1/10
janderka 2019 máj. 06. - 15:33:50 1/10
(3328/18028)
Lehetett volna felőlem lottónyeremény, vagy akár kaszinó is a háttérben. Csak ez a direkt tudatlanságban tartás volt értheteten. Ezzel ugyanis nem hogy érdekessé nem tették a sztorit, de kifejezetten idegesítővé vált. Azt sejttették ugyanis, hogy valami kitalálhatatlan furmány állt az örökség mögött. (A sorozat közepén pl volt egy olyan kiszólás, hogy nem is feltétlenül anyagi lesz az örökség, hanem valami egyéb "vagyon". Aminek aztán ennek ellenére nem igen ment utána senki.) Pedig attól, hogy tudtuk volna, hogy Kálmán bá miből szedte össze a 612 millát, plusz a tiroli hüttét, még ugyanúgy szurkolhattunk volna egyik vagy másik reménybeli örökösnek a megszerzéséhez. Ha pedig ezt a hátteret mégsem akarták volna fontosnak láttatni, akkor meg elég lett volna csak elmondatni Mariosival normál békés hangon (és nem a szokott pikírt, kioktató stílusában), hogy sajnos erről nem adott neki anno felvilágosítást az örökhagyó - úgyhogy mindenki örüljön a majdani bankbetétnek / hüttének és kész.
Ha viszont valamiért mégis izgalmomban akarták volna tartani a nézőket a háttérert illetően, akkor pedig rajzolhattak volna látványosabb kanyarokat is a pénz vélt vagy valós hátteréről. Pl. épp azzal, hogy bár Kálmán bá soha nem hagyta el a falut, ámde havonta egyszer-egyszer mégis látták őt megfordulni a kárászi Kaszinóban, amint épp megjátszotta kedvenc számait 0 és 36 között. Vagy hogy köszvényes lába ellenére bizony volt, hogy néh kilátogatott a titkos erdőbe a fiatalkori mandulaültevényének helyére, ahol aztán napestig szöszmotölt egy furcsa gödör fölött - vagy tudjaatököm, bármi miatt.
Na ezek olyan kurflik lehettek volna, amik amellett, hogy homályban hagyták volna a vagyon keletkezésének hátterét, mégis adtak volna néhány tippelési lehetőséget a kutakodó rokonoknak és tippelni vágyó nézőknek.
De ezel, hogy nem ment sehova, nem volt senkije, de mégis lett titkos 612 milliója plusz egy friss felesége... Hát ezzel csak a nézők idegein táncoltak...
4/10
napraforgó 2019 máj. 06. - 14:06:30 4/10 Előzmény Rojita
(3327/18028)
Épp április 21-én vitték el az ötöslottó főnyereményét, 4,2 milliárd forintot, minden idők harmadik legnagyobb nyereményét.

Nem tudom, hogy a négytalálatosokra mennyit fizetett a szerencsejáték Zrt., de 600 millió is szép nyeremény lehet.
Azt mondták, hogy Kálmán nem járt el a faluból, akkor kaszinózni se nagyon mehetett el. Vagy lehet online szerencsejátékon is ennyit nyerni? Habár Kálmán bá-nál nem láttunk számítógépet, laptopot, csak régi kis- és nagykocsis mechanikus írógépeket.
7/10
Rojita 2019 máj. 06. - 12:59:28 7/10 Előzmény Rojita
(3326/18028)
Most, h kiderült valóban szerencsejátékból származnak Kálmán milliói, Kristóf jutott az eszembe. A játék-szenvedélyt is átörökítik a gének? Mert úgy tűnik, Róluk elmondható, nem esett az alma messze a fájától.
Lehet, h a szerzők a Lottó-vonalat fogják a filmen áterőltetni, de inkább vmi kártya, vagy kaszinó játékot tartok elképzelhetőnek. Mert itthon jó pár éve senki se nyeri meg a Lottó főnyereményét. (Nincsenek név nélküli interjúk se az állítólagos nyertesekkel). Igaz, h a Szerencsejáték Rt vezetőjét mindig a kormány nevezi ki megbízható pártkatonák közül. Innentől nyerni csak a maradék -elve szerint lehet. Persze, lehet, h Kálmán nem a magyar Lottón nyert.
4/10
napraforgó 2019 máj. 06. - 12:05:51 4/10
(3325/18028)
Nem hiszem, hogy Marosi ne tudná, kicsoda Szláven. Egyrészt le is nyomozhatta, nyomoztathatta őt, másrészt legkésőbb, amikor Szláven megkérte, hogy segítsen a válásában, nyilván minden személyi adatát megadta, tisztázta.

