Ezt kellene a DVD kiadás hátuljára írni rövid ismertetőként. XD

Joker előzménynek nem alkalmas a film, mert szuicid őrültből nem lesz "főgonosz". Nyilvánvaló, hogy a filmbéli karakterből nem lehet egy számító, agyafúrt és mindenféle erkölcsöt nélkülöző terrorista.
Kiváló társadalmi kórkép lehetett volna, ha Arthur Fleck nem egy tébolyult. Itt nem az az ábra, hogy valaki a végtelenül lecsúszott tömegek forradalmára lesz, hanem csak egy újabb tomboló elmebeteg, aki nem kapta meg a gyógyszereit. Az előbbihez nincs elég mersz Hollywoodban, az utóbbival meg már ne akarjanak több filmet eladni.

Egy végtelenül deprimáló film, kiváló színészi teljesítménnyel. Az USA kulisszák mögötti élete a teljes valóságában, tök egyszerű történet, bekattant ember véletlenül tömegeket mozgósít és örül neki. Ennyi.

Elképesztő.

Én egy dolgot rettentő nagy hibának éreztem: Joker egy zseni gonosztevő, átlagon felüli képességekkel, itt ennek nyomát sem lattuk. Egy sima, átlagos képességű kattant ember nem válik zsenivé, akkor sem, ha teljesen elborul az elméje. Jó lett volna ábrázolni azt is, hogy Happy extra okos vagy különlegesen intelligens, de semmi ilyesmi nem volt. Egy nyomorult, de azon kívül tök átlagos képességű ficko volt. Ezért kar szerintem.
Amúgy látom, hogy nagyon jó film (bár néhol kicsit izzadtsagszagu volt a kultfilm státuszért való küzdés), és ez már tudom, hogy az én bajom, de másnap meg kellett néznem vagy 3 Peppa malacot és 4 manó benot a gyerekkel, hogy helyrebillenjen az egyensúly, iszonyat nyomasztó egy film, nagyon.

Ha most nem kap Phoneix Oscart akkor soha..... 10/10

Arthur feltűnően humortalan és az emiatt szenvedő emberek ábrázolásában, az ő felkarolásukban mutat újat a film, rámutat arra is, hogy ha tisztában is van az egyén a humortalanságával (elsősorban a viccesség hiányával, de nem a humor nem értésével, mert érti a humort, különben nem fájna neki, ami rajta csattan elsősorban amiatt, mert védtelen, nem tudja verbálisan visszaverni az őt 'húzásokat', neki nem komfortos), egyfajta íratlan társadalmi dogma, hogy ne ismerje el senki nyíltan, ne vallja be, ne mondja ki, hogy ő nem tud vicces lenni. Ismerünk ilyen embert, aki ezt meg meri tenni? Normálisnak tartanánk? Nem.

Azért, mert zsarnokian mindenkire rá van erőltetve a viccesség szerepe. Az olyan szólásokon keresztül fenyegetve is, zsarolva, hogy fel ne vállald azt, hogy nem vagy vicces, mint az 'akinek nincs humora, attól bármi kitelik', ezzel az impilicit kriminalizálással, mint hátához tartott késsel, ki merné kiírni magát a társadalomból, holott az ilyen emberek a humor kitalálásának hiánya ellenére is normálisak, sőt: nem alakítottak ki magukban olyan technikákat, hogy bármit megtehetnek, mert humorral úgy is el tudják bájolni az anélkül rájuk neheztelőt.

Becsületesek és egyenesek kényszerülnek lenni a 'humortalanok', ami gyengeségnek, unalmasnak és értéktelen tulajdonságnak számít. Ha választhatnának, ők is humorosak lennének inkább, tisztában vannak azzal, hogy ez mekkora kereszt rajtuk, de akárhogy igyekeznek magukat elfogadni, ők nem sok elfogadást kapnak, holott a közhely arról szól, hogy csak ha magad elfogadod, majd aztán a többség is. Természetesen ez a közhely is cáfolatra kerül így. Mint ahogy a ledger-i Joker is helyretette az ami nem öl meg, megerősít ostobaságát azzal, hogy kimondta: ami nem öl meg, furcsává tesz, azaz kirekesztetté, humorforrássá, céltáblává, képtelenné arra, hogy veled nevessenek és ne rajtad.

