.

.

Kedves kje, akkor én már nem keresgélek. Te már mindent kikerestél. Lehet akkor olvasni, ezt a sok érdekességet, köszi.

Kedves Szilvi, most olvasom, hogy beteg lettél. Jobbulást kívánok neked. Remélem a mai estére már sikerül jobban lenned:-)

http://worldtv.main.jp/kstar.html

http://www.ttpaihang.com/vote/rank.php?page=1&voteid=824&sortby=

http://www.whopopular.com/Kim-Nam-Gil

http://asianmediawiki.com/Kim_Nam-Gil
És itt lehet szavazni KNG-re.

http://youtu.be/2joSb0VyvDM Szép estét kívánok mindenkinek!

http://www.youtube.com/watch?v=8U0iUyeAnvs
Sziasztok!
Vajon melyik párhoz illik a szöveg?

Csak mivel visszafelé olvasunk, még egyszer írom, hogy az alábbi hsz-ekben a ma esti Modern Boy megbeszéléshez kerestem egy pár dolgot, hogy könnyebben megérthetõ legyen, milyen korban, milyen körülmények között játszódik a film.

Igen, és szerencsére nem adták fel:

http://hungarian.cri.cn/321/2011/12/15/127s142209.htm

Sajnos mennem kell, jó olvasgatást.

És még egy pár link:

http://lacikoreaban.blog.hu/2011/02/01/terror_haza

http://www.taekwondo.hu/subsites/tkd/tkd_history.html

http://www.ng.hu/Fold/2004/05/Dul_a_terkep_es_teruleti_viszaly_Japan_es_Korea_kozott

http://www.eletestudomany.hu/content/aktualis_20090710_ullung__az_elfeledett_orias___polipok_szigete___vulkani_hamuval

http://www.asiaport.hu/hirek/eletmod/515-kitartoan-koevetelik-igazukat-a-meggyalazott-del-koreai-nk.html

http://konyvkukac.freeblog.hu/tags/koreai_egyh%C3%A1z/

http://5mp.eu/web.php?a=varpalotaitftkd&o=VAua8gUdUm

http://www.interpressmagazin.hu/index.php?page=archivum&cid=1303



na ennyi, remélem, találtok közötte érdekeseket.

viszlát este, én kb nyolckor jövök.

A kép csak azért, hogy legyen egy szép kép Koreáról itt.

Szervusz.
Milyen iszonyúan nehéz , komoly probléma ez!!!!!!!

Ebben a dolgozatban nagyon érdekes dolgok vannak:

A konfucianizmus társadalomképe és a vállalati menedzsment

Dél-Korea és Vietnám

Vu Thuy Hanh 2009

http://elib.kkf.hu/edip/D_14688.pdf

Japán nem kárpótolja a szexuális rabszolgákat

2004. december 9.

A japán bíróság elutasította 35 idõs dél-koreainak a keresetét, akiket a japán hadsereg prostitúcióra és katonai szolgálatra kényszerített.

Pert vesztettek a szexuális rabszolgák

A japán oktatási miniszter nemrégiben örömét fejezte ki amiatt, hogy a második világháborút korábban csak "önmarcangoló" stílusban oktató japán történelemkönyvek mára kevésbé kritikusan viszonyulnak az ország történelméhez. "Volt idõ, mikor a japán történelemkönyvek mással sem voltak tele, mint önmarcangolással, és annak sulykolásával, hogy a japánok rosszak" - mondta több japán napilap beszámolója szerint Nariaki Nakayama.

"Megpróbáltunk változtatni ezen" - mondta a miniszter. "Kifejezetten örülök, hogy manapság már kevesebbszer találkozunk a kényelmi hölgyek vagy az erõszakos kitelepítés kifejezésekkel a történelemkönyvekben."

Pedig a történelmi kutatások szerint legkevesebb 200 000-re becsülhetõ azoknak a nagyrészt koreai (kisebb részt tajvani, kínai, fülöp-szigeteki és indonéz) nõknek a száma, akiket a japán hadsereg bordélyaiban prostitúcióra kényszerítettek a második világháború idején.

Nakayama szerint romboló hatást fejt ki az ifjúságra, ha õket hibáztatják felmenõik bûneiért. "Minden ország történelmének vannak fényes és sötét lapjai. Számításba kell vennünk a rossz dolgokat is, de az oktatásban mégsem szorítkozhatunk az önmarcangolásra, annak ismételgetésére, hogy minden, amit tettünk, rossz volt" - mondta a miniszter. "Nagyon fontos, hogy a japán gyerekeket úgy tanítsuk, hogy büszkék lehessenek fajukra és történelmükre."

