FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál-------- www.toptipp.hu--------------- CSERESZNYÉSKERT I.----- Bodó Viktor ------ Szputnyik ------- MU Színház ------ A Grotowski-lelátó és a doboz-színtér fúziójából alkotott be-kukucska színpad fogad. A régi álsokkoló hangnemben kezdõdik: veszett vonítás, mozdonyrobaj, de már az elsõ jelenetek bíztatóak. remélhetõleg nem az eddigi, szélsõségekbe hajszolt látványpékség vár ránk. Az izgatott rohangálást indokolja a várva vártak érkezése, Dunyása sportszerû ájulásait is törekvõ vágyai indokolják. Elektronizált bachi e-mollban ölelkeznek a régen látott családtagok, megejtõen lírai szépség, majd páronként bontakozik ki az érdekek és vonzalmak hálózata. Az abszurd irónia csak parányi fûszer, lélektanilag árnyalt, karakterekben pontosan kidolgozott szituációk rajzolódnak elénk. Koblicska Lõte, minden sablont felrúgva, egy durcás csöppséget állít elénk, Petõ Kata az illúziók világában tévelygõ magány, igazi csehovi hangulatot teremtenek csodálatos ruháik. Nagy Fruzsina gyöngypáncélos derekai, a sápadt finomsággal kontrasztáló sötétek és lilák a melankolikus esztétikum varázsát hordozzák. Ilyen Gajev lazán csomózott nyakkendõje is, Téby Zita szobalánya pedig öltözékében majdnem úri dáma, ahogy játszmás cselezgetéseiben is a szalonok bájos intrikái tükrözõdnek. - És ki a fodrász, a tüneményes hajdíszek, lenyûgözõ hajkoronák alkotója? Túl a szoborszerû attraktivitáson, mindegyik találóan illik viselõjének személyiségéhez. Míg Molnár Gusztáv egymondatos megszólalásaival érvényesíti boltozatosan karizmatikus színpadi létezését, Tóth Simon Ferenc rezdülésnyi pianisszimókban játssza az embert, aki "ott se volt". Fábián Gábor férfiasabb a kelleténél, dikciója is szebb a báty hablatyolásánál. Lajos András türelmét vesztett, vérbe borult arcú kitörése meggyõzõen koronázza szépen felépített alakítását. Nagyszerûen funkcionál Bodó Viktor díszlete, úgy követhetjük a szereplõk akcióit, mint a pingponglabda cikázását az ellenfelek között, nemcsak betekintünk a játéktérre, a játszók is sokszor kinéznek a horizontális kivágaton. Félve, amikor borzongató túlvilági hangokat hallanak felõlünk, barátságosan, ha az utat kémelik. Milyen jó is hófehéren vakító cseresznyéskertnek lenni, amikor Téby Zita szobalánya veti ránk ábrándosan álmodozó szép szemét... Bodó Viktor aprólékosan kidolgozott, a legkisebb gesztusig kordában tartott rendezése a kiválóan adagolt tempó-váltásokkal, gyakori fényváltásokkal egységes stílust teremt. Hatásosak a homályban derengõ térkép, az egyenként kiemelt arcok képei, a zenei háttér, néhány bombasztikus pillanattól eltekintve, segíti az atmoszféra hitelességét. Szereposztása jól kihasználja, egyben fokozza társulatának lehetõségeit. Figurálisan tökéletes Jankovics Péter, nagyívû monológjában didaktikusan erõteljes, nem kellene köpködéssel illusztrálnia! /Igaz, a szabadban vagyunk, de ott is legfeljebb a szolganéptõl elfogadható, a kétbalkezes könyvelõ kigúnyolásaként, zakónkkal letakarni meg ízetlen képtelenség/. Opál-arcával Hay Anna az orosz nõ jövõbeli képét rajzolja meg, páratlan ebben az elõadásban, Lopahin helyett, aki inkább a telivér Dunyásához illik, egy Asztrovot érdemelne! Telitalálat a totyogó Firsz is, akinek motyogó szavait, Czukor Balázs gesztikus megformálásának jóvoltából, szinte infrahangon érzékeljük. A második felvonásvég értelmezhetetlen, minden bizonnyal csupán horrorisztikus felcsigázás az õszi folytatáshoz. De enélkül is, elõször fennállásunk óta, örömmel nyugtázzuk az eddigieket és fokozott érdeklõdéssel várjuk az õszi kiteljesedést.