guess.who 2019 aug. 17. - 21:06:28 Előzmény napraforgó
(4590/18030)
Szerintem semmi nem lesz ebből az Afrikás marhaságból, nem véletlenül húzzák el ennyire a sorozatban az "előkészületeket". :)
Azon viszont felröhögtem, hogy Subicz is "Maunikázik", szerintem eddig nem tette. :D
guess.who 2019 aug. 17. - 21:05:12 Előzmény amira_daa
(4589/18030)
Hát az igaz, hogy az új évad első öt része 90%-ban Tibi vergődéséről szólt. Megfigyeltétek, hogy a többiek csak egy-egy rövid epizódként tűntek fel? Mintha nem is lennének főszereplők.
Stefi "bambasága" valóban meglepő, eddig elég vagány volt, ha jól rémlik, sokat netezett a telefonján – most meg eszébe sem jut egy útvonaltervezőt vagy egy tömegközlekedős térképet megnézni, hanem inkább hívogatja a világvégén héderelő Danit?! Vicc. :D

Ellenben a munkások sok-sok percen keresztül járkálnak a képek hátterében mindenféle eszközökkel a kézben. Dolgozni egyiket sem láttam még, viszont remekül szállítják a lapátokat, nikecell lapokat, miegymást.

És mekkora hülyeség, hogy ELŐSZÖR lefestik a kaput és a "kertészkedéssel" kezdenek – aztán meg következik a belső felújítás, aminek során a sok járkálással, porral-piszokkal, törmelékkel, taposással tönkre is vágják a kertet. Gratulálok annak, aki ezt kitalálta, talán néha kimozdulhatna a belpesti panelből egy valódi kertes házba és megkérdezhetné, hogy hogyan csinálják ott az ilyesmit. :)
offtopic
amira_daa 2019 aug. 17. - 21:04:20
(4588/18030)

Maga Schwarzwald nagyon szép és hangulatos, inkább reha klinika szerintem mint rendes klinika a klinika, a szinkron nagyon jo volt Udo, igen ő eléggé mélyen benne volt a biologiában. :)) de nekem a keritések meg a táj tetszett nagyon, aztán sok sok évvel később találkoztam az egyik főszereplővel és az nagyon jot tett a lelki világomnak. Nőnemüvel :D


guess.who 2019 aug. 17. - 20:59:23 Előzmény janderka
(4587/18030)
Szerintem itt már korábban is feszegették a hozzászólók, hogy nagyon nem áll össze a Szlávenes szálban a matek a délszláv háborúról, ez a "feleség 11 évet ült börtönben" meg egy újabb átgondolatlan baromság, amit behoztak magyarázatként, de így háromszor annyi megválaszolatlan (és megválaszolhatatlan) kérdés keletkezett. :D
amira_daa 2019 aug. 17. - 20:54:06
(4586/18030)
hogy félted Laurát, szerintem tuti megoldaná a helyzetet, és Tomit inkább melegnek nézem mint Démonvadásznak. :D
offtopic
amira_daa 2019 aug. 17. - 20:28:41 Előzmény janderka
(4585/18030)

igy irom mert van egy-két rajongom itt :d és nézik ha irok, nem is tudom miért. :D :D :D

Klinika sztoriban volt nagyon erős de az orvosi vonal nem volt tul jo. Maga a karakterek voltak ott aranyosak szerethetőek és még egy megcsalásnál sem érezted hogy elönt a méreg hanem annyira jol a karakterek meg voltak irva ki voltak találva, nagyon jo a német forgatokönyvirás.