Mandzsúria japán megszállása és a Koreai-félsziget szintén japán gyarmatosítása még mindig szörnyû emlékeket ébreszt kínaiak és dél-koreaiak tömegeiben. A megszállás idején megtiltották a koreai nyelv használatát az iskolákban, a koreaiakat japán nevek felvételére és a japán császárra tett hûségesküre kötelezték. Ez azonban eltörpül a fizikai terror mellett: férfiak tízezreit sorozták be a japán hadseregbe, és több százezer nõt kényszerítettek prostitúcióra.

A japán legfelsõbb bíróság nemrégiben visszautasította azoknak a dél-koreai állampolgároknak a keresetét, akiket a háború idején a japán hadsereg prostitúcióra és katonaságra kényszerített. A bíróság szerint a felperesek második világháború alatti sérelmei a háború utáni japán alkotmány értelmében nem kompenzálhatók.

A bíróság döntését meghallva a felháborodott dél-koreaiak egy csoportja dühében áttörte a bíróságot a hallgatóságtól elválasztó kordont.

Fél évszázad szégyenben és hallgatásban

A 35 dél-koreai állampolgár - akik között elhunyt áldozatok leszármazottai is vannak - egyenként 20 millió jent (majdnem 200 000 dollárt) követelt azokért a sérelmekért, melyeket a Koreai-félsziget Japán általi gyarmatosítása alatt szenvedett el 1910 és 1945 között.

A pert eredetileg három dél-koreai asszony indította 1991-ben, akiket szex-rabszolgaként tartott fogva a japán hadsereg. Õk voltak az elsõk, akik sok évtized szégyen és hallgatás után a nyilvánosság elõtt követeltek kárpótlást az ellenük elkövetett bûnökért.

Mikor az asszonyok elmondták, hogyan "szolgálták ki" a japán hadsereg bordélyaiban a katonákat, olyan férfiak is csatlakoztak a keresethez, akiket erõszakkal soroztak be és küldtek háborúba.

Osamu Tsuno, a bíróság elnöke azonban helyben hagyta az alacsonyabb szintû bíróság ítéletét, mely szerint a volt katonák szenvedése "a második világháború, és benne Japán vereségének a következménye".

"Az ilyen esetek kárpótlását képtelenség lett volna elõre látni akkor, mikor az új japán alkotmány született" - mondta a bíróság elnöke.

A bíró a szexuális rabszolgaságra kényszerített asszonyok kárpótlását is elutasította. Az eufemisztikusan "kényelmi hölgyeknek" nevezett kényszerprostituáltak - mint a bíróság megjegyezte - különben is 1947 elõtt (azaz Japán amerikai nyomásra létrehozott alkotmánya elõtt) szenvedték el a sérelmeiket.

Az ítélet azt is kimondja, hogy a felperesek egy 1965-ös, Dél-Korea és Japán viszonyát rendezõ kétoldalú egyezmény értelmében elvesztették a jogukat arra, hogy kárpótlásért folyamodjanak. Az egyezményben Tokió kölcsönök folyósítását vállalta Dél-Korea számára.

Diplomáciai vihar egy történelemkönyv miatt

A történelmi sérelmek a napi politikát is befolyásolják. Hu Csin-tao kínai elnök azért nem volt hajlandó hivatalos, államfõi találkozón részt venni Junicsiró Koizumi japán miniszterelnökkel, mert az utóbbi rendszeresen ellátogat egy hõsi mûemlékhez, mely a háború áldozatain kívül háborús bûnösökként kivégzetteknek is emléket állít.

A nemrég Chilében tartott távol-keleti csúcstalálkozón Hu Csin-tao közölte Koizumival: nem kis részt a japán miniszterelnöknek a háborús emlékmûnél tartott rendszeres megemlékezései okolhatók a két ország problematikus viszonyáért.

A megszálló japánok legalább 200 000 embert mészároltak le és 20 000 nõt erõszakoltak meg Nanking 1937-es elfoglalásakor. Japán nacionalisták követelésére egy népszerû manga törölte a füzetbõl az eseményeket bemutató oldalakat.

Dél-Korea évtizedeken át bojkottált mindenfajta Japánból érkezõ kulturális terméket - a filmektõl kezdve a popzenéig. Az 1998-ban hivatalba lépett koreai elnök, Kim De Dzsung azonban elhatározta: normalizálja a viszonyt Tokióval, aminek érdekében kétszer is ellátogatott a japán fõvárosba.

Miután Japán bocsánatot kért azokért a szenvedésekért, amiket a Koreai-félsziget megszállása okozott, Szöul enyhített a Japánból származó kulturális termékek bojkottján. Nem sokkal késõbb - 2001-ben - azonban újra a feldolgozatlan történelem okozott botrányt a két ország viszonyában.

