olahmiki1959 2012 ápr. 12. - 11:45:17
(283/1523)
Ha a sok ezer, sõt, állítólag néhány tízezer! jelentkezõ közül bennmaradt 72 versenyzõbõl úgy választja ki a zsûri a döntõbe kerülõ tizenkettõt, hogy közben ilyen szövegeket enged meg magának, mint Puzsér, akkor ott igen nagy baj van.
Ugyanis akkor az derül ki, hogy nem veszik észre, hogy saját magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt, hiszen ha az általuk eddig tovább juttatott versenyzõkrõl ilyen lesújtó a véleményük, akkor a válogatások során nagyon rosszul végezték a dolgukat. A 72 állva maradt versenyzõ közül ugyanis már mindenkinek csodálatos tehetségû "csiszolatlan gyémántnak" kellene lennie, - most persze túlzok, - ehelyett azon folyik a vita, hogy a sok közepes tehetségû ember közül ki essen ki, és ki menjen tovább a döntõbe.
Én valamikor a Csillag születik mostani indulásakor leírtam, hogy remélem, nem követik el ugyanazokat a hibákat, mint a Megasztár zsûrije, akik kifejezetten tehetséges indulókat bagatell, vitatható indokok alapján kiejtettek a mûsorból, ugyanakkor egyértelmûen tehetségtelen embereket szubjektív, teljesen szakmaiatlan, bundaízû módon továbbjuttattak, amíg lehetett.(Gerendás gyerek).
Sajnos, azt hiszem, megint a legrosszabb várakozásaink "jöttek be", ez a mûsor is hemzseg a vitatható döntésektõl, az extravagáns, de igazi tehetséget nem mutató figuráktól, ami csak arra jó, hogy rossz szájízt, lemondó legyintést, vagy éppen jogos felháborodást hagyjon a nézõkben.
A zsûrinek most kell "megennie", amit fõzött, és ha a döntõbe kerülõ mezõny nagyobbrészt gyenge vagy közepes képességû versenyzõkbõl fog állni, csak saját magát okolhatja érte.
pillangókisasszony 2012 ápr. 10. - 21:16:38
(282/1523)
Ez a Puzsér de gusztustalanul beszél.A romák mondanak ilyet maximum.Ha véletlen ilyen hagyná el a számat sírva könyörögnék hogy ne adják le a tv-ben.Azt hiszi jópofa?Vagy vagány?Tudom hogy mindig kell egy kõszívû settenkedõ kritikus,de ez nem szigor,hanem pusztán bunkóság!"Rohadjon ki a szívem" Hát rohadjon is ki azért mert így beszélsz te féreg!
offtopic
-csengõzoli-- 2012 ápr. 08. - 13:32:45
(281/1523)
Nem gyakran,mindig! :)
2/10
offtopic
Semprini 2012 ápr. 08. - 13:20:11 2/10
(280/1523)
"ez egy ilyen világ most, arról szól,hogy ki adható el jobban, ezvan, én nem akadok ki rajta."
Hát sztem meg igenis kiakasztó, hogy az eladhatóság igen gyakran fordított arányban áll a színvonallal!
-csengõzoli-- 2012 ápr. 08. - 13:14:43
(279/1523)
Emlékszem a válogatáson végig röhögtek akikkel egy színpadon volt, majd csak lestek hogy õk kiestek, Norbi meg továbbjutott :D
A dolog egyébként valószínûleg úgy mûködött,hogy az RTL látta mennyi szavazat érkezik rá és szóltak a zsûrinek,hogy Norbit még nem szabad kiejteni,mert komoly bevételt hoz.
Így õk minden adásban elmondták,hogy hát ez inkább üvöltözés stb. ,de továbbjutott.
Megelõzte Janicsák Vecát, Wolf Katit stb. :D Nonszensz!
De ez egy ilyen világ most, arról szól,hogy ki adható el jobban, ezvan, én nem akadok ki rajta.
2/10
Semprini 2012 ápr. 08. - 13:09:43 2/10
(278/1523)
Na, pont jó példát hoztál föl, Király L. Norbi minden tehetségkutató mûsort egybevéve amit láttam, messze a legtehetségtelenebb és egyik legirritálóbb jelenség volt, tényleg nem értettem már azt sem, hogy a képernyõig hogy juthatott el, azt meg hogy majdnem a döntõig jutott, sõt kis híján megnyerették vele, fel se tudom fogni. És láthatóan nagy rajongótábora volt (na persze jó ízlést nem lehet boltban venni, akinek nincs annak nem is lesz), Keresztes, minden zsûritagok szégyene odáig volt tõle, agyba-fõbe dicsérte, miközben egyetlen egy ép hangot nem lehetett tõle hallani, csak valami horrorba illõ artikulátlan rekedtes hörgést. Maga volt a nonszensz!
