4/10
napraforgó 2019 jún. 05. - 16:54:26 4/10
(3768/18028)
Emlékeztem rá, hogy Szláven helyzetéről és a Szappanos gyerekek anyjáról már értekeztünk korábban. Megtaláltam, amit a 300. hozzászólásomban február 5-én írtam.
Kb. itt tartunk jelenleg a történetben.
Azért szépen haladunk, már több, mint 4000 hozzászólást összehoztunk.
4/10
napraforgó 2019 jún. 05. - 14:45:27 4/10 Előzmény Rojita
(3767/18028)
Ha végrendeleti öröklés van, mint itt, akkora feleség nem örököl automatikusan. Talán kötelesrészre igényt tarthatna, de még ez sem biztos, mert ha nem éltek együtt már vagy 20 -30 éve, vagy ki tudja mióta, akkor ezt perrel sem igen tudná kikényszeríteni.
Mondjuk Szappanos anyuka lelépett 20, vagy 30 éve, és Kálmán meg az utolsó 2-3 évében tett szert a nagy vagyonra. Vagyis az semmiképp nem közös szerzemény, az asszonynak a világon semmi köze hozzá, még törvényes öröklésnél is megtámadható lenne az igénye, nemhogy akkor, ha az örökhagyó végrendelkezett és nem emlékezett meg a gyermekei anyjáról.
7/10
Rojita 2019 jún. 05. - 13:46:02 7/10
(3766/18028)
Bennem is az volt, h meghalt a Szappanos-anyuka, - mintha Jolika úgy mesélt volna Róla, h már nem él. Annyira sok szálon indították a történetet, h számunkra sok dolog elsikkadt. Újranézve a filmet, egy csomó új információ ugrik elő.
Azért az furcsa, h ha Kálmánt a rossz természete miatt hagyta el a felesége, az asszony miért nem látogatta a gyerekeit később? Ha Kálmán nem engedte a látogatásokat és a nőnek nem volt ereje, pénze a törvényes jogait kiharcolni, akkor később miért nem jelentkezett a gyerekeinél, amikor azok már elmentek otthonról?

Aztán, ha törvényesen nem is váltak el a szülők, akkor a feleség is örökös.
Mert az ügyvédnő meglepő bemutatkozását a 4. hónap végén kamunak tartom. Az csak megtévesztés Kálmán utasítása és felhatalmazása alapján.
4/10
napraforgó 2019 jún. 05. - 12:34:21 4/10 Előzmény svejci
(3765/18028)
Szerintem Yodika boszinak pont az volt a terve a bőrönddel, hogy Tamás megtalálja és emlékezzen. Mert ő ugye ezt is előre látta, ahogy minden mást is.....
4/10
napraforgó 2019 jún. 05. - 12:32:39 4/10 Előzmény svejci
(3764/18028)
Igen, sohasem beszéltek arról, hogy az anyjuk meghalt volna, csak arról, hogy az apjuk nevelte fel őket. Mivel Kristóf 38 évesnek mondta magát, csak később hagyhatta el őket. Ha feltételezzük, hogy kb 30 éve, akkor Kristóf már 8 éves lehetett, Mónika vagy 15 és Tibi már felnőtt, talán már nős ember. Vali azt mondta, hogy 22 évesen ment férjhez, vagy hogy 22 évesek voltak, már nem emlékszem pontosan.
Vagyis Szappanos anyu akárhol is lehet, életben is lehet és tán meg is található a lánykori neve alapján....

És arra is jól emlékeztem, hogy pontosan az hangzott el, hogy 22 éve, amikor Tibit kirúgták és az apjánál töltött kb. 6 hetet, akkor Katica már 5 éves óvodás volt. Ehhez képest visszavettek az életkorából 2 évet, többet nem lehetett, mert az orvosi egyetem 6 éves, + a szakmai gyakorlati évből is elvégzett már fél évet, tehát 25-nél nem lehet kevesebb.
Na és Tomika a 9 félévével is már minimum 24!
svejci 2019 jún. 05. - 09:32:22 Előzmény napraforgó
(3763/18028)
mert Szláven a falhoz szorítja, karját kicsavarja és Tibi valahogy egy monoklit is szerez.

