmit, ami alapvetõen már nem tetszik neki. Beírni, reagálni mégsem akartam, mert nem tartottam fontosnak a dolgot, és úgy gondoltam, jogos az elégedetlenség, még akkor is, ha én talán kicsit más szemszögbõl látom a sorozatot. „Fullánkos” valóban fullánkos hozzászólása azonban most mégis arra indított, hogy én is elmondjam a véleményemet. Nem vagyok megrögzött szappanopera nézõ, ebbe is csak úgy sodródtam bele, hogy követni akartam a történetet a más jellegû, komolyabb 8. évad után. (A sorozatba egyébként csak véletlenül, a 8. évad utolsó pár részénél kapcsolódtam be, akkor – a mediterrán kulisszák mellett – a karakterek emberi megformálása fogott meg. A régi évadokat nem ismerem, de a 8. vége nagyon tetszett.) És akkor jött a kilencedik. Szappanoperásítva. Néha sületlenül, ügyetlenül, bugyután. Igen. De nekem mégis tetszik. Mert igenis ad valamit. Tilly bohókás, véletleneken múló barátsága-szerelme Lucianoval – Vajon hány egyedülálló, éjszakánként jobb híján rádiózó idõs ember ismert egy picit magára benne és a kimondatlan vágyaira, hogy ne legyen egyedül? *Aldo és Luigi romantikus egymásra találása – Vajon hány meleg nézõ tudta átérezni a szituációt, amit nemhogy ábrázolni, még megvitatni sem szokás ma Magyarországon. *Leila, akit becsületessége, erkölcsös gondolkozása ellenére az élet arra kényszerít, hogy illegális bevándorlóként hazudozzon – Vajon hányan tudják átélni a helyzetét (sajnos)? * És ott vannak Curtiék. Rossz nézni Elena kínlódását, hogy maga sem tudja, mit akar. De vajon a valóságban egy kétgyermekes, lelkiismeretes családanya nem hezitál-e ugyanígy, hogy felrúghatja-e a házasságát? És ha ezt végiggondoljátok, talán Ti sem látjátok majd olyan sötéten ezt a sorozatot. Én így nézem, és tudom szeretni. Nem szégyellem, és nem érzem úgy, hogy elbutulnék tõle, vagy azért nézném, mert alapvetõen hülye vagyok. Mellette olvasok szépirodalmat, szeretem Shakespeare-t, Dosztojevszkijt, és ismerem Zefirelli néhány filmjét is. Méltán nagyra becsült és híres alkotások. De bennem, a lelkem számára –szubjektívan- ugyanannyit érnek. Mert adnak valamit. Nem rombolnak (akkor nem nézném, nem olvasnám õket) , csak adnak.
szevia 2008 jún. 08. - 21:26:16
(503/922)
Arra én sem emlékeztem, csak láttam, amint Leila, ill. mellette J. abból hámozza ki.
(Érdekes, hogy a szereposztásnál csak a régi szereplõk vannak felsorolva, sokan /akik pedig/ nem is szerepelnek ebben a részben.. de pl. Leilát nem is találtam..)