hanguktaekwondoo 2018 dec. 18. - 19:50:31 Előzmény Éva Vidéki
(116076/120436)
Előző inkarnációból megmaradt emlékek alapján tudja, mi a dolga.

A gyerek kb. 2 éves korában "érkezik" meg teljesen a testébe. Addig sokan, úgymond ki-be járkálnak -régebben a nagy csecsemőhalandóság, nem fizikai szintet vizsgálva, ennek volt betudható- és erősen hatnak rájuk az emlékek.
Sajnos, az erősen materialista nyugati vagy nyugatot majmoló civilizációkban szocializálódott "felnőttek" -idézőjelbe téve, mert sok szülő roppant ostobán viszonyul alapvetően értelmes gyerekéhez- nos, ezek a felnőttek, gyerekbeszédnek, butaságnak, képzelgésnek tekintik azt, amit a gyerek nagyon gyorsan megtanul a szülőknek NEM elmondani,
hiszen látja, hogy nem hisznek neki és vagy nem veszik komolyan.

1987 óta, majd 2000 után a Föld rezgésszámának növekedésével párhuzamosan és ebből is kifolyólag is egyre több olyan gyermek születik, akik tisztán emlékeznek és sokan közülük ezáltal a feladatukat is tisztán látják.
Annyira természetes mindez nekik- vagy éppen csak az impulzus van meg bennük, mit kell tenniük- hogy nem kajabálják szét emlékeiket, melyek gyakran a tudatalattiba gyorsan be is szunnyadnak, legkésőbb prepubertás korig,
hanem csak teszik a dolgukat.
Most még ez szenzációszámba megy, főleg a lefetyelő, anyagi médiának, de sok indigókölyöknek és a legtöbb gyémántgyereknek már nem fog gondot okozni az, hogy 14 vagy 18 évesen hogyan töltse ki februárban vagy mikor a jelentkezési lapot :-)

Ha ezt a kisfiút megnézed 4:35 -től -tudomásom szerint még hétéves sincs- egyértelműen látható és érzékelhető, hogy a gyerek transzban van.
Az emlékek hatására jött elő belőle mindaz, amit tehetségnek hívunk; többek között ezért is volt képes a műfajban ilyen elképesztően gyors fejlődésre,
és ezért olyan időnként, mintha a szeméből egy felnőtt férfi tekintetne ki.
Az előző inkarnáció "dolgozik" még a kis zacskósban -úgy tűnik, a zenével, az énekkel jelen életében is kapcsolata lesz, mert már ezen a felvételen is kimagasló teljesítményt nyújt.
https://www.youtube.com/watch?v=xVNlIx_LNz0

Ezek valójában természetes dolgok, de jelenleg még nem ismertek széles körben. De már jobb a helyzet, mint mondjuk húsz éve
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 18. - 17:23:20 10/10
(116075/120436)
https://www.nlcafe.hu/baba/20181217/mindennap-otkor-kel-a-3-eves-kisfiu-hogy-shaolin-mester-lehessen/
Jó fej a pici emberke. Ebben a szemüvegben iszonyat menő. De valaki elmagyarázhatná nekem, hogy egy 2 éves gyerek honnan és miből tudja, hogy ő shaolin mester akar lenni? Egy ekkora gyerek alig beszél még. Épp csak levetette a pelenkát. Honnan tud a kungfuról? Esetleg a közvetlen családjban van harcművész. De akkor is túlzásnak tartom. Tény, hogy ott rosszat nem tanul, de elszakítani a családjától?(((
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 18. - 17:13:57 10/10
(116074/120436)
http://www.origo.hu/gazdasag/20181217-karacsonyra-vasut-ket-korea.html
Ez az év elég sokféle közeledést hozott. De az északiak annyira le vannak maradva minden szinten, hogy nem is tudom mikorra tudnak felzárkózni.
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 18. - 17:01:50 10/10 Előzmény JYJ.3
(116073/120436)
Szerintem ennek a rohanásnak az áldozata ő is. Nyugodjék békében. Hihetetlen, hogy már 1 éve nincs köztünk.
https://www.allkpop.com/article/2018/12/sm-entertainment-pays-tribute-to-late-shinee-member-jonghyun-on-his-death-anniversary
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 18. - 16:48:18 10/10 Előzmény JYJ.3
(116072/120436)
EZt véletlenül kihagytam a válaszból. Igen ez a rohanás betegít meg mindenkit, sajnos. Mostanában ez az örökké pörgés a menő. Illetve muszáj. Kezdve a munkahelyekkel. Aztán már otthon sem tud leállni. Régen amikor még az embereket a földjük tartotta el, akkor mindennek meg volt a maga ideje. A természetet nem lehet siettetni, büntetlenül.
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 18. - 16:43:39 10/10 Előzmény JYJ.3
(116071/120436)
Ő sem tud pihenni. Még mindig tud újat mutatni, pedig már benne van a korban.
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 18. - 16:41:46 10/10 Előzmény JYJ.3
(116070/120436)
Gratulálok!
De meg is tesz érte mindent. Megtanulta a nyelvet, odaköltözött, helyi tv-ben szerepel, jótékonykodik és önkénteskedik.
10/10
JYJ.3 2018 dec. 18. - 10:11:21 10/10
(116069/120436)

