Vallásos értelmezés? :)) Hát nyilván te ihletted, mert eddig ez nem jutott eszembe. Csak leírtam azt a szót, hogy totem, és elég hülyén hangzott. Totem-tetem; hirtelen nem is voltam benne biztos, hogy mit jelent, ezért néztem meg, aztán azért ragadtam le ennél.

Arra meg, hogy a párizsi professzor nem Cobb apja, nyár óta még halványan emlékeztem, de a Kafkával való összevetésben úgy jött ki jobban, hogy õ az apa.


Ha nem a bûntudat, akkor vajon mi a Cobb-ba ültetett gondolat? Mi az, ami nem belõle ered, ami kívülrõl származik és megváltoztatta a viselkedését? Van ilyen egyáltalán? Vagy csak azt hiszi, hogy lehetséges az, hogy bárki bárkibe gondolatot ültessen el (ha ezt hiszi, akkor nyilván azt is hiszi, hogy az õ tudatát is manipulálták). De mi van akkor, ha ilyen nincs, és ahogyan viselkedik õ és Mal, az logikusan visszafejthetõ bizonyos személyiségtípusok tipikus megnyilvánulásaira? Szóval ha a filmben minden immamnens és semmi sem transzcendens? http://lexikon.katolikus.hu/I/immanencia.html

Lámcsak...nem én magyarázom a filmet "vallásosan", hanem Cobb elméje ad transzcendens magyarázatokat.

Mondjuk, esetleg még annyit: a film végén azért tökmindegy, eldõl-e a "totem", mert ahogy hazaért, az apja várta. Vagyis ebbõl a helyzetbõl nincs szabadulás.
Azt gondolta: ha elvégez egy igazán grandiózus, utolsó, hatalmas, tökéletes munkát, ha kiállja a legnehezebb próbát is, akkor megszabadul. De így, ilyen úton nincs szabadulás. Mint ahogyan a gyerekei sem tehetik tisztává.

A bûntudata valamiképp Malhoz kapcsolódott, és az is érzékeltetve volt, hogy az anyjával is rossz a viszonya. Pontosabban az anyja egyáltalán nem is fontos, meg sem jelent, nem számított.
Ezt most még lehetne csûrni-csavarni, de az biztos: ha Malhoz kapcsolódott a bûn, akkor Malhoz kapcsolódik a szabadulás lehetõsége is.

Mal találta ki a totemet. Mi is a totem? Itt éppenséggel elég érdekes dolgokat lehet olvasni róla; ez valami különös, alig magyarázható módon nyilván kötõdik ahhoz, hogy a filmben éppen totemnek nevezik a bábut: http://hu.wikipedia.org/wiki/Totem_%C3%A9s_tabu
De egyszerûbben is lehet fogalmazni: a totem a törzs õsének tekintett, s ezért kultikus tiszteletben részesülõ állat természeti népeknél. Vagy: „A totemizmus mintegy középhelyen álló vallásfejlõdési fokozat a legnyersebb fétisizmus s a szellemibb felfogásu samánizmus és politeizmus között. Annyiban csakugyan fölötte áll a fétisizmusnak, hogy nem magát a T.-et tekinti a természetfölötti erejü felsõbb lénynek, hanem azt, amit vagy akit a T. ábrázol. Csakhogy ez lehet …bármi más elõ avagy élettelen dolog, melyet az emberre nézve hasznos vagy káros, de egyáltalán hatalmas volta vallásos tisztelet tárgyává emelt az õ képzeletében.”

A filmben a bábu jóstárgyként mûködött, nem totemként. Úgy is felfoghatjuk, hogy a bábu valami istenség akaratának közvetítõje volt. Ami ellen Mal fellázadt, az istenséget szekrénybe zárta (méghozzá, ha jól emlékszem, valamiféle játékszekrénybe). De hiába, hogy õ találta ki ésõ kommunikált vele, tehát neki szólt valamiképp, a számára volt jelentése – amikor elzárta, Cobb inkább Malt pusztította el, és megszerezte a totemet; most már neki szólt az isten. Szólt vagy se….végül már neki sem volt fontos, ahogy egy idõ után Malnak sem.

Ezen még jó sokat lehetne agyalni, hogy miért totem, és miért búgócsiga az egyik nõé és sakkbábu a másiké. De talán nem olyan fontos.

