guess.who 2019 ápr. 18. - 16:23:58 Előzmény Rojita
(2870/18030)
Szerintem Szláven most sokkal komolyabban odatette magát az "énekléssel", Dia eléggé kis béna volt ezzel a tánci-táncival. Bár simán lehet, hogy pont ez volt a koncepció, akkor végülis jól sikerült. :)
offtopic
guess.who 2019 ápr. 18. - 16:22:47 Előzmény napraforgó
(2869/18030)
A templomot csak én mondtam múltkor viccből. :)
guess.who 2019 ápr. 18. - 16:21:21 Előzmény napraforgó
(2868/18030)
Annyiból visszamenőleges lenne, hogy egyrészt az örökségi procedúra elindulásakor még szó sem volt Stefánról, másrészt amikor kiderült, hogy ő is örökös, akkor egyértelműsítették, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok, alanyi jogon örököl. Így most utólag, hónapokkal később azt mondani, hogy mégsem így van, az nem túl korrekt.
Más kérdés, hogy Kálmán bácsi újabb és újabb feltételei, szigorításai, szívózásai sem éppen korrektek, hiszen lényegtelen, hogy még a "halála" előtt rögzítették az üzeneteket (és a feltételeket), azokat NEM ismertették meg az örökösökkel az elején.
Ettől függetlenül annyiban igazad van, hogy a sorozat szempontjából Stefánt nyilván mindenképpen bent kellene tartani a faluban, bár én jobban örülnék, ha a gödröcskéit mutatnák többet, nem a mocsok húzásait. :)

Egyébként hivatalosan hagyatéki tárgyalásnak KELLETT volna a halála után lennie, miután a hivatalból kiszállt volna egy bizottság és elvégezte volna a hagyatéki leltárt. Azaz minden örökös számára már az elején tisztának kellett volna lennie, hogy pontosan milyen ingatlanok és értékesebb ingóságok kerülnek az örökségbe, és hogy pontosan kik azok a személyek, akik örökölnek. Stefi esetében ez még elfogadható, hiszen később lett egyáltalán ismert az apja személye, azonban az "özvegynél" ez elég zűrös így.
Arról nem is szólva, hogy a haszonélvezeti jog magasabbrendű, mint a tulajdonosi jog, azaz teljesen valós Tibiék azon félelme, hogy ha jön az özvegy, akkor kizavarhatja onnan őket haszonélvezőként. Amit viszont botorság volt belevenni a gyerekrajzok megtalálása után: bármilyen gyermeke van is az özvegynek, a haszonélvezeti jog NEM ÖRÖKÖLHETŐ, hanem vagy határozott idejű, vagy holtig tartó, azaz a haszonélvező (=özvegy) életében gyakorolhatja ezt a jogot (=élvezheti az ingatlan hasznát, lakhat benne, az ott megtermelt javak a sajátjai lesznek stb.), viszont ha meghal, akkor a haszonélvezeti jog is megszűnik létezni. Ezeket nem ártana, ha az írók átnéznék kicsit alaposabban, mert sajnos rengeteg félreértést tudnak így elülteni az emberek fejében. Hiszen A TÉVÉBEN mondták azt, hogy. :)
4/10
luci87 2019 ápr. 18. - 15:13:14 4/10
(2867/18030)
Hat az erdekes lenne...:)Jelenlegi felallasban nem sok eselyt adok neki,kiveve,ha Dani kikerul a kepbol....vagy ha Stefinek uj szerelme akad
Mondjuk a tuske igy is benne marad,de elterelodne a figyelme...
7/10
Rojita 2019 ápr. 18. - 14:30:24 7/10
(2866/18030)
Mindenkit lehet vmivel mozgosítani.Ha mással nem, akkor azzal, h a barátja, vagy ellensége is adott.
Szappanosék majd akkor, ha otthon érzik magukat a faluban. Kristóf és Tamás már barátok közt érzi itt magát.

