sofi 72 2013 szept. 19. - 18:53:37
(21/61)
MINDEN RENDÛ EMBERI DOLGOKHOZ

Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik,
Világtalan angyalaink játszogatnak itt,
Nyugtalanok, szerepük egy megfojtott ima.
És a dráma mindig mindig csak tragédia.
És az ember, szegény ember csak lapul belül,
Benn, magában s ezer arccal egymagában ül,
Három láng nõ homlokából, zengõ, mély virág
És zokognak, elzokogják a litániát:
"Én csak voltam! - Én, jaj, vagyok! - Én meg csak leszek!
Leszaggattak, elültettek, fognak rossz kezek,
Életünk az ember kedve, hanem hol van õ,
Hol az ember? Hát hiába teremtett elõ?"
És az ember, szegény ember, csak lapul belül,
Feje körül zengõ szavak villáma röpül;
No most, no most fölszáll majd az igazi ima!
És a dráma mindig mindig csak tragédia.
Jön a gond és jön az asszony, jön a gyávaság,
Jön a kétség, jön a vágy és jön az árvaság
S valamennyi fölsikolt és eggyé alakul:
Magad vagy és magad maradsz magadnak rabul!...
Világtalan angyalaink sugárlábakon
Átugranak a világi köntörfalakon,
Fölkapják és fölhajítják hozzánk szíveink
S fölkapnak és eldobnak a szívünkbõl megint.
És muszáj és meg kell tenni, szólni valamit,
Ami vagyok, gyémánt, amely látóra vakit,
Az egyetlent, ezt a soha nem látott rabot!
S dadogok már, dadogok, de - magamban vagyok.
Ó angyalok, segítsetek. Hol van az a fény,
Amelyikrõl tudtam egyszer, hogy az az enyém,
Amelyik majd szól helyettem. Az álom fia!...
És a dráma mindig mindig csak tragédia.
S elmegyek és másik jön és az is én vagyok:
Elsiklanak talpam alatt sziklás századok -
Mit akarok? s akarjak-e? Mi az az örök?
S könnyû porban hullnak reánk az örök rögök.
Tiszta gyümölcs, férges gyümölcs egy ágon terem
S könnyen adják, könnyen veszik, de mi lesz velem?...
Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk
S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk.

1924 nyara
10/10
gladiolus 2013 szept. 09. - 11:34:08 10/10
(20/61)
(JÖN A VIHAR...)

Jön a vihar, tajtékja ében,
haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kinok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.


Almaszirmok - még ép a roncs ág -
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!
S ameddig ez a lanka nyúl,
a szegény fûszál lekonyúl,
fél, hogy örökre alkonyúl.


Borzongásuk a nem remélt vád -
így adnak e kicsinyek példát,
hogy fájdalmad szerényen éld át,
s legyen oly lágy a dallama
mint ha a fû is hallana,
s téged is fûnek vallana.


1937. máj.
10/10
gladiolus 2013 szept. 03. - 13:05:30 10/10
(19/61)
Kedves tõled, hogy így látod. :-)

Nem szeretek elemzéseket olvasni, csak végsõ esetben, mert az irodalomnak és mûvészetnek nem az a lényege, amikor szegény gyereknek az iskolában a tanár a szájába akarja rágni, hogy a költõ mire gondolt. Nem. A kisgyerektõl meg kell kérdezni, hogy számára mit mond a vers, mit érez belõle, és aztán lehet szelíden terelgetni a megfelelõ irányba, ha nagyon nem érti a lényeget.József Attilának még a legegyszerûbb versei sem egyszerûek, sem a Mama, sem az Altató, sem a Hangya, csak ezeket átlátja az ember.A bonyolultabbakra rá kell csendesedni.
Megpróbáltam most minden rohanást, és prózai dolgot félretenni, és ahogy írtad, csak a mondanivalóra összpontosítani. És mikor harmadszor is elolvastam, az állt össze a fejemben,hogy szegénynek olyan betegséget kellett hurcolni, ami minden igyekezet ellenére magában hordozza a társadalomból való kirekesztettséget, és a prózai életben való megfelelés képességének hiányát.Ez borzalmas lehet, mert mindenkinek egy élete van, és nem kap mindenki egyenlõ esélyeket. Aki nem a jó felét húzta, az önkéntelenül is felteszi a kérdést, hogy Istenem, mit vétettem, hogy ezt érdemlem. Vagyis a vers talán arról szól, hogy keres egy bûnt, amit el kellett követnie, amiért ezt a sorsot kapta. Hiszen tudjuk, hogy nem hagyta el az anyját, nem ölte meg az apját,tehát maga a bûn nem létezik, nem is létezett soha.
Jó, hogy felteszed a verseket, majd én is keresek még olyat, ami nem annyira ismert.
Szép napot. :-)
sofi 72 2013 szept. 03. - 06:02:52
(18/61)
"Az a legcsodálatosabb, néha elõfordul, hogy nem értem pontosan, milyen értelmet bújtat el a sorok között,mégsem hiányzik hogy értsem, elég az is ha érzem.
Mert olyan mesterien tudja egymás mellé tenni a szavakat, hogy még az értelmetlennek tûnõ sorok is borzongatóan széppé válnak."