Felmerült az is, hogy Cobb toteme a gyûrû. Mondjuk, oké, legyen, bár ez csak feltevés. De ha a gyûrû, akkor az is Malhoz köti.

És a gyerekek pedig azok, akikben õ és Mal már annyira összekeveredett, hogy soha semmi nem tudja õket szétválasztani.

Szóval…miközben a film egyik legfontosabb szervezõ ereje a Maltól való menekülés, Mal meggyilkolása és Mal emlékének fenyegetõ jelenléte, azaz az állandóan nyomasztó bûntudat, és az ebbõl való szabadulásként mindennek megölés és kiirtása, ami Malhoz kötné – ugyanakkor jelen van az igény a Mallal való végleges egyesülésre is, ami elmosna minden szorongást. De ez csak a gyûrû tárgyiasult voltában lehetséges (ami kör, tehát végtelen és arany, tehát tiszta); valamint a gyerekekben, akik szintén tiszták, de mégiscsak mások, nem õ és nem Mal, tehát õk is inkább csak szimbólumok. De a valóságban nincs semmiféle egyesülés, épp ezért a valóság sem kell.

(Amikor az apja azt mondja: Térj vissza a valóságba! – a gyerekekre hivatkozik. De azt is bele lehet hallani: minek visszatérni egy olyan valóságba, ahonnan hiányzik Mal).

Viszont, még felmerül: ha a gyûrû, mint totem, Mal szimbóluma, akkor Mal számára a búgócsiga Cobb szimbóluma. Valójában Cobbot zárta be a szekrénybe, Cobb ellen lázadt fel, ezért kellett elpusztítani.


Aztán, ott van még az is, hogy a Mallal való kapcsolat esendõvé és kiszolgáltatottá teszi Cobbot. Épp ezért belemenekül a férfias játékokba: építésbe és pusztításba, tervezésbe és erõszakba. Egy olyan világba, ahol a nõk csak bajt okoznak.

De egyrészt épp azt veszíti el Mal hiányában, ami a legnagyobb erõssége, a tervezést, a kreativitást – és éppen ezt kénytelen rábízni egy másik nõre (aki, mint nõ, a számára tökéletesen tabu). Másrészt nemcsak ebben, hanem minden más fontos dologban is kénytelen rábízni magát erre a nõre: azaz a maszkulin világban, ahová Mal emléke elõl menekült, csak egy másik nõ segítségével képes boldogulni.

És, ha van számára valamiféle felemás szabadulás a filmben, azt végül nem a feladat elvégzése hozza el (hiszen, ha szigorúan a feladat részét nézzük, akkor a Váróban reked a megbízójával együtt); hanem a saját magával, a múltjával, de legfõképp a bûntudatával való szembenézés, amiben Ariadné segíti.

A megoldás tehát a bûntudattól való megszabadulás.


Mondjuk, ez egyféle értelmezés. Persze egészen mást is lehet látni benne, azt hiszem.



(épp most hallgatom ezt: Dal teázáshoz. A vége:
Tisztellek, küzdesz, meg minden,
Csak valld be nekem, hogy nincsen
Szükséged immáron másra,
Csak a kezedben a dáma párra,
Hogy megemeld ismét a tétet,
Nyerjél még egy pár évet,
Csinálj még egypár dolgot,
Amit valaki fontosnak mondott)

Valójában csak azt szerettem volna megérteni, hogy milyen ember az, akirõl szól a film. Nem az volt lényeges, hogy miféle elmefutamok rohangálnak át rajta, és micsoda bonyolult konstrukciókat talál ki; hanem hogy mindezt miért teszi. Kicsoda Cobb? Aki kitalálta a figurát, az miért pont így találta ki? Mit mesélt el önmagáról?

