amira_daa 2019 okt. 05. - 17:44:04 Előzmény Rojita
(7130/18030)
pedig ebből a Tomi gyerekből meg a herbál szálbol annyi vicces lehetne és nem ugranak rá, helyette alszik és focizik előbbit jobban utobbit rosszabul.
guess.who 2019 okt. 05. - 17:43:10 Előzmény amira_daa
(7129/18030)
"Tomi nyomozzzon az előre láthatolag baljos leesz mert még több titok derül ki."
De gondolkodj már: mit számít, ha bármi is kiderül Kristófról? Hiszen már nem örökös, pénzt csak a Tibi/Kata pénzéből láthat, az viszont Maunika pénzét nem befolyásolja. Semmit nem számít, ha Kristófról kiderül, hogy valójában Zukai és Subicz szerelemgyereke. :)
Így viszont ha lesz "nyomozás", meg ilyesmi, az csak ugyanolyan újabb értelmetlen baromkodás lesz, mint a korábbiak. Hiszen már eddig is sikerült mindent alaposan kinyomoznia a Misi/Sanyi, a Tibi/Tomi párosoknak vagy éppen a Renike családjának is: nagy svunggal odamentek "nyomozni", elbaromkodtak egy-két részben a helyszínen bármiféle érdemi cselekedet nélkül, aztán hazamentek. :)

Érdekes, hogy az elején a debilvírus még nem támadta meg Józsit, Danit és Renátót, és az egyetlen sikeres nyomozás az övéké volt a sorozatban, amikor Józsitól ellopták a gyűrűt (először...), majd ketten-hárman visszaszerezték.
amira_daa 2019 okt. 05. - 17:43:00 Előzmény Pünkösdi Kató
(7128/18030)
ha szabály szernt nézzük Tomikának is kellett volna repülnie amikor egyedül elment a falubol és utolag vettek fel egy jelenetet hogy "elromlott az ora" aztán Tibi is amikor büncseleekedett és most kata is mivel nem jelzett az ora, szoval itt semmi szabálykövetés sincsen. Monit is ugye elrabolták igy ő is már elvileg kiesett a játékbol.
7/10
Rojita 2019 okt. 05. - 17:41:25 7/10 Előzmény amira_daa
(7127/18030)
Lehet, h Tomi, mint városi gyerek nem tudja, hogyha nem locsolja az elültetett palántáját, akkor várhatja a herbálját.
amira_daa 2019 okt. 05. - 17:39:32 Előzmény Pünkösdi Kató
(7126/18030)

sakk nem megy sajnos még neki igy büncselekményt követett el a Kriso aztán bevarrták


amira_daa 2019 okt. 05. - 17:38:38 Előzmény guess.who
(7125/18030)
ne felejsd el tomi nem Bálint gazda leszármazottja :DDD honnan tudná hogy kell magot ültetni hogy előszőr a kendert vagy magot cserépben vagy pici müanyag pohárban napon neveljük aztán ültetjük ki. Az a baj hogy az iroknak is nemcsak másolni kéne bizonyos irok sztorijait hanem utána nézni hogy megy ez amugy egyébként. :D

Móni nagyon kiborult ezen hogy akkor Kristof kakukk vagy sem. Nem tudom miért amugy.



guess.who 2019 okt. 05. - 17:34:09 Előzmény Pünkösdi Kató
(7124/18030)
"Ettől függetlenül szerintem a szabály, az szabály, Kristófnak repülnie kellett volna, hiszen nem ért vissza időben"
Így van: ki is esett! Csakhogy Tibi és Kata felajánlották, hogy a saját részükből adnak majd Kristófnak is, elvégre mégis testvérek. Maunika ezt megtagadta.
Namost az az izgalmas ebben, hogy Kristóf CSAK akkor kap pénzt, ha Tibi és/vagy Kata BENT marad. Maunika vagy Tomi ebből a szempontból indifferens, pontosabban annyiból lényeges, hogy ha kiesnek, akkor több pénz jut Tibiéknek, tehát Kristófnak is.
Megfordítva: Maunikának teljesen mindegy, hogy Kristóf a testvére-e vagy sem, hiszen Kristóf már eleve kibukott, azaz Maunika egyik esetben sem kap kevesebb vagy több pénzt. Ez kizárólag Tibit és Katát érinti a fentiek miatt, éppen ezért zűrzavaros, hogy miért Maunikának olyan fontos, hogy kicsoda is Kristóf?! :)
8/10
Pünkösdi Kató 2019 okt. 05. - 17:27:46 8/10 Előzmény amira_daa
(7123/18030)

kártyázott a lelkem?