De milyen érdekes, amikor Tamás számonkéri, hogy az ő cuccai, hogy kerültek Szláven fészere mellé, és szinte nekimegy a kommandósunknak, az csak hagyja magát, és menteketőzik....
Míg Tibort mingyjárt kiüti....
svejci 2019 jún. 05. - 09:28:37 Előzmény napraforgó
(3762/18028)
Vajon hová lett az anyjuk, él-e még egyáltalán?

Valahogy úgy van bennem, hogy az anyjuk meghalt....., de, most, hogy újranézem, még nem volt szó róla, vagyis a haláláról.....
4/10
napraforgó 2019 jún. 05. - 05:16:56 4/10 Előzmény Rojita
(3761/18028)
Én úgy láttam, Tamás egy régi tipusú tízezrest adott Szlávennek, azzal a szöveggel, hogy ez már lejárt, de a bankban még beválthatod. Tomi nyilván nem ment ilyen aprósággal bankba, pláne, ha már csak a jegybankban válthatta át az újabb fajta tízezresre, de Szlávennek kell a pénz, ő biztos megteszi.

Igen, Zsókának van esze, csak rosszindulatú. Habár kicsit furcsa, hogy egy eszes ember olyan baromságokat mond, hogy a fia nem látta még az apja koleszterinjét (és nem azt, hogy magas a koleszterinszintje), meg hogy vérnyomása van ( és nem azt, hogy magas a vérnyomása).
--------
Nagyon érdekes volt, hogy Mónika és Tibi most beszéltek először a szüleik kapcsolatáról és Mónika szerint az anyjuk elhagyta az apjukat, amiért olyan komiszul bánt vele, mint Tibi most Valival. Ugráltatta, kiszolgáltatta magát, semmit nem köszönt meg, soha nem volt egy jó szava hozzá, stb.
Vajon hová lett az anyjuk, él-e még egyáltalán? És miért ne élhetne, ha az apjuk is csak balesetben halt meg. Mondjuk kb. 70-72 éves és egy szomszédos faluban éldegélt idáig.
És mi van, ha Kálmán bácsi soha nem is vált el tőle, és nem is Marosi az özvegye, hanem a Szappanos gyerekek anyja?
7/10
Rojita 2019 jún. 05. - 00:09:03 7/10
(3760/18028)
Nem értettem, h Tamás miért adott még pénz Szlávennek (és honnan), hiszen a bélyeges akciókor már kifizette a barátját.

Nem értettem, h Szlávennek miért kellene nagyobb asztal? A kicsi kunyhójába nem is férne be nagyobb bútor. Aztán azzal a csővázas kisasztallal mit szerencsétlenkedett Tamás. Teljesen jól mutatta a sosem barkácsoló, városi úri fiút. (Olvastam valahol, h MT azért nem ilyen. Szokta a kocsiját szerelni.)

Nem emlékeztem erre a kolbászos - jelenetre és egész meglepődtem, mert közben hallottam, h MG hónapok óta nem eszik szénhidrátot, - de betartotta a diétáját. A kenyér csak díszlet volt a tányérján, ahhoz nem nyúlt.

Amúgy Zsókának nagyon igaza van, ahogy beolvasott a 2 ökörnek: olyanok, mint a gyerekek ezzel a "szépító-körrel". Csináljanak már vmi hasznosat. Érjék el, h lebetonozzák a buszmegállót, meg a falu kátyúit,...