Az év júniusában Dél-Korea és más dél-ázsiai országok felháborodásukat fejezték ki egy japán középiskolásoknak szánt történelem-tankönyv miatt. A könyv nacionalista szerzõi ugyanis tagadták azokat a bûncselekményeket, melyeket a japán hadsereg követett el a polgári lakosság ellen, és amelyeket nemzetközi szervezetek is dokumentáltak.

Dél-Korea hivatalosan is arra kérte a japán kormányt, intézkedjen a könyv 35 passzusának felülvizsgálatáról. A vitatott részletek a koreaiak szerint "tisztára akarják mosni" a Koreai-félszigeten 1910 és 1945 között elkövetett bûnöket, hiszen meg sem említik azoknak a nõknek a tízezreit, akiket ebben az idõben szexuális rabszolgaságra kényszerítettek. Japán mindössze két részletet volt hajlandó felülvizsgálni, a történelemkönyv okozta feszültség a két ország között azóta is tart.

Lee Seung-Yeon koreai színésznõ, az 1992-es Miss Korea szépségverseny egyik gyõztese 2004-ben erotikus képsorozatot és videót készített, melyen a kényszerprostituáltak helyzetére utaló pózban látható. A "mû" hatalmas felháborodást keltett hazájában. A képen a színésznõ térden állva kér bocsánatot egy egykori szexuális rabszolgától. Pak Ji-woo, a film és a képsorozat producere vezeklésképpen kopaszra borotválta a fejét. A képen egy felháborodott egykori rabszolga bocsánatát kéri. Az egykori "kényelmi hölgyek" közül kevesen élnek már. Japán egyre kevesebb hajlandóságot mutat, hogy bocsánatot kérjen a túlélõktõl és kárpótolja õket.

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=8853&pIdx=1

Generációkon keresztül sem gyógyulnak a történelmi sebek
MÉSZÁROS TAMÁS
2010. augusztus 30.

100 éve kezdõdött a Koreai-félsziget japán annexiója. A megszállás során elszenvedett sérelmek a mai napig élénken élnek a koreaiak emlékezetében, Dél-Korea és Japán javuló gazdasági és diplomáciai kapcsolatai ellenére a „közös” múlt feldolgozása továbbra is árnyékot vet a két nép viszonyra.

A Korea annektálásáról szóló szerzõdést 1910. augusztus 22-én írta alá a félsziget miniszterelnöke és a késõbbi japán kormányzó. Korea ekkor már öt éve japán protektorátusa alatt állt, a félsziget japán általi bekebelezéséhez az 1904–1905-ös japán–orosz háborút lezáró portsmouth-i szerzõdés, illetve az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal megkötött megállapodások vezettek, melyekben a nagyhatalmak – a kelet-ázsiai érdekszférák kijelölésével – a szigetország befolyási övezeteként ismerték el Koreát.

A 35 évig, a második világháború végéig tartó megszállás alatt a japánok kizsákmányolták a félszigetet: a terület ásványkincseit kiszipolyozták, általánosak voltak a földelkobzások, a lakosságot pedig – elsõsorban a második világháború alatt – kényszermunkára kényszerítették, sokakat a szigetországba hurcoltak, valamint tízezreket soroztak be a birodalmi hadseregbe is. Habár a korábban a külvilágtól elzárkózott, döntõen mezõgazdasági berendezkedésû, fejletlen félsziget a megszállás alatt kétségkívül modernizálódott – mely elsõsorban az ipar és az azt kiszolgáló infrastruktúra kiépítését, illetve például a közoktatás bevezetését jelentette –, a fejlesztések kizárólag a japán gazdaság egyre növekvõ szükségleteinek kielégítését szolgálták.
A gazdasági kizsákmányoláshoz hasonló mértékû volt a kulturális elnyomás, illetve a félsziget történelmének japán szájíz szerint való átírása, továbbá számos nagy értékû mûkincset is elraboltak a megszállók. Kínához hasonlóan Koreában is háborús bûnök ezrei köthetõk japán katonai jelenlétéhez: tömeggyilkosságok és kivégzések, nemi erõszak, fosztogatás és éheztetés kísérték a birodalmi hadsereg uralmát.