amira_daa 2019 okt. 05. - 17:27:38
(7122/18030)
Mónikának mindegy hogyan de ki kell a tesokat ütnie. neki a pénz kell. viszont Monika jol áll nekik 204 Misi a várhato összeg ugye Tomika és Monyi. hogy Tomi nyomozzzon az előre láthatolag baljos leesz mert még több titok derül ki. Főleg ami nem derült ki. Amugy jo hogy sorozat de néha már ez a sok uj szál nagyon sok nekem. Szerintem az elcserélt Kristofos cucc helyett is van elég baromság még itt amire nem derült fény. Ha Tomi meg felmegy pestre abban nem lesz köszönet és tuti találnak egy uj tesot. az még amugy fiu helyett női testvér is lehet hiszen ha megcserélték a gyereket még a neme sem biztos vagy erről mit godnoltok?

AMugy tomi herbáljával mi van nagyon csend lett körülötte.
8/10
Pünkösdi Kató 2019 okt. 05. - 17:25:37 8/10 Előzmény guess.who
(7121/18030)
ok, a végrendelet szövegére nem teljesen emlékszem. Tehát a gyerekek nevesítve voltak, és utána még annyi, hogy a gyerekek leszármazottai? Ettől függetlenül úgy gondolom,hogy Kristófnak nem jár(na) az örökség. Sőt, Maunika még jól is járna, tehát kérdés az, hogy ebben az esetben, ha Kristóf vmilyen oknál fogva nem édestestvérük, akkor neki több öröksége lenne. Vajon Maunikából előjönne a testvéri szeretet? Hiszen amikor Kristóf majdnem repült az örökségből, akkor Maunika nem adott a sajátjából. Ettől függetlenül szerintem a szabály, az szabály, Kristófnak repülnie kellett volna, hiszen nem ért vissza időben, mint ahogy Tibinek, Maunikának és már Tamásnak is. Már vége lehetne a sorozatnak, Kata vihetné a pénzt... Lehet, jobb, hogy kapott mindenki egy esélyt, mert Kata annyira nem a szívem csücske. Kristófot kedvelem a legjobban, sajnálnám, ha repülne a sorozatból a karaktere.
guess.who 2019 okt. 05. - 17:24:41
(7120/18030)
Vadkender-ültetvény: az a vicc, hogy a második évad beharangozóiban ezt úgy emlegették, mint valami fontos szálat (még itt is volt linkelve, ha jól rémlik), pedig az egész egy rövidke epizód volt, még Tami is többet volt a faluban, mint amennyit a fűvel foglalkoztak. Tendenciózus már ez a félrevezetősdi, amit a nézőkkel csinálnak. :(
amira_daa 2019 okt. 05. - 17:23:26 Előzmény Pünkösdi Kató
(7119/18030)
Stefánia nagykoru volt és unoka és nem volt benne az örökségben és nem is volt rola szo amugy hogyha felbukkana egy-két balkézről befutott örökös ök is kapnak zsét de a doktornő Marosi adott Stefinek 102 milliot az örökségből. Mert hát volt valami elég kétségées pohárrol levett dns minta, ( ami nem is volt steril egyébként én megismételhetettem volna. )
guess.who 2019 okt. 05. - 17:22:22
(7118/18030)
De ha már Stefi:

Diával és Stefivel volt a 2. évad elején egy beszélgetés az RTL Reggelijében:
https://rtl.hu/rtlklub/reggeli/dia-es-stefi-draga-orokosok-kiss-anna-laura-pallagi-melitta-2-evad

A sorozatbeli szerepükhöz, hanghordozásukhoz és grimaszaikhoz képest nagyon meglepő volt hallgatni a két értelmesen beszélő nőt. Már úgy értem: pozitív meglepetés volt. Dia egyébként is a kedvencem (az egyik :) ), így még inkább az lett. :)
amira_daa 2019 okt. 05. - 17:21:05 Előzmény guess.who
(7117/18030)
Kristof a horvát eredetiben :D Boring story bocsika


