Téma: Castle

halaci 2012 nov. 02. - 23:44:44
(921/1241)
1.) Persze, igyekeznek a potenciális célcsoport igényeire szabni a sorozatot, de ebben elég rossz munkát végeznek. A Castle ugyanis úgy vesztette el a reklámozóknak fontos 18-49-es nézõinek a harmadát egy évad alatt, hogy közben a teljes nézettsége nem változott. Csak azért nincs bajban, mert a nézettség általában, minden csatornán és minden sávban csökken - csak a többi mûsornál nagyjából azonos arányban a teljes és a demó korcsoportban. Vagyis a Castle nem az általános trend miatt veszít, hanem a saját hibájából a közönsége eltolódik a kamaszok és fõleg a nyugdíjasok felé. Jelenleg a nézõinek 55%-a a 60 év fölötti nõ.

2.) Közkeletû és a hülye újságírók által is lelkesen terjesztett tévhit, hogy egy sorozatban, ha összekerülnek a fõszereplõk, akkor onnan már nem érdekes a sorsuk. A tipikus esete annak, amikor a tünetet hiszik a betegség okának. A sorozatok nagy részében minden érdemi konfliktust ellõnek MIELÕTT összeeresztik a párt, ezért válik utána érdektelenné a történetük. Magát a eseményt olyan minden fölött álló célként állítják be, ami után már egyszerûen érdektelenné és súlytalanná válnak a még megmaradó problémák. Éppen ezért tévedés az is, hogy ennek lenne valami ideális ideje, valahány évad.

A számomra a jelenlegi állapotában a Castle is ebben szenved. A 4. évad végén Beckett mindent hajlandó volt feladni Castle-ért, Castle pedig már régen mindenrõl lemondott érte. Innen kezdve az összes idei, féltékenységre építõ konfliktus próbálkozás egyszerûen kínos vagy komolytalan, inkább árt a karaktereknek. Ezért kellenének a harmadik személyhez kötõdõ dolgok, pl. Alexis kapcsán, ahol nem az a kérdés, hogy egymás iránt mit éreznek, hanem az, hogy ellentétes álláspontokat hogyan tudnak összebékíteni. Abban ugyanis igazuk van a profiknak, hogy a permanens boldogság gyorsan unalmassá válik a képernyõn.
wrossi 2012 nov. 02. - 22:08:37
(920/1241)
Gondolom úgy alakítják a történetet,hogy az elsõdleges célközönségnek tetszen,erre vannak különbözõ felmérési módszerek,nem nagyon vannak tekintettel a középkorú férfiak igényeire.Arra meg,hogy mindenkinek egyformán tetszen kb. annyi esély van minthogy a terminátornak pisilni kelljen.Ha ezzel próbálkoznak és emiatt visszaesik az össz nézõszám akkor a sorozatnak annyi.Hány olyan sorozat volt már ahol nem engedték a két fõszereplõt egymásba gabalyodni,talán szakítani akartak ezzel a hagyománnyal.Ez jól is meg rosszul is elsülhet,vannak akik azért izgulnak,hogy ez minél elõbb megtörténjen,de ha megtörtént akkor már nincs miért izgulni és ez megint rossz hatással lehet a nézettségre.Annyi sorozat fut egyidõben és szinte mindben ez a fõ dilemma,de nincs ezzel semmi gond csak valahogy fenn kell tartani a nézõk érdeklõdését a nagy egymásra találás után is.
Én csak a tévében nézem,ezért még nem szembesültem a 4. és 5. évad fogyatékosságaival,de nekem általában egy szereplõ is elég,hogy leragadjak egy sorozatnál,viszont egy is el tud üldözni ha nagyon ellenszenves.A Castle-ben nincs senki akit utálnék,de Stana Katic nehezen tudna olyat tenni amivel elüldözne.Ezzel el is dölt,maradok bármi is lesz.
halaci 2012 nov. 02. - 18:41:11
(919/1241)
Nos, ez ugye tipikusan NEM az a kategória, ahol minél hosszabb, annál jobb. :)
Végül is ez nem is érdekes, mindenki a saját szórakozását keresi, nem a másét. Én azért kritizálom sokszor a sorozatot, mert úgy gondolom, hogy az eredeti céljukhoz ("a Castle olyan, mint egy finom, könnyû desszert egy nehéz vacsora után") hûek tudnának maradni akkor is, ha a sorozat nem a bohózat-tragédia szélsõségek között ingadozna. Ehhez jobban kellene építsenek a karakterekre és kevésbé a szituációkra és több, harmadik felet vagy az egyéniségüket érintõ konfliktust kellene használniuk a helyett, hogy minden kizárólag Castle és Beckett egymás iránti szerelme körül forog.
10/10
kitti8916 2012 nov. 02. - 15:59:20 10/10
(918/1241)
Ezzel én is PONTOSAN így vagyok. :) De nálam a nem tetszõ dolgok listája azt hiszem kicsit kisebb, de sajnos van.
halaci 2012 nov. 02. - 14:17:54
(917/1241)
A Castle orbitális szerencséje a szereplõgárdája. Én miattuk (fõleg Stana miatt) nézem még mindig, függetlenül attól, hogy mekkora listát tudnék összeállítani a nem tetszõ dolgokból. Közben persze nagyon sajnálom az elrontott és kihagyott lehetõségeket.
10/10
kitti8916 2012 nov. 02. - 13:30:51 10/10 Előzmény halaci
(916/1241)
Hmm...elgondolkodtató választ kaptam. Azt hiszem részben ezért is lehetek ennyire elfogult. De nem teljesen. Ebben az évadban(5) már számomra is van pár zavaró dolog(PL: 5x03-ban Gates, 5x05-ben 3xk a szuper bûnözõ és elpusztíthatatlan). De ezektõl függetlenül számomra még mindig a Castle a favorit.
10/10
csibe0813 2012 nov. 02. - 11:40:16 10/10 Előzmény Petrapetrus
(915/1241)
én is!!!!!!!!:))

