7/10
Rojita 2019 máj. 23. - 13:27:41 7/10
(3650/18030)
Egy apróság:
Nyilván humornak szánták, h Tamás nem tud folyékonyan olvasni ("tértivényes" szó és majd még egyszer előjön valamikor ez a "poén". ) Csak h áprilisban megtudtuk, h Tamás már 4 és fél évet járt egyetemre. Tehát, nem nehézfejű, csak lusta, meg valszeg nem akar hamar diplomát, munkát, mert akkor talán elmaradna az anyai apanázs.
De ha többször előveszik ezt az olvasási nehézségét, akkor arra gondolunk, h diszlexiás a fiú, ami azt jelenti, h állandó segítségre szorult a tanulásban, sőt hallottam olyanról, h fel is mentik a gyereket az idegen nyelv tanulása alól.
Tehát, ha még egyszer elsütik ezt a "viccet", akkor utalni kellene rá, h mi ez Nála.
guess.who 2019 máj. 23. - 12:18:46 Előzmény svejci
(3649/18030)
"milyen undok lett Pannával, amikor megtudta, hogy a Kriftóf felesége...."
Akkor eléggé sajnáltam Diát, olyan kis szerencsétlen volt, meg minden. De a szemforgatásait és grimaszait látva mindig elnevettem magam. :)
guess.who 2019 máj. 23. - 12:17:10 Előzmény Rojita
(3648/18030)
Így, hogy mondjátok: Mauni balkezessége (illetve annak ténye) nekem már valahol az elején feltűnt, csak nem foglalkoztam vele, így nem maradt meg annyira, hogy megemlítsem. :)
guess.who 2019 máj. 23. - 12:15:31 Előzmény napraforgó
(3647/18030)
Nem konkrétan ezen a képen cigizik, hanem egy interjúban nyilatkozta, amikor kérdezték tőle, hogy milyen tapasztalatai vannak a "rajongókkal" kapcsolatban, és erre válaszul elkezdte, hogy "amikor megy cigit venni".

"Minek mutogatják akkor a szabálytalan kézbesítést, ha nem képesek jól csinálni?"
Mert a kézbesítéssel bekapcsolják a történésbe Szlávent és/vagy Zsókát. Az meg másodlagos számukra, hogy valósághű legyen a dolog, legalábbis lusták/nincs idejük/tesznek rá, hogy utánanézzenek dolgoknak, vagy úgy vannak vele, hogy a néző ne akarjon okosabb lenni, mert ők jobban tudják. :)

Jolika: "de minek dumál annyit a jövőről. "
Ez főleg annak fényében idegesítő, hogy egyre inkább látszik a szálak haladásán, hogy teljesen ad hoc készülnek az egyes epizódok, nincsenek hosszabb távú koncepciók (vagy csak a vezérfonal, ti. hogy mindenki marad a játékban és mindenki mindenkivel kell, hogy kavarjon). Azaz eleve marhaság, hogy ő kijelenti az első tíz részben, hogy Ropi és Kató a jövőben eztmegazt fogják csinálni, mikor 20 rész múlva már Pollen a liebling, Kata meg egy egész más ágyban nyújtózkodik éppen.
A következetesség nem éppen erőssége a sorozatnak.

