Téma: Keresztanyu

6/10
napraforgó 2022 jan. 30. - 13:13:06 6/10 Előzmény janderka
(4062/5122)
Ahogy egy falut kettévágtak (Szelmenc), úgy akár egy bányát is kettévághattak.
Habár itt az első két évadban állandóan arról volt szó, hogy nincs itt semmiféle bánya, csak vörösmárvány a föld alatt. Meg kell szerezni a földet, akkor a márvány is azé lesz, akié a föld.
Aztán tessék, hirtelen lett bánya és látszik az is, hogy ott már jócskán bányásztak eddig is.

Aztán valaki elkottyanthatta, hogy a föld méhének kincsei (igy a márvány is) az állam tulajdonában vannak. Mindegy kié a fölötte lévő föld, az bizony nem alapozza meg a bánya tulajdonjogát.
Lehet tanulmányozni a bányatörvényt, a bányahatósági eljárást, a bányászati engedélyt, a bányajáradékot, stb, stb.
janderka 2022 jan. 30. - 12:40:54 Előzmény napraforgó
(4061/5122)
Tegyük fel (legfeljebb majd utólag beleírják ezt is), hogy hajdanán teljesen magyarországhoz tartozott, csak aztán a 2. VH. után meghúzott határvonal keresztebevágta, s azóta a fele itt működik, a fele meg ott. De ilyen szerintem nincs. Vagy ezé vagy azé lesz - pont. Netán felhagyják és hatázónává válik.
6/10
napraforgó 2022 jan. 30. - 08:22:01 6/10 Előzmény janderka
(4060/5122)
Ha ez a bánya magyar területen van, akkor hogy járnak át az ukránok oda bányászni? és miért pont az ukrán határőröket vonták ebbe bele? ez teljességgel érthetetlen.
6/10
napraforgó 2022 jan. 30. - 08:19:09 6/10 Előzmény Mark1993
(4059/5122)
Magyarországon nincs igazi vörösmárvány bánya.
Van viszont egy vörös mészkőbánya, amelyet vörösmárványnak neveznek a jó megmunkálhatósága és fényezhetősége miatt.
https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/banya/tardosi-voeroesmarvany-banya/27154424/
3/10
Pünkösdi Kató 2022 jan. 30. - 07:58:20 3/10 Előzmény napraforgó
(4058/5122)
Világos, köszi.
6/10
napraforgó 2022 jan. 30. - 03:31:50 6/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(4057/5122)
Valamikor régen a XI-XIV. századokban az egyházi vagyon nem különült el úgy a tisztség viselőjének magánvagyonától, mint manapság. Ezért volt az lehetséges, hogy egy gazdag egyház személy a gyerekeire örökithesse a vagyonát.
A cölibátus bevezetése is egyfajta gát volt ehhez, amit az egyház kapott, az az egyházé is maradt, a pap az nem vihette ki az egyházi vagyon köreiből öröklés cimén.
Aztán ez a papi nőtlenség belekövült az egyházi szokásokba. Valami olyasmivel magyarázták, hogy a pap, mivel őt nem terheli a család gondja, nyűge, jobban tud koncentrálni a hivek problémáira, jobban oda tudja tenni magát azok megoldására.
Nyilván ez a nézet is már meghaladott, hisz a protestáns egyházak példája bizonyitotta, hogy a család nem akadályozza a lelkészt a hivek gondjainak megértésében, segitésében.
5/10
Mark1993 2022 jan. 30. - 01:12:32 5/10
(4056/5122)
Hol van a bánya forgatási helyszíne ?
janderka 2022 jan. 29. - 23:45:53 Előzmény Nickname123
(4055/5122)
Amin ráadásul az ukránok ugyanúgy fejthetnek, mint a magyarok. Hol ebben a hatalmas (csempész)biznisz? Legfeljebb, az ha átmászkálnak egymás térfelére egy-egy szebb tömbért.
De az meg jogi abuszurdum lenne még schengenen belül is, nem hogy egy külső országgal szemben.
3/10
Nickname123 2022 jan. 29. - 23:20:08 3/10
(4054/5122)
Volt arról már szó, hogy az előző évad végén azzal állították meg az alapkőletételt, hogy Makkosszálláson vörös márványt találtak? Ennek bizonyítékaként egy darab követ mutogattak, most meg már van egy egész bánya (amin látszik is, hogy már a kitermeléssel is foglalkoztak) és amit mindenki jól ismer, külön neve is van:Elefánt temető. Eddig meg állítólag senki nem tudott a márvány lelőhelyről, ami titkosítva is lett.
5/10
Mark1993 2022 jan. 29. - 20:06:18 5/10
(4053/5122)
Rövidre kéne zárni, hogy az egyházi vagyon forgalomképtelen, a pap házassága nem befolyásol semmit.
offtopic
janderka 2022 jan. 29. - 19:49:14 Előzmény Pünkösdi Kató
(4052/5122)
Nem mintha aggódnék a katolikusvagyon sorsáért, de egy pap hogy örökölhetne már bármit is az egyház után??? Pláne a felesége vagy a gyereke? A paplakot legjobb esetben is max ingyen használhatja, mint szolgálati lakást. Minden más az egyházé. Nem?
3/10
Pünkösdi Kató 2022 jan. 29. - 19:23:09 3/10 Előzmény napraforgó
(4051/5122)
A reformátusoknál lehet házasodni, gyerekek, meg minden. Ott nem gond az egyházibvagyon elaprózodása? Vagy ott nincs öröklés?
5/10
Mark1993 2022 jan. 29. - 18:59:51 5/10 Előzmény napraforgó
(4050/5122)
Attól, hogy Ildit Igorral vagy akár Imivel házasították volna, és megmarad Boni "nőtlennek" és pappá felszentelik, mindenki ugyanúgy tudja, hogy tőle a gyermek, ezzel a "megoldással" adtak volna a semminek egy újabb pofont, értelmetlen hazudozni, nem lehet kényelmesen szőnyeg alá söpörni, ahogy a püspök elképzelte.