Kristof karakterét kiirták közel 65 részre a horvát verzioban itt szerintem annyi szinházi dolga van Lehelnek hogy nehéz összeegyeztetnie igy szerintem kiirhatják simán, főleg ha valami baja lenne pl PAnnának utána mehetne intézkedni külföldre de ez tipp a horvátban lecsukták büncselekmény miatt.


guess.who 2019 okt. 05. - 17:19:17 Előzmény Pünkösdi Kató
(7116/18030)
"Stefi miért is kapott örökséget? Hiszen nem volt nevesítve. "

Ezt írtam:
"nevesítve voltak az örökösök (Stefán kivételével)"

Amúgy azért, mert akkor még nem volt ismert a kiléte. (Szándékosan nem azt írtam, hogy a létezése, hiszen mindenki tudta, hogy létezik, csak az apa nem volt ismert.) De mivel ugyanúgy Tibi felnőtt gyereke, ezért részesülhetett az örökségből.
Mondjuk ez szerintem is sántít kicsit jogilag, hiszen ha Stefán nem volt Tibi elismert gyereke az öröklés pillanatában, akkor visszamenőlegesen elég zűrös rá is vonatkoztatni az örökséget, de hát egyrészt van egy okos ügyvéd Marosink, másrészt meg ennél nagyobb ökörségek is történtek már Apátiban. :)
guess.who 2019 okt. 05. - 17:15:14
(7115/18030)
Persze, értem én, hogy most Lóbeltke azért ügyeskedik, hogy felvetesse oda Katát, már az elejétől nyilvánvaló lett, mikor megjelent Kárásziban. Viszont az ő liezonja akkor is csak egy mellékszál, amivel fölöslegesen elkenik a főszereplőket...
guess.who 2019 okt. 05. - 17:13:24 Előzmény Pünkösdi Kató
(7114/18030)
Ja, és Stefán nem "vér szerinti" gyereke Kálmánnak (az már tényleg pedofília lenne :D ), szóval nem is lehetett így a feltétel... :) Más kérdés, hogy ha Stefán (aki ugye egyrészt balkézről született, másrészt Kálmán bácsi nem is tudott róla, mikor az örökséget kitalálta és megíratta) is megkaphatta a pénzét, akkor durva lenne, ha Kristóftól meg elvennék. Mondjuk már így is elvették és csak Kata, meg Tibi jóindulata tartotta bent a játékban (vagyis a sajátjukból adtak neki részt).
Egyre gyanúsabb, hogy Kristófot ki akarják golyózni a sorozatból...

Remélem, Amira felvilágosít majd, hogy a horvát eredetiben Kristóf karaktere kibukott-e ilyen-olyan indokokkal?! :)
8/10
Pünkösdi Kató 2019 okt. 05. - 17:12:45 8/10 Előzmény guess.who
(7113/18030)
Jó, hogy a nevén van, ha Szappanos mama Kálmánnal élt házasságban, Kristóf pedig pl. Zsóka elődjétől van. Viszont, miután nevesítve vannak a gyerekek, akkor Stefi miért is kapott örökséget? Hiszen nem volt nevesítve.
guess.who 2019 okt. 05. - 17:08:37 Előzmény Pünkösdi Kató
(7112/18030)
Ha a nevén van (márpedig hivatalosan Szappanos, tehát Kálmán bácsi elismerte saját gyerekének), akkor gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy Kristóf génjei felét honnan is szerezte.
Amúgy meg Napraforgó is írta lejjebb, hogy nevesítve voltak az örökösök (Stefán kivételével), szóval onnan nézve is mindegy, hogy kicsoda Kristóf.
Magyarra fordítva: ez csak egy újabb időhúzás, amivel 4-5 részt meg lehet tölteni hülyeségekkel. :)
8/10
Pünkösdi Kató 2019 okt. 05. - 17:00:43 8/10 Előzmény guess.who
(7111/18030)
Én ezt egy párszor visszanéztem, ez a jelenet feledtette velem akár a focis baromságot is... Annyira jó volt, még több Rudolfot kérek!!