1/10
janderka 2019 aug. 17. - 20:02:31 1/10 Előzmény amira_daa
(4584/18030)
Mesééééélj!
Milyen hibái voltak anno a klinikának? És milyen sportkocsihoz volt benne kapcsolódásod?
Mesééééélj!
amira_daa 2019 aug. 17. - 19:41:51 Előzmény janderka
(4583/18030)
A Feketeerdő klinika az nagyon sok hibát elkövetett de annyira szerethető volt ( nem volt tul sok sem kevés ) hogy nem is tünik fel csak ha már az ember tényleg leül hogy akkor nézzük meg de azoknak a soriknak bájuk volt nagyon. a sportkocsis témához van egy sztorim de ez nem idevaló , de ami vállalható, hogy én találkoztam azzal a bizonyos sportautoval. De egyszer ugyis találkozunk és megdumáljuk :D Drága örökösök fanklub :D

Szerintem már nekünk mivel a drága örökösök mostanában se nem szerethető se nem izgalmas erre van időnk hogy kinagyitjuk a képeket és azonnal tudjuk hogy az ott reális útlevél személyi vagy bármi. VAgy lehetséges-e , ha kevesebb több alapon lenne biztosan jobban szeretnénk. ha pörgösebb de fele ekkora részek lennének az jobb lenne számunkra. Itt a sztori szempontjábol lényeges hogy sokáig ült börtönben ( 10 éven tul és hogy házasok voltak ( tehát Szláven lehet hogy "ártatlan áldozata a csajnak' azért ezt kétlem, de remélem hogy nem egy töketlen papucsot csinálnak Olga mellett belőle. ( de várható)

inkább ez lenne a fontos, és az hogy Tibi inkább elment volna egy másik ügyvédhez és leinfozta volna a jogaikról. AMUGY egy kérdés hol vannak a karorák a szereplőkről vagy van rajtuk? illetve ha van rajtuk akkor hol? MERT EGY-KÉT RÉSZBEN LEMARADTAK A KARÓRÁK EZT KI VETTE ÉSZRE. illetve ha Marosit figyelte meg Tibi akkkor Marosi ezt jol tudta hiszen Marosinak van gps-e a családrol igy most hogyhogy ezt a ziccert nem játszották ki? vagy volt rola szo?
" mit követnek ezek engem"
1/10
janderka 2019 aug. 17. - 19:14:11 1/10 Előzmény amira_daa
(4582/18030)
Tulajdonképpen nem szabadna ilyen véresen komolyan vennünk a dátumvizslatást, mert végülis mindegy lehetne hogy ki hány éves is KONKRÉTAN. Csak mivel az írók ezt már az elején dühítően elnagyolták, azóta is ott mocorog a kisördög az alaposabb nézők fejében, hogy akkor merre hány is az óra?! És hát ez a lebuktatási vágy is a modern idők adta eszközökből fakad . '88-ban A klinikában pl még tuti nem tudta volna senki ilyen alaposssággal visszanézni és az alkotók szemére vetni, ha mondjuk egy vágóképen más születési idő vagy diagnózis szerepelt volna a kórlapon, mint amit Brinkmann professzor a betegről annak baja kapcsán elmondott, vagy hogy az egyik nap balesetező sporautó rendszáma ugyanaz lett volna, mint a másnap segítségére siető rohamkocsié. Ezt a fajta nézői éleslátást (a gerenda méretű bakikat leszámítva) az interaktív visszakereshetőség lehetősége hozta el. A készítők nagy bánatára, akik persze figyelhetnének sokkal jobban is. Vagy éppen relevánsabban is megalkothatnák az egyes figuráikat (nem adva maguknak ekkora támadási felületet).
amira_daa 2019 aug. 17. - 18:23:40 Előzmény janderka
(4581/18030)
volt a környezetemben ilyen, de ilyen nők mindig a legjobb hapsikat fogják ki aztán szétidegelik őket - sajnos
amira_daa 2019 aug. 17. - 18:23:11 Előzmény napraforgó
(4580/18030)
gyerekkorban tuti nem házasodtak össze, ha el is követtek valamit azt is biztos hogy nem 18 alatt az egész katyvasz ahogy van, vagy az Olga ekkora csaló és majd előkerül az igazi,
amira_daa 2019 aug. 17. - 18:22:02 Előzmény napraforgó
(4579/18030)
tuti átverik őket főleg hogy nem egyszeru repjegyet sem venni és az oltások és egyebek. Nyilván ha a szereplők bevonulnak egy zöld szobába el tudnak menni Dél afrikáig.
Józsi kidobja Mónit ha kiderül hogy mi van de szerintem tul későn fog kiderülni az igazság mert Móni ugy fogja a dolgokat csinálni és az nagyobb csalodás lesz Józsinak. Józsi összejöhetne Laurával mit gondoltok?
amira_daa 2019 aug. 17. - 18:19:59 Előzmény Pünkösdi Kató
(4578/18030)
én is a bécsi állatkertig elvitettem volna őket és akor végülis afrikai téma lett volna de nem afrikában amugy csomo oltás kéne előtte
8/10
Pünkösdi Kató 2019 aug. 17. - 18:19:02 8/10 Előzmény napraforgó
(4577/18030)
Persze, hogy átverik, hiszen egy ilyen utat az erdészet még a talpig becsületes Gál Mihálynak sem fog fizetni, nemhogy még 2 másik utasnak. NEkem az jobban tetszett volna, ha Mahicsék vesznek 2 belépőt az állatkerbe. :))
4/10
napraforgó 2019 aug. 17. - 18:14:11 4/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(4576/18030)
Igazad lehet, Józsi biztos megsértődik Maunikára, mert elhallgatta a tulajdonos cserét. Nyilván szakít is a nővel és Maunika parlagon marad.