Korea nem felejt

Dél-korea emlékezetében a mai napig élénken élnek a gyarmati idõszak szörnyûségei. Országszerte tucatnyi emlékhely és múzeum mutatja be a huszadik század elsõ felének sanyarú viszonyait, illetve a megszálló japánok által elkövetett rémtetteket. Az ország hányavetett sorsának bemutatására az oktatási rendszer is nagy figyelmet fordít, és a dél-koreai lapok publicisztika rovataiban is gyakoriak az 1910 és 1945 közötti eseményeket taglaló írások.
A 65 éve véget ért megszállás borzalmairól ugyan már csak a legidõsebb korosztályok rendelkeznek személyes tapasztalatokkal, azonban a fentiek következtében a fiatalabb generációk sem felejtik a japán uralom alatt történteket. „Hatalmas történelmi seb” – mondja a megszállás idõszakáról a 27 éves Leo Kvon. „A Japán Birodalom megpróbálta lerombolni a koreai kultúrát és szellemet” – folytatja a szöuli fiatal, a szigetország terjeszkedését pedig a második világháborús német agresszióhoz hasonlítja. „Nagyszüleim vagyontárgyait elkobozták, több barátjukat és családtagjukat pedig elhurcolták” – mondja egy másik fiatal a gyarmati uralomról. Mindketten úgy vélik, hogy a japán kormánynak bocsánatot kell kérnie a koreaiaknak okozott szenvedésekért.
Ugyanakkor vannak, akik máshogy vélekednek ezen idõszakról. Japán nacionalista politikusok a mai napig nem hajlandóak elismerni a megszállás alatti atrocitásokat, sõt, úgy vélik, hogy a szigetország valójában kifejezetten pozitív hatással volt Korea gazdasági fejlõdésére. Ami meglepõbb, hogy hasonló véleményen van több koreai publicista és történész is, akik szerint az ország gazdasági fellendülésének alappilléreit a megszálló japánok alakították ki, habár tudományos körökben ez a nézet enyhén szólva is vitatott. A japán politikai vezetés ugyanakkor a két ország diplomáciai kapcsolatainak normalizálódása óta a megbékélésre törekszik, az elmúlt másfél évtizedben az összes tokiói miniszterelnök bocsánatot kért az annexió alatti szörnyûségekért.

Hûvös kapcsolatok, sok vitával

Kan Naoto kormányfõ két héttel ezelõtt úgy fogalmazott, mély bûntudatot érez a japán gyarmati uralom alatt okozott szenvedések miatt, és bocsánatot kért, amiért a Tokió megfosztotta a koreaiakat „nemzetüktõl és kultúrájuktól”, illetve „mélyen megsértette nemzeti büszkeségüket”. Kan emellett ígéretet tett az elrabolt koreai mûkincsek közeljövõben történõ visszaszolgáltatására, valamint mind a kormányfõ, mind pedig az ország védelmi minisztere kijelentette, hogy nem fogják meglátogatni a japán agresszió jelképének számító Jaszukuni szentélyt. Kan bocsánatkérésére a szöuli diplomácia ugyanakkor – a korábbiakhoz hasonlóan – hûvösen reagált, a külügyminisztérium szóvivõje úgy nyilatkozott, Dél-Korea „nyugtázta a japán kormány hajlandóságát” a sajnálatos múltbéli eseményekkel való szembenézésre, továbbá abbéli reményét fejezte ki, hogy Japán összes polgára hasonló véleményen van. Az állami vezetõk hasonló gesztusai nem csak a szöuli Külügyminisztériumot, hanem az ország lakosságának többségét sem hatották meg: közvéleménykutatási adatok szerint a dél-koreaiak egynegyede úgy érzi, Japán továbbra sem kért bocsánatot, míg több mint felük a szigetországiak által mutatott megbánás mértékével elégedetlen.
Dél-Korea és Japán között csak 1965-ben álltak helyre a diplomáciai kapcsolatok, azonban a két ország viszonyát ezt követõen is számos vita kísérte. A gyarmati uralom végét követõen Dél-Koreában betiltották a japán termékek importját, bizonyos kulturális termékek – például hanglemezek, könyvek, filmek – behozatalát csak 2004-ben legalizálták. Az elmúlt években komoly felhördülést váltott ki Koreában, hogy egyes japán történelemtankönyvek nem említik a megszállás és a világháború alatti atrocitásokat és háborús bûnöket. Több esetben is diplomáciai bonyodalmakhoz vezettet, hogy magas rangú japán állami vezetõk tettek látogatást a Jaszukuni szentélyben, ahol több háborús bûnös is nyugszik. A mai napig rendezetlen a Dokdo/Takesima szigetek státusza: a jelenleg Dél-Koreához tartozó lakatlan területre Japán is igényt tart, elsõsorban a körzet halászati zónájának kiaknázása miatt. Viták övezik a japán kultúra koreai gyökereirõl beszámoló kutatásokat is, melyek érvényességét és megbízhatóságát elvetik a szigetországban. A két ország marakodását jól jellemzi, hogy a nemzetközileg használatos Japán-tenger elnevezés helyett Koreában Keleti-tengernek nevezik a félszigetet ölelõ vizeket.

