kiváló

A kezdő képsorok sárgásan érdekestelen abszurdolgatása után határozottan az volt a benyomásom, hogy ezt nekem nincs miért tovább néznem. Mielőtt azonban végleg lemondtam volna róla, beleolvastam az itteni elismerő hozzászólásokba, melyek alapján aztán újból rászántam magam és végignéztem. Ugyan volt benne annyi szellemes, mosolygtató és elgondolkodtató, hogy ezt végülis nem bántam meg; de még jobb lett volna az első benyomásomra hagyatkozva kihagynom.

Amit én művészetként tudnék értékelni, ahhoz ennek nem sok köze volt, de ez nem is lehetett a célja ennek a többször unalomba hajlóan rosszérzetű műfaji középszerűségnek.

Zseniális film, operatőri munka, hangulat, apró részletek nagyon tehetségesen ki vannak dolgozva! Karekterek is eszméletlenek :)

Szófosásban szenvedsz?! :) Megmondom őszintén,hogy ha annyi időm lenne---mint amennyi időbe az irományod elolvasása kerül--akkor inkább a filmet nézem meg. Soha sem olvasom el a " hosszú irományokat" = felesleges, hülyeség! :)

hű-ha! ekkora terjedelmet egy újság hasábjain is nehéz lenne kiérdemelni!

Királyság ez a film. Az egyik buggyant, a másiknak néhanap elborul az agya. Kicsit ironikus, kicsit szatirikus, kicsit abszurd és mellesleg tökéletes.
Azt hittem nem vagyok pedofil. Sőt, nem igazán helyeslem, ha a nőkön jelzés értékű pamacsok sem maradnak szőrtelenítés után. De! Ez a Suzyt alakító kislány esküszöm, hogy elcsavarta a fejem. Még a szereposztás is felülmúlhatatlan ebben a filmben.

Ez az összefoglaló legalább annyira tökéletes volt, mint a film maga. Köszönöm azt a nem kevés idõt, amit
rászántál.

Ez fantasztikus volt. Elvarázsolt, lekötött, lebilincselt. Elgondolkodtatott, megmosolyogtatott, és csak vitt - vitt valahová. Szuper mesélés, szuper képi világ. Nem is tudom mit írjak. Ezt meg kell nézni. Ez úgy ahogy van profi.

ez nekem is nagyon bejött, Bruce Willis, a közepesen buta (és ezzel megbékélt) vidéki rendõr, aki nem csinál látványos hõstettet, azon túl, hogy elvállal egy lényegében árva fiút (mindennapi hõstett).

Ezt a filmet nem lehet kihagyni, úgy kerek egész, ahogy van. És micsoda szereposztás!
Kevesebb lennék, ha nem láttam volna...

Nagyon jó film, ma újra megnézem. Szerencsére az m2-n lesz, reklámokkal nem nézném. Willis közönséges emberi szerepben és kinézettel, ez csoda! Utálom, de így elviselhetõ. A kislányra nem kellett volna (ennyi) smink szerintem - sajnos egyre fiatalabban mázolják már magukat. :(

Az egyik legjobb film, amit valaha készítettek.

szerintem a Nagy Hal egész jó párja a filmnek, de a Forrest Gump más mûfaj, az nem misztikus realizmus.

Én is imádom ezt a filmet, egyszerre lenyûgözõen aranyos (a rozsdás horogból készült fülbevaló után a lány: "most a másikat is") és az apró részletek tömegében zseniális.

Egyértelmûen zseniális film.
Nekem az apróságok tetszettek benne, pl. hogy mindenki teljes természetességgel hívja Gyámhivatalnak a szigetre érkezõ nõt, vagy hogy a cserkészparancsnok asztalán a kép megváltozik: a film elején még a másik cserkészparancsnok, mint példakép jelenik meg, a végén meg már a telefonkezelõ-lány portréja van ott. : - )
Az is nagyon tetszik amúgy, hogy az utóbbi két karakter vonzalmát csak apró jelekkel ábrázolták, aki nem figyel, az lehet, hogy észre sem veszi ezt.