Onnantól, hogy Szláven elfogadta az ügyvédnő megbízását az örökösök megfigyelésére, meg a jelentgetésre, pénzért onnantól vele szemben már nincs értelme titokban tartani a kilétét.
Azt sem tisztázták, hogy Marosi milyen módon fizet neki, banki utalással, vagy időnként készpénzzel, de ha bankon át, akkor egy bankszámla nyitásához is kell személyi igazolvány, vagy útlevél, és akkor a neve már nem titok többé.

igaz, a sorozatban nem tisztáznak egyes dolgokat, de feltételezhetjük, hogy ezek a dolgok valahogy elintéződnek, elintéződtek a háttérben, anélkül, hogy mi láttuk volna, vagy valahogy a tudomásunkra hozták volna.
svejci 2019 máj. 06. - 11:05:25
(3324/18028)
hogy Marosi mintha sohasem tudatta volna Szlávennel, hogy tudja, ő valójában a falusi levélhordó

Lehet, hogy közölte, és megbeszélték, hogy ő ki is, és hogy a Kálmán említette, hogy ő alkalmas (mint kívülálló) a többiek megfigyelésére..... csak, ezt nem mutatták.... :)
1/10
janderka 2019 máj. 06. - 11:05:03 1/10
(3323/18028)
Lehetséges.
1/10
janderka 2019 máj. 06. - 09:31:43 1/10 Előzmény janderka
(3322/18028)
És a kéményes
1/10
janderka 2019 máj. 06. - 09:28:29 1/10 Előzmény guess.who
(3321/18028)
:)
guess.who 2019 máj. 06. - 09:07:21
(3320/18028)
Ha ordított róla és az ügyvéd tisztában volt vele, hogy kamurendőr, akkor miért nem hagyta ott a második mondatnál? Vagy miért nem követelte, hogy azonosítsa magát az intézkedés előtt?
guess.who 2019 máj. 06. - 09:06:12
(3319/18028)
Olyan ez, mint valamelyik kéményseprős cég autófestése, ami megtévesztően hasonlít a rendőrautókéra, csak éppen nem kék, hanem piros.
Egyébként ismertem egy nénikét, aki határozottan állította, hogy a szomszédban rendőrautó járt, rá is volt írva, hogy Rendőrség... valójában Polgárőrség volt ráírva, de tartok tőle, hogy az átlagemberek jó része hasonlóan azonosítja az ilyen hivatalos autót vagy -egyenruhát. :)
4/10
luci87 2019 máj. 06. - 07:24:17 4/10 Előzmény napraforgó
(3318/18028)
En is ilyesmire tippelek amugy.
Ha van egyatalan penz...mert itt mar semmit se tudni....!:)
4/10
napraforgó 2019 máj. 06. - 04:04:42 4/10 Előzmény Rojita
(3317/18028)
Ez igaz, Szláven téli dzsekijén nem volt jelvény. De vajon ezt egy civil is tudja?
Nagyon képzett ez az ügyvédnő, ha ennyire ismeri a formaruhák kellékeit, no meg a rangjelzéseket is.
4/10
napraforgó 2019 máj. 06. - 04:01:50 4/10 Előzmény Rojita
(3316/18028)
Talán tényleg nyert a lottón egy vagyon, amit leadózott (vagy már úgy fizették ki neki) és ezért ment ügyvédhez. Hogy a halála esetén ne csak úgy megörököljék a gyerekei, a törvényes öröklés szabályai szerint, hanem tegyenek is érte valamit.
Talán a lottó-nyereményhez gratulált Marosi.
Habár ez még mindig nem indokolja azt, hogy Marosi miért őrzi-védi őket, miért segít lépten-nyomon. Ez már messze túl van az ügyvédi közreműködésen.
7/10
Rojita 2019 máj. 05. - 18:20:35 7/10
(3315/18028)
Egy érdekességre bukkantam az 1. részbe belenézve.
Rögtön a film elején Marosi irodájában. Kálmán aláír, búcsúzkodik. Ügyvédnő: "Köszönjük, h minket választott és még egyszer GRATULÁLUNK!...Biztos, h ne hívjunk egy taxit?..." (2.18)

