4/10
napraforgó 2020 jan. 05. - 04:13:11 4/10
(9210/18030)
Majd ha Maunikának eszébe jut, akkor Nándi ugrik egy szavára.
4/10
napraforgó 2020 jan. 05. - 04:11:57 4/10
(9209/18030)
Olvasom az esti hozzászólásokat, annyira jók, tetszenek, egyeznek az én véleményemmel. Icukát én is imádom, ahogy kissé bárgyú mosollyal értetlenkedik, de néha nagyon is ráhibáz az igazságra.
Talán a közkedveltsége miatt most kicsit többet is szerepel, mint amennyit egy takaritónőnek kellene. Habár Icuka eredetileg szakácsnő volt a panzióban, és valami sosemlátott Gabika volt a takaritónő....
És olyan jól tudja mondani, hogy "nem tudom naccsága", meg igenis polgármester úr.


Benedek alezredes univerzális beosztásán már én is elcsodálkoztam,őt ugye úgy ismertük meg, hogy beült Tibi taxijába - akkor közlekedésrendészeti alesnek mondta magát (szerintem azok nem nyomoznak, legfeljebb közlekedésrendészeti ügyekben).
Aztán, amikor Katát keresték a kórházban, akkor már valami más beosztásban tündökölt, nyomozótiszt volt, most meg úgy mutatkozott be, hogy a központi nyomozóhatóság alezredese. Na és láttuk még fürdőnadrágban, Gittát csókolgatva civilként, amiből azt hittem kihoznak valamit, na de csak annnyit, hogy Vali leégett a napon.
9/10
amira_daaa 2020 jan. 04. - 23:21:28 9/10
(9208/18030)
tényleg nem irjuk hogy szeretnénk Laurát meg Fazekast meg Nándit :D akkor hátha előbukkanak :D
9/10
amira_daaa 2020 jan. 04. - 22:52:43 9/10
(9207/18030)
:D zártláncu porno :D szerinem csak megszépült Lalinak az időszak Steffigrammával ami azt jelenti, hogy mivel nincsen nő a furotornyon és akszkétaként élnek igy még jobban vágyik Steffire, felerősődőtt az érzés benne.
9/10
amira_daaa 2020 jan. 04. - 22:51:12 9/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(9206/18030)
Marosinak a ruháit figyelem mindig, vagyis a blúzait, olyan régiesek. Miközben ő maga ad magára, mindig sminkben, magassarkú cipőben

::: szerintem elegánsan "öreges" tehát inkább örök darabokban jár és dolgozik, ez jobban illik hozzá.

9/10
amira_daaa 2020 jan. 04. - 22:48:34 9/10
(9205/18030)
Kiss Ramóna szerepe :D szerintem a végén ő viszi Danit :D a két idiota csajelől
https://www.instagram.com/p/B61EWednAdA/
9/10
amira_daaa 2020 jan. 04. - 22:46:46 9/10
(9204/18030)
Haliho, aki tévében nézi azoknak kezdési időpont változás!
A Fókusz a helyén marad és továbbra is 18:55-kor kezdődik majd. A Drága örökösök azonban 5 perccel előbb indul majd, 19:50 helyett már 19:45-kor.
guess.who 2020 jan. 04. - 19:37:35
(9203/18030)
Ők mondták, nem én: ha visszaemlékszel Danikánk ment volna eredetileg, és Zsóka ott sápítozott, hogy fél évig azt sem fogja tudni a gyerekéről, hogy él-e... Aztán ugye Laller ment a helyére, tehát a feltételek elvileg ugyanazok. Bár ha Ökörapátiban eltelt egy fél év azóta, akkor minden rendben van: írhatott végre Lalika a szívszerelmének.

