Programkereső

Téma: Jonas Kaufmann: Egy est Puccinivel

Spoiler
Edmond Dantes 2016 nov. 22. - 16:14:07
(1/1)
Most olvastam el Thomas Voigt: Jonas Kaufmann - A tenor c. nálunk friss kiadású könyvét. Tudni kell, hogy a szerzõ, Voigt Kaufmann PR-menedzsere, ami eleve meghatározza és megmagyarázza a kötet megszületésének egyik fõ motívumát: PR. Kiadása (nem az itteni, nem a mostani) nem mellesleg a mûvész egyik szólóalbumának megjelenésével is egybeesett, könyv és lemez egymást erõsítették.

Az egyes fejezetekben vagy Kaufmann mesél életérõl, karrierjérõl a szerzõ alákérdezõs faggatásának engedve -énektechnikai fejtegetései laikusok számára nehezen követhetõek és nem különösebben izgalmasak- vagy rangos mûvészek írnak-beszélnek Kaufmannról és/vagy a vele való együttmûködésrõl, természetesen mindenki a legnagyobb rokonszenvvel. 1-1 zongorakísérõ, énektanár, karmester és menedzsment jelenti Kaufmann szakmai életének fõ pilléreit.

Összességében egy Callas-szerû énekessors lehetséges vízióját látom, kissé késõbbi fel- és befutással mint a görög díváé volt, ám nem kisebb veszélyeknek kitéve. Mert bár Callas valóban szinte egyszerre énekelt egymással összeegyeztethetetlen szerepeket, Kaufmann pedig idõben kicsit \"széthúzva\", de nagyjából bõ egy évtizeden belül pár hanggyilkos hõstenor szerep kivételével ugyancsak szinte mindent elénekel/t, utóbbiak közül Otello már kitûzve (ROH/2017) és talán Trisztán és a Siegfriedek \"hiányoznak\" (hiányoznak?) a repertoárjából. Mozart- és lírai hõsök, zongorakíséretes dalestek, francia és olasz spinto és drámai szerepek sõt operett emitt, Florestan, Siegmund, Parsifal és több más Heldentenor-alakítás meg filmszereplés, futballmeccs-megnyitón való közremûködés, Bambi-show és sok más egyéb amott. Mindez ha nem is tarka összevisszaságban, de meglehetõs változatossággal, noha a könyv többször ennek éppen az ellenkezõjét igyekszik az olvasóba sulykolni: egy \"sokoldalú mûvész\" tudatos, tervszerû építkezését láttatja, minden felkérés gondos mérlegelését, megfelelõ idõzítést és azt, hogy (menedzserei, tanárai segítségével) Kaufmann mindig mindenhol azt énekelte, énekli, ami akkor és ott helyénvaló volt-van.. A tények viszont, lásd a könyv végén is fellelhetõ \"skalpgyûjteményt\" = mit mikor hol énekelt elõször/nem elõször, éppenséggel és sajnos arról tanúskodnak, hogy talán túl gyorsan akarta behozni a \"gályarabság\" itt-ott eltöltött éveit, ami elõször 2012-ben okozott nála komolyabb betegséget, azóta mindig egyfajta bizonytalanság lengi körül fellépéseit: meglesz? lemondja? és ez a sajnálatos folyamat idén õszre, remélhetõleg nem véglegesen, de nagyon komolyra látszik fordulni.

Callast említettem, nem például a könyvben is felbukkanó Netrebkót vagy Gheorghiut, akikkel olykor úgy látszott, Kaufmann, mint írják, a \"latin-szeretõ típusú szépfiú Münchenbõl\", legalábbis a sajtó szerint, álompárt fog alkotni. És nem Harterost említettem, akivel valóban egyfajta álompárt alkotnak, ha utóbbi nem is vetekedhet pl. Netrebko (vagy Kaufmann!) megasztár státuszával.
Callasnak, tudjuk, jó ha évtizednyi top-pályafutás adatott. Az életkorban késõbb felfutó, az igazi világhírt már negyvenhez közel elérõ Kaufmannak, bízzunk benne, több jut majd és csak színpadi szerepeiben -s nem saját életében- lesz tragikus hõs.
Válasz