4/10
napraforgó 2019 jún. 04. - 19:56:41 4/10
(3759/18028)
25. rész
Kora reggel Vali a buszmegállóban várakozik, jön Margit néni és Lujzi néni, kérdezősködnek, hová megy, mikor jön vissza. Tibi reggel Valit keresi, és mikor nem találja, ordibálni kezd és felrúgy egy vödröt. Mónika kárörvend, megérdemli, hogy a felesége elhagyta, hisz úgy bánt vele, mint egy cseléddel. Utal rá, hogy az apjuk pont ugyanígy bánt az anyjukkal, amíg az el nem hagyta (!!!)
Sándor sem alszik, ő is kora reggel Mihályt keresi. Elmondja neki, amit megtudott Anikótól és rá akarja venni, menjenek ki Ausztriába, megkeresni Kálmánt. Misi közben a titkos kolbászkészletét falja.
Attila ráveszi a fiát, hogy helyettesítse a panzióban, mert ő a kisboltban lesz Kristóf helyett.
A Varga lányok a reggeli csúcsforgalmat bonyolítják, közben Stefi elmondja, hogy önállósodni akar, turkálót akar nyitni a posta sarkában.
Kata Kristófhoz készül, átkötni a fejét. Tibi sajnálja az öccsét és tanakodik, ki verhette meg annyira. Erre Mónika elmeséli, hogy Attila sötét üzelmei vannak a háttérben, amibe belekeverte az öccsüket.
Attila új eladót keres Dia helyére, Lujzi és Margit ebbe is beleszól.
Stan és Pan eközben el akar indulni Ausztriába, de Zsóka nem engedi beszállni a férjét, amíg el nem mondják, mit keresnek odakinn. Mikor Zsóka megtudja, hogy Tibi levelet kapott Tirolból az apjától, most mennek ellenőrizni, hogy Kálmán él-e.Ezután a fiúk elindulnak, Zsóka meg gondolkodni kezd.
Szappanosékhoz beállít Dani, Katát keresi, a Gyömbér megbetegedett, jöjjön nézze meg, mert nem sikerült elérni az állatorvost. Kata így előbb a lovat nézi meg, szerinte mérgezés. Aztán azt javasolja, kérdezzék meg Jolikát, ő annyi gyógynövényhez ért, hátha tud segíteni.
A Kovács házaspár megérkezik a panzióba, Gazsi folyton morog, minek jöttek ide, stb.
Tamás elmegy Szlávenhez, megköszöni a múltkori segítséget. Szláven megínálja a kolbászából, amit Tomi örömmel vesz, hisz Vali nem adott reggelit.
Zsóka addig -addig gondolkodott, míg rájött, valami hiba van a kréta körül. Elmegy Tibihez és kéri, mutassa meg neki a levél borítékját. Aztán elcipeli Tibit a postára és megmutatja neki hova való az a bélyeg, és elárulja, hogy Szlávenre gyanakszik, hogy ő lopta el. Tibi nem érti, miért tette, hisz alig ismerik egymást. Ezután rém idétlenül Szláven után kezd leskelődni a kerítésen kívülről.
Szláven és Tamás egy nagyobb asztalt akar fabrikálni, de szerszám kell hozzá. Szláven elugrik Józsi műhelyébe, ott Tibi megtámadja. De rosszul jár, mert Szláven a falhoz szorítja, karját kicsavarja és Tibi valahogy egy monoklit is szerez.
Eközben Tamás szerencsétlenkedik Szláven kunyhójánál, anyagot keres az asztalhoz és megtalálja a szürke bőröndöt. Amikor kinyitja, megdöbben, ráismer a gyerekkori játékaira. A visszatérő Szlávent faggatja, hogy kerültek ezek ide. Szláven vonakodva árulja el, hogy ő hozta el Kálmán házából Jolika kérésére. A bőröndben van egy napló is, ami az ő babakorának eseményeit rögzítette.
Valit nagy örömmel fogadják a régi munkahelyén, a cukrászdában, örülnek, hogy vissza akar menni dolgozni.
Mónika a lovardában Józsi után érdeklődik Lalitól, aki útba igazítja, a panzióban van. Mónika ezután valami ürüggyel visszamegy a panzióba, hogy találkozzon vele.
Stefi elmegy a postára Zsókához és megkérdi, hogy a posta üres sarkát kibérelhetné-e. Zsóka rábólint.
