8/10
Szultan10 ápr. 23. 23:22:23 8/10
(170/170)
👍🏽
Kritikán felüli 2023 aug. 10. - 14:31:17
(169/170)
A trió első interjúja 2000-ből. Nagyon édesek: https://youtu.be/EfQfMIBEBto
10/10
Predator32 2023 máj. 10. - 06:45:00 10/10
(168/170)
6 év után láttam újra, ráadásul életemben előszór a kibővített változatot. :)
Annak ellenére, hogy továbbra is azt gondolom, ez nagyon gyerekes, miután itt ragaszkodtak a könyvben leírtakhoz, s nem fabrikálták át a szereplőket, helyszíneket, eseményeket, így ez nagyon élvezetes volt. Főleg ennyi idő után.
Amit azért megfigyeltem, hogy ugyan ekkor még szóba sem került a legilimencia, de Piton már itt nézte Harryt gyanúsan, mikor az ő meglátása szerint Piton akarta ellopni a követ, satöbbi. Illetve a kviddics szabálytalanságok csoda hogy így voltak engedve, mikor az ötödik részben ilyenekért eltiltás járt, ezek meg elég nyilvánvalóak voltak. (Tudom ott benne volt Umbridge keze, de hagyjuk, minimum megszólás volt akkor is)
Az erdőben, mikor Mógus issza az unikornisvért, én nem láttam bele, hogy A - ő volt, B - hogy akkor hogyan tudott repülni fel az égbe, így már elgondolkodtató.
10/10.
8/10
Atis88 2023 márc. 11. - 10:40:58 8/10
(167/170)
Teljesen jó film, persze kicsit itt ott gyerekes, de mivel gyerekeknek is készült, így ez természetes. Meg vannak gyermekbetegségei is, de mivel egy nagy franchise első része, így ezen sem kell fennakadni. A színészek kiválóak, még a gyerekszínészek is, ami azért elég ritka és a sztori is szépen elkezd a 0-ról építkezni, már itt látszik, hogy nem egy részben gondolkoztak.
8/10
Démétér456 2022 júl. 31. - 16:01:35 8/10
(166/170)
Bájos, elragadó történet, még némi gyermekbetegséggel, amik a későbbi filmekre sokat javulnak (aztán jelentkeznek új problémák, de hát ez csak ilyen). Mondjuk aki szemet forgat azon, hogy egy gyerekfilm túl gyerekes, annak a véleménye inkább mulatságos, mint releváns.
5/10
The Cortez 2022 jan. 22. - 18:26:52 5/10 Előzmény Cirifischio
(165/170)
Igen, nem egy kategória :) A Harry Potternek az a nagy erőssége, hogy pörgős a sztorivezetése. Ezért húzott be annyi mindenkit.
Valahol kötelező olvasmány? Vagy úgy értetted, hogy a tömeg szerint kötelező ismerni és szeretni?
Cirifischio 2022 jan. 22. - 17:50:38 Előzmény The Cortez
(164/170)
Persze, ez egyértelmű, de hát az egészen más kategória:) A Barátok köztre se mondjuk hogy inkább azt nézze tátott szájjal mint pornót;):) Meg persze nem rossz a HP, magas színvonalú irodalmi értékkel bír, csak ez hogy már kötelező olvasmány, és a kifejezett hisztéria, és kizárólagosság, az taszít.
5/10
The Cortez 2022 jan. 22. - 16:50:50 5/10 Előzmény Cirifischio
(163/170)
A második rész sokkal jobb ennél, még úgy is, hogy sok a hasonlóság.
A könyvek jobban működtek. Az igaz, hogy sokan azért istenítették, mert a gyerekeket leültette olvasni, de még mindig inkább ezt olvassa meg rajongja körbe bárki, mint az A szürke ötven árnyalata divathulladékot.
Cirifischio 2022 jan. 20. - 15:26:48 Előzmény The Cortez
(162/170)
Ugyanezeket éreztem én is, kibaszott Reszkessetek betörők érzés, John Williams túltolt zenéjével, bárgyúság (oké, vegyük azt hogy kisgyerekeknek készült (bár nekik is lehetne ízléses filmeket csinálni), de akkor mi a retkes faszért van tele horrorral?) Szuper látványvilág és rengeteg remek apró ötlet, már akkor is vicces CGI. A sok fantázadús nyalánkság miatt gyűrtem le az első részt, de engem ez az egész varázslósdi nagyon nem köt le, és az biztos, hogy a második részbe már bele se kezdek. Ebben az egész HP-mániában az zavar leginkább, hogy elképesztően túl volt hiszterizálva, felnőtt emberek által is, és mennyi ilyet tapasztaltam hogy "jaj a gyerek imád olvasni, már a negyedik HP-t olvassa". Mást nem, de kit érdekel, "a lényeg hogy olvasson" (pff). És ugyanez felnőttben is. "Imádok olvasni." És mit olvastál? A HP-t. Mást? Hát,egyszer régen még a Gyűrűk urát" :D (persze az nagyon jó, de nekem senki ne adja elő a könyvmolyt, csak mert kiolvasta az összes, amúgy HP-mesekönyvet.
5/10
The Cortez 2021 dec. 28. - 02:03:06 5/10
(161/170)
Chris Columbus le sem tagadhatná ezt a filmet, mivel rengeteg a hasonlóság a Reszkessetek betörőkkel: az eleje az elnyomott főhős és az idétlen családja közti balhés kapcsolatot mutatja be, akadnak poénok meg kínos szövegek-jelenetek, szinte ugyanaz a zene (John Williams), nyálasan túlcsordulnak az érzelmek, továbbá erősen jelen van benne a karácsonyi feeling.
A gyerekszínészek teljes mértékben röhejesen alakítanak, legfőképpen Radcliffe, viszont a felnőtt angol színészek hitelesen hozzák azt, amit kell. A díszlet- valamint látványvilágot kiválóan eltalálták, ám a CGI felemásra sikeredett. Összességében azt lehet mondani, hogy a megvalósítás korrekt, de sajnos az egészet lehúzza a filmet átjáró gyerekes hangulat, illetve a főkaraktereket megformáló kölyköknek köszönhető szekunder szégyenérzetkeltés.
Leginkább a horrorisztikus elemek-képsorok működnek a legfaszábban: az ijesztő helyszínek, a darkosra vett részek + az emlékezetes jump scare mind hatásosak lettek. A sok kellemetlen pillanat közül a legrosszabb talán maga a lezárás.
10/10
comment.elfy 2021 nov. 17. - 08:42:45 10/10
(160/170)
A könyveket is szerettem és a filmeket is. Az első részt különösen, de leginkább a hangulata miatt. Abban egyetértek a korábbi hozzászólásokkal, hogy valóban gyermeteg kissé, de az is igaz, hogy itt a célközönség a kb.12 éves korig bezárólagos korosztály volt, a későbbi részekben pedig fokozatosan inkább az idősebbeket célozták meg, amint a szereplők is cseperedtek. A logikátlanságok persze feltűnőek itt-ott, de én letudtam minden azzal, hogy ez egy varázs-világ, oszt' biztos megoldották valahogy :) Jó kis film, élvezhető és szórakoztató. A zene pedig varázslatos :)




9/10
sawyerx 2021 júl. 15. - 12:33:03 9/10 Előzmény Oh jajj
(159/170)
Építettek egy liftet, mint a plázákban :)
Az oké, hogy volt seprű, de milyen úton tudott felrepülni a suliba?
10/10
Szümbül 2021 júl. 15. - 10:05:06 10/10
(158/170)
Nagyon szeretem őket. Minden HP részt sokszor láttam. Érdemes a könyvet is elolvasni. Sok olyan + van benne ami a filmekből kimaradt.
https://katfile.com/users/olli
Oh jajj 2017 dec. 04. - 01:38:23 Előzmény sawyerx
(157/170)
A könyvben ott van, hogy az egyik akadály egy repülõ kulcs volt, amihez segítségül adtak egy takarító eszközt. Azzal tudott Hermione visszarepülni.
Izgalmasabb, hogy a végén, az utolsó könyvben, a titkok kamrájába mennek le, de onnan hogy tudnak visszajönni a fõnix nélkül? :)
7/10
sorozatneked.hu 2017 dec. 04. - 00:36:17 7/10 Előzmény BBali06
(156/170)
7/10

Hosszú idõ után most néztem meg újra a filmet és szeretném megnézni a többi részét is még az idén. Aztán tervben van a könyvek beszerzése, mert még sosem olvastam õket. 16 évvel a premier után még mindig nézhetõ film és nagyon hangulatos, fõleg így karácsony közeledtével. Sajnos az elsõ részben van pár gyermeki poén, ami inkább kínos, de ha ettõl eltekintünk nem fogunk csalódni. Színészek, zene, maga az egész varázsló világ nagyon jól lett kitalálva. Amit nagyon sajnálok, hogy csak az elsõ két részhez csináltak bõvített változatot. :(
9/10
sawyerx 2017 aug. 07. - 20:48:46 9/10
(155/170)
Jaj, nem jó, "Granger, Weasley, Potter, Boyle és Malfoy".
9/10
sawyerx 2017 aug. 07. - 20:48:17 9/10
(154/170)
Ja meg a ceremónián az öreglány abc-sorrendben hívja ki a gyerekeket a Teszlek Süveghez, itt meg randomban, már egybõl a fõszereplõkkel kezdi. Értem én, hogy nincs idõ 100 gyereket egyesével bemutatni, de "H, R, H, S, M..." logikátlan az öreg McGalagony, nagyon logikátlan. Erre való a vágás.
9/10
sawyerx 2017 aug. 06. - 16:21:09 9/10
(153/170)
Felnõtt fejjel is frankó film, Chris Columbus remekül adaptálta a könyvet, jól ért a gyerekfilmek nyelvén. A kihagyott részek nem hagynak ûrt, egyedül azt hiányoltam, hogy Dumbledore nem nyögi ki, hogy õ küldte a köpenyt Harrynek. Öt másodperces kis elszólás elég lett volna erre. A zene is remek.

9/10

(Azt viszont nem értem, hogy Harry visszaküldi Hermionét, hogy hozzon segítséget, de mégis hogy a picsába? Ron ájult, egyedül nem tudja felcipelni, ráadásul ott van az emelet, amin nem tud visszamászni, mert magas és ott az ördöghurok, a csapóajtóhoz sem tud felmászni, de ha még fel is tudna, ott van a háromfejû kutya. Ez elég logikátlan, de a könyvben sincs kifejtve.)
BBali06 2017 júl. 01. - 06:49:25
(152/170)
200-dik megnézésére is elsõ osztályú volt, bár tény lassan 25 évesen ez a film már eléggé... gyerekes? Nem eltétlenül akarom ezt a jelzõt használni rá, fõleg mikor elõször láttam ezt a filmet, 9 voltam. Ahány nézés, annyi féle megfigyelésmód, most például igyekeztem a szövegre figyelni, de sok logikai hibát nem találtam, mivel alapból a könyvet ,,másolják", ezért itt nem is volt erre gond. Majd jön még film, ahol nincs értelme a fél szövegnek... (5.-tõl fõleg)
10/10
8/10
Csumbi 2016 dec. 03. - 20:23:31 8/10
(151/170)
A Legendás állatok és megfigyelésük után úgy döntöttem, hogy újranézem a Harry Potter szériát, amit a Harry Potter és a bölcsek kövével el is kezdtem. Õszintén szólva egy másodpercre sem emlékeztem az egész filmbõl, ezért majdhogynem úgy éltem meg a filmet, mintha elsõre láttam volna. Egész más hangulata volt ennek a filmnek, mint a Legendás állatoknak, sokkal gyermetegebb volt, ami engem kicsit zavart (csak úgy mint a poénok a Marvel filmekben). Én szeretem, hogyha a filmek ténylegesen komolyak, ezért is tetszenek jobban a DC filmek. De hogy visszatérjek az eredeti témához: nagyon tetszett a film, a karakterek mind izgalmasak, és a zene is kitûnõ volt, de sajnos az a pár gyermeteg jelenet leviszi a film értékét. 10/8.