Papként akkor is az áthelyezés lett volna, és a diakónusság meg mindegy, hogy nem tudnak a piaci kofák belenyugodni.

Róza mama a Makkosi Madonna, ő iratta a röplapot, és kiderül, hogy mégis ki sárkányrepülőzik ?
5/10
Mark1993 2022 jan. 29. - 13:41:30 5/10 Előzmény napraforgó
(4049/5122)
-
5/10
Mark1993 2022 jan. 29. - 13:39:48 5/10 Előzmény napraforgó
(4048/5122)
-
5/10
Mark1993 2022 jan. 29. - 13:37:59 5/10 Előzmény napraforgó
(4047/5122)
-
6/10
offtopic
napraforgó 2022 jan. 29. - 13:36:38 6/10 Előzmény Mark1993
(4046/5122)
Én is r. kat. -nak vagyok keresztelve, de semmi vallásos nevelést nem kaptam. (Akkoriban nem volt tanácsos és egy tanár gyereke nem járhatott hittanra)
Felnőtt koromban egy jó ideig jártam egy református közösségbe és azóta hiszek Istenben, de nemigen járok templomba.
És igen, tudom én is, hogy nem vallási okokból, hanem az egyházi vagyon elaprózódásától való félelem volt az oka a papi nősülés tilalmának bevezetésére. Hisz a korai keresztény egyházban ez egyáltalán nem volt szokás. És most már újabb évszázadok teltek el, úgy, hogy nincs rá értelmes ok. Az egyházi vagyont meg lehetne őrizni úgy is, hogy a papok nősülhetnek.

A falusi öreg nénik meg nem számitanak, ők előbb-utóbb kihalnak. A fiatalok meg el tudnák fogadni a változást.
5/10
Mark1993 2022 jan. 29. - 13:18:33 5/10 Előzmény napraforgó
(4045/5122)
Én római katolikusnak vagyok megkeresztelve, jártam hittanra, bérmáltam is, de nem vagyok vallásos, meg a mi plébánosunk is gyakorlati oldalról közelítette meg, az egyházi vagyon elidegenítése miatt nincs házasság, és az ilyen laikus falusi nénikre és bácsikra van értelme veszekedni, amiért nem értik az egyházi reformokat ?

Ahogy elnézem, ha fegyvereket találtak volna a kriptában, azokat is simán eltussolná a püspök, hogy ez is mire jó, lehet egyházilag pénzmosást, fegyverkereskedelmet meg sokmindent csinálni, de a házasodás és a mellette prédikálás, az horribile dictu.
6/10
napraforgó 2022 jan. 29. - 13:08:52 6/10 Előzmény Mark1993
(4044/5122)
Hát igen, megszokás dolga az egész. Ahogy az összes protestáns vallás engedi a házasságkötést, meg , ahogy mondod az ortodox egyház is és senki nem botránkozik meg rajta, úgy a római katolikus egyháznál is meg lehetne szokni. Persze kéne kis idő, kb. két nemzedék, aztán ez is természetessé válna.
6/10
napraforgó 2022 jan. 29. - 13:05:57 6/10 Előzmény Mark1993
(4043/5122)
Már korábban is mondtam, hogy a megoldás az lenne, hogy Bonifácot az esküvő után elhelyezik máshová, ahol már mint nős diakónus mutatkozna be. De úgy tűnik, hogy ez a fafejű püspök nem vevő erre a megoldásra. Az egy csúnya megoldás lett volna, ha Ildit belekényszeritik egy olyan házasságba, amihez nem fűlik a foga. És mégis hogy gondolta a püspök, hogy majd a jövőben Ildi oda járkál a pap gyerekével a misére egy másik férfi oldalán. És mindenki tudta volna, mi újság, tán csak az a szegény gyerek nem.
De tényleg, hogy lehet ilyet egyáltalán kitalálni?