Érdekesebb lett volna, ha esetleg Nagy Hal vagy Forrest Gump stílusban készült volna a film. Így szinte az egész film alatt az az érzésem volt, mintha teljesen retardáltak szemszögébõl menne az egész és önmaga karikatúrája lenne a film. Vagy kicsit olyan Zsfilm és díszletek között készült (színház?) film érzésem volt. Nem igazán tudtam mire vélni így az egészet...

Sokan ajánlották, hogy nézzem meg Wes Andersontól a Grand Hotelt is. Ezek után erõs kétségeim vannak afelõl, hogy tetszene. Vannak olyan rendezõk, akiknek sajátos egyedi stílusok van. Ez vagy tetszik valakinek, vagy nem. (Mint pl. Q.T. akinek két filmje kivételével az összeset nem kedvelem vagy egyenesen utálom és unalmasnak tartok.) Szóval láttam egy WA filmet, de lehet, hogy ez volt az utolsó (elõtti)... Számomra egyszer nézhetõ és hamar felejthetõ film.

kb háromszor láttam eddig, és minden alkalommal elvarázsol :)
a "fricskákat" eddig nem figyeltem, de most már menni fog.
ma esti program. elõre örülök :))))

Full OFF/ON, Total SPOILER:

--------------------------------------------------------------
Kizárólag a film megnézése után olvasandó vélemény!
--------------------------------------------------------------

Nos felebarátaim, ismételten egészen máshonnan közelíteném meg a kérdést.

Ez a film maga a film mûvészete, és még csak véletlenül sem filmmûvészet. Ez a film igazi mûvészet, de a legkevésbé sem mûvészfilm. Ez a film nem azért született, hogy szeressék az emberek, vagy értékeljék, hanem azért, hogy azok ismerjenek magukra, akik tudnak <i>gyermeki, õszinte, igazi</i> (nem kívánt törlendõ, aláhúzandõ) szeretettel szeretni a mai világban, akik tudnak másokat az érzelmek alapján is érteni és értékelni, akik elismerik azt, amikor valaki képes áthágni a képi határokat abban az értelemben, hogy képes arra, hogy valódi érzelmeket írjon le, és hogy képkockákba több szinten is félelmetes mennyiségû érzelmet írjon bele.

Éppen ezért látható a törésvonal a véleményekben is:

Van, akinek vannak érzelmei és vannak, akik azt hiszik, hogy vannak IGAZI érzelmei. Mert ez a film beza kõkeményen elválasztja egymástól az ösztönlényt és az érzelmi lényt. Nem szeretnék errõl többet írni, mert aki ezt érti, annak minek, aki pedig nem érti, annak fõleg minek.

Akkor elõször a film történetérõl írnék.

Szóval, a film története valóban nem túlságosan bonyolult, node miért is lenne bonyolult? Itt a gyerekek világáról van szó, a gyerekek érzelmeirõl, az pedig roppant egyszerû, fõleg akkor, ha szeretrõl van szó. Pont az a lényeg, hogy ebben nincs semmi bonyolítás, csak egyszerûség, pusztán egyszerûség abban a formában, hogy valójában merik is megélni az érzelmeiket. Nem véletlen ebbõl a szempontból az, hogy a film történetét a rendezõ a hatvanas évekre datálja, hiszen te, kedves nézõ, TE el sem tudod képzelni azt, hogy ILYEN ÉRZELMEK MÉG MANAPSÁG IS LÉTEZNEK. Mert ez errõl szól. Csak tessék belegondolni, hogy valójában a filmben milyen kíméletlenül bemutatta a rendezõ azt, hogy mennyire nem volt más a világ akkoriban: Repülõvel kerestetik a gyereket, walkie-talkie-val kommunikálnak, a cserkészek még a morze kódokhoz is értenek (nem anakronizmus, a cserkészélet része volt akkor is, sõt talán még ma is!), vagyis nem sokban különböznek például a gyerekek keresésére használható módszerek a mai módszerektõl. Ma is csatárláncban vonulnának fel, ma sem feltétlenül vonnának be komolyabb erõket a keresésbe egy BIZTONSÁGOS SZIGETEN, ahol pusztán a sziget méretei alapján tudható, hogy nem lehet annyira elszökni, hogy ne lehessen valakit megtalálni, ugyanakkor nem is lehet annyira elszökni, hogy bármi valós baj érhesse a gyerekeket.