" a szinte olvasni sem tudó Tamáska kifogástalan helyesírással megírta "Kálmán bácsi levelét"."
Stefánnak is volt a Daninak írt levelében egy salytóhubája. :D
Egyébként arra már nem emlékszem, hogy Tomi kamulevelét megmutatták? Nem csak egy villanásnyira látszott, amikor Tibi olvasta, és a többit "egy testetlen hang" tolmácsolásában hallhattuk?
Mondjuk az a levél is mekkora baromság volt kamu bélyegestül. :) Így visszagondolva: ott már kezdtek kifáradni az alkotók erősen.
4/10
napraforgó 2019 máj. 23. - 11:18:30 4/10
(3646/18030)
Kicsit fura Margit néni, akinek tudnia kell, melyik nap is jön a nyugdíja, bemegy a postára megsürgetni azt. Közben árulkodik Szlávenre, hogy aznap még nem vitte ki a postát. Mit érdekli ez őt, hacsak nem vár épp sürgős levelet?
Amúgy meg manapság már alig leveleznek az emberek, mindenkinek van mobilja, e-mail címe.
--------
Korrigálok, a nagykocsis mechanikus írógépet Tamás és Kristóf hálószobájában látni egy kis íróasztallka-félén, és nem az előszobában.
Ettől függetlenül úgy emlékszem, hogy azt az ominózus tiroli levelet Tamás nem ezen a nagykocsis gépen írta, hanem valahonnan, talán a szekrény tetejéről levett egy kiskocsis gépen.
És milyen érdekes, hogy a szinte olvasni sem tudó Tamáska kifogástalan helyesírással megírta "Kálmán bácsi levelét".
4/10
napraforgó 2019 máj. 23. - 09:43:20 4/10 Előzmény svejci
(3645/18030)
Feladó: Marosi és Nagy Ügyvédi Iroda - ez volt a leveleken. És mindegyiken ott a sárga cédula, hogy Tértivevényes!

Vali nyilván azért adta oda Attilának a leveleket a recepción, mert Mónika ott lakik, a fiának kézbesítse ő, Kristóf meg Attilának dolgozik a Kisboltban, oda Attila át-átugrik. Attila szívesen elvállalta, mert remélte, hogy valamelyikőjüktől megtudja, mit írt az ügyvédnő.
svejci 2019 máj. 23. - 08:32:58
(3644/18030)
Nekem is csak most tűnt fel, hogy Moónika balkezes... :)

Dia, hát igen, lehet, hogy csak a Pest miatt, de emlékezzetek vissza, milyen undok lett Pannával, amikor megtudta, hogy a Kriftóf felesége....

Igen, Marósi valakinek jelent, az biztos..... de, ugye láttuk a levélen, hogy Marosi és ..... ügyvédi iroda.... (most a másik név nem ugrik be...) lehet, hogy a társával beszél ilyenkor?

Amikor Moónika beszélt a fiával, és olvasta fel a levelet, Tamáska örült is, hogy jön az ügyvédnő, meg hogy milyen jó nő is igazából, akkor volt egy jó beszólása az anyjának. "anyád lehetne..., sőt nagyanyád is....." (ezen akkor még mosolyogtunk, de ugye végül kiderült, hogy tényleg az... :) )

Jolika! Hát, igen igen tud mindent, ez igen bosszantó..... Kata is le boszorkányozta.... (de megnyugtatta, hogy fehér boszorkány, nem fekete....) Tényleg mindenről tud, ami az örökösökkel történik...

A leveleket azért nem értem.... Jó, Vali mondta, hogy csak az övéket viszi el, Moónikáét meg adja a panzióba... De, a Kristófét, azt miért adta Attilának...., hisz Kristóf is velük lakik.... :o
1/10
janderka 2019 máj. 23. - 04:12:39 1/10 Előzmény napraforgó
(3643/18030)
Ekkoriban még azt hittük róla. De aztán a végére már csak az irritáló okoskodása maradt meg.
4/10
napraforgó 2019 máj. 23. - 03:40:57 4/10 Előzmény Rojita
(3642/18030)
Én is csak tegnap vettem észre, amikor Mónika balkézzel kanalazta a levest.
Jolika néha nagyon irritáló, főleg olyankor, amikor előre tudja, ki jön hozzá. Főleg Katával csinálja ezt, már hányszor mondta, hogy tudtam, lányom, hogy jönni fogsz - régebben is és most is. Na és a jóslatai, hogy Róberttel még van dolguk az Úr előtt - na ez különösen zavart, mert Robi karakterét baromira nem bírom. (lehet, hogy pont amiatt, hogy szerinte is az asszony a főzőkanál mellé való).
Addig, amíg csak gyógyteákat főz, meg gyógycseppeket, rendben van, de minek dumál annyit a jövőről. Naés, hogy mindent tud, olyasmiket is, amiket senki nem mondott el neki.
Nem lehet, hogy ő Kálmán megbízottja, "földi helytartója" és Marosi neki jelentget????
4/10
napraforgó 2019 máj. 23. - 03:33:51 4/10 Előzmény amira_daa
(3641/18030)
Csak az elejét tervezem újraírni, kb. 5 héttel a kezdés után már írtam összefoglalókat. Eleinte csak rövidebbeket, de amikor jöttek a köszönő hangok, akkor azok egyre hosszabbra nyúltak.
Most úgy tervezem, hogy később inkább csak azokról írok majd, amikről korábban nem, illetőleg a furcsaságokról.
Kb.február 6-tól már írogattam, a dátum szerint vissza lehet keresni. Hisz a sorozat naponta ment, hétfőtől -péntekig. Beleolvastam az akkori hozzászólásokba, hát... micsoda élet volt itt! Nem mondom, most is vagyunk páran és nagyon izgalmas hsz-ek is vannak.
Remélem meg tudjuk győzni az alkotókat, hogy ne pihentessék olyan sokáig a sorozatot, minimum ősztől folytassák.
7/10
Rojita 2019 máj. 22. - 22:49:41 7/10
(3640/18030)
ÉSZREVETT apróságok:
Nem is tűnt eddig fel, h Mónika balkezes.