-csengõzoli-- 2012 ápr. 08. - 13:03:27
(277/1523)
Megfogalmaztad a lényeget, az tehetség kutató volt,ez max sztárcsináló! (sztárocska csináló)
Szerinted az X-faktorban Ordibáló valamilyen Norbi meddig jutott volna egy KI MIT TUD-ban?
A bejáratig...ott a portás hazaküldte volna.
2/10
Semprini 2012 ápr. 08. - 12:57:52 2/10
(276/1523)
Tudom, hogy ez nem Ki mit tud,az az idõ elmúlt, és különben is az még a közszolgálati tévében ment, egy kertévé azt már aligha engedhetné meg magának. (Ja és ott a 2és fél órás mûsor alatt egy db reklám nem volt!) De az akkor is nagyságrendekkel jobban ki volt találva, nem egy sztárcsináló médiagépezet volt, hanem tényleg tehetségkutató. Ez meg, ami most folyik, hogy egymást érik a hasonló mûsorok,egyszerre kettõ is fut belõlük, persze külföldi mintát kell majmolni már ebben is, mert licencmûsor, pedig ami régen volt az sokkal ésszerûbb és igazságosabb volt..
-csengõzoli-- 2012 ápr. 08. - 12:51:38
(275/1523)
Nagyon fontos,hogy ez nem KI MIT TUD!
Teljesen más!
Látszólag hasonlít,de nem az!
Ott kategóriák voltak és szakértõ zsûri!
A cél pedig az volt,hogy az adott kategórián belül a legtehetségesebbet kiválasszák.
Itt egymás mellé teszik az almát és a körtét, a táncot és a bûvészmutatványokat, majd az énekeseket és amelyik elsõ blikkre szimpatikusabb, nagyobb show, azt továbbjuttatják,majd az otthon ülõ Mari néni és kislánya beszavazza a legszebb arcú fiút a döntõbe :)
A kutyát nem érdekli,hogy de egyébként az a kis csunyácska hegedûmûvész sokkal tehetségesebb, erre is se idõ, se energia, nem sztár alkat viszonlátás.
Itt azt szûrik ki,hogy ki az,akire a legtöbbet hajlandó áldozni a kedves nézõ, vele érdemes a késõbbiekben is foglalkozni.
olahmiki1959 2012 ápr. 08. - 12:48:30
(274/1523)
A pöttöm kis cigánygyerek, aki electric boogie-t táncolt, vagy inkább mozgott, aranyos volt, a zsûri "megette", ahogy kell, rendben van, de mit fog csinálni legközelebb?...
Ugyanígy a régebbi adásból a szöget az orrába toló "mentalista", (hadd ne röhögjek), és a többiek, akik egy produkciót nagy nehezen betanultak, mi a fenével fognak elõrukkolni a következõ adásokban, ha eljutnak odáig?
Pontosan ezért kellene a 72 továbbjutót a nézõk elé hozni, egyrészt hogy kiderüljön, ki az, akiben van még tartalék, mi meg láthatnánk, hogy az összefoglalókba bevágott 10 másodperceken túl, valóban tehetségek jutottak-e tovább, vagy csak egy nagy humbug az egész.
Ha a zsûri a nézõk háta mögött dönti el, hogy az általa továbbengedett versenyzõk közül melyik 12 juthat be az élõ adásba, akkor soha nem fog kiderülni, hogy igazságos döntés született-e, mert mi már csak a végeredményt kapjuk.
De hát "természetesen", a nézõk akarata, véleménye eddig sem érdekelt senkit, (a szavazataikra persze szükség van), miért pont most lenne ez másképp?...
2/10
Semprini 2012 ápr. 08. - 12:43:37 2/10
(273/1523)
Értem én, persze, nem lehet fél évig húzni a mûsort, meg nem soká indul az X-faktor, az gondolom még több pénzt hoz. De én akkor is csak a régi jó "Ki mit tud"-okat tudom emlegetni ahol még volt szakértõ zsûri, és ami a lényeg: több kategória volt, és nem raktak egybe egymással teljesen összemérhetetlen produkciókat. Persze volt egy 'egyéb-kategória' amibe sok minden belefért a bûvésztõl a parodistáig, de az énekesek a táncosokkal semmiképp nem kerültek egy kapa alá, azaz nem ejtettek ki egyetlen tánccsoportot sem egy énekprodukció miatt, itt meg törvényszerûen az lesz, és tuti hogy az énekesek lesznek túlnyomó többségben szerintem, bár úgy tûnt hogy továbbengedtek legalább 12 olyan produkciót aki nem énekes volt, de azok biztosan nem fognak mind bekerülni az élõadásba, ahogy a 4 igennel tovább jutottak sem, hiszen jóval több volt 12-nél...