Érzékeny pont a gyarmati idõszak atrocitásait illetõ kártérítés kérdése is. Az elmúlt évtizedekben a megszállás számos károsultja folyamodott pénzügyi elégtételért különbözõ japán bíróságokon, azonban egy esetben sem született számukra kedvezõ ítélet. Habár a bírák elismerték a Japán által elkövetett bûnöket, és együttérzésükrõl biztosították az áldozatokat, jogilag nincs mód az egyéni kártérítési igények kielégítésére, miután megszállás alatt okozott károkat illetõ kompenzációról a két ország kapcsolatairól határozó 1965-ös szerzõdés rendelkezik. A megállapodás szerint Japán kollektív kártérítést fizetett Dél-Koreának, mely adományok, illetve kedvezményes hitelek keretein belül valósult meg, és akkori áron közel 800 millió dollárra volt tehetõ, a szöuli kormányzat ugyanakkor a pénzt nem az áldozatok kártalanítására, hanem gazdaságfejlesztõ beruházásokra költötte. Habár számos elemzés szerint a Japán által a kolonizáció idõszaka, illetve a második világháború alatt okozott veszteségekért kárpótolt országok közül messze Dél-Korea használta fel a legsikeresebben a rendelkezésére bocsátott összegeket, ez kevés vigaszt nyújt a borzalmas szenvedéseket átélt és vagyonuktól megfosztott polgárok számára, miután õk közvetlenül egy garast sem láttak e pénzekbõl.

Kulturális közeledés

A történelmi sérelmek, illetve a mai napig tartó hûvös viszony ellenére a két nép egyre közelebb kerül egymáshoz. Dél-Korea gazdasági felvirágzásával párhuzamosan egyre erõsödõ kereskedelmi szálak mellett a közeledés elsõ komoly jelét természetesen a 2002-es közös rendezésû labdarúgó világbajnokság jelentette – habár az esemény elõkészületei nem voltak felhõtlenek, miután a két ország szervezõbizottságai többször is összekaptak, illetve heves vita alakult ki a vb hivatalos elnevezését illetõen is, végül a FIFA-nak kellett eldöntenie, hogy melyik rendezõ neve kerüljön elõre. A japán termékek importkorlátozásának eltörlését követõen a közelmúlt során folyamatosan mélyültek a két nép kulturális kapcsolatai, elsõsorban a szórakoztatóipari cikkeken keresztül. Míg Japánban a dél-koreai filmek és pop-elõadók örvendenek nagy népszerûségnek, addig a túlparton a szigetországból érkezõ animációs filmek és képregények rendelkeznek jelentõs rajongótáborral – utóbbi sokak szerint nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy az elmúlt években egyre többen tanulnak japánul a félszigeten. A kulturális közeledés már csak azért is különösen fontos trend, mert Japán legnagyobb etnikai kisebbségét a koreaiak alkotják: közel 700 ezren élnek a szigetországban – többségük felmenõi még a gyarmati idõszakban kerültek oda, többnyire nem önszántukból.

A kulturális kapcsolatok javulásán túl valamelyest az idõ is gyógyítja a sebeket. A fiatalabb korosztályok a két ország sötét közös múltja ellenére elnézõbbeknek mutatkoznak mint felmenõik, a megszállással kapcsolatos érzéseiket és véleményüket firtató kérdésekre általában csak legyintenek: legtöbbjüknek még a nagyszüleik is csak gyerekek voltak a gyarmati idõszakban, a jelen Japánját pedig nem a múltbéli történelmi sebek fényében ítélik meg. „Egyáltalán nem gyûlölöm a japánokat” – mondja Kvon, „szerintem a japán emberek is áldozatai voltak a birodalmi idõszaknak – a birodalom akkori vezetõit és ideológiáját viszont mélyen elítélem”.

http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2010/08/30/generaciokon_keresztul_sem_gyogyulnak_a_tortenelmi_sebek&lap=2

A japán megszállás építészete

A megszállás ideje alatt a japán kormánynak szisztematikus terve volt a koreai épületek lerombolására. Japán stílusú épületekkel szerették volna felváltani õket, ezért a hagyományos koreai épületeket, kerteket megsemmisítették. Egyes részeiket Japánba szállították, hogy ott eladják õket, például a kertekbõl megmaradt fákat. A koreai templomok közül is sokat leromboltak. Egyedül a lakóházak építését illetõen sikerült gyõzedelmeskedniük a koreaiaknak. Kitûnõ példa a Jeonju Hanok nevû falu, melyben abból az idõbõl származó hagyományos koreai házak találhatók. Ezt a nemzeti büszkeség megõrzésének jelképeként tartják számon a mai napig.
A japánok újjáépítették a városházákat (a képen a szöuli városháza akkori formája látható), a középületeket, sõt az iskolákat is. Betiltották a koreai nyelv oktatását és japán szisztéma szerint új iskolákat hoztak létre.
Nem engedték be az országba az európai stílusokat, tehát az akkoriban népszerû európai stílusok (Bauhaus, Art Deco stb.) semmilyen hatással nem voltak az építészetre.