Borzasztóan szeretem ezt a sorozatot!! :P
halaci 2012 nov. 01. - 14:21:59 Előzmény kitti8916
(914/1241)
Még valami. Nagyon jellemzõ, hogy azoknak tetszik a mostani Castle akik a 3., esetleg csak a 4. évadban kezdték el és szerették meg és azok kritikusabbak, akik az eleje óta nézik. Ezt ne kritikának vagy valamilyen "felsõbbrendû" megállapításnak vedd, csak tényközlés. A második évad végével gyökeresen átalakult a sorozat, máshová kerültek a hangsúlyok és ezek kedvéért visszamenõleg is átírták a fõszereplõk egyéniségét. Beckett pl. erdetileg egyáltalán nem volt mániákusan rabja az anyja halálának. Akik már ezeket a kiforgatott alakokat ismerték meg és fõleg a "Caskett" jelenetek miatt nézik, azoknak a mostani évad egyértelmûen hatalmas javulás, best of the best. Akik az eredeti, a mostaninál sokkal gazdagabb karakterekkel szerették meg, azoknak legfeljebb az elõzõ évadhoz képest javulás, de az induló szinttõl messze van. Alapvetõen az elvárások különböznek, ezért aztán a megítélés is.
halaci 2012 nov. 01. - 14:08:36 Előzmény kitti8916
(913/1241)
Az bizony elõfordul, hogy találunk benne hibát. Bár ez leginkább azért van, mert túl jól indult és utána a benne lévõ lehetõségekbõl alig aknázott ki valamit. Most került ki az 5. rész utáni értékelõje az évadnak, abból látható, hogy nem kákán is csomót keresésrõl van szó.