Joli néni ad valami gyógycseppeket a ló részére, amely valóban jobban lesz. Kristóf fel akar menni Pestre, mert nem tudja elérni Pannát. Kata fölajánlja, hogy elmegy helyette. Dani ajánlkozik, hogy elkíséri. (úgy tűnik, hogy a beteg ló már nem annyira érdekes)
Az egylet ökrei úton vannak ausztriába, közben tanakodnak, hogy is van ez? Ha Kálmán él, akkor nincs örökség.
Tibi elég rémes állapotban állít be a kocsmába, Anikó rögtön zárórát csinál és elkezdi ápolni Tibi monokliját. Tibi közben elmondja, hogy az a levél kamu volt, nem az apja írta és nem Ausztiából jött. Ezután Tibi azt is bevallja, hogy elszólta magát Vali előtt a románcukról. Vali erre elhagyta.
4/10
napraforgó 2019 jún. 04. - 08:00:44 4/10
(3758/18028)
Nem oly rég vettem észre, hogy a sorozat főcímében szereplő "családfa" ágain nemcsak a családtagok "lógnak", meg valahol alul az Egylet tagjai is, hanem a fa levelei mind bankjegyek, különböző színű és címletű bankjegyek és a dal végére a "levélhullás" hatására a fa teljesen kopasz lesz. Azóta is azon gondolkodom, hogy mennyire jelképes ez, a sztori végére nem lesz egy fitying sem?
4/10
napraforgó 2019 jún. 04. - 07:55:59 4/10
(3757/18028)
Kristóf teázgatás közben Jolika néninek is elbeszélte, hogy milyen szívességet tett Attilának, hogy miért verték meg a kopaszok, aki figyelmeztette, hogy tartsa magát távol tőle. de Kálmán bá'ról is úgy nyilatkozott, hogy ő is nagy zsivány volt, meg nagy nőcsábász. És még azt is, hogy sajnos a gyerekeit sem fogta elég keményen, főleg Kristófot kényeztette el nagyon.
4/10
napraforgó 2019 jún. 03. - 20:07:26 4/10
(3756/18028)
Ha Mr. Taylornak, vagy Mrs. Brownnak szólítod, az egy távolságtartóbb megszólítás, kb. megfelel a magázódásnak. Ha csak jack, vagy Susan, akkor tegezed. De a nőknél még megvan az a lehetőség is, hogy a Miss-t odateszik a keresztnév elé, függetlenül attól, hogy a hölgy férjezett-e vagy se, pl. Miss Lilli, Miss Susan. Ez is egyfajta tiszteletet fejez ki irányában. (ezt leginkább régebbi amarikai filmeknél látni).
4/10
napraforgó 2019 jún. 03. - 19:56:27 4/10
(3755/18028)
24. rész
Kristóf reggel arra kéri Jolikát, hogy hívja el hozzá Mónikát. Jolika el is megy a panzióba, kicsit ordítozik Attilával, erre az álmos Mónika előjön a szobájából. Jolika ráparancsol, öltözzön, mert vele kell jönnie. Mónika megdöbben az öccse látványától, négyszemközt faggatja ki Kristófot, hogy mi történt.
Stefi elmegy a lovardához és felteszi a kérdést Daninak és Lalinak, melyikőjük vinné be Kárásziba? Dani hallgat, mire Lali elvállalja. Aztán meg hallgathatja Dani beszólásait. A civakodás folytatódik, amikor Józsi is megjelenik. Daninak nem nagyon tetszik, hogy a volt menyasszonya most Lali nyakába varrja magát.
Tibi megmutatja Anikónak a levelet. Anikó csodálkozik, miért egy ősöreg írógépen kopogta le az apja a levelet, milliomos létére?
Sándor a kocsma előtt kúszik -mászik, az ablakon át fényképeket készít a pusmogó Tibiről és Anikóról. Rögtön elmegy vele Valihoz és megmutatja neki a képeket, de Vali nagyon karakánul rendre utasítja, Törődjön a maga dolgával, ne őutánuk kémkedjen.
Szofi nyafog az anyjának, új, csillámos pulcsit szeretne, de Panna azt mondja, most nem telik rá. Ráadásul kap egy kellemetlen telefont, nincs meg az összes pénz, mert a bank levonta a kezelési költséget és az átutalási díjat a 6 millióból.
