Téma: Fábry

2/10
olahmiki1959 2012 ápr. 20. - 20:59:50 2/10
(196/376)
Ezt az elsõ Orbán kormány alatt elmondta Farkasházy, meg Sas Józsi is, õszintén belenézve a kamerába, és látszott az arcukon, hogy valóban elhiszik, és komolyan gondolják, amit mondanak. Aztán jött a kormányváltás, és érdekes módon továbbra is csak Orbánékat cikizték.
Ahogy a Klubrádió is, mint "ellenzéki" rádió, nyolc évig kizárólag az akkori ellenzékkel, a Fidesszel, Orbánnal, és a jobb oldallal foglalkozott. A baloldali kormányok alatt rögtön elfelejtették a sajtó meg a humor ellenzékiségérõl szóló dumájukat. Amibõl egyértelmûen kiderül, hogy eleve egy orbitális nagy hazugság volt az egész.
8/10
greghouse 2012 ápr. 20. - 19:39:33 8/10
(195/376)
A heti hetes nyolc évig a fideszt rugdalta, pedig a Nagy Favkasházyt idézve: "a humor csak ellenzéki lehet, a jó humor mindig a hatalmat piszkálja". Ehhez képest mi is volt nyolc évig?????? évente hatszor is elõvették Kaya Ibrahimot, meg Torgyánt, akik már sehol sem vannak. Gyurcsány nyolc évig volt szent nekik, akár heti nyolcas is lehetett volna a nevük.
1/10
offtopic
aggodalmas 2012 ápr. 20. - 18:23:55 1/10
(194/376)
Azért én nemcsak A sándorgyurival, de a HetiHetessel sem vonnék párhuzamot.

Ugyan nem szorulnak a védelmemre, de azt azért szögezzük le, hogy õk
legalább rendelkeznek a részleges megújulás képességével – gondolok
itt mondjuk egy Lovászúrra, egy HajduSteve-re, és végül, de közel
sem utolsó sorban Hajósra, aki vitathatatlanul új színt hozott
közéjük, fõleg egy indokolatlanul nagyképû havas, és egy
(tetszõleges jelzõ behelyettesíthetõ ;-) verebes után.

Ps. persze orbánoznak eleget, de nem olyan szánalmas
pártoskodó részrehajlással, mint mikor fábrikúr
rugdalja a döglött (döglõdõ) oroszlánokat...
8/10
greghouse 2012 ápr. 20. - 15:55:52 8/10
(193/376)
Kedves Moderátor!
Bocsásson meg, de egyszerûen nem hiteles amit állít, miszerint azért állították le a H.H. topicját, mert ott szalonképtelen hozzászólások voltak.
Ugyanis NAGYON SOK MÁS topicon is vannak szalonképtelen hozzászólások, érdekes módon azokat nem állítják le. Továbbra is fenntartom, hogy valamilyen érték alapján szelektálnak, és nem csak a trágárság alapján. Önöknek szíve joga bármit leállítani, de nagyon átlátszó, hogy "objektívek" lennének - nem azok. Most lehet engem is leállítani, mert rosszat mondtam Önökrõl. Vagy a trágárság definíciója Önöknél az, hogy "bármi, ami nekünk nem tetszik"? Úgy tûnik.
moderator3 2012 ápr. 20. - 14:14:39
(192/376)
"a "nyilván pártatlan" Port szerkesztõsége egyszerûen leállította a HH oldalát, mert zuhant. (Akkor a többi több éves sorozatot miért is nem???), Másrészt...ezt már nem folytatom mert nagyo OFF lenne."

Tájékoztatására közölhetem, hogy a H.H. topic az ott szalonképtelenül megnyilvánult fórumozók miatt lett
lezárva.

"...azért csak halkan kérdezném meg..ha az ugyanúgy régóta futó Fábryról lehet véleményt mondani, akkor a Port miért állította le a Heti Hetes topicját? Talán csak nem kötõdnek hozzájuk?