Aztán az adományok jöhetnek Pestről, külföldről is, a már elszármazott emberektől.
Lehet ebből még országos ügy is, mint hajdan az Isaura kiszabadításáért jött pénzek.:))
7/10
Rojita 2019 ápr. 18. - 14:02:23 7/10
(2865/18030)
Ez az "előre pénzkérés az örökségből" - elv most működött Kristófnak az ügyvédnőnél.
De mi lesz, ha Kristóf kiesik, mégsem örököl? A most felhasznált raktározási költséget akkor a közös örökségből vonják le. Mit szólnak ehhez a többiek?
7/10
Rojita 2019 ápr. 18. - 13:57:53 7/10
(2864/18030)
A Szappanos - család tagjai pedig adományoznának az örökségből (már előre is átutaltatva) a kettős projektnek. (Lehetne versenyezni, h ki mennyit ad.)
Hány milla kellene egy mini templom/kápolna és egy kis közösségi házra? Csak van ott néhány vállalkozó. Akinek, meg nincs pénze, az dolgozna az építkezésen kalákában.
4/10
napraforgó 2019 ápr. 18. - 13:20:13 4/10
(2863/18030)
Stefi a gyakorlatban sajátította el a szakmát. Habár valami könyvelési tudomány, meg adózással kapcsolatos tudni valók nyilván ráfértek volna.
De gondolom, hogy erre Anikónak semigen futotta, hisz mondták, hogy Stefi 3 éves volt, amikor meghaltak autóbalesetben szüleik, onnantól Anikó nevelete a "testvérét". Vagyis kb. 20 éves korától egyedül volt egy kisgyerekkel.
4/10
napraforgó 2019 ápr. 18. - 13:13:01 4/10
(2862/18030)
Mit mondtak, hogy templomot építenek? Meg műv. házat?
Kellene egy önálló polgármesteri hivatal is, mert Attilának elég volt egy szoba a panzióban, na de egy Subiczot legjobb onnan kipaterolni.