http://rainism.gportal.hu/gindex.php?pg=34421050

int ahogy ígértem, a ma esti Modern Boy megbeszéléshez kerestem egy pár dolgot, hogy könnyebben megérthetõ legyen, milyen korban, milyen körülmények között játszódik a film.

2002. május 16. Múlt-kor történelmi portál

"Japán és Korea konfliktusai
2002. május 16. 17:48


A két hét múlva kezdõdõ futball-világbajnokság házigazdáinak lelkes együttmûködése történelmi távlatokból inkább különösnek számít ellenségeskedésekben bõvelkedõ szomszédságuk fényében.


A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának tagjai bizonyára jól tudták 1996. május 31-én - pontosan hat évvel a mostani világbajnokság kezdete elõtt -, hogy nemcsak sporttörténelmi jelentõségû döntést hoznak, amikor Japánt és Koreát közösen bízzák meg a sportesemény rendezésével. Mert bár az együtt pályázók jelenlegi kapcsolata összehasonlíthatatlanul kiegyensúlyozottabb a két Koreáénál, mégis sokan - leginkább maguk az érintettek - emlékezhetnek arra, hogy a két ország viszonya évszázadokon át kifejezetten ellenséges volt, s ennek levét általában a két ázsiai nagyhatalom, Kína és Japán közé "szorult" Korea volt kénytelen meginni.

Pedig a felkelõ nap országának lakói tulajdonképpen sokat köszönhet(né)nek a Koreai-félszigeten élõknek. Ha mást nem, hát azt, hogy az õslakók annak idején Koreán keresztül is érkeztek, mi több, az idõszámításunk körüli évszázadokban a Koreai-félsziget népessége közvetítette Japánba a kínai civilizációt, például az öntözéses rizstermesztést, de a 3-4. századtól a konfucianizmust és a buddhizmust is. Igaz, egyfajta ellentételezésként már a 4. századtól számos japán katonaember "képviselte" országát azokban a viszályokban, amelyeket a félszigeten akkoriban osztozkodó három törzsszövetség vívott egymással és a fennhatóságát a területre kiterjeszteni szándékozó kínai uralkodókkal. Az ország 668-as egyesítését követõen aztán e zsoldosok kiszorultak Koreából, "mindeközben azonban számos képzett koreai is (köztük nagyszámú szerzetes) áttelepült a szigetországba, ahol fontos szereplõivé lettek a 7. századi kulturális fellendülésnek" - olvasható az egyik legnagyobb angol nyelvû japán enciklopédiában, a Kodanshában.

Az ezt követõ, békésebb századok egyhangúságát a harcias japánok törték meg: a 13. századtól rendre japán kalózok fosztogatták végig a félsziget partvidékét. Távlatos gondolkodásukra mi sem volt jellemzõbb, mint hogy nemcsak a kezük ügyébe esõ anyagi javakat hajózták be, hanem rendszerint az összegyûjthetõ kézmûveseket (aranymûveseket, keramikusokat, építészeket) is. Tehették, mivel a koreai uralkodók figyelmét az 1260-as évektõl kezdõdõen igencsak lekötötte az ország iránt egyre komolyabban "érdeklõdõ" - a szomszédos Kínában akkoriban hatalomra került, Európában a velencei Marco Polo vendégül látásáról elhíresült - mongol Kubiláj kán. Azért tegyük hozzá: amikor 1274-ben és 1281-ben a mongol-kínai uralkodó két ízben is - sikertelenül - megtámadta Japánt, seregében koreai hajók is feltûntek - igaz, ma ezt (a koreai) történészek többnyire a vazallusi kényszerrel magyarázzák. Ez azonban csak futó kaland volt az ettõl kezdve hosszú évszázadokig inkább a kínai "érdekszférába" tartozó Korea részérõl. Jó három évszázaddal késõbb ugyanis megint Keletrõl jött a támadás. A Japánt 1590-ben egyesítõ Tojotomi Hidejosi akkori terveiben Ázsia nagy részének (Indiát is beleértve) meghódítása szerepelt (volna), amit Koreával kezdett. De partra szállva hiába szerezte meg néhány hét alatt a szárazföldi fölényt, tengeren az idõközben a páncélos hajók prototípusát feltaláló, nem mellesleg Kína támogatását is élvezõ koreaiak bizonyultak ügyesebbnek. A japánok 1592-tõl így is hat esztendeig pusztították több hadjáratban az országot, és amikor távozni kényszerültek, folytatták a korábban már ismertetett, bevált "agyelszívás" gyakorlatát. Igaz, a következõ japán uralkodó utóbb bocsánatot kért Koreától, és a legtöbb elrabolt kézmûves hazatérhetett.