Hozzáteszem: elgondolkodtató, hogy milyen jellegű lehet ez az életemszerelme-érzelem Lallerben?! Elvégre nem Stefán közelében érzi ezt, hanem szőrös-büdös-szakállas, vastagpulóveres férfitestekkel összezárva hetekre-hónapokra egy olajszagú fúrótoronyban. :)
A viccen kívül: amíg együtt voltak, pillanatok alatt ráunt Stefán a könyörgőkiskutya-nézésű Lallerra, aki amúgy nem volt egy agysebész. Ha most erre a levélre válaszul Stefán bevallja, hogy senki mást nem szeretett ő sem (teszem hozzá: hónapokig mindent megtett, hogy visszaszerezze Danit, rengeteg embert, pl. az anyját is megtaposta ezért, ezt ne feledjük!), az nem lesz túl hiteles, ráadásul mégis mi változhatott volna Laliban azóta? Elvégzett egy agysebész-olajfúró gyorstalpalót és Stefán csak arra vágyik, hogy az olajfúrásról beszélgessenek naphosszat? :)
Vagy a fél év alatt annyira iszonyú sok pénzt keresett Lali, hogy Stefán öröksége kétszer is belefér – mert ebben az esetben zsák a foltját: Stefán elalél Lali pénzétől, Lali hazajön, vesz Stefánnak két sárga óttót, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. :) Legyen így.
guess.who 2020 jan. 04. - 19:29:36
(9202/18030)
De ha tősgyökeres ökörapáti lakos, akkor HOL lakik? :) Sosem látjuk hazamenni, talán csak annyi hangzott el valamikor, hogy van egy "szuterén" a panzióban, ahol a cselédek laknak, így gondolom, Icuka is ott élhet. Más kérdés, hogy az azért nem egy nagy karrier, ha élete végéig egy sufniban kell laknia és a padlót suvickolni reggeltől-estig... :)
8/10
Pünkösdi Kató 2020 jan. 04. - 18:26:05 8/10
(9201/18030)
Igazad van, tényleg ezt monda. Én akkor arra gondoltam, hogy egy sunyi, zsebredolgozó vki. Nem lehet okos, hiszen nem gondolom, hogy ért a faxhoz, stb, hiszen Olga tanította, de szerintem nem értette. De valóban ezt mondta, de nem hiszem, hogy ő is álruhás lenne, mint Szláven.
8/10
Pünkösdi Kató 2020 jan. 04. - 18:24:14 8/10
(9200/18030)
Igen, pontosan, ahogy írod. Bár, nálam Magdi anyust lekörözte, de Jankát nem. Jankát lehetetlen, ahhoz még évekig kellene mennie a DÖ-nek. :)
8/10
Pünkösdi Kató 2020 jan. 04. - 18:21:40 8/10 Előzmény Rojita
(9199/18030)
Marosinak a ruháit figyelem mindig, vagyis a blúzait, olyan régiesek. Miközben ő maga ad magára, mindig sminkben, magassarkú cipőben van és olyan a megjelenése, modora, szóhasználata, hogy többet néznék ki a ruhájából.
8/10
Pünkösdi Kató 2020 jan. 04. - 18:16:42 8/10 Előzmény napraforgó
(9198/18030)
Tibi orvosi vizsgálata egy újabb felesleges húzás. Ha a face-en lennék, megkérdezném az alkotókat, hogy erre miért is volt szükség? Átmentünk néptanításba?? Komolyan kérdezem, csak néztem tegnap, hogy megy a drága idő(m).
8/10
Pünkösdi Kató 2020 jan. 04. - 18:14:38 8/10
(9197/18030)
Szerintem - Icuka után szabadon - Suvick nincs benne a buliban, buta ő ahhoz. Egyerűen csak kíváncsi, mindenről tudni akar, még ha nem is ért hozzá, szerintem Marosi ezért nem akarta, hogy polgi legyen. Ő egy idegen.
guess.who 2020 jan. 04. - 18:12:45 Előzmény Rojita
(9196/18030)
"Tehát, sztem az ügyvédnő, az ales, Szláven, - mind a jó, törvényes oldalon állnak, "beépültek" csak a zűrös műkincskereskedelembe."
Azért az valahol szerintem igen vékony jégen való táncikálás, hogy Marosiék beépültek az alvilági műkincskereskedelembe "jó" emberekként. Meddig tart a "jó" emberségük és mikortól nevezhetjük őket gazembereknek vagy bűnözőknek? Úgy értem: itt van ez a kamu-pravoszláv kamu-Mária-szobor: ha Szláven adja-veszi, elrejti, szállítgatja, az még "jó" vagy már bűnöző? Vagy ha Marosi eladja a maffiának, három zsák pénzt keres vele, majd lebuktatja a maffiózókat, akkor odaadjuk neki azt a pénzt, elvégre "jó" ember?