Nem tudom, az incepciónál mire gondolsz. Nyilván nem arra, amit a film annak nevez; hiszen a film által sugalmazott incepció sokkal inkább a Mátrixra jelelemzõ, és a Mátrix után hitték el néhányan azt, hogy a valóság nem valóság. Az Eredet semmi ilyesmit sem hitet el. Amikor elõször kijöttem a moziból, arra gondoltam, talán az az üzenete, ami bennem megmarad (tehát amit belém ültet), hogy válasszam a valóságot, mert az sokkal jobb. Úgyhogy kábé két napig nem ültem gép elé (boldog két nap).
De ami leginkább megmaradt, az a fõszereplõ szorongó feszültsége. Elõször úgy tûnt, hogy ez a film érzelmileg szörnyen üres, semmitmondó. De most már úgy látom: éppen érzelmileg hatott erõsen. A szép, színes, körmönfontan csavaros és túlbonyolított jelenetek mind csak álcák és menekülések. Az a lényeg, ami elõl menekül, ami miatt logikai erõdítményeket emel - és az pedig az, ami õbelé van elültetve, amit õbelé ültetett el valaha valaki, és ami miatt képtelen megnyugodni.
Mi az vajon? Mondjuk, lehet, hogy éppen az, hogy a valóság nem jó, mindenáron "fel kell ébredni" belõle, azaz egy konstruált valóságba menekülni.
Vagy az, hogy õbenne valami végzetesen rossz; vagy talán nem is, de mások romlottnak látják, és ezért üldözik, neki pedig nincs nyugalma. Hogy tényleg rossz-e vagy sem, az szinte teljesen mindegy, a lényeg, hogy üldözik. És hogy tényleg üldözik-e vagy csak õ képzeli, mert valamiért muszáj, hogy ezt képzelje, az is teljesen mindegy. Teljesen mindegy, mi a valóság, vagyis valóság-e az, amit gondol vagy csak képzelet; mert a képzelet akkor is valóságosabb valóság, ha semmi alapja sincs.
A gyerekei után való vágy azt jelenti: a gyerekek ártatlanok. Ha velük van, ha róluk gondoskodik, akkor az azt jelenti, hogy õ egy jó ember, és nem rossz. A gyerekei megtisztítják, megszentelik, miattuk ártatlanná válhat.
Cobb az ártatlanság után fut. Azt szeretné, hogy felmentsék.
Úgyhogy az incepció, ami õbelé el van ültetve, az az: bûnös vagy és bûnhõdnöd kell.
Az pedig azt jelentené, hogy meg kell halnia. Elkapják, így vagy úgy. Mondjuk, mint az elsõ építészt, akit levetettek egy felhõkarcolóról. vagy ha mondjuk öngyilkos lenne (egyszer a fejéhez emeli a pisztolyt), épp akkor, amikor a gyerekeivel beszélne, és a hangjukat sem ismeri meg. Vagy ha Mal magával rántaná - és ez állandó veszély (mármint, hogy a halott Mal magával viszi). Vagy a rendõrség kapja el és kivégzik gyilkosságért.

Teljesen mindegy, hogy valójában elkövette-e a bûnt vagy sem; a lényeg a nyugtalanság, a rossz lelkiismeret, a bûntudat, a hajszoltság, a kivetettség, az otthontalan bolyongás. sok irodalmi példát lehetne említeni, nyilván, de legyen elég Kafka.

Hogy ki ültette el benne ezt az incepciót, azt a filmbõl is ki lehet találni, de Kafka még inkább segít: az apja.
Õmiatta nem bír kötõdni senkihez, hiába szeretne kétségbeesetten.
És ha az apja a "sátán", aki megrontotta õt, akkor ebbõl a megváltás az õ apasága, és az, hogy helyrehozza a gyerekeivel azt, amit az apja elrontott vele.

Ha még eszembe jut valami, akkor leírom.

Mihez hasonlítsam? Az nyerte az oszkárt.

Miért rontották el? Megjegyzem, egyetlen más díjazott filmet sem láttam, tehát nem tudom õket összehasonlítani. De mitõl jobb a forgatókönyve a Király beszédének?
Látatlanban egy különbséget gondolok: ez sokkal inkább az értelemre ható film volt, jó sokat lehetett töprengeni rajta, de érzelmileg üresen hagyott. Elõször feldühített, hogy micsoda üres marhaság (mûanyag); de végül egy csomó mindent ki lehetett belõle hozni, sõt segített, hogy megértsek néhány dolgot.
Gondolom, a Király beszéde épp fordítva - érzelmes és megható, de nem kell utólag összerakni, konstruálni, hogy mit is láttam. Nyilván az is mások jobb megértésére ösztönöz.

Javaslom, nézz utána a szolipszizmusnak, brain in a vatnak.
Nem nonszensz, csupán alaptalan feltevések.