És egy harmadik aspektus: az áldozathibáztatásé ("én is egyedül én segítettem magamon, ha te nem tudsz segíteni magadon, akkor eredendően rossz ember vagy és gyáva és megérdemled, hogy elvessz, élhetetlen, az ilyenértnemkár, a hajadismilyen, az állatok veled ellentétben megérdemlik a segítséget", stb., stb., hogy a roncstársadalom mantráit újra megidézzem). Arthur sérült és nem született szociopata. A gyerekkor viszontagságai után még meg tudná őt váltani egy kapcsolat (ami visszacsatolást jelentene számára arról, hogy képes arra, hogy elfogadtassa magát), azonban ebben az érzésben soha nem volt része, a tapasztalat, hogy őt bárki elfogadná teljesen hiányzott az életéből, így középkorára nem tudta egy ilyen élmény korrigálni a gyerekkori traumákat és elkerülhetetlenül megzakkant. Ennek a veszélynek elsősorban férfiak vannak kitéve, (hisz egy nő, ha zakkant és vagy humortalan, sokkal inkább segítik a beilleszkedésben). Értük is szól a harang a Jokeren keresztül az olyan filmek évek óta tartó dömpingjében, amikben az Arthur Flickekhez hasonlók még bőven Jokerré alakulásuk előtt vannak démonizálva, mint elnyomó férfiak, összemosva azokkal a férfiakkal, akik leginkább őt nyomják el.

A főhős kisfiúként bántalmazottsága arra utal, mennyire magukra vannak hagyva a férfiak fiatalkorúként is. Az őket ért bántalmazások bagatellizálását segíti, hogy fiúgyermekek világnapja nem létezik, lánygyermekek világnapja viszont igen, holott mindkét nemű gyermek védelmét fontosnak kellene tekinteni, de a nemek megkülönböztetésre kerültek már a gyerekkor esetében is (ehhez talán nem lazán kapcsolódik, hogy a férfinap és nőnap megtartása közti különbség milyen közvetett hatást tesz a társadalom lélektani dinamikájára).
(A fiúgyermekek világnapjának nem megléte mögött akár egyfajta ellentét kiélezésének szándéka is húzódhat, férfigyűlölő provokáció vagy felelőtlen nemtörődömség, nagyvonalú átsiklás azon, hogy a két nem egyenlő elbírálást érdemel, mindenesetre ennek fontosságának semmibe vétele a gyermek arthurok szenvedése felett huny szemet, rossz üzenettel bíró szégyenteljes mementó, egyfajta hivatalos állásfoglalás, hogy abból a gyermekcsoportból, ami védelemre szorul, a fiúk lényegében ki vannak rekesztve. Lehet ezen gúnyolódni, ahogy Arthur környezete is teszi, ha el lenne ismerve hogy ez nincs rendben akkor nem kellene túlreagálni se, ami kiváló gyúanyag a kigúnyoláshoz.)

Amikor Joker fő indítékaként magányát megnevezi, világossá válik, hogy legalább annyira tekint magára a lelki arisztokrácia, mint a materiális értelemben vett elit kizsákmányoltjaként. A lelki aspektusból szemlélt arisztokrácia is épp úgy vetette ki, tartja út szélén hagyottnak és nem köreibe tartozónak, mint az anyagi, ha nem jobban. A visszakapaszkodás, felzárkózás egyformán reménytelen mindkét területen. A munkahely és vigasztaló társ soha sem megléte és a nyomoráért a saját részét nem vállaló társadalom őt ért dorgálása az osztályrésze, ha a fájdalomtól pisszenni is mer. Ha kibuggyan valami illetlen és nem elegáns megnyilvánulás. Túl sok akadályba ütközött ahhoz hogy ne lássa be a legnehezebben artikulálható viszontagság a sajátja.

Nagyon fontos arra kitérni, mert a film elég érzékletesen hangsúlyozza, azonban a figyelem könnyen elterelődik arról, hogy Jokernek tulajdonképpen SOHA nem volt barátnője (lényegében nem vegzálják konkrétan emiatt a környezetében élők és Todd Philips részéről ez egy meglehetősen fejlett arányérzékről tanúskodó okos döntés volt, mint ahogy sokan kifogásolnak ziccerek kihagyását, azonban azokkal a filmszerűség veszett volna el és helyette egy dokumentumfilm profilú esztétikai érzéket nélkülöző modoros képhalmazt kaptunk volna, vagyis amit hiányolnak, átjön anélkül is, hogy konkrét említés lenne róla téve), nem csak most nincs éppen, hanem formabontó módon élethosszig tartó magány következményeit ábrázolja, aminek ábrázolása eddig tabunak számított, legfeljebb nevetség tárgyaként hivatkoztak rá. Azaz személye a figyelem arra való felhívását jelenti, hogy az eseti magány nem összevethető az állandó magánnyal. Segítséget kapunk elejét venni annak, hogy ezt a kettőt megkíséreljük összevetni. Okkal hisz abban Arthur, hogy egy kapcsolat (az első, ami talán nem túl későn történik meg vele) jelentősen javítana életminőségén (kiváltaná a terápiát és a gyógyszereket). Nyilvánvaló hogy egy mosoly, apró emberi gesztus is nem csak kizökkenti a katatón zúgó kitaszítottságból. Szélsőséges ideákkal ellenpontozza az életét kitevő negatív túlzásokat felületinek se ható kezelésként.