Mi a rákhoz gratulált Marosi? Egy végrendelet aláírásához nem szokás gratulálni. Milyen örömhír érhette Kálmánt, amivel ügyvédhez szaladt?
Talán bizony bankot robbantott és ettől jutott eszébe a végrendelkezés és a móka a gyerekeivel?

7/10
Rojita 2019 máj. 05. - 18:10:43 7/10 Előzmény Rojita
(3314/18028)
A jelvény-hiány buktathatta le Szlávent (lsd. 1.rész 31.30-32.30-ig)

7/10
Rojita 2019 máj. 05. - 17:22:02 7/10
(3313/18028)
A jelvény mindig kell, h látszódjon, a kabáton is. Sztem, ilyenje nem volt Szlávennek. Így jöhetett rá az ügyvédnő, h beszélhet pénzről.

Először a nyakkendő-hiányra gondoltam, de a gúgli szerint nyáron elég egy ing is (nyakkendő nélkül), de mindig jelvénnyel.

4/10
napraforgó 2019 máj. 05. - 16:58:13 4/10 Előzmény Rojita
(3312/18028)
Ez valami nyári egyenruha lehet, Szlávenen meg kabát volt. Vajon a kabáton is rajta vannak ezek a jelvények?

Amúgy nyakkendő nincs ezen a rendőrön, holott te azt mondtad, hogy az télen-nyáron kötelező....
Sőt, a fölső inggomb is nyitva van, nem minősül ez slendriánságnak?
7/10
Rojita 2019 máj. 05. - 16:24:38 7/10
(3311/18028)
Csak próbálom kitalálni, h Marosi miért mert ajánlatot tenni Szlávennek.
Kigúgliztam ezt a rendőrruhát.
Sztem Szlávenen nem volt rendőrjelvény, ami mindig a közeg mellének bal oldalán kell, h legyen. (Nemzetiszínű pajzs, fent Rendőrség, alul azonosítási szám).
4/10
napraforgó 2019 máj. 05. - 15:45:54 4/10 Előzmény Rojita
(3310/18028)
Te meg tudsz különböztetni egy valódi rendőregyenruhát egy majdnem valóditól? Mert én nem. nem tudom, mi minden kell, hogy rajta legyen.
Na meg a felszerelési tárgyak: Gumibot, rádióadó-vevő, pisztolytáska pisztollyal. Kell ilyesmit hordjon egy közlekedési rendőr egyáltalán???

Mindenesetre rendőrigazolványnak lennie kell a rendőrnél és felszólításra ő is kell magát igazolja.
Bár gondolom nem sok szabálytalankodó autós meri megtenni, hogy kéri, mutassa meg az igazolványát.
7/10
Rojita 2019 máj. 05. - 15:05:23 7/10 Előzmény guess.who
(3309/18028)
Nem lehet, h hiányzott vmi a rendőregyenruháról?