Az ezt követõ több mint 250 év mindkét ország életében a külföld elõli bezárkózás idõszaka volt. E téren Japán ellenállása tört meg elõbb, mivel amerikai hadihajókkal, az akkor szokásos "ágyúnaszád-diplomácia" módszerei szerint, 1853-ban arra kényszerítették, hogy nyissa meg kikötõit, és kössön - meglehetõsen elõnytelen - kereskedelmi szerzõdéseket a nyugati hatalmakkal. Az ezt követõ évtizedben a szigetországban látványos politikai és gazdasági fejlõdés ment végbe, minek következtében "Japán fokozatosan modern nemzetállammá és imperialista hatalommá vált, aminek egyik elsõ áldozata éppen Korea lett" - foglalja össze a 19. század második felének eseményeit Lionel Babicz, a jeruzsálemi egyetem professzora a francia nyelven nemrég megjelent Japán-Korea: a testvérellenségek címû tanulmányában.

Mindeközben Korea ismét csak megérett a prédaszerepre: az egymással versengõ franciák és amerikaiak elõl 1876-ban a japánok halászták el a Koreai-félsziget feletti uralmat. Méghozzá úgy, hogy azóta közmondásossá lett tanulékonyságukat megcsillantva, szinte lekopírozták azt, ahogyan két évtizeddel korábban velük szemben jártak el. A hadihajók által blokád alá vett Korea hamar megadta magát, és aláírta az 1858-as brit-japán szerzõdésnek a helyzetre adaptált változatát. Ez különleges jogokat biztosított a felkelõ nap országának polgárai számára koreai kikötõkben, árucikkeik elõtt pedig megnyitotta az utat az ország belsejébe. Az "egyezmény" hatása is hasonló lett: a japánellenes mozgalmak mellett beindult a koreai "felvilágosodásnak" nevezett modernizációs folyamat is.

Ám ez csupán az elsõ lépés volt ahhoz, hogy megtörjék a félszigeten a középkor óta hagyományosan érvényesülõ kínai orientációt. Az 1894-1895-ös kínai-japán háborúban hivatalosan is megszûnt Peking hajdani befolyása, egy évtizeddel késõbb a szintén Korea miatt kitört orosz- japán fegyveres konfliktusban pedig már az egyre erõteljesebb moszkvai érdeklõdést szorították vissza. Az ez utóbbit lezáró portsmouthi egyezménnyel tulajdonképpen nemcsak a cár, hanem az egész nyugati világ elismerte Japán jogait arra, hogy "irányítsa, védelmezze és felügyelje" Koreát.

Mindennek persze számos "belpolitikai" elõzménye és következménye is volt. A japán hadsereg már az 1880-as évektõl kezdve több alkalommal beavatkozott koreai belsõ válságokba, 1895 szeptemberében egyértelmûen Tokióból irányították az oroszbarátsággal vádolt Ming királyné meggyilkolását. De ennél is nagyobb vihart kavart az orosz-japán háborút követõen aláírt, a félszigetet japán protektorátussá lefokozó szerzõdés. Bár a történetírás mindig hangsúlyozta, hogy a koreai uralkodót és a kormányt erõvel vették rá az aláírására, az 1990-es évek eleje óta tudni lehetett, hogy ennél is nagyobb jogsértés történt. Az akkor elõkerült - és azóta tudományos konferenciákon bemutatott - eredeti dokumentumokból egyértelmû lett, hogy igaz, amit (a magát néhány évvel azelõtt császárrá nyilvánító) Kodzsong koreai uralkodó élete végéig állított: õt még kényszerrel sem tudták rávenni a szerzõdés hitelesítésére, ezért az aláírását jelentõ pecsétet hamisították.

Korea azonban japán kormányzót kapott, méghozzá a hazájában korábban négyszer is miniszterelnökösködõ, "japán Bismarckként" emlegetett Ito Hirobumi személyében. A már említett Kodzsong császár ugyan 1907-ben az akkor ülésezõ második hágai békekonferencián titkos küldöttei útján megpróbált segítséget kérni a nyugati hatalmaktól, ám az ügy kitudódott, az uralkodót lemondatták, és három évre rá Japán véglegesen bekebelezte az országot.