Kicsit irritáló, h Jolika állandóan azt mondja Szlávennek "én nem kérdezek tőled semmit, te nem kérdezel tőlem semmit és akkor lakhatsz a kisházamban." Aztán rögtön : " Mi az nálad? Mit csinálsz vele? Hová mész? (Fenyegetően) Vigyázz magadra Szláven...!"

A felvételi beszélgetéskor Kata miért nem tudta elmondani az igazi okot a napi 12 órás tilalmáról? Az is furcsa, h ha egy kórházban orvoshiány van, akkor ne tudnának egy más beosztási rendszert kitalálni.

Mennyire undorítóak a részeg, vadászó politikusok! Azt kívánom, h mindegyik ilyen mulatságnál az állat győzzön!
amira_daa 2019 máj. 22. - 20:52:46 Előzmény guess.who
(3639/18030)
Januári a kép bemutatónál volt nézd meg a ruhákat is.

Napraforgo ujra irod a részeekt minden elismerésem a tied, :d
4/10
napraforgó 2019 máj. 22. - 20:14:09 4/10
(3638/18030)
1. Tértivevényes levelet csak a címzett veheti át, és csak úgy, ha aláírja a boriték hátoldalára ragasztott tértivevényt. Az aláírt, ledátumozott tértit aztán visszaküldik a címzettnek. Ha nincs otthon a címzett, értesítést tölt ki és otthagyja. Nekem sem adta oda soha a fiamnak címzett tértis levelet
Itt Zsóka csak az ajánlott könyvben íratta alá az átvételt, ami teljesen szabálytalan.
Ráadásul az ajánlott levelet is csak úgy adja át a postás, hogy az átvevő, közös háztartásban lakó rokon személyi igazolványának a számát felírja és rögzíti a rokonsági fokot is. Zsóka nem kért személyit Valitól.
Ilyen baki később is lesz. Komolyan, a forgatókönyvíró csoportból még soha senki nem kapott sem ajánlott levelet, sem tértivevényest? Minek mutogatják akkor a szabálytalan kézbesítést, ha nem képesek jól csinálni? Pont elég lenne, ha valamelyik szereplő kinyitná a levelet és közvetítené a családtagoknak, hogy mit írt az ügyvédnő. És a kézbesítés módját fedje jótékony homály.