[PlayDB] Az "Elisabeth" zeneszerzője, Sylverster Levay szerint "Kim Junsu még mindig lenyűgöző volt ..."

playdb.co.kr/magazine/magaz ... via @PlayDB

Q A Junsu-val való kapcsolata különleges, hogyan érzi magát színésznek
? Mondtam neki ezt, de szeretek a színpadon létrehozott drámát, ugyanakkor fenntartani a feszültséget és a veszélyes aurát. Az Elisabeth számára fenntartott romantikus érzelmei is lenyűgöztek.

Kérdés: Micsoda dolog, amit Koreában élvezhet
- Kedvencem a BBQ hús (nevetés) A hús és mellékétel minősége jó, és szeretem a kimchiot is. Esp. emlékezetes a Goobne-csirke, amelyet a Junsu-val folytatott zenei koncertek alkalmával szállítottak. Még mindig az én kedvencem (nevet)

Q Anyi új munka?
- valami újat akarok dolgozni, de diplomatikusan (nevetni), hogy foglalkozik a speciális témával. Ez gyönyörű téma, így nagy várakozásom van rá, és úgy gondolom, sikeres lesz Koreában is ...
10/10
JYJ.3 2018 dec. 18. - 10:01:19 10/10
(116068/120436)
Az előző cikket googléval fordítottam.
10/10
JYJ.3 2018 dec. 18. - 10:00:08 10/10
(116067/120436)

Jaejoong az egyetlen koreai törvény, amely a 2018-as évek legnépszerűbb hírei közé tartozik - a híresség listája Japánban

A Japán egyik vezető internetszolgáltatója, a BIGLOBE feltárta a "2018 leghírhedtebb hírei Japánban" legmagasabb 10 listáját. A listák a legnépszerűbb 10 legtöbbet beszélik a csoportokról, a férfi hírességekről és a női hírességekről a Twitteren, a Facebookon és a LINE-on.
Jaejoong, az egyetlen koreai cselekedet, hogy a listára kerüljön, az 5. helyezést ért el.

Jaejoong februárban kezdte meg japán promócióit 9 év után.

Az Oricon News szerint negyvenszer jelent meg a tévéműsorokban, és február óta 13-szoros.

A december 24-én a CDTV karácsonyi fesztiválján Jaejoong is részt vesz.

https://www.allkpop.com/article/2018/12/jaejoong-is-the-only-korean-act-to-make-it-to-2018-s-most-talked-about-celebrities-list-in-japan?fbclid=IwAR2DN8PH7YMSMWMr9P6-TB_ZefMvuThoiTXaIs7GAAZNPntZSfUTDVOW4dM


Gratulálok Jaejoongnak!
10/10
JYJ.3 2018 dec. 17. - 19:32:42 10/10
(116066/120436)

Rohanunk, mintha életünk késnénk le, ha öt perccel később érünk oda,
sietünk, egymás mellett úgy megyünk el… egymás szemébe nem nézünk
soha, futunk, Karácsony lesz, 7 nap, s 6 éjszaka, már csak ennyi
maradt az égi szép-csoda.
Nincsenek már azok a régi ünnepek, mikor díszbe öltöztek lelkek és
szívek, s áldott némasággal várták az éjszakát, szenthittel hitték
Betlehem csillagát, és imádkoztak, együtt, szeretetben, Miatyánk,
Miatyánk ki vagy a mennyekben…
Nincs már az a régi boldog áhítat, mit a karácsony nyugalma átitat…
csak futunk, csak futunk, s az életünk utol mégsem érjük, futva,
rohanva el sosem érjük… mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,
egymáshoz szólva, szépen, csendesen.

https://www.tudasfaja.com/mert-pihenni-kene-mint-regen-regi-unnepen-egymashoz-szolva-szepen-csendesen/
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 17. - 16:12:03 10/10 Előzmény JYJ.3
(116065/120436)
Nem játszik rosszul. Én ugye a City hanterből ismerem. Valami kosztümösben még láttam, de nem tudom, hogy melyikben.