Sándor távozása után Vali zokogásba tör ki, majd elmegy a barátosnéjához, Zsókához a postára. Zsóka éppen Szlávent egzecíroztatja, az ellopott bélyeget keresi rajta. Vali érkezésekor Zsóka elzavarja Szlávent a levelekkel. Vali sírva panaszolja el Zsókának, mi történt, aki szemét tervet gondol ki a "kis ribanc" ellen.
Kristóf mindent elmesél a nővérének és közli, fel kell mennie Pestre, nem tud semmit a családjáról, mert Panna nem veszi föl a telefont. Fél, hogy ők is veszélyben lehetnek.
Tibi és Anikó tovább pusmognak. Tibi közli, hogy ha él az apja és Ausztriában bújkál, ő nem mehet utánuk, mert a karperece félúton pittyegne. Anikó sem mehet, mert épp csak visszakapta az engedélyét.
Mónika dühösen ér vissza a panzióba, leteremti Attilát, aki cserébe kidobja a panzióból. Mómni, megpróbálja a jutalékát kisajtolni attilából, de a férfi "nem emlékszik" semmiféle jutalékra. Mónika hazaköltözik, és a fiától megtudja, hogy az megírta a levelet és Tibi már meg is kapta, amiatt ideges és szaladgál össze-vissza.
Pannához beállít Zoli és rámenősen udvarol a nőnek. Közli, hogy a főnökével elrendezte a 750 ezret. Mónika rátelefonál Pannára és havi félmillió lakbért kér a lakásáért. Panna összeomlik, panaszkodik Zolinak,ő ezt már nem birja. A pasi lelkesen vígasztalja. Szofi hamarabb hazaér az iskolából, mert egy osztálytársa papája hazahozta, és az anyját az idegen férfival csókolózva találja a kanapén. Már épp kezdtek volna nekivetközni... Nem tetszik neki a dolog, de az anyja megígéri, hogy majd elmagyarázza.
Vali csodálkozik, hogy Mónikát ott találja, kérdi miért jött, mire Móni közli, hogy itt lakik. Tibi is megérkezik, Valit igen paprikás hangulatban találja. Ettől Tibi is ideges lesz (habár ő alapból is mindig az). Mónika levegőváltozást ajánl neki.
Anikó Sándort hívja, szüksége van a segítségére. Majd délután megbeszélik, amikor Stefi átveszi a műszakot a kocsmában.
Lali az apja szolgálati kocsijával beviszi Stefit Kárásziba. A lány egy ottani turkálót akar megnézni. A lány sok ruhát felpróbál, Lalinak nagyon tetszik.
Kristóf Jolikának panaszkodik, ő nem tudta mit szállított és ezt is csak a családjáért vállalta, mert szereti a feleségét. Jolika a zsivány apjához hasonlítgatja, majd azt mondja, nem a szerencse pártolt el tőle, hanem az akarat.
Anikó este beszámol Sándornak a levélről, meg arról, hogy úgy néz ki, Kálmán mégsem halt meg. Anikó kitalálja,hogy el kéne menni Tirolba. Sándor nagymellénnyel vállalkozik rá.
Kata fölkeresi danit, nem érti, milyen emberek élnek itt a faluban. Még a saját nagybátyja is titkolózik előtte. Úgy gondolja, szólni kéne Pannának, mi történt a férjével.
Mónika Pestre készül, Tomi szeretne vele menni, de az anyja visszautasítja. Ő azzal törődjön, hogy Tibi elutazzon Tirolba.
Este az ágyban Vali Tibit nyüstöli, nem tetszik neki, hogy titkolózik előtte. Mindent tud Anikóról, meg róla. Tibi betojik és bevallja a 22 évvel ezelőtti alkalmat Anikóval. A nő megdöbben, hisz ő csak azt látta, hogy sugdolózik a nővel. Vali fogja az ágyneműjét és kiköltözik a nappaliba. Tibi meg üti a saját hülye fejét, amiért elszólta magát a félrelépéséről.
4/10
napraforgó 2019 jún. 03. - 17:30:42 4/10 Előzmény guess.who
(3754/18028)
Nálunk úgy volt, hogy a nők nőkkel tegeződtek, a férfiak is egymással, de a nők és a férfiak egymás között magázódtak, kivéve, ha a nő kezdeményezte a tegeződést.
guess.who 2019 jún. 03. - 17:11:20 Előzmény Rojita
(3753/18028)
"Ahogy általában minden munkahelyen, mindenki tegezi egymást, függetlenül a korkülönbségekre."