http://www.sorozatjunkie.hu/2012/10/31/castle-5x05-minek-nevezzelek-irta-neoprimitiv/
10/10
kitti8916 2012 okt. 31. - 13:03:34 10/10 Előzmény Petrapetrus
(912/1241)
Én is valahogy így vagyok Dr Csonttal, de én még nem látom ilyen sötétnek a dolgokat. Én még nézem, de korán sem akkora a lelkesedésem, mint az elején.
A harmadik évad végén kezdem felfigyelni a Catlere, és valahogy ott is ragadtam. :) Aztán már úgy voltam vele, hogy csak az elején kéne elkezdeni. Épp adták a TV-ben az elsõ és a második évadot(azóta is azt adják a coolon), A többit meg megtaláltam a neten.
Rendszeresen olvasom az 5. évad hozzászólásait a sorozatjunkien, és meglepõdve tapasztaltam, hogy õk a legkritikusabbak ami a sorozatot illeti. Olyat is észrevesznek, amit én nem, és a legkisebb apróságokban is találnak hibát. Hozzá kell tegyem, van néha igazság abban amit mondanak.
wrossi 2012 okt. 31. - 13:03:19 Előzmény Petrapetrus
(911/1241)
Én is majd meg gebedek,hogy ilyen lassan halad a történet,de akkor is kivárom a szinkronos verziót mert félek,hogy pont a lényegtõl fosztanám meg magam ha az angol megértésével kínlódnék.Annyira le vannak maradva,hogy akár egy évig is adhatnák egyfolytában,de most,hogy már van majdnem három évadnyi évõdésem az ismétlésekkel is elvagyok.
Petrapetrus 2012 okt. 31. - 07:32:39
(910/1241)
Utálom, hogy az RTL még csak ott tart a sorozattal, ahol... -.-" Na mindegy. :)

Ami azt illeti, a Dr Csont engem borzasztóan fáraszt, elkezdtem nézni, de beleuntam. Az összes helyszínelõs izé szintén hidegen hagy, sõt, szinte már idegesít. A mentalista sem bír lekötni... Jelenleg ilyen típusú amerikai sorozatból a Castle az egyetlen, ami nagyon bejön. Nagyon jók a karakterek, a poénjai nem fárasztóak és ötletes. :)
10/10
kitti8916 2012 okt. 25. - 18:58:44 10/10
(909/1241)
Szerintem Ryan tökéletesen megérti kettejük helyzetét, és tudja mit kockáztat Beckett. Valamint azzal is tisztában van, hogy minél kevesebb ember tudja, annál jobb. Idõvel persze minden kiderül.
Egyébként számomra az 5x05.ös rész is nagyon várós. Kíváncsi vagyok Castle ebbõl a szószból hogyan mászik ki.
Luke2135 2012 okt. 22. - 21:54:47
(908/1241)
Akkor te bizonyára másik sorozatot nézel. Szerintem még mindig a legjobb TV sorozat, amit valaha láttam. (Ma néztem meg a 4x06-ot meg az 5x04-et.)
Tökmag_16 2012 okt. 09. - 19:49:13
(907/1241)
Valaki megtudja mondnai mi az a zene, ami a bemutatójában megy? :) elõre köszönöm, ha tud valaki segíteni!
10/10
kitti8916 2012 szept. 22. - 22:20:59 10/10
(906/1241)
10/10
csibe0813 2012 szept. 22. - 11:38:11 10/10
(905/1241)
óóóóó, mire az ideér...? :( na mindegy, alig várom!! legfeljebb majd neten nézek bele :P

köszi a spoilert, feldobtad a napom!!!!!!!:DD
10/10
csibe0813 2012 szept. 22. - 11:30:03 10/10
(904/1241)
szerintem jó továbbra is! van benne valami, amit lehet nézni. legalábbis akik imádják, azoknak igen.
10/10
offtopic
kotorgamer 2012 szept. 21. - 20:29:36 10/10
(903/1241)
Ez nem lehet igaz, hogy már megint elölrõl kezdik a Cool-on... -,-
10/10
csibe0813 2012 aug. 31. - 15:53:19 10/10 Előzmény halaci
(902/1241)
szeptember 24.-e azt hiszem, nem? én azt olvastam. bizony, mire ide "kiér?" :(
alig várom.. azt reklámozzák, hogy beteljesedik a szerelem:P na ezaz:DD