Biztos vagyok benne, hogy érted is minden mondanivalóját. Csak egyszerûen nincs elég idõd arra a mai rohanásban, hogy teljesen, mindent kikapcsolva rá tudj koncentrálni, és hagyni, hogy megrohanjanak a felismerések, a világos, jól látható mondani való, amit közölni szeretett volna a költõ.

Ezért is tetszik neked, mert legbelül TUDOD, mit mond, nem csak érzed! :)
10/10
gladiolus 2013 szept. 02. - 14:11:06 10/10 Előzmény sofi 72
(17/61)
Ezt eddig nem ismertem, pedig a legtöbbet ismerem. :D
Borzongató. Az a legcsodálatosabb, néha elõfordul, hogy nem értem pontosan, milyen értelmet bújtat el a sorok között,mégsem hiányzik hogy értsem, elég az is ha érzem.
Mert olyan mesterien tudja egymás mellé tenni a szavakat, hogy még az értelmetlennek tûnõ sorok is borzongatóan széppé válnak.

A költõk királya.
sofi 72 2013 aug. 15. - 19:30:13
(16/61)
A BÛN

Zord bûnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bûnöm, ha van.
Hogy bûnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bûnöm valami más.
Tán együgyû dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát,
e bûnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.
És meg is lelem egy napon
az erény hõsein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerõseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünõdik el;
ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bûnöm gyermekes
és együgyû nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.

1935. aug.
sofi 72 2013 jún. 16. - 15:44:20
(15/61)
TOVÁBB ÉN NEM BIROM

Istenem, adj két megvakult szemet,
Imás ajkat, ki térden emleget,
Lelket, ki tudja, tenni bírsz csodát
S agyat, ki nálam sokkal ostobább.

Ó, rettentõ Isten, nagy vagy, ha vagy,
Gyötrött testemmel bár pokolnak adj,
De másikat küldj - méltó-nagy kinom,
De, ó Uram, tovább én nem birom.

Küldj másikat, kinek meleg szavát
Bölcsõn susogják boldog, szép anyák,
Kiért a föld fáklyás örömre gyúl
S kinél hitványabb még a pénzes úr.

Ki nem gyûlölné pénzéhségüket,
Ki nem bánná, hogy minden szív süket,
Kit meg nem indit asszony és nyomor.
S mosolygó arca ne legyen komor.

Ó, válts föl, Isten, végre engemet
S a pénz miatt ájult nagy lelkemet,
Szédült idõd forró lehelletét,
Hideg halálsohajtás fujja szét!

1923. jan. 9.
10/10
gladiolus 2013 jún. 08. - 20:51:57 10/10
(14/61)
„Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami azóta van, vele kezdõdik”

Nehéz kiválasztani bármit is onnan, ahol csak jó van, de megpróbálom.

ÁLDALAK BÚVAL, VIGALOMMAL

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
õrizlek kérõ tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.
Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdõ,
ezer ölelõ karja megnõ,
az égrõl a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

NAGYON FÁJ
Kivül-belõl
leselkedõ halál elõl
(mint lukba megriadt egérke)
amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.
Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -
ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.
Kettõs teher
s kettõs kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végzõ vadállat.
Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!
És lásd, akadt
nõ, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.
Nincsen helyem
így, élõk közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek
kezében a csörgõ csereg,
ha magára hagyottan rázza.
Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,
hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.
A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -
de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?
A csecsemõ
is szenvedi, ha szül a nõ.
Páros kínt enyhíthet alázat.
De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegõdik a gyalázat.
Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, õ ahol jár.
Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.
Ti hû ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.
Nõk, terhetek
viselõk, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.
Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
Ti férfiak,
egymást megtépve nõ miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -
s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett
kivül-belõl
menekülõ élõ elõl
a legutolsó menedéket.

BUKJ FÖL AZ ÁRBÓL
Ijessz meg engem, Istenem,
szükségem van a haragodra.
Bukj föl az árból hirtelen,
ne rántson el a semmi sodra.
Én, akit föltaszít a ló,
s a porból éppen hogy kilátszom,
nem ember szívébe való
nagy kínok késeivel játszom.
Gyulékony vagyok, s mint a nap,
oly lángot lobbantottam - vedd el!
Ordíts reám, hogy nem szabad!
Csapj a kezemre menyköveddel.
És verje bosszúd, vagy kegyed
belém: a bûntelenség vétek!
Hisz hogy ily ártatlan legyek,
az a pokolnál jobban éget.
Vad, habzó nyálú tengerek
falatjaként forgok, ha fekszem,
s egyedül. Már mindent merek,
de nincs értelme semminek sem.
Meghalni lélekzetemet
fojtom vissza, ha nem versz bottal
és úgy nézek farkasszemet,
emberarcú, a hiányoddal!
10/10
user11 2013 jún. 05. - 23:00:09 10/10
(13/61)
A képen melyik a költõ?
( a bal oldali csinos lány, egy jelmezbálon)
sofi 72 2013 jún. 01. - 08:50:29
(12/61)
HAZÁM