Kivéve a beosztott a főnökét.
Kivéve a férfiak a nőket.
Kivéve a... :)

Egyébként sok helyen úgy van, hogy pl. a főnök-beosztott viszony egymás közt (vagy ha csak kollegák hallják) tegeződik, de ha idegen is van a környéken, akkor átváltanak valamiféle félig magázóra, amiben nem használják az úr/hölgy kifejezést és főleg a keresztneveket, de a hangsúlyon általában érezni, hogy az egész csak a külsősnek szóló álca. :)
4/10
napraforgó 2019 jún. 03. - 09:52:26 4/10 Előzmény Rojita
(3752/18028)
Erre én is felfigyeltem, csak valahogy elmaradt, hogy megjegyzést is tegyek rá.
De hasonló volt a Mónika-Dani tegeződésnél is, Mónika nem engedélyezte Daninak a tegezést, úgy, mint Józsinak és a férfi mégis letegezte. Persze az is igaz, hogy ha Mónika nem akarna tegeződni, akkor neki is meg kellett volna tartani a magázódást, mert azért annyira nem öreg, hogy lenénizzék. Jolika néni tegezi az összes fiatalt, de egy 70 körüli idős asszony megteheti ezt egy huszas, harmincas évei elején járó fiatallal.
7/10
Rojita 2019 jún. 03. - 08:12:52 7/10
(3751/18028)
Szándékosan, vagy véletlenül történt, de az utolsó ismételt (23.) résztől Szláven elkezdte magázni és "Zsóka nénizni" főnöknőjét, akit az eddigi részekben simán letegezett.

Valszeg az írók rájöttek, h így jobban tudják érzékeltetni a 2 ember közti függőségi viszonyt, (mert persze Zsóka továbbra is tegezi a fiatal férfit). Ahogy általában minden munkahelyen, mindenki tegezi egymást, függetlenül a korkülönbségekre.
Csak, hát ez így furcsa. Általában fordítva szokott történni. A kezdeti magázódás után szokta mondani az idősebb, h tegeződjenek.

Tényleg, egy ilyen "baki-gyanús" helyzetben a színész nem szokott szólni, h "Hoppá, eddig tegeződtünk." Mi történt?
Furcsa.
guess.who 2019 jún. 02. - 21:49:43 Előzmény Rojita
(3750/18028)
Az irányítószám alapján Borsod megyében, ha jól rémlik, Mezőkövesd-Mezőcsát térségében kellene lennie. Az mondjuk nagyjából stimmelne is az elképzelt "Budapesttől 160 km-re" távolsággal, ha fél szemmel erősen hunyorítva nézzük...
svejci 2019 jún. 01. - 14:58:41 Előzmény napraforgó
(3749/18028)
:)