Danit meg lebeszélném az eszement ötleteiről...Póló, meg díjugratás - hülyeség.
4/10
napraforgó 2019 ápr. 18. - 13:10:03 4/10
(2861/18030)
Ahhoz Stefinek le kéne mondani Daniról, de végleg.
Talán az év végéig eljön az z idő.
7/10
Rojita 2019 ápr. 18. - 13:03:04 7/10
(2860/18030)
Nem nekem kellene ezt írnom, de Diácska nagyon helyes, jó alakú, fiatal.
A 80-as évek disco-zenéjét csak már hangulatban, táncolva , alkoholfogyasztással lehet élvezni. Nézni, hallgatni nincs rajta mit. Kivéve, h most Szláven végigbohóckodta a számot. Különösebb énektudást sem igényelt az egyhangon elmondott dalszöveg. Pedig, Szláven 2 nappal ezelőtt, hangpróba címén egy erős baritont sejtető A-t produkált. Kíváncsi voltam, h milyen dallal rukkol(nak) elő. De se Ő, se PM nem mertek bevállalni vmi komolyabbat. Hát, biztos, h több idő kellett volna egy duett begyakorlásához. Végülis, egy falusi kocsmarendezvényen elment.
4/10
napraforgó 2019 ápr. 18. - 10:45:41 4/10
(2859/18030)
Gimnázium + műkörmös tanfolyam.
Már vicceltünk, hogy megépülhetne az új szépségszalon OSB lapokból
Lenne benne fodrászat, kozmetika, műkörmös, talán még masszázs is, ráadásul turi-butik
4/10
napraforgó 2019 ápr. 18. - 10:42:30 4/10 Előzmény guess.who
(2858/18030)
Nem is visszamenőlegesen, hanem csak a jövőre nézve..
Mondjuk Marosi megtudja Szláventől, hogy Stefi készül elköltözni, mert mindenütt ezt hirdeti, az utcán, a kocsmában, stb. Marosi odarendeli a legközelebbi videó lejátszásához Stefit is. Megkérdi, hogy mennyire komoly az elköltözési szándéka. Aztán tájékoztataja, hogy őt eddig azért nem korlátozták, mert állandó jelleggel, életvitelszerűen itt lakott.
De ha ezen változtatni óhajt, akkor neki is be kell vállalnia a többiekre vonatkozó szabályokat. Vagyis, ha akarja a rá eső 102 millió örökséget, akkor fel kell tegye a nyomkövető karperecet, és innentől ő sem távolodhat el 12 óránál hosszabb időre Ökörapátitól.
Szerintem jó kitolás lenne a szemét kis cafkával szemben.
7/10
Rojita 2019 ápr. 18. - 10:04:48 7/10
(2857/18030)
Olvastátok? A 81. rész után nyári szünetet tartanak.
Ma van a 77. nap.
4/10
luci87 2019 ápr. 18. - 08:31:25 4/10 Előzmény guess.who
(2856/18030)
Jaj,én a tegnapi részt még nem láttam,azt hittem ,még a tegnapelőttiről volt szó.Mert ott is tiszta idegbeteg volt a válogatás után, kiabált Icukával,pedig akkor még nem is tudta, hogy a holmija ott van Tibiéknél...:)
guess.who 2019 ápr. 18. - 08:05:49 Előzmény luci87
(2855/18030)
Józsi elkottyantotta Subicznak, hogy Mónika valójában egy balféknek tartja, Subicz ezt meg is mondta a maga nagypofájú módján Mauninak, majd a "falunapon" (ami inkább kocsmanap volt tíz fővel) Subkó mindenkinek megköszönte a sok segítséget, külön megemlítette a legfontosabb asszonyt, Icukát is – Mauniról viszont egy mukkot sem szólt. Na, ezen aztán annyira berágott a titkárnő nagyasszony, hogy közölte Subiczcal, hogy nem tartja balféknek. Aztán helyesbít: böszme balféknek tartja.
Szegény Subkó innentől félkarú óriás lesz, Maunika meg mehet vissza Nándihoz, mert a hivatalból és a panzióból is sikeresen kiutáltatta magát (utálják: Subkó, Attila, Józsi, Icuka...). :)
4/10
luci87 2019 ápr. 18. - 08:00:32 4/10 Előzmény Rojita
(2854/18030)
Min sertodott meg Monika? Az nekem kimaradt,lehet,hogy ujra megnezem,mert csak arra emlekszem,hogy nagyon csunyan beszelt Icukaval,ott hisztizett utana is Valieknal...
4/10
luci87 2019 ápr. 18. - 07:55:47 4/10 Előzmény napraforgó
(2853/18030)
Stefi fenyegetozese,erzelmi zsarolas,nem akar o elmenni,minek,hova?Egy volt munkatarsamra emlekeztet,aki evek ota fenyegetozik,hogy leszamol,megis mindig maradt.Aztan vegul erezte,hogy nem hat meg senkit,es vegul par hete megiscsak leszamolt...roszabbul jart...
Szoval tipikus jatszma ez,mint az ongyilkosaggal valo fenyegetozes...aki meg akar halni,elintezi,aki menni akar,el is megy.
guess.who 2019 ápr. 18. - 07:32:38 Előzmény Rojita
(2852/18030)
Ha odaadná, akkor megszűnne a Mónika-Subicz-Attila-Józsi konfliktus. Aztán a végén tényleg csak két szereplő maradna, akik minden részben egy órát pingpongoznak. :D

Szerintem valószínűbb, hogy vagy elejtik ezt a szálat, vagy valami köztes megoldásra jutnak (osztozkodnak), esetleg a két hűdeokos erdésznek mégis sikerül összerakni valamit és lekapcsolni Subiczot is. Mondjuk akkor két hónap után megint el lehetne játszani a polgármester-választást, ami megint csak 3-4 résznyi műsoridőt kitöltene. :)
guess.who 2019 ápr. 18. - 07:27:26 Előzmény napraforgó
(2851/18030)
Ezt a Dombis részt nem nagyon értettem. Ennyire nem tudnak mit kezdeni a szereplőkkel, hogy kívülről kell egy "hivatásost" behozni, aki hosszú perceket kitölt a műsoridőből? Akkor már olcsóbb lett volna, ha lefilmezik a lovakat az istállóban, ahogy álldogálnak, tíz perc lemehetett volna abból is, esetleg alatta ment volna Renátó narrációja. :)

Szegény Diácska hülye tánca tényleg nagyon hülyére sikeredett, eddig (főleg eleinte, amíg a boltban volt) nagyon szerettem, de most már kezd olyan debil lenni, mint az apja. Szörnyű ez a fertőző debil-kór. :(