Igen a létminimum alatti szereplőkre is előszeretettel adnak méregdrága cuccokat. Ráadásul napi több szettet. A Secret gardenben is a csajnak annyi jó kézzel kötött pulcsija volt. De ott Oskának is sok volt. De ő gazdagot játszott. Én is a norvég mintásat szerettem kötni. Annál mindig figyelni kellett, számolgatni a szemeket. Nem lehetett automatában, elbambulva csinálni.
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 17. - 16:03:29 10/10 Előzmény JYJ.3
(116064/120436)
Az anyukám csak kötni tudott. Azt iszonyatos gyorsan, csak a tűi villogását lehetett látni. Nekem elég nagy pulcsi kellett, azt 2 nap alatt képes volt legyártani. Én kötni szeretek, de csak amikor ihletben vagyok. Sajna menet közben is elszáll az ihlet. Így néha évekbe is beletellik egy-egy pulcsi. Az anyu reggel leült kötni és csak enni állt fel. Azután megint estig. Villanyfénynél már nem látta a sötétebb fonalat rendesen. Sokat keresztszemeztünk is. Azt a laposhímzést amivel virágokat szoktak, azt nem tudta. Azt a keresztanyám mesterien csinálta. Olyan szinten én nem tudtam volna, ezért gyorsan abba is hagytam, meg sem tanultam. Nászajándékba olyan pókhálós kalocsait kértem tőle.
10/10
JYJ.3 2018 dec. 16. - 16:34:46 10/10 Előzmény Éva Vidéki
(116063/120436)
Ja, most nézem a Golden Rainbow-ot.
Mikor még kicsik a gyerekek, az egyik lányon kötött pulcsi van.
Eredeti Norvég mintás.
Csillagászati ára van Norvégiában is.
Itt meg az éhező gyereken van a soriban(((
Olyan visszás dolgok vannak benne, hogy bődületes.
Apuka 4 szer volt börtönben. 3 szor nem tudom mennyi időre, egyszer 14 évre.
És az egyedül felnövő örökbefogadott gyerekeinek mondja a tutit.
Egyébként pont az egyik kedvenc idősebb színészem, de lehet hogy ez után az uncsi bölcselkedő szerepe miatt már nem lesz az..
Kim Sang Joong
10/10
JYJ.3 2018 dec. 16. - 16:26:16 10/10 Előzmény Éva Vidéki
(116062/120436)
Engem anyukám megtanított mind a kettőre, de sosem szerettem. Nem is nekem való.
Bár néha jó lenne.
Próbálkozásaim voltak, de még a horgolás jobban ment, mint a kötés. Végül is van helyette más))
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 16. - 16:12:38 10/10 Előzmény JYJ.3
(116061/120436)
1 nap alatt is rengeteg hozzászólást kapott. Nem találom tiédet.

Én a sorozatokban is mindig szoktam nézni a kézzel kötött dolgokat. Csodás pulcsikban vannak. Látni amelyiket kézzel kötötték.
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 16. - 16:08:35 10/10 Előzmény JYJ.3
(116060/120436)
Mondhatni vak vezet világtalant.))) A nő sem tud rendesen kötni. Pedig a kötésnek rengeteg gyógyhatása van.
http://gombocska.hu/a-kezimunka-jotekony-hatasai/
Viszont én próbáltam a netről tanulni és nagyon zavaró, hogy azt hiszem az amerikaiak a másik kezükkel teszik a tűre a fonalat. Én a jobb tűvel tanultam. Nem is megy onnan a tanulás. Én csak kötni tudok, horgolni nem.
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 16. - 15:48:26 10/10 Előzmény hanguktaekwondoo
(116059/120436)
Köszi. De tényleg annyi mindenről volt ott szó, nemcsak a sorozatokról, hogy tényleg nem tudtam volna hozzászólni. Egyébként ide is csak több év olvasás után kapcsolódtam be.
10/10
Éva Vidéki 2018 dec. 16. - 15:42:56 10/10
(116058/120436)
Boldog szülinapot nekik! Öregszenek a fiúk. Lassan utolérnek.))))
10/10
JYJ.3 2018 dec. 15. - 18:47:11 10/10
(116057/120436)
https://www.youtube.com/watch?v=n3phluZncwU&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1_y70YBdO4Kb3Iy0fCd7gEL6Zc5874pS1T5KLR6C9kcymeUaz0ZUo5-u4

Junsu részt vesz egy kampányban.

Kötni kell neki egy kis babát. Itt csinálja))))Aztán eldobja. Hiába a kötés nem az ő műfaja)))
Írtam a YT videó alá pár szót angolul.
A rendszer lefordította koreaira, és azt is odatette.
Ez új most a Yt-n.