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellõzködõ, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amibõl eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemõhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bûn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendõ, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!
S a hozzáértõ, dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.
Az erõszak bûvöletében
mit bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendõrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz "nyiltan" dönt, ki ezer éve,
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatûnt,
emlékezõen és okádva,
mint aki borba fojt be bûnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva,
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre,
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyûlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.
Szövõlány cukros ételekrõl
álmodik, nem tud kartelekrõl.
S ha szombaton kezébe nyomják
a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytõl a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.
Ezer esztendõ távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségbõl a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hûséges fiad!
Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költõ vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!
Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjat szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. máj.
sofi 72 2013 máj. 03. - 19:35:42
(11/61)
(LE VAGYOK GYÕZVE...)

Le vagyok gyõzve, (gyõzelem ha van)
de nincs, akinek megadjam magam.
Úgy leszakadtam minden más világról,
ahogyan lehull a gyümölcs az ágról.
Szurkálnak, óvnak tudós orvosok,
irnak is nékem, én hát olvasok.
S "dolgozom", imhol e papírhalom -
a mûködésben van a nyugalom.
Én állat volnék és szégyentelen,
nélkületek, kik játszotok velem -
Köztetek lettem bolond, én a véges.
Ember vagyok, így vagyok nevetséges.

1937. okt.
sofi 72 2013 ápr. 17. - 23:08:29
(10/61)
ÜLNI, ÁLLNI, ÖLNI, HALNI

Ezt a széket odább tolni,
vonat elé leguggolni,
óvatosan hegyre mászni,
zsákomat a völgybe rázni,
vén pókomnak méhet adni,
öregasszonyt cirógatni,
jóízû bablevest enni,
sár van, lábujjhegyen menni,
kalapom a sínre tenni,
a tavat csak megkerülni,
fenekén ruhástul ülni,
csengõ habok közt pirulni,
napraforgók közt virulni -
vagy csak szépet sóhajtani,
csak egy legyet elhajtani,
poros könyvem letörülni, -
tükröm közepébe köpni,
elleneimmel békülni,
hosszú késsel mind megölni,
vizsgálni, a vér hogy csordul,
nézni, hogy egy kislány fordul -
vagy csak így megülni veszteg -
fölgyujtani Budapestet,
morzsámra madarat várni,
rossz kenyerem földhöz vágni,
jó szeretõm megríkatni,
kicsi hugát ölbe kapni
s ha világ a számadásom,
úgy itt hagyni, sose lásson - -
ó köttetõ, oldoztató,
most e verset megirató,
nevettetõ, zokogtató,
életem, te választató!

1926 nyara
sofi 72 2013 ápr. 16. - 17:15:47
(9/61)
Klassz, hogy megosztottad itt.
hanguktaekwondooo 2013 ápr. 15. - 22:25:47
(8/61)
Antonio Banderas József Attila versét olvassa fel
http://www.youtube.com/watch?v=BbzeCs4AoNM
sofi 72 2013 ápr. 10. - 22:30:01
(7/61)
Boldog születésnapot! ...holnap...

ÁLOMBAN ENYÉM VAGY

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

1922 elsõ fele
vénasszonyok:nyara 2013 ápr. 01. - 19:48:50
(6/61)
sofi 72 2013 ápr. 01. - 15:39:37
(5/61)
Az egyik kedvencem tõle:

József Attila: GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tõlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kõ és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szemébõl mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

http://www.youtube.com/watch?v=s4rBKvHdJAE
sofi 72 2013 márc. 30. - 17:05:53
(4/61)
József Attila: (Õs patkány terjeszt kórt...)


Õs patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifõztünk,
s emberbõl emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgõbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
S mert a nemzetekbõl a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élõ szívre mint dögre száll -
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.

Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostûjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsõnk odvába bútt a hálás
hûség, a könny lángba pereg -
ûzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret.

S mint a sakál, mely csillagoknak
fordul kihányni hangjait,
egünkre, hol kinok ragyognak,
a költõ hasztalan vonit...
Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
vastõrökül köröskörül
hányszor lelkembe vagytok szurva -
(itt csak meghalni sikerül.)

S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövõnk, ne légy ily sivár!...
Bizom, hisz mint elõdeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín -
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.

1937. január
sofi 72 2013 márc. 28. - 18:10:37
(3/61)
Ezt mindenki ismeri.

A HETEDIK


E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szûljön meg az anyád!
Egyszer szûljön égõ házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elõdbe áll,
hét legyen, kit elõtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdõségnek,
egy, kit õse bõgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szeretõ után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengõt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendõcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szûlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettõ vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki gyõzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

Ezt is...

http://www.youtube.com/watch?v=InvWEOX3pdw
10/10
user11 2013 márc. 28. - 09:14:57 10/10 Előzmény sofi 72
(2/61)
"-Lehet élni költészet nélkül?
-Há hogy a lóf@szba ne lehetne."