-csengõzoli-- 2012 ápr. 08. - 12:40:37
(272/1523)
Jó,de az is igaz,hogy több szûrõ kell.
Õk se tudhatják menet közben, mikor látnak egy jó elõadást,hogy ez ugyan jó, de ugyanilyenbõl még lesz három jobb!
Egyébként az feltûnt nektek,hogy mindenki mindig ugyanabban a ruhában van?
Zsûri is, Liluék is :D
wowow 2012 ápr. 08. - 12:37:24
(271/1523)
Na igen. Erre mondhatják, hogy kõkemény kib.szás vagy inkább átb.szás.
"XY igaz, hogy megkaptad a 4 igent, de mégis inkább nem juttatunk tovább."
offtopic
-csengõzoli-- 2012 ápr. 08. - 12:21:35
(270/1523)
Azért 12, mert megvan,hogy meddig tarthat a mûsor.
72 továbbjutóval jövõ tavasszal is ezt néznék :)
Az viszont igaz,hogy baromi nagy csalódás lesz azoknak,akik továbbjutottak,mégis kiesnek.
2/10
Semprini 2012 ápr. 08. - 12:13:23 2/10
(269/1523)
Lehet hogy élõben tovább hagyták valamivel, mint amennyi adásba került, de akkor is félbeszakították a produkciót. Nyilván egyiknek sem tetszett, talán túl nazálisnak találták a hangját, van ilyen. Hamis semmiképp nem volt, és mint színpadi jelenség is kellemes volt. De az is tény, hogy így is túl sok énekes jelentkezett, nem is tudom,hogy a 72 továbbengedett produkciót hogy akarják 12-re lefaragni, és miért pont 12 lehet a döntõben, na mindegy. Nem lennék a zsûri helyében, de õk keresték maguknak. Most sokan fognak rájuk megharagudni és teljes joggal: mi az hogy továbbjutott és most mégsem kerülhetnek be az élõshowba??
-csengõzoli-- 2012 ápr. 08. - 11:58:46
(268/1523)
Élõben biztos nem állították le 10mp után, kár,hogy a mûsorba csak ennyi került.
wowow 2012 ápr. 08. - 11:43:14 Előzmény -csengõzoli--
(267/1523)
Azt én sem értettem, hogy miért állították le. Amit hallottam belõle, az alapján jó volt.
offtopic
robicsek2 2012 ápr. 08. - 09:25:25
(266/1523)
Én nem csak a hangja miatt néztem volna végig :) Dögös volt! Na mindegy, Vége van a mókának, tehát én a közeljövõben magasról s.rok a mûsorra, Nincs kedvem a sok ember vinnyogását nézni hogy ez nekünk aggkora lehetõség volt , és a köcsög zsûri így megy úgy. Plusz a heti kiesöket és gyõzteseket se akarom látni, mert ez már mind az RTL kreálmánya. Igaz sajnos a bolondok is, tehát eleve az egészet nem kellett volna néznem, Mindenkinek jó mulatást.
5/10
offtopic
_Freddy_ 2012 ápr. 08. - 08:45:55 5/10
(265/1523)
Mit foglalkozol ezzel? Had égessék csak magukat, mióta volt fontos, hogy 2 jelentéktelen "mûsorvezetõ" komoly legyen egy mûsorban? :D Az emberek 99%-a szerintem lesz@rja hogy õk mit csinálnak, a produkció a lényeg.
Kritikus01 2012 ápr. 08. - 08:41:03
(264/1523)
Uramisten ez a két buta nõ mint az ördög nóra meg ez a lilu.. Hihetetlen. Rengetegn ugy gondoljuk hogy ilyen buta embereket ha alkazmaz az rtl klub csak magat egeti le! Annyi ertekes ember dolgozik a mediaba es ezt a ket buta not kellett bereakni.. jezusom. 1 hete volt szerencsem a Puzser ural beszelgetni es hat o is fonoman szolva lenezi a ket butuskat. TEhet le veluk es okos,tanult vagyis nem tanult mert ugye diplamajuk lehet de eszuk nem sok.