Ki mit tippel, mi lesz az afrikai útból? Ha egyáltalán elindulnak, szerintem nagyon átverik Mihályékat.
8/10
Pünkösdi Kató 2019 aug. 17. - 17:47:23 8/10 Előzmény napraforgó
(4575/18030)
Inkább akkor mi lesz, amikor Józsi megtudja, hogy Maunyikáé a panzió, Subiczé a kisbolt és még Maunyika tudott is mindenről... Bár, szerintem az lesz, hogy Maunyika vhogy kirakja Subiczot a kisboltból, Józsi miatt. Mert ha Józsi megtudja, hogy szövetkezett Subicz mellett ellene, hááát, lesz szétborulás... Bár, akkor is ezt mondtam, amikor Maunyika megtudta Attila múltját és nem szólt Józsinak. Gondoltam, úgyis kiderül hamarabb, minthogy Maunyika vallana. Tévedtem.
4/10
napraforgó 2019 aug. 17. - 17:39:12 4/10
(4574/18030)
Mészáros Piroska 1985-ben született, Olga Balentovic viszont az útlevele szerint 1996-ban. Hát ezt nagyon elírták! Mert Olga csak akkor lehetne Szláven felesége 15 évvel korábbról, ha 1986-ban született, akkor most 33 éves, de az útlevél szerint csak 23.
Így semmi sem stimmel, hisz Szláven elmondása szerint ők egyidősek voltak, mindketten 18 évesek, amikor összeházasodtak.
Jajj, RTL, ti nem figyeltek eléggé, de mi nézők igen.
1/10
janderka 2019 aug. 17. - 17:38:02 1/10 Előzmény amira_daa
(4573/18030)
Igazából lehet hogy pont hogy tök jó választás volt Mészáros Piroska erre a szerepre, mert igazán idegesítő figuraként hat rám, mint nézőre. Ízig-vérig tenyeres-talpas, pszihopatikus, kiszámíthatatlan, rejtett erőszakos, alattomos kisugárzása van. A baj csak az, hogy a valóságban ilyen ember mellett egy percig sem lennék szívesen - nem hogy napról-napra nézzem egy szórakoztató sorozat szereplőjeként.
amira_daa 2019 aug. 17. - 17:09:06 Előzmény Koztom
(4572/18030)
még több smink van Katán azt elfelejtetted :D az is változott amugy tényleg gáz
amira_daa 2019 aug. 17. - 17:05:41 Előzmény janderka
(4571/18030)
jo meglátás az egész sorozatot most Tibi vinnyogásával viszik továbbb, időhuzás