Az ezt követõ 35 évet Koreában a két ország kapcsolatának legsötétebb idõszakaként tartják számon. Japán klasszikus gyarmatosítóként nyersanyagforrásává és árucikkeinek felvevõpiacává tette az ásványi kincsekben bõvelkedõ országot, politikai értelemben pedig lényegében csendõrállamot hozott létre a félszigeten: felfüggesztette a szólásszabadságot és a gyülekezési jogot, az összes politikai szervezetet és sajtóterméket betiltotta, kötelezõvé tette a japán nyelv oktatását és tiltotta a koreai használatát. Nem csoda, hogy Kodzsong császár 1919. március elsején tartott temetése több százezres tüntetéssé és felkeléssé fajult, és a japánoknak két hónapjukba került, hogy vérbe fojtsák a "koreai '48-at".

Ezután némileg enyhült a japánosítás szigora, az újságok is szabadabban jelenhettek meg, ám a harmincas évektõl, a háborúra való készülõdés hevében, újra erõsödött az elnyomás. Fõleg a Kínával való háború 1937-es kitörése után, amikor "kötelezõen bevezették a japán nevek viselését, és legalább másfél millió koreai munkást kényszerítettek Japánba a már ott lévõ 800 ezer mellé" - jellemzi a világháborús viszonyokat Lionel Babicz. A fõleg munkaszolgálatra beosztottakat pedig legalábbis másodosztályú állampolgárokként kezelték, nem beszélve arról az utóbbi években újra és újra elõkerült sérelemrõl, miszerint több tízezer koreai lányt és asszonyt kényszerítettek a japán katonák a bordélyokba.

Ilyen elõzmények után érthetõ, hogy az 1945 augusztusában felszabadított Koreából igen hamar hazatért az ott megszálló feladatokat végzõ mintegy 700 ezer japán, ám az elhurcoltak visszatérése a félszigetre azóta sem teljesen megoldott. A felkelõ nap országában szinte az egyetlen kisebbség a mai napig ott élõ körülbelül 600 ezres koreai közösség. Bár a világháborút követõen Koreát igencsak lefoglalta belsõ megosztottsága és az ebbõl fakadó, majdnem újabb világégésbe torkolló fegyveres konfliktus, a nyugati világhoz csatlakozó Délnek sokáig igen feszült maradt a viszonya hajdani megszállóival.

A kapcsolatok rendezésére egészen 1965-ig kellett várni, amikor Pak Csong Hi elnök - megküzdve a nem is csekély belsõ ellenkezéssel - aláírta a kapcsolatokat normalizáló szerzõdést. Bár az akkori jóvátételnek (is) köszönhetõen a félsziget déli része látványos fejlõdésen ment keresztül, a kollektív koreai emlékezetbõl nehezen lehet kitörölni a 20. század elsõ felében elszenvedett sérelmeket. A kedélyeket pedig nemcsak az 1905-ös protektorátusi szerzõdéssel kapcsolatos újabb kutatások borzolták fel, hanem például a tavaly tavaszi "tankönyvbotrány" (HVG, 2001. április 21.) is, amikor Tokióban a második világháborús japán ténykedést - a mindkét Korea és Kína szerint is - megszépítõ iskolai könyveket adtak ki. De nem egyszerû a japán kormány helyzete a külvilágtól elszigetelõdõ Észak-Koreával sem. Mint mondják, a hagyományosan felemlegetett évszázados sérelmeken túl ott azt is nehezen bocsátják meg, hogy az 1965-ös szerzõdésben Japán a dél-koreait ismerte el Korea egyetlen törvényes kormányaként.

Mára azonban a térséget ismerõk szerint némileg enyhült az évszázados feszültség a két nemzet között, ami egyfajta "fordított" kultúraközvetítésnek is köszönhetõ: a hatvanas évek óta felnövekvõ dél-koreai generációkhoz Japánon keresztül jutottak el a nyugati tömegkultúrcikkek, mostanában pedig igen sokan iratkoznak be japán nyelvtanfolyamokra is. Ami azt jelenti, hogy egy esetleges, a két rendezõ ország válogatottja között létrejövõ találkozót sem tekintenek majd a szurkolók annyira "nemzeti ügy"-nek, mint tették azt a korábbi évtizedekben.

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=125

Legyetek jó kedvûek, legyen jó napotok és hétvégétek!

Jó reggelt, szép napot!

Szia Teca! Akkor nagyon fáradt lehettél, vagy a forralt bor? Remélem, jól ki tudtad magad pihenni.

Azért mégis csak VELE kell zárni a napot:)))

.