A tabusított egyértelműen funkcionális utalások mellett - a megfelelő apai minta hiánya, a bántalmazó nőnemű szülő, a társadalmi interakcióban empátiahiányosan megnyilatkozó népszerű kisebbségek képviselője, akihez képest a hierarchia alján helyezkedik el a (alábecsült fontosságú elnyomott státuszban megrekedt) főhős - a Joker ereje abban rejlik, hogy a túl nyilvánvaló elhallgatása felé kilengő inga a kimondás felé erősebben leng vissza, hiszen azt verné le az öncenzúrát pedáns megfelelési vággyal elsajátító társadalmon, hogy a tömegkommunikációs eszközök fejlettsége és kínálta lehetőségek ellenére is milyen hanyagságot tanúsítunk tematizálás terén.

Azért bocsátható meg a filmnek, hogy azt sugallja, csak egy őrült bukhat ki a társadalomra, azaz ebből következne, hogy nem jogos a kiakadás, mert egyedül Joker őrült figuráján, mint egy trójai falovon keresztül lehet valódibb, aktuális, sürgetően kezelnivaló problémára irányítani szignifikáns tömeg figyelmét. Éppen azokét, akik Arthur potenciális megsebzői. Egy autentikusabb karakter (az átlagember, aki szintén megéli a jogos optimálisan túli sérelmeit) ilyen széles réteget nem tudott volna elérni. És ezzel Todd Philips biztosan számolt is és helyes következtetésre jutott. A film elkészültének előzményei, körülményeivel együtt nagyon kerek az egész történet. De a film önmaga is egy hihetetlenül erős igazságbeszéd. A kulturális térben az eddig legerőteljesebben trendekkel és megalkuvásokkal szembenő. (persze elkerülhetetlen, hogy a szándékos félreértések a vér és a tombolás alatt értsék a kifejeződő erőt, de ez vállalt veszteség (nem lehet mindenkinek megfelelni), mert így is pozitív a végkicsengés)

Emberek!

Azért azt ne felejtsük el, hogy ez elsősorban, egy képregény adaptáció!
Meg kellett felelni a rajongók, az őskövületek, mint én, az újabb generációk számára is és
kihangsúlyozom „egy kicsit” mindenkinek. Nagyon nehéz egy filmet így egyensúlyban tartani és szerintem ez itt sikerült.
A DC képregények mindig is abban különböztek a Marveltől, hogy egy sokkal sötétebb tónusú, drámaibb vonalat követtek. Mondhatjuk, hogy ettől DC a DC.
Ez a film azért nagy, mert amióta a DC elindította az univerzumát, ez az A film, az első olyan film, ami a védjegyé vált hangulatát tükrözi, egyben az első, ami meg is felel neki.
Pechjükre nem lesz az univerzum része, amit nagyon sajnálok. Nagyon elszúrták, hogy a Marvelhez hasonló filmeket akartak csinálni, mivel nem önmaguk stílusát képviselték, meg akartak felelni a piaci elvárásoknak, hogy versenyben tudjanak maradni, de közben elfelejtették, hogy miről is szólnak a történeteik. Súgok. Nem PG 13 besorolásúak.
Érdekes lesz ezután eladni a Jared Letos punk Jokert...
Nyilván nem tökéletes a történet megvalósítása, vannak hibái, de tegyétek a szívetekre a kezeteket, és mondjátok azt, hogy ez egy rossz képregényes film a mai és az utóbbi évek felhozatalához képest…
Nem kell egy Robin Cook-ot, vagy Hitchcock-ot keresni ebben a történetben.
Ez egy DC film.