2. Tegnap rosszul láttam, a benzinkútnál Kristóf kezét nem Mihály, hanem Szláven csavarta ki - erre ma tettek utalást. De annyira körülvették szegényt, hogy nem jól láttam.
4/10
napraforgó 2019 máj. 22. - 19:58:49 4/10
(3637/18030)
16. rész.
Szláven hajnalban a Szappanos ház körül settenkedik. Csak a kecske mekeg és a kiszórt kukoricát eszegeti. Vali fölfigyel a neszezésre és Tibit ébresztgeti, aki még aludni akarna. Vitatkoznak azon, hogy mit is kell kipihennie Tibinek. Vali szerint elképesztően lusta. Tibi meg arra panaszkodik, hogy tudott a nő egy olyan nagyszerű férfit megfogni, mint ő. Vali meg a plafont nézegeti, hogy nem szakad rá.
Ezalatt Szláven - a puskával a vállán (vajon miért vitte magával, hisz a bőrönddel úgyis visszamegy Jolikához. Ráért volna akkor magához venni)- bejut a házba. Kristóf már öltözködik, készül elmenni a boltba. Ő is meghallja a motoszkálást, óvatosan kimegy és levideózza a háttal álló Szlávent, aki épp a bőröndöt emeli le az előszobai szekrény tetejéről.
Mihály vadászvendégei megérkeztek, mennek ki a hóban az erdőbe. A 3 muki nagyon hangoskodik, Misi csitítani akarja őket, elriasztják a vadat.
Szláven átadja a bőröndöt Jolikának, aki megkérdi, hová megy a puskával. A fiú mondja, megy Mihálynak segíteni, vadat hajtani. Jolika figyelmezteti, hogy ne bízzon Mihályban.
Kristóf feltűnően bámul ki az ablakon, a bátyja és Vali nem érti, mitől fél.
A vadászok türelmetlenek, mikor jönnek már a vaddisznók. Közben ordítoznak, lövöldöznek. Megérkezik Szláven , Misinek súgja, hogy a disznók már rég elmentek másfelé. Erre Misi pálinkával kezdi itatgatni a vadászokat, akik már eddig sem voltak színjózanok.
Margit néni bemegy a postára, a nyugdíját várja, de az ugye mindig azonos napon jön, nem lehet megsürgetni. Margit néni a Szlávenre panaszkodik, hogy még a leveleket sem hordta ki. Zsóka hiába hÍvogatja Szlávent a telefonja ki van kapcsolva.
Anikó Stefit ébresztgeti és kérdi, mi történt tegnap Pesten. Stefi elmondja, hogy Tamás paraszt volt, ezért otthagyta és busszal jött haza.
Sándor a boltban Kristófot leckézteti, nem tűrik, hogy a hátuk mögött machináljanak a Szappanosok. Kristóf megunja és közli, ha továbbra is zaklatják, akkor a rendőrséghez fordul, bizonyítékai vannak arról, hogy megfigyelik őket. Sándor erre lelép.
A 3 részeg vadász mindenáron vadászni akar, ha nincs más, csirkére akarnak lőni. Misi elküldi Szlávent csirkékért.
Dani Lalinak meséli a lovarda bővítésének terveit. Stefi a nyomukban. Dani rákérdez, hol volt tegnap. Stefi kimagyarázza magát. Lali meg borús arccal figyeli távolabbról az enyelgésüket.
Kata visszamegy a közeli kórházba, szeretne ott dolgozni. De a munkaszerződés szerint 24 órás ügyeleteket kellene adnia. Megpróbálja elintézni, hogy napi 8 órát tudna csak vállalni, de a nő rugalmatlan, itt ez a szabály, nem térhetnek el tőle.
Szláven a Kálmán bá' csirkéit fogdossa össze, Tibi segítségével, azt mondja, elviszi beoltatni őket.
Zsóka behívja Valit a postára és rásózza az ügyvédnő leveleit, vegye át mindet.
Sándor a monitoron a felvételt nézi vissza, észreveszi, hogy Szláven bemegy a Szappanos házba. Már hívja is Misit, jöjjön azonnal, mutatni akar valamit. Mihály közli, hogy ő innen nem szabadulhat, jöjjön ki Sándor hozzá.
Dia nagyon barátkozik Kristóffal, örülne, ha férfi maradna. Tetszik neki Kristóf, de valószínűleg jobbára csak azért, mert "pesti".
Attila humorizálva keresi fel Mónikát, aki ebédelni szeretne és átadja neki az ügyvédnő levelét, amit vali adott be. Attila hiába várja, hogy kibontsa a levelet, kénytelen távozni. Átmegy a boltba és Kristófnak is odaadja a sajátját. De Kristóf sem bontja ki előtte. Később Dia csak ráveszi, hogy nézze meg, mit írt az ügyvéd. Kristóf is aggódni kezd, hogy megvan-e az a pénz.
Vali ebédnél Tibinek és Katának is átadja a leveleiket, amely szerint az ügyvédnő másnap újra lejön ÖA-ba egy új videóüzenettel. Tibi cirkuszol, mit akarhat, lehet, hogy nincs is örökség.
Szláven megérkezik a csirkékkel, de a részeg vadászok szerencsére egyet sem tudnak lelőni. Sándor is megérkezik, Mihály sürgeti, mondja gyorsan, mit akar. De Sándort zavarja Szláven jelenléte, ezért csak köntörfalaz, hogy majd később. Nagy nehezen fölteszik egy furgon platójára a 3 részeg urat, és eldöntik, hogy délután egyleti gyűlést tartanak.
Mónika cukkolja a fiát, Tomi hiába sürgeti, hogy adja át a levelét neki, de Mónika előbb a sajátját akarja átolvasni. Tamás alighanem diszleksziás, mert képtelen kiolvasni a "tértivevényes" feliratot a borítékon.
Jolika néni beteszi a bőröndöt a faház melletti fásládába. Kata jön, Jolika néni már tudta, hogy jönni fog, már teával várta. Már az ügyvédnő leveléről is tud.
Sándor felháborodottan adja elő az Egylet jelenlévő tagjainak, hogy Szláven a hátuk mögött bement a Szappanos házba. Szláven megmagyarázza, csak a Jolika néni kérésére hozott el onnan valamit, ennek semmi köze az egylethez. A pasik megnyugszanak és mennek a dolgukra, Sándor kivételével. Sándor Anikót próbálja faggatni a Szappanos Tibiről, de Anikó kategorikusan elutasítja.
Zsóka jön, és átad Sándornak egy levelet, ami az egyletnek van címezve. Sándor csodálkozik, miért nem viszi haza, Mihály az egylet elnöke. De Zsóka türelmetlen és otthagyja a levelet.