Másrészt szerintem ostobaság volt belemenniük ebben a műkincses mókába. Főleg azért, mert az alapok (pravoszláv - Mária-szobor), amikre ezt a sztorit akarják építeni, azok is hülyeségek: nem, NEM LÉTEZIK pravoszláv Mária-szobor. Olyan meg aztán végképp nem, amelyik egy sima, fröccsöntött katolikus Máriához hasonlít. Ez a Giotto-szál megint egy iszonyatos baromság, és ehhez még szakértőt sem kell alkalmazniuk, pusztán úgy is rájöhettek volna, ha beütik a "Giotto" szót a gugliba...

Ja, abban igazad van, hogy elég rosszul venné ki magát, ha arra futtatnák ki a sztorit, hogy a sztárügyvéd és a mindenhez IS értő alezredes a két főgonosz.
8/10
Pünkösdi Kató 2020 jan. 04. - 18:12:20 8/10
(9195/18030)
Subicz neve szenzációs találmány, mint Icuka. :) Honnan gondolták, hogy majd vmikor Subiczot Icuka hívja Suvicknak, mert ez még később jól fog jönni. :) Icuka egy találmány, egy jelenés, egy személyiség, tényleg öröm, amikor megjelenik. Az a kaját vigyor legutóbb, amikor Diácska ment megtépni Olgát, olyan boldog volt Icuka és még odavetette Diácskának, hogy a frizuráját csinálja majd meg. Icuka minden jelenetét nagyon kedvelem, feltehetnének egy összevágottat róla. :)
8/10
Pünkösdi Kató 2020 jan. 04. - 18:09:52 8/10 Előzmény amira_daaa
(9194/18030)
Én akkor erre a két jelenetre, mármint amikor közlik Mónikával, hogy nem tesók ÜB-val és a szobor ellopásra nem emlékszem... Nem baj. Viszont nagyon félrevezető volt akkoriban, hogy uazt a kézmozdulatot tette a tahó ÜB, mint Tibi, átvágták a nézőket...
guess.who 2020 jan. 04. - 18:05:30 Előzmény ummogo
(9193/18030)
Pedig sajnos mégis az a legjobb megoldás, hogy nem nézed. Már én is gondolkodom rajta, hogy csak elolvasom Napraforgó összefoglalóit, hogy ne kelljen látni azt a sok, kifejezetten debil figurát, az önismétlő "kalandokat"...
Ráadásul most állítólag ráerősítenek a "krimi" vonalra. Hát nem tudom, a többi "vonal" sem jött össze, kétlem, hogy krimiben egy humorosnak szánt, de alapvetően butácska sorozatnál jót lehetne alkotni. És ha mégis igen, akkor is ott van az, hogy szerintem irtó sok ember belefáradt a második évad időhúzásába, helybenjárásába és nyilvánvaló ostobaságaiba. Őket valami minőségi humorral talán még meg lehetne fogni – de a korábbihoz hasonló "színvonalon" elkövetett "krimivel" biztos nem.
guess.who 2020 jan. 04. - 17:57:40 Előzmény guess.who
(9192/18030)
(Sőt: Kristóf is Laurenciummal főként FB-chaten tartotta a kapcsolatot, ha jól rémlik, illetve a titokzatos fényképész is ott küldte neki a Lau-randiról készült képet.)
guess.who 2020 jan. 04. - 17:56:32
(9191/18030)
No, ez tényleg fura, hiszen korábban többször is csetelgettek egymással szerintem (pl. Tompika is a telefonját bújja örökké). Aztán persze Stefán komoly, géppel írt névtelen levelet küldött Danikának postán, meg Suvick faxolni akar... :) Azt hiszem, korábban megfejtettük már, hogy az ilyen, antimodern húzásokat pont azért csinálják, mert ha X egyszerűen csak felhívná Y-t és két mondattal megbeszélnék a problémájukat, akkor nem lehetne az álprobléma köré két komplett epizódot felhúzni, hülye névtelen levelekkel és hasonlókkal.