Andrea Kocziszky



Pimpalini

Igazad van. Mivel a főszereplő beteg, nehéz elhinni neki, hogy egyetlen rossz nap elég az átbillenéshez. Neki az egész élete rossz. Ha lenne picike jó az életében, akkor hatásosabb lenne a szörnyeteggé változása.

Szóval először is jönnek a kötelező körök: remek színészi játék, klasszisokkal jobb, mint a mostanság divatos szuperhősfilmek
tömkelege, hatásos képek, díszletek, jó operatőri munka és zene.
Viszont nem jó film. Nem, nem, nem. Mert egy kihagyott lehetőség, egy be nem rúgott ziccer. Hollywood továbbra is GYÁVA.
Nem mer valódi problémákat és érzékeny témákat a megfelelő módon feszegetni. Nyilván a kritika ezért is ajnározza oda-vissza,
de erről majd a végén.

SPOILERT tartalmaz.

Szóval itt két koncepció kavarodott össze, amelyből végül is egyiket sem sikerült teljesen kibontani, s a vége főcím után
kb egy hónappal az embernek az érzése az, hogy kicsit zavar támadt az erőben a készítők részéről, vagy ez a keveredés
pusztán gyávaság. Kicsit azt éreztem, amit annak idején az Összeomlás című Michael Douglas filmnél.
Szóval akkor a két koncepciö:
1) Egy átlagember, aki alapvetően nem sok vizet zavar, küzd a megélhetésért egy kemény világban, az őt ért sorozatos
megaláztatások és igazságtalanságok hatására sorozatgyilkossá válik. S itt szépen jöhet a koncepcióba férő
burkolt, vagy éppen szájbarágós társadalomkritika is. Nemcsak az elit hagyja magára a tömegeket, az egyszerű embereket, hanem
maguk az egyszerű emberek is hihetetlenül gonoszak, megnyomorítják egymást. Már azt, aki nem üt vissza (időben).
Egészen addig bokszzsákként használják az elesett embert verbálisan és fizikai értelemben is, amíg vissza nem vág. Ez ellen lázad fel hősünk, vagyis az
őt és másokat megnyomorító világ ellen, s tesz helyre néhány olyan embert (kivéve a kórházi jelenetek, 2. koncepció), aki amúgy megérdemli.
Ez egy remek koncepció lett volna, ezt nem merték bevállalni a készítők. Kicsit más irányból, de ezt vitte (volna) filmre az Összeomlás is, egészen az utolsó 15 percig.
2) Már egy eleve beteg, pszichopata ember jellemfejlődését látjuk, akit a gyógyszerei tartanak féken, kordában. Aki hallucinációkkal,
téveszmékkel küzd, aki adott esetben önmagáról is tudja, hogy nem átlagos, nem normális ember. Ez esetben is érthető a társadalomkritikai rész,
mert a társadalom a szociális ellátás megnyírbálásával magára hagyja a beteg embert, akiből (ez így most magyarázható CSAK ezzel is) szörnyeteg válik.
Más olvasatban (lásd alábbi hozzászólásokat és vitát) az eleve őrült embert már nem tartja semmi sem kordában, mivel az elmegyógyintézetből kiengedték,
a további kezelésére pedig még gyógyszer és terápia szintjén sincs pénz. Valljuk meg, ez elég nagy közhely, ráadásul meglehetősen üres is.
Ebben az esetben a megaláztatások és igazságtalanságok tulajdonképpen nem osztanak, s nem szoroznak, mert ezek
mehetnének a végtelenségig is, ha a gyógyszer és terápia úgyis féken tartja az embert.
Utóbbira utal például a párkapcsolatot hallucinációként bemutató jelent, amely az addig jól működő filmet (1. koncepció) átvitte a másik, közhelyes,
olcsó és gyáva irányba (2. koncepció).
Viszont ebben az esetben teljesen felesleges jelenetek és szálak vannak a filmben. Például minek bele a Wayne-sztori? Oké, hogy az első koncepciót megtartva ez lenne
az utolsó lökés az őrület felé. Na de ha pár perccel korábban elmondják a nézőnek, hogy "Hé haver, ez az ember alapból
mentális beteg, akit a gyógyszerek tartanak egyben!", akkor ez mégis minek? Ráadásul rendesen nincs is elkötve ez a szál, mert nem derül ki, hogy valóban az illető zabigyereke, vagy
csupán ez is egy téveszme. Az 1. koncepció esetén igen hatásos lenne, de így, hogy az alkotók nem tudták eldönteni, hogy mit is akarjanak ezzel
az egésszel (lásd kettes koncepció), így teljesen felesleges szál.