A Port moderátorai annak szabályzata alapján járnak el, amennyiben szeretné a H.H. újra nyitását akkor szíveskedjen
ez irányban a Port.hu e-mail címére javaslatot tenni.
Trágár János 2012 ápr. 20. - 11:00:37
(191/376)
Helyes!
1/10
oncogito 2012 ápr. 20. - 10:59:16 1/10
(190/376)
Csak átnéztem, amig a Viasat3-on Colombonál reklám ment, de már megyek is vissza!
1/10
oncogito 2012 ápr. 20. - 10:57:47 1/10
(189/376)
Politikai hovatartozástól függetlenül - ez a humorista teljesen humortalan.
Nevetek én bárki politikus rovására, ha jó a poén. De nincs...
Unalom, fantáziátlan, idõpocsékolás. Nem is nézem néhány percnél tovább.
Trágár János 2012 ápr. 20. - 10:53:02
(188/376)
Az, hogy Fábry nem unja még a gyurcsányozást, érthetõ. De hogy a közönség miért kacag ezen a gusztustalan fideszs.ggnyaláson... na az az igazán ijesztõ. 2012-t írunk, nem pedig 2008-at. Ébresztõ elvtársak!
8/10
greghouse 2012 ápr. 20. - 10:20:54 8/10
(187/376)
...- nem védve Fábryt, csak az ördög ügyvédjeként..- te elfelejted, hogy a Heti Hetest az ú.n. Demokratikus Charta hozta létre (fiatalok nem tudják mi az), az elsõ szabadon választott kormány idején. Akkor erõsödött meg a Farkasházy udvartartás, mai nevén Heti Hetes, mára teljesen kifulladt és ugyanúgy önmagukat ismétlik, mint Fábry, vagy (ha meglepõ is, de Fidesz-közeli) Sándor György. Érdekes módon a demokratikus kártya ellen senki nem emel szót. Ennek csak részben oka az, hogy a "nyilván pártatlan" Port szerkesztõsége egyszerûen leállította a HH oldalát, mert zuhant. (Akkor a többi több éves sorozatot miért is nem???), Másrészt...ezt már nem folytatom mert nagyo OFF lenne.
...az , hogy Fábry kifulladt, lehet, bár szerintem nagyjából most áll be arra a szintre, amit tud, és képes. Mint a hajó, mikor vízre eresztik, kicsit süllyed, kicsit emelkedik, aztán beáll. Most már majdnem beállt a köztévé átlagos, vagy annál kicsit nagyobb nézettségére (ami tudom, nem túl sok), de talán megtalálja a hangját. Fábry stílusa eleve nem köztévére való, kertévés. De mivel õt a nézetbeli kötõdései inkább erre predesztinálják, itt van, szembe kell néznie azzal, hogy kisebb lesz a nézettsége (gázsija).
...azért csak halkan kérdezném meg..ha az ugyanúgy régóta futó Fábryról lehet véleményt mondani, akkor a Port miért állította le a Heti Hetes topicját? Talán csak nem kötõdnek hozzájuk?
far vik 2012 ápr. 20. - 10:19:22
(186/376)
Fábryról nem is szólva, aki gyökér és gyáva szahar ahhoz, hogy a kormányoldalt is kritizálni merje. Egy Matolcsy vagy Sz..gyártó pedig adna lehetõséget, hogy csak a legtenyérbemászóbbakat mondjam. Pedig nem is vagyok baloldali meg szélsõjobb se. Csak a s.ggnyalást utálom.
far vik 2012 ápr. 20. - 10:16:54
(185/376)
Szõke egyre visszataszítóbb jelenség, de most már Badárral is tele a könyököm...
1/10
offtopic
aggodalmas 2012 ápr. 19. - 23:30:18 1/10
(184/376)
DE komolyan nem értem Badárékat sem, akik talán valami indokolatlan lojalitás okán,
ennyire kitartanak e mellett az egyre minõsíthetetlenebb mûsorszám mellett, holott
közös estjeik rendre teltházasak, ahol még viccesek is – ehhez persze nagyban
hozzájárul a "szóra sem érdemes mûvész" sztorizgatása is... (vö. StandUP ;-)
1/10
offtopic
aggodalmas 2012 ápr. 19. - 23:25:42 1/10 Előzmény greghouse
(183/376)
A MI sándorgyurink (aki mára valóban inkább humoralista!) tényleg nem vethetõ össze
fábrikúrral, aki ebben biztosan egyetértünk a nyomába sem ér (semmilyen tekinteben!)

...csakhogy amíg Õ azzal szórakoztatott, EZ ezzel inkább befolyásolni próbál.
Okát adva annak, hogy miért is szorul többek szerint "gyámságra" egy egész
ország (ex-köztársaság) felnõtt lakossága. Miért kell fölénk egy ilyen
indokolatlanul paternalista állam, élén egy erõs, karizmatikus (habár
komoly jellembeli hiányosságokkal megvert! ;-) vezérrel, hogy az
orosz mintára cárevicsként terelgesse birka-nyáját a mélybe...

Ps. De mondd, hogy csak én vagyok "aggodalmas" és látok bele
túl sokat a KÖZvélemény ilveténképpen törénõ formálásába...
8/10
greghouse 2012 ápr. 19. - 23:04:17 8/10
(182/376)
Csak egy dolog, sok mindenben nem értünk egyet, egyben igen, érte haragszom, nem ellene.
De egy apró kiigazítás.
Nyilván nem reprezentatív volt az utcai kérdezõsködés, de ezt nem is állította senki. Ez egy show mûsor, és ez a show része volt. Gondolod, hogy mikor Sándor György a klasszikus Burda szabásmintájával a Délinél térképmagyarázatot kért, akkor mindenkit bevágtak akit megállítod? Elárulom neked, nem. Ezt nem mástól tudom, mint Sándor Györgytõl, akivel fél éjszakát átbeszélgettünk, kisebb társaságban jó pár éve, hogy akkor is volt aki azonnal látta, hogy mi ez, és több órán át kérdezõsködött mire a tíz percnyi (egyébként zseniális és ma is klasszikus) rejtett kamerás "szkeccs" összejött. Nem mintha ez bármit levonna az értékébõl, de ez ilyen mûfaj, igen, válogatnak.
És eszemben sincs Fábryt Sándor Györgyhöz mérni, S.GY. javára. (Bár az utóbbi években már õ is szinte szóról szóra a régi poénjait ismétli, mint újakat. És ez nem rendszerfüggõ. )
1/10
offtopic
aggodalmas 2012 ápr. 19. - 22:45:40 1/10
(181/376)
Miután kellõképpen bagatellizálta a köztársaság (nélküli köztársasági)elnök
létének vagy nemlétének problematikáját, jó szokás szerint elnyomott néhány
szakállas viccet (és forrásmegjelölés nélküli netes gyûjtést;-) bemutatta
az utca emberének tematikus válogatását (mert azért valamelyest ismerve
az "átlagembereket" kizártnak tartom, hogy SENKI ne tudtá vajon mit
is ünneplünk május elsején) belerúgott a (még éppen élõ) Hornba,
és a már feloszlott szadeszbe – valamint, csak hogy ne érje
szó a ház elejét "ferenctestvérbe" is... (a "lopigálás"
jelzõt használva, ami a nyugdíjcélú megtakarításaink
közelmúltbeli "eltõzsdézéstõl történõ megvédése"
és az utóbbi pár év erõsen vitatható hátterû
közbeszerzéseit követõen azért valljuk be,
legalábbis visszás, ha nem ízléstelen!)

...de azért jutott idõ pár vendégre is:
kishazánk rúdtánc-világbajnok hölgyeire
a friss Kossuth díjas Revitzky Gabenre és
persze a Ghymesre (azt ugye ki-ki döntse el
melyikük érdemelte meg inkább az elismerést! ;-)

Persze szánalmaskodott kicsit a Szõke-Badár duó is
(értük is nagy kár, élõben legalább a jó dumájukkal
ellensúlyozzák a performance-ba hajló produkcióiakat!),
és egy mérsékelten érdekfeszítõ (HOFI után szabadon még
"56-ban kitántorgott" ) MET-es nézõtéri felügyelõ bácsikát
is hagyott néha szóhoz jutni mindannyiunk kedvenc fábrikúrja.

Amellett, hogy (nem is oly') áttételesen leb*zizta az eLeMPéseket
persze Dizájncenter ezúttal is nuku – úgy látszik, nagyszámú fellépései
mellett már AranyosiPeti sem ér rá erre a "KÖZ"szolgálati süllyedõ hajóra... ;-/

Sándor, egyre sz@rabb vagy, (pedig még tizenegy óra sem múlt el!) Én (még) ÉRTED haragszom,
nem ellened – pedig mi tagadás, mûsorról mûsorról adsz rá okot gazdagon. Mindig van lejjebb.
8/10
greghouse 2012 ápr. 19. - 22:43:10 8/10
(180/376)
...nem semmi izommunka, hogy közhelyet idézzek, nem szeretnék a csajoktól egy pofont kapni. Minden elismerésem.
A zene (nem a temetési zenekar, hanem a meghívott Ghymes) szuper volt megint, ezt hívták régebben folk-jazz-nek, vagy ki tudja minek, Ghymesnek. Mindjárt beteszem egy CD-jüket, feldobták a mûsort (mint a rúdtáncoló világbajnok csajok).
8/10
greghouse 2012 ápr. 19. - 22:13:35 8/10
(179/376)
A rúdtáncról nekünk pasiknak egy ideig még más jut eszünkbe, de én nagyon komolyan mondom, hogy szerintem ez nem semmi sport. És ha (nem akarok senki sportolót megsérteni) a karika- meg szalagdobálás olimpiai sportág lehet, akkor a rúdtánc is. Fizikailag biztos nehezebb, inkább a szertornához hasonlít.
...(az teljessen más kérdés, hogy én igen konzervatív vagyok ebben, és szerintem csak annak lenne szabad olimpiai számnak lenni, ami vagy már volt a görögöknél is, vagy szigorúan (abszolút számokkal vagy az SI mértékrendszerben) MÉRHETÕ, dehát nem az van. Mert ugyebár ha a jégtánc sport, akkor a balett miért nem, és viszont. Az biztos, hogy a rúdtánc legalább annyira lehet sport, mint a jégtánc. Ott a helyük az olimpián, ha már ettõl neccesebb ágak is vannak.)
(És nem csak azért, mert ebben mi vagyunk a világbajnokok....)
Klmarti2 2012 ápr. 19. - 21:51:59
(178/376)
Belenéztem, de már elég is belõle. Ez az egyre hülyébb szerencsétlen barom, még mindig a Gyurcsány mocskolásából akar megélni, de annyira silány és hülye, hogy nézhetetlen. Lépek is tovább...
drProktor 2012 ápr. 17. - 22:42:08 Előzmény BLM
(177/376)
"közhelynek tûnik, de nem az, hanem tény!"

Uram fia, de sok ilyen "lazagyereket" láttam elvérezni a szellem csataterén!