9/10
katimama10 2019 máj. 22. - 19:54:23 9/10 Előzmény katimama10
(3636/18030)
Köszönöm szépen. A hangja ismerős volt , csak nem tudtam a nevét.☺
1/10
janderka 2019 máj. 22. - 19:50:52 1/10 Előzmény katimama10
(3635/18030)
9/10
katimama10 2019 máj. 22. - 19:12:42 9/10
(3634/18030)
Tudja valaki , hogy ki játssza Jolika szerepét?
4/10
napraforgó 2019 máj. 22. - 19:00:08 4/10
(3633/18030)
Jajj, de útálom ezeket a hülye műszavakat: "katasztrófavédő", meg "zajvédő fal". Mert a katasztrófát elhárítani kell, esetleg megelőzni, de nem védeni. Mint ahogy a "zajgátló fal" elnevezés is szerencsésebb lenne. Vagy esetleg zajterelő fal. A funkciója az, hogy a lakott területetekről, házaktól elterelje a zajt, ha már csökkenteni nem tudja. Az embereket kell védeni, nem a zajt.
4/10
napraforgó 2019 máj. 22. - 18:55:24 4/10 Előzmény guess.who
(3632/18030)
Hol látsz te Tamásnál cigit ezen a képen? Mert én egy kávéscsészét látok a kezében, meg a "Zsókáéban" is.
guess.who 2019 máj. 22. - 18:29:17
(3631/18030)
"Sándor nyakába vehetné a világot és meg sem állhat Dániáig."
Igen, aggódhatna kicsit jobban a fiáért. Aztán meg úgyis most Anikónak be akarták hozni a sztoriba a volt szerelmét, így indok is lenne rá: Sándorunk megsértődhetne, és a fiához hasonlóan másnap kimenne Dániába egy fúrótoronyra dolgozni két évig. Elvégre a katasztrófát egy olyan veszélyes helyen is kell védeni, mint egy olajfúró, sőt: ott sokkal jobban! :)