7/10
King Diamond 2021 júl. 20. - 21:30:41 7/10
(18/38)
Igen, kb. azt hozza, amit az első rész. Megnéztem, hogy azt hogy értékeltem, azt hittem jobbra. Nem sokat tesz hozzá a történethez, de nem is rosszabb, mint az első volt. Az eleje kifejezetten jól indul, hogy megtudjuk az előzményeket, aztán meg olyasmi lesz, mint az első volt. A színészek most is jók, Cillian Murphy kifejezetten jó, Emily Blunt kb. ugyanazt hozza, mint az elsőben, a gyerekek kicsit nagyobb szerepet kaptak most. A lények pedig kevesebbet. A vége alapján nem tudom, hogy lesz-e még további folytatása a filmnek, John Krasinski állítólag több részt nem fog dirigálni, de azt is olvastam, hogy trilógiára tervezi a történetet. Meglátjuk.
Az külön plusz pont, hogy hiába néztük ezt moziban, 4DX-ben, mivel alig voltak, így teljes mértékben élvezhető volt.
7/10
6/10
Bartosz 2021 júl. 18. - 13:49:25 6/10
(17/38)

2021-ben az már nem feszültségkeltés hogy egy 5 másodperces cselekedetet elhúznak 1,5 percig hanem szimplán idegeskedés. Az anyának meg a Marcusnak semmi értelme nem volt ebben a részben, feleslegesek voltak. Ez a folytatás csak az első részt rontotta le, másra nem volt jó. És ez nem horror, simán egy akció film. Mellesleg az első úgy ért véget, hogy a lövés hallatán megindult jó pár darab ilyen nagyothalló lóf*sz az irányukba. Ennek semmi híre nem volt itt. Ráadásul ott épphogy beindította a kis szaros a játékot ami csipogott és már hopp rá is mart a lény. Ebben a részben jóval több zajra sem jöttek...



10/6
Az első részhez képest csalódás. Igazából felesleges volt folytatni.
3/10
igavlo 2021 júl. 17. - 19:57:14 3/10
(16/38)
Az első részhez nagyon hasonló színvonalú, kb. ugyanazok a klisék, logikátlanságok, dramaturgiai hibák. Számomra kifejezetten zavaró volt, hogy a párhuzamos jelenetek közti ide-oda ugrásnál ugyanaz a zene szólt megszakítás nélkül, vagyis nagyjából egy morbid videóklipre hasonlított. Feledhető...
4/10
nikato 2021 júl. 17. - 17:51:25 4/10
(15/38)
Kissé unalmas. SPOILER: Ilyen befejezetlen a vége? Most az egész emberiséget a halókészülékkel megmentették? SPOILER VÉGE
8/10
nefefe 2021 júl. 14. - 16:32:42 8/10
(14/38)
Legalább olyan jó volt, mint az első rész. Az elsőben még minden az újdonság erejével hatott, mivel nem sokat tudtunk meg a lényekről. Ebben már az elején felelevenítették mi történt, és tudtuk miről van szó. Itt inkább az emberi drámát, a kialakult jellemeket emelték ki, meg persze a további küzdelmet a túlélésért. Szinte minden szereplő nagyot alakított, felnőttek, gyerekek egyaránt. Azért kifejezett horrorfilmnek nem nevezném, inkább Alienes jellegű scifi - fantasy - dráma - horror keverék. Jó film.
Brierley 2021 júl. 14. - 07:59:06
(13/38)
Ugyanolyan, mint az első része. Főleg a gyerekek alakítanak jól benne. Szerintem.
10/10
ForgácsAntal 2021 júl. 13. - 19:15:24 10/10
(12/38)
Nekem tetszett azt' kész!
6/10
pihes 2021 júl. 13. - 14:37:29 6/10
(11/38)
Jobban tetszett az első rész, talán csak azért, mert az újdonság erejével hatott akkor.
Igazán az első sincs már meg, de rossznak ezt sem mondanám!

6/10
6/10
User Friendly 2021 júl. 11. - 18:14:42 6/10
(10/38)
Nem jobb mint az első rész, de nem is rosszabb. Gyakorlatilag ugyanazt hozza, semmit nem tesz hozzá a történethez.
Egy hasonló harmadik részre már nem valószínű, hogy vevő leszek.
Pozitívum, hogy annak ellenére, hogy végig tökéletesen kiszámítható, pontosan mi fog történni, mégsem válik unalmassá. A párhuzamos vágások nagyon jól működnek.
Ezek a Stranger Thingsből importált szétnyílófejű izék viszont rém cikik. Ki lehetett volna találni valami más formát a lényeknek, ahelyett, hogy fantáziátlanul, szinte egy az egyben lemásolják a demogorgonokat.
6/10
Anna Dé 2021 júl. 09. - 01:45:30 6/10
(9/38)
A tátikafejűek még mindig nagyon épületes látványt nyújtanak, de egyebkent maga a film az szerintem feledhető alkotás. Egy-két izgalmas rész volt benne. 6/10
8/10
Ildikó Nóra 2021 júl. 07. - 21:30:27 8/10
(8/38)
Tetszett ez a rész is, érdemes megnézni, kikapcsolódásnak teljesen jó. Szuper, hogy Cillian M. is szerepel a filmben, jól áll neki a szerep. A szinkron most is tetszett.
9/10
Katalin93 2021 júl. 06. - 22:43:14 9/10
(7/38)
Nekem tetszett. Az tényleg idegesítő, hogy mindenki megindul amerre lát, de ezt leszámítva végre egy izgalmas film a kínálatban. Egyébként az első rész hagyott kérdőjeleket, szerintem kellett a folytatás.
6/10
Sweet-But-Psycho 2021 júl. 06. - 09:12:24 6/10
(6/38)
A film rossznak ugyan nem mondható, de a kiváló első rész után semmi újszerűvel nem szolgál. Unalmassága pedig nem elsősorban lassú tempójának, hanem ötlettelenségének köszönhető. A jelenlegi kínálatot azonban még ilyen szárnyaszegetten is feldobja...
2/10
capt.nemo 2021 júl. 03. - 05:09:10 2/10
(5/38)
már az alapkoncepciót sem értettem: egy ilyen ostoba, kiszámítható, hangratámadó fajt a legkönnyebb csapdába csalni és legyőzni.. vagy ha támadnak, zajfüggönnyel védekezni stb.. a másik: ha úgy vadásznak ránk hogy a neszeket figyelik, akkor nem csörtethetnek ilyen nagy hanggal mert akkor nem hallanak saját maguktól.. szóval ennél, kis túlzással, még a Tremors is hihetőbb volt. ez a második rész elképesztő vontatott lett, elnyújtott hatásszünetekkel. plusz eleve idegesítőek azok a filmek amikben mindenki egyformán hülye. az egyik elindul arra, a másik gondol egyet és elindul erre, a harmadik elindul az első után, a negyedik a kimegy megnézni hogy a második visszajött e már, ahelyett hogy maradna mindenki a seggén, direkte indukálják a zajt. hát izguljon értük a nehézség. legszívesebben zajt csaptam volna hogy mindenkit kinyírjanak és vége legyen végre ennek a szenvedésnek és ne legyen több folytatás.
Kutasi Kovács Zoltán 2021 jún. 12. - 16:54:24
(4/38)
Nyomába sem ér az első résznek. Időpocsékolás.
6/10
Ivy00 2020 jan. 15. - 03:53:31 6/10 Előzmény Ivy00
(3/38)
Helyesebben: jobbat.
6/10
Ivy00 2020 jan. 15. - 03:52:53 6/10
(2/38)
Biztos, hogy kellett ennek folytatás...? No meg az előzőben megoldódott az idegenek elleni védekezés, nem? Csak remélni tudom, hogy valamivel jobban hoztak össze.
Robzombi 2020 jan. 12. - 23:26:27
(1/38)
Érdekes lesz. De az is érdekes, hogy ez inkább előzmény cucc is.