Ha nagyjából megmaradnak az első vonal mellett, s a szerelmi jelenet, szerelmi szál nem válik utólagos képzelgéssé, igen ütős lett volna az egész történet.
Így viszont semmi, átlagos, közhelyes. Ettől még elgondolkodtató, s tele van remek jelenetekkel.
De összességében csak egy hatalmas kihagyott lehetőség.

Reflektálva az előző vitára (brókergyilkosságok, Randall, törpe, stb...):

Az 1. koncepcióba illő jelenetek nagyon jól leképezik azokat az egyszerűbb emberek által egymás ellen, illetve a gyenge, vagy
gyengének gondolt ember ellen elkövetett mindennapos inzultusokat, amelyek lelkileg roncs emberekkel töltik meg a társadalmat.
Egy nő, akit hárman molesztálnak a metrón éjszaka, s meg is erőszakolnák, ha nem lenne ott más.
Egy állítólagos barát (Randall, vagy ki), aki rosszabb az összes többi kollégánál, mert utóbbiak legalább nyíltan, kiszámíthatóan
aljasok azzal, akit kirekesztettek maguk közül, de Randall elhiteti a szerencsétlennel, hogy a barátja.
Hogy segíteni akar neki. Ad neki egy fegyvert, majd felnyomja a főnökénél. Az igazságra persze senki sem kíváncsi.
Játszik azzal, akinek amúgy is rengeteg baja van. Aki ezt nem érti, s nem érti, hogy Joker miért engedte el a törpét, nem
nézte figyelmesen a filmet. A gesztusokból látszik Randall valódi énje. S nem véletlen, hogy Joker (hisz már "elgurult a gyógyszere")
olyan brutálisan vesz elégtételt, ahogy.
S írhatnánk a többi esetről és szereplőről (táblarablók, showman, Wayne) is, de ezekről már korában litániákat írtak, így felesleges tovább ragozni.

Szóval összességében lehetett volna kiváló film is, de számomra inkább csak bosszantó a kihagyott lehetőség(ek) miatt.

S miért ajnározza a kritika? Hát pont ezért. Mert az átlagember "lázadását" helyzete és sorsa ellen úgy mutatja be, kvázi
"elsikálja" azzal, hogy ilyet alapból csak egy őrült, zakkant pasas tesz.

Válasz.

Látom, képregény-laikus dráma rajongók is megnézték...
Akármennyire is dráma, ez kőkeményen képregényes sztori elsősorban!

Sötét, nyers, brutális, művészi és beteg! Nagyon beteg!
Imádtam!
Egyszerűen zseniális volt, és a zene is kiválóan emelte a sötét oldal erejét! :D



Nagyon ritkán látni ennyire jó filmet manapság, pláne DC Universe témában!
Igaz, elfogult is vagyok, mert ---DC FOREVER---

9,6 pontot adnék rá, mert számomra annyira elhanyagolható hibák voltak benne, hogy nem érdemel rosszabbat. Viszont, mivel így nem pontozhatom, és a 10 felé hajlik a mérleg, most megkapja a 10-et!

Még sok-sok ilyen remekművet szeretnék látni!

Igazából nincs miről beszélni és vitatkozni, 2019 Best Picture Oscar díjas filmje kell hogy legyen, messze az év hanem az évtized legjobb filmje, Joaquin Phoenix 2019 legjobb férfi alakítás Oscar-díjat érdemelne ha van igazság, ennél jobb színészi alakítást a XXI. században nem könnyű találni, az IMDB-n a szavazatok is alátámasztják hogy ez minden idők egyik legjobb filmje, kötelező mozi főként a parasztvakító Disney képregényfilmek rajongóinak, szinte hihetetlen is hogy napjainkban még láthatunk ilyen nagybetűs FILMet, ezek a ritkaságok tartják életben még a moziba vetett hitünket és talán egyszer eljön a nap amikor a Disney Stúdió megsemmisül és vele együtt a filmművészet kiírtása.

Minden szavad igaz

Lehet itt szó zseniális színészi játékról, kiváló filmzenéről, nagyon profi díszletekről és operatőri munkáról, (még esetleg a valamit kifejezni akarás szandékáról is), de amikor azon gondolkozok hogy ha TV-ben menne a film, már 102-szer kapcsolom el, vagy hogy háromszor is foglalkoztatott a moziból kilövés ötlete, azt szerintem messze nem jó film...

Szinte már egyet értünk, de mégsem.

Remek film