Hasonlóképpen lehet teljesen valós élmény bárki számára, aki akár Amerikában volt cserkész, vagy Magyarországon KISZ, vagy úttörõtáboros, hogy mennyire veszik komolyan ezt az egészet: Senki sem veszi komolyan. A látszat meg van, az alakizás meg van, a lefokozás meg van, de egyebekben akármit lehet csinálni, mert úgysem veszi senki komolyan az egészet. Üljön csak nagymotorra a gyerek, az se baj :)

És mindez fõleg azért nem baj, mert az egész film egy olyan csodálatos szürreális jelmezbe volt beburkolva, amit filmen kifejezetten csodálatos volt látni. Számtalan jelenet volt ugyanis, ami inkább arra hasonlított, mint amikor egy szürreális festmény életre kel, ezekbõl pedig annyi volt a filmben, hogy szinte lehetetlen felidézni mindet, akármennyiszer nézi is meg valaki a filmet.

Szürreális túlzás volt például a kétszeri(!) villámcsapás, egyszer amikor a mezõ közepén csap bele a fiúba, aki felmászik a legmagasabb pontra, egyszer pedig akkor, amikor a templomtorony összedõl, és ott lógnak hárman a kötélen - elõször úgy látszódva, hogy ott haltak meg, utána meg mulatságosan, hogy ott lógnak és majd lemásznak.

És innentõl talán el lehet kezdeni a filmes fricskákra utalgatásokat:

- az elsõben ugyanis a Highander jelenet lehet bárki számára ismerõs, amikor Kruger ugyebár a kardjával fogja meg a villámot és kutya baja sem lesz,
- a második esetben nem is a villámcsapás a lényeges, hanem az, hogy a következõ jelenetben a templomtorony mintegy véletlenül pont egy bogárra zuhan, amelyen ebben a formájában éppen egy germán páncélos lövegét mintázza meg, ami nyilván nem véletlen képi utalás,
- egyértelmû utalás a Remény rabjaira az, amikor a sátorból eltûnt gyerek keresése során UTOLJÁRA nézik meg a sátor falára ragasztott papírdarabot, amirõl ordít, hogy nem oda való - és amögött ott van a kivágott luk. Ennél szürreálisabban bemutatni annak a szökésnek a képtelenségét talán nem is lehetett volna.

Többet most nem írnék, érdemes végignézni újra a filmet, hogy mennyi ilyen van benne :)

Namármost, továbblépve ezen, nézzük meg a további képi beállításokat, azok abszurditását:

- amikor a mesélõ a hídon jelenik meg és elmeséli, hogy merre mehettek a gyerekek, akkor pontosan úgy van beállítva a jelenet, mintha egy TÖRPE lenne a hídon, mert az arányok pontosan ezt adják ki,
- hasonlóképpen abszurd a jelenet az is, amikor mentik ki a fõfõ cserkész parancsnokot, és közben az egész sátortáboron lép át Edward Norton: Egyszerûen zseniálisan játssza meg a térlátás hiányát a 2D vásznon Anderson, az egész kép bár összeáll, de mégis teljesen szürreális.
- a "rendõrségi épület", ami valójában pont olyan, mintha lego kockából lenne összerakva, az pedig, hogy a tetején még a sziréna is fel van szerelve, az egyértelmûen egy GYEREK Lego építményre emlékeztet (vö Lego 361 készlet),
- a cserkész sátortáborok precíz kialakítása annyira zavaró a térben, hogy eldönthetetlen, hogy makett, méretarányos, vagy valós kialakításról van szó,
- a sátrak belsejének mintázata, amely sokszor szinte elvágólag vonalban folytatódik a Norton ruházatán, vagyis olyan, mintha egyszerre emelkedne ki és olvadna bele a képbe. Azaz, oda tartozik, oda való, nem is tudja magát igazából a "szereptõl" megkülönböztetni, hiszen amikor a gyerekek rákérdeznek, hogy "mi a rendes foglalkozása", akkor valójában inkább cserkészvezetõnek tartja magát, mint tanárnak. Vö: Don Juan de Marco, amikor a pszichiáter kibillen a megszokott szerepkörébõl és már a szerepét kezdi el élvezni és végre elkezdi élni az életét,
- a korábbi nevelõszülõk lakásának sárgasága (irígység színe!!), amiben szinte minden szürreálisan sárga, vagy sárgás, iszonyat nyomasztó hangulatot árasztva,
- azon képek, amikor a kép középen osztva van, és az egyik oldalon a rendõr, a másikon a gyámügyes van szinte szimmetrikusan elhelyezett lábakkal: Egyszerûen olyan kép, mintha festmény lenne, szinte már már a klasszikus aranymetszés szabályai szerint megszerkesztve,
- a cserkésztábori templom, ami részben sátor, részben fa, de egészében egy hatalmas katedrális színpompáját mutatta be, ahogy azt is zseniálisan mutatta be, hogy ebbõl a történet fõszereplõi (az ifjú pár) igazából nem sokat jegyeznek meg, feltéve, hogy komolyan házasságkötésrõl van szó, és az ehhez tartozó lelkiállapotról,
- amikor kimentik a srácot a lakókocsiból (soha nem mutatják kívülrõl, DE MÉGIS ÉRZÉKELTETIK A BERENDEZÉSSEL: ZSENIÁLIS!) és úgy mutatják be a "szökést" a bukóablakon keresztül, mintha az hatalmas csõszerûség lenne, avagy amikor a ház aljából szöknek ki a kicsi pinceajtón keresztül szépen libasorban - egyszerûen bûbájos,
- amikor a templom orgonájánál rókajelmezben vannak, de kimarad a sapkának a farokrésze...

Zseniális képek, beállítások: festmények, amelyek életre kelnek. Szinte azt is lehetne mondani, hogy valójában egy életre kelt diafilm az egész - ha nem lenne inkább csak ÁTKÖTÕ szerepe ezen képeknek a történetben.

No és természetesen ehhez a részhez tartozik még egy igen lényeges rész: az, amikor a srác festi le a barátnõjét, miután minden rendbejött és már rendõr ruhában van: az, hogy a srác ekkor már:

NEM A BARÁTNÕT FESTI LE, hanem azt a helyet, ami már nem is létezik, azt a sátrat, azt a képet, ami leginkább fénykép minõségû. Mert bizony, igen gondosan ki volt dolgozva az a filmben, hogy az az öböl addigra - már nem is létezik. És bár megemlítették korábban a filmben azt, hogy remekül fest, ennyire jól nem festhet. Olyan szép, idelizált lett a sátorkép, amit a filmben is bemutattak ebbõl a szögbõl nézve, hogy talán még a képkocka is onnan van bemontírozva festmény gyanánt.

Ez pedig rengeteget elmond, sokkal többet, mint amit pusztán a film megmutatna, vagy ami elsõre bárkinek az eszébe jutna, akinek nem volt hasonló élménye. És szerintem eddig a gondolatvilágig rajtam kívül kevesen jutottak el.

Ez pediglen az, hogy ennek a mesének NEM HAPPY END a vége.

Jól tetszettek hallani. Nem elírás, nem félreértés, ez a történet nem boldog véget ér, mert nem érhet boldog véget.

Mit is lát ugyanis a felületes szereplõ? A pár elérte célját, a srác ott lehet a házban a lánnyal, festegethet, jön másnap is, a lány is ott fog ülni minden nap - minden tökéletes.

És ahogy mondani szokták: Mi sem állhatna ettõl távolabb.

Hiszen mi is a valóság?

A srác alapjaiban változott meg, a korábbi lázadó helyett immár A REND ÕRE, hiszen rendõr egyenruhában van, aminek természetesen éppen az a jelentése, hogy MEGVÁTOZOTT. Hiszen valójában ez a srác: Rendszeretõ, sõt mi több, kifejezetten a rendet, a rendezett életet kedveli


Amikor odamegy, akkor már bemehet a házba, várja az új nevelõapja, elfogadott, hogy ott van...

ÉPPEN EZÉRT EZ A TÖRTÉNET VALÓJÁBAN SZÁMÁRA MÁR NEM ÉRDEKES.

Ezzel persze még nincs tisztában, hiszen gyermek, gyermeki énje még mindig éli, átéli a nemrég történt varázslatot, nem akarja elengedni, de valójában az, amikor már "szabad" találkozni a lánnyal, az már nem ugyanaz.

Ezt érzékelteti az, hogy a házban valójában semmi sem változik meg, ugyanazzal a kameramozdulattal zár a film, amivel indult (keretes történet!), azaz azzal, hogy a lány UNOTTAN ül az ablakban, mintha mi sem történt volna. A szülõk továbbra is végtelenül távol vannak a gyerekektõl, amit újólag érzékeltetnek azzal, hogy MÁSIK SZINTEN VANNAK, illetve, hogy megafonnal értekeznek (értsd: TÁVOL ÁLLNAK EGYMÁSTÓL) továbbra is, de ez valójában a lánynak megfelel. A lánynak ugyanis - a látszattal szemben - valójában egyáltalán nincsenek érzelmei, õ sokkal inkább ösztönlény, amit - mások véleményével ellentétben - szerintem kifogástalanul illusztrál az a jelenet, amiben a fiú megfoghatja a melleit és a lányt nem zavarja az, hogy feláll a fiúnak. Ezzel szemben: A fiút mindez zavarja. Õ ugyanis érzelmes, számára az érzelmek nagyon fontosak.

Éppen EZÉRT mászik be az ablakon, miközben már az ajtón is bemehetne, mert próbálja magát stimulálni, elõhozni az érzelmeket. És pontosan ezért történik meg, az, hogy a film közepe táján még azért háborodnak fel a szülõk, hogy "aktokat is fest", amit egyébként be is mutatnak a filmben egy bárgyú, primitív rajz formájában. Ez pediglen azért érdekes a számunkra, mivel ugye a fiú rajztehetségét külön kiemelték, ennek ellenére ez a fajta szexuális fantázia teljes mértékben hiányzik belõle, de még csak a minõségi rajzolás igénye is. Ehhez képest az, ahogy a sátortábort megfesti, az világosan mutatja, hogy számára AZ VOLT AZ ÉLMÉNY, nem pedig a lány. Ez az egész nem a lányról szólt, hanem arról az érzésrõl, hogy szabad volt és boldog.

Ezt azonban ez a fiú NEM emellett a lány mellett fogja megélni, mert emellett a lány mellett ezt nem fogja megélni. Ez a lány ugyanis nagyon sérült, amit nem csak az ollóval szúrt felületi sérülés jellemez (halálos lenne ha tényleg mélyen szúrt volna azon a helyen), hanem leginkább a teljes mértékû érzéketlenség, amivel a házassághoz, vagy egy párkapcsolathoz állna. A fiú sokkal érzelmesebb és teljesebb életet él annak ellenére, hogy árva.

Ha úgy tetszik, a film furcsa módon még azt is bemutatja, hogy adott esetben egy ÉRZELMI SÉRÜLT gyerek nem szükségesen az árvaságból, hanem sokkal inkább az érzelmi sérült, érzelemmentes családból származásból jöhet létre, amely adott esetben éppen azzal termelõdik újra, hogy egy érzelmes fiú egy érzelemmentes, vagy sérült érzelmekkel rendelkezõ lánnyal kapcsolja össze az életét. Nem tudom, hogy ez Anderson életére jellemzõ lehet-e, nem olvastam utána, de nem tartom kizártnak, hogy átélt valami hasonlót, mert nagyon találóan mutatja be ezt az érzelmi szituációt.

A film tehát ezért NEM LEHET Happy Enddel záruló történet, mert ha együtt marad a pár, akkor a fiú abba tönkremegy, mert elpusztul a fantáziája egy ilyen kapcsolatban, ha pedig szétválnak, akkor mitõl lenne ez a sztori happy end?

És akkor most pár szót a filmrõl - úgy általában.

Ebben a filmben (ellenétben a The Grand Budapest Hotel-lel, továbbiakban TGBH) jól vannak adagolva a Monty Python stílusú rajzfilm effektek, ennyinek, pont ennyinek és pont így kell adagolva lennie, hiszen EGY GYEREK ezeket sacc/kb pontosan így rajzolná fel.

És ha már szóbahoztam, nos igen. Szóval, ez a film valahol pontosan bemutatja azt, hogy mirõl szól manapság a filmgyártás és mirõl szólt mindig is az Oscar. Nekem volt szerencsém elõször a TGBH-t megnézni és utána ezt, oszt pontosan azt írtam véleményként, hogy nekem az jött le belõle, hogy ha kihúzzuk a két teljesen oda nem illõ fasisztázást akkor abból a filmbõl nem lett volna Oscar díjas "alkotás".

Hát most, most már biztosan állíthatom, hogy a két "fasiszta" volt az, ami Oscart ért, ez a film ugyanis magasról, és minden szempontból veri azt a filmet, ami ugye nem volt más, mint egy közönséges Gyalogg Galopp koppintás - csak még annak is gyenge. Ha úgy tetszik, lehet más párhuzamot is hozni, lásd a Hernádi féle zseniális Valami Amerikát, ami után szánalmas utánérzés volt már csak a Magyar vándor. Na ez is pont ilyen, valójában a TGBH a szánalmas utánérzés, amiben semmi nincs, ami ebben a filmben meg van, viszont minden megvan ebben a filmben, ami abban nincs.

Kivéve a két fasisztázást. Ez pedig valahol nagyon szörnyû és nagyon borzasztó, fõleg akkor, ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogyha ezt a történetet mondjuk a Pixar, vagy a Disney vitte volna rajzfilmre, akkor most hozsannáznának a rajzfilm(!) effekteket(!) látva azok, akik most "nem értik a filmet", hogy milyen zseniális.

Talán ez a film legnagyobb problémája sokak számára, ez egy rendkívül egyszerû film, ami a maga tökélyében mutatja be az ELSÕ SZERELEM témakörét, a gyerekek szempontjából szürreálisan bemutatva a felnõttek világát, annak abszurditását és képtelenségét, amibe az is beletartozik, hogy EGY HÁZASSÁGOT MÁR ÕK SEM VESZNEK KOMOLYAN, hiszen azokat is összeadják, akiket nem kellene. Vajon mi az abszurdabb? Az, hogy a gyerekeket összeadják, vagy az, hogy lassan a delfinekkel kötendõ házasságkötésért is csoportok fognak alakulni?

Az egész világ szürreális, csak a gyerekek szempontjából egyszerû, illetve, azok szempontjából egyszerû, akik képesek az érzelmekkel nézni és az érzelmeket figyelni. A világ akkor se lesz egyszerûbb, akkor is zavaros lesz, akkor is érthetetlen lesz számos dolog, de mégis lesz egy egyszerû veszérfonal: A szeretet.

Erre a filmre rá kell tudni hangolódni, majdhogynem flow állapotban érdemes nézni, ha önmagában nem visz be valakit ebbe az állapotba. Amennyiben ez nem sikerül, annyiban javaslom a film megtekintését két vörösbor jóízû elfogyasztása után, amiben már nem akar valaki gondolkodni, hanem csak meg akarja nézni ezt a filmet úgy, mintha egy kiállítás képeit nézegetni, egy egyszerû stációt, amiben az emberi lét mélységeit és szépségeit.

Ha pedig ez nem jön le valakinek, akkor ebben az esetben a hiba igazán nem a készülékben, vagy a rendezõben van, hanem abban, hogy vagy soha nem mert valaki igazán gyerek lenni, vagy már régen elfelejtette, hogy milyen is volt az, amikor rá tudott csodálkozni a világra és az érzelmei irányították az életét. Mert az élet szépsége éppen az érzelmek megélése, azon megfoghatatlan, sehová sem igazán besorolható érzelmeké, amiket ez a film valami hihetetlenül szépen és tökéletesen bemutatott. Ez még csak nem is érzelmi IQ-ról, meg normál IQ-ról szól, mert még azzal sem akar foglalkozni.

Ez a film egyszerûen úgy tökéletes, ahogy van.

Vagy érzed, vagy sem.

Ha érzed, 10/10, ha nem érzed, 1-2/10.

Ki tudja, nem csak ezen múlik, de az